Matt Dent lakása

Kilépsz a szobából és újra megrohannak a már rég elfelejtett érzés. Az egyedüllét pokla, mintha egy tíz kilós kalapács erejével nyomná a szívedet. Mikor átlépsz az ajtón, egy másik világba lyukadsz ki, legalábbis úgy érzed magad. A szoba előtti folyosó, végtelen hosszúnak tűnik. Mikor visszafordul az ajtó már eltűnt, és csak egy úton haladhatsz tovább. Már tíz perce gyalogolsz, mikor elérkezel egy kereszteződéshez. A légkör, és a homály szinte már az eszedet vette, így ennek a változásnak is nagyon örülsz. A kereszteződés négy irányú. Az egyiken jöttél te.

A légkör és az ingerszegény környezet tehet róla. Sima faburkolat az egész, mint magatoknál, csak szinte végtelen hosszúságú. El sem tudod képzelni, hogy lehet valami egyszerre ennyire lelombozó és unalmas. Az érzés tovább erősödik benned, és a helyzettel szembeni tehetetlenség a legrosszabb mind közül.
Az elágazást jól átvizsgálod, és csak rossz dolgokat találsz. A négy irány teljesen megegyezik egymással. Semmi különbség nincs. Egyáltalán semmi. Ha sokáig forogsz, és nézelődsz, még az is csodaszámba megy, hogy melyik irányból jöttél. Végül tovább indulsz előre, és újabb fél órányi érdektelen séta következik. A magányosság érzése