Matt Dent lakása

Mielőtt "apád" észrevehetne, te minden erődet beleadod egy életmentőnek szánt rúgásba. A lábad eléri a férfi térdhajlatát. Egy pillanatra azaz érzésed, hogy egy betonoszlopot találtál el. A csontjaid a lábadban az utolsó erőfeszítést teszik, hogy el ne törjenek, mikor felizzik a lábad. Fény veszi körül, a fájdalom egyből elmúlik, és semmi sem marad, csak az emléke marad a félresikerült támadásnak.
Nincs időd foglalkozni a történtekkel, guggolórajtból indulsz meg kifele a szobádból. A megszokott lépcső ott vár a másik oldalán, sokszor rohantál már le rajta, most pedig az életed múlik rajta, hogy a legjobb idődet fusd. Két három hatalmas ugrással lent is teremsz a földszinten. A nappalitokban vagy. Nem tudod felfogni ésszel, hogy is lehet ez, de áldod a szerencsédet, hogy minden centimétert ismersz az épületben. Így tudod mivel lehet védekezni.

Nehéz léptek hangja hallatszik a lépcsőn. Minden lépéskor fájón recsegnek a fa járólapok. Még látnod sem kell, hogy tudd merre is jár az "apád". Kirontasz a konyhából, és fegyveredet a megfelelő pontba bököd. Az apád egy lassított felvétel sebességével feléd fordítja a fejét, és végig követi a mozgásod. Már emelné a karját, hogy lesújtson, de meghallatszik a faláb kitörésének a hangja, és a szekrény el kezd dőlni. Te kivetődsz a veszélyes zónából, és egyedül a férfire dől rá a mázsás bútor. Te valahogy érzed, hogy ennek még kevésnek kell lennie, berontasz a konyhában és újabb eszközt keresel a rém legyőzésére, miközben hallod a fa recsegését. Már kifele mászik a csapdádból.

Hallod, ahogy a mázsás faalkotmány a szemközti falnak csapódik. Majd a vészjósló döngő lépteket is, ahogy közeledik a szörny a konyha felé. A léptek zaja egyre közelebbről jön, majd feltűnik az alak az ajtóban. Az eddig emberre hasonlító férfi, szörnyű változáson ment végbe. A feje megnyúlt a karjai meghosszabbodtak, és még a lába is eltorzult. A lábfeje gusztustalan módon összezsugorodott, és a térdei is mintha saját életet élnének, és az ellentétes oldalra szeretnének távozni.
A szörny nem törődik az elé kifeszített csapdával, simán belefut. A kötél megfogja a lábát, és elkezd feszülni. A bútorok nyikorogva indulnak meg. Az apád még tesz egy lépést mire az egész helyiség a nyakéba szakad. Újra a földön van. Szörnyű hangok törnek elő a torkából, miközben próbál kitörni. Az orrain füst száll fel, és még a sérült vérző fejéből is valamik ocsmány kinövés kezdeni sarjadni.

Az "apád" lassan megemeli a ráborult bútorokat, ekkor lépsz közbe. Az arcára irányzod a tűzcsóvát, szörnyű tett, de a saját életedet mented. Végignézed, ahogy az arcán a bőr meggyullad, majd megfeketedik, és végül teljesen szenes nem lesz. A szörny nem ordít a fájdalomtól, semmi jelét nem adja, hogy fájna neki. Annyit értél el, hogy a sérült arcon ki tudod venni tökéletesen a kinövéseket. Szarvak kezdtek el megjelenni a rémség fején. Megpróbálsz nem figyelni a démoni kinézetre, míg csak el nem oltódnak a lángok. A palack az utolsókat rúgja. Az öngyújtót közel tartod hozzám, és próbálod nem elzárni a gáz útját. Odalököd a feje közelébe a szörnynek, és mikor hangosan koccan egyet a földön, ahogy számítottál rá felrobban. Lángok emésztenek el minden közelben lévő dolgot. Az apád visszaesik a földre a nagy súly alatt, a szinte csontig égett feje lehanyatlik a földre. A robusztus test rúg még egyet, majd végleg mozdulatlanságba dermed.

Közelebb hajolsz a testhez, és már megtapogatnád a nem takart részeit csak, hogy megbizonyosodj sikerült-e végezned vele. A testi kontaktus előtt, undorodva húzod vissza a kezed. A test elkezd olvadozni. A bőr, a hús, még a koponya csontja is nyúlós masszaként kezd el a gravitációnak engedelmeskedni.
A gélre emlékeztető anyag a padlóval érintkezve szúrós szagú gázt kezd el eregetni, ahogy egyre nagyobb mértékben cseppfolyósodik, a füst úgy sűrűsödik. Hátrálsz egy kicsit a jelenségtől, és kell egy kis idő míg észreveszed, hogy az anyag savként viselkedik. Elkezdte marni a talajt, és pillanatok alatt át is ért rajta. A kezdetben kis lyuk egyre csak terebélyesedik a konyha kijáratában.

Sietve távolodsz a lyuktól, ami egyre csak nő. Még az őrület között is szeretnél valami rendszert, vagy valóságos dolgot felfedezni de nem tudsz. A nappaliban vagy, és csak dermedten tudod nézni, ahogy a lyuk mérete egyre gyorsabban nő. Először csak a padlót emészti el, utána már a falak alá is bekúszik. A ház fel összeomlik, és eltűnik a feneketlen gödörben. Már akkor a mérete, hogy belelátsz. Csak fekete ürességet, és valami szürkés gomolygó füstöt látsz. Semmi értelme nem lenne, ha nem álomba lennél, de így csak szembe tudsz nézni a végzeteddel, ahogy a gödör széle közeledik feléd.

Eszeveszett gyorsasággal az ajtóhoz rohansz, és elkezded rángatni. A szemeidet mindig mögötted lévő lyukon tartod, ami csak rendületlenül közeledik feléd. A félelem belemarkol a szívedbe, az ajtó nem nyílik, és az ablakokon sem tudsz egérutat nyerni. Lépésről lépésre távolodsz, az agyaddal tudod, hogy nincs menekvés, de a tested mégis menekülni. A sarokba szűkölve ér el a végzet. A sarokban toporogsz míg a talaj el nem fogy alólad, és már csak a zuhanás lehetősége marad neked.
Újra elér a szörnyű szabadesés érzése, mintha a semmiben lebegnél, de a szél az arcodba vág. A zuhanás fájdalmas, és a vég közeleg. a távolban meglátsz egy szűk téglalap alakú fekete tárgyat, és pontosan felé tartasz. Ezzel a sebességgel nem élheted túl a becsapódást. Másodpercről-másodpercre közeledsz, és végül becsapódsz. A tested fémes csattanással állapodik meg a szűk alkalmatosságban, ami végül bezáródik mögötted. A tested minden porcikája újra elkezd fájni ebben a fém koporsóban. Fény nélküliség a tehetetlenséget terhét rója rád, míg meg nem fordulva egy szűk nyílást nem fedezel fel. A nyílásból fény, és hang szűrődik be.

Újra megrohannak a régi emlékek. A nagyfiúk, ahogy megszégyenítettek, és bedugtak a szekrényedbe. A régi emlékek a régi érzelmeket is visszahozzák a félelmet, és a tehetetlenség érzését. A kilincs, vagy bármilyen másik ajtónyitó alkalmatosság csak kívül található meg. Így már nem maradt semmi más lehetőséged, reszkető kezeddel dörömbölsz, és zörgetsz a fém ajtón. Válaszra, vagy egy megmentőre várva.
A próbálgatásod sikerrel jár, hamar valaki vagy valami elkezd a záron matatni, és kinyitja előtted a menekülés kapuját. Fény áramlik be, és először elvakít, de miután megszokod az új fényviszonyokat meglátod megmentődet. Mrs. Carson az a volt igazgatóhelyettesed.
- Na mi az Matt fiam, megint sikerült bezáratnod magad? - Kérdezi azzal a fennhéjázó hangján, amivel mindig csak kioktatott téged.

Szavaid, vagy inkább kérdéseid hallatán aggódó tekintettel kezd méregetni. A keze elindul a fejed felé, majd anya ösztöntől vezérelve megdörgöli.
- Nem ütötted meg a fejed egy kicsit? - Válaszra sem várva, közelebb húzza a fejed és csókot lehel a homlokodra. - Lázas nem vagy. - Jelenti ki, teljes bizonyossággal. - Na menj órára, ha jól tudom neked a matematika lesz a következő! - Ezzel elfordít a szekrényedtől, és meglök a matek terem felé. El sem tudnád téveszteni, a legszörnyűbb gyerekkori élményeid mindig ehhez az órához kötődtek. A lábad önkénytelenül visz a megfelelő irányba. A folyosók már teljesen kiürültek, úgy látszik már rég a becsengettek. Jó lesz sietni, a vén lókötő sohasem szerette ha késnek az órájáról.

Mr. Gerd már elkezdte az órát. Régen nem tudtad megállapítani, hogy a harmincas évei végén járhat a tanárod, csak egy vénséget láttál, aki olyan dolgokat akar megtanítani, amit akkor még nem hittél, hogy bármire is használni tudnál. A férfi nem szól egy szót sem amikor benyitsz a terembe, csak azokkal a szemekkel néz, és int egyet, hogy takarodj a helyedre. A szemek még mindig kísértenek néha álmodban, legalábbis most így érzed. Azokkal a szemekkel szavak nélkül is el tudta mondani, hogy kevesebbnek tart titeket, mint a cipőjére ragad sarat.
Az óra gond nélkül folytatódik. Te, mint mindig a falon lévő órát nézed, csak hogy tudd mennyi másodperc van még hátra a szenvedések poklából. Tíz perc után jössz rá, hogy valami nincs rendben. Először azt sem tudod mi az, amin megakadt a szemed, de sajnos rájössz. A tanároddal nincs minden rendben, mint az apád ő is változásokon megy keresztül. A szemein látszik meg legjobban, a két szemgolyója egyre közeledik egymáshoz, és az egész teste változik. A karjai vékonyodnak, és az ujjai is elkezdenek összenőni, valamilyen érthetetlen, és gusztustalan okból kifolyólag. Körbenézel, de úgy tűnik csak neked szúrt szemet a dolog, senki sem vette észre, rajtad kívül. Mindenki csak ugyanúgy ír tovább, és figyel, vagy nem figyel az órán. Sajnálatodra még mindig van tíz egész perc a kicsengőig.

Mikor felállsz a helyedről, mindenki rád néz, a tanáron kívül, de a szék csattanására már ő is feléd fordítja figyelmét. Ekkora már a két szeme eggyé válik, és az átalakulása is végbemegy. Legalábbis reméled, mert nem biztos hogy ép elmével kibírnál még ocsmányabb látványt.
- Mr. Dent mit csinál, az órának még nincs vé... - A szavait a csengő szakítja félbe. Ránézel az órára és esküdni mertél volna rá, hogy még tíz perc volt belőle, mielőtt felálltál. Talán csak rosszul emlékeztél. A tanár hangosan összecsapja könyvét, és az osztályhoz szól.
- Gyerekek a következő órára mindenki tanulja meg a tizenkettedik fejezetet kívülről. Érthető voltam? - Elszórt "Gen uram!" válaszok hangzanak fel, a nem túl lelkes osztályból. Mindenki feláll, és elindul az ajtók felé. - Ms. Safiya maradjon bent a teremben kérem. Mr. Dent ön pedig várjon meg az osztálytermen kívül, beszédem van önnel. - Eddigre már az ajkaiból egy-egy agyar nőtt ki, nem csak a tiszta beszédét zavarja, de még hosszú véres karcolásokat is ejt vele az arcán. A látvány leírhatatlan, hát még a beletörődött lány ábrázata. Hallottál mítoszokat, mit is csinál a férfi az órák után a lányokkal, és most az osztály legszebbjét hívja privát találkára.

A lány könnyed, mint egy tollpihe. Egyetlen lökésedre eltűnik az ajtó mögött, és hangosan csapódik be a terem ajtaja. Szemtől szembe találod magad a "tanároddal", még nem tesz semmilyen támadó jellegűt, csak a szemében izzik fel vöröses fény.
- Igen Mr. Dent? Megtudhatnám ezt miért tette? Van öt másodperce, hogy válaszoljon rá, különben a pokol lángjai fogják emészteni a lelkét örökkön örökké. - A fenyegetés a szívedig hatolt. A lelked csak úgy remeg a szavak hallatán. Bolondnak tartanál bárkit, aki ilyet mondott volna, de ez most más. Minden szava hihető.

A lány elmosolyodik, vagy inkább vigyorodik. Ebben a vigyorban semmi kedvesség, vagy emberi nincs. A fogak mély barázdákat vágnak az arcába, és fekete vér serken a sebekből.
- Egyszerű kölyök, hogy megtörj. - A hang teljesen megváltozott, nem is lehet összehasonlítani egy emberével, főleg nem a rendes tanárodéval.
A szeme szikrázása abbamarad, és egy sokkal rosszabb cselekedet váltja fel. A szemei most már tényleg lángokban ég. Vékony vörös sugarat lő ki. Becsapódik a melletted lévő ajtóba, amiből csak fűrészpor marad, és lángok. A sugár mindent szétvetett, amit csak eltalált, és most új célpont után nézett.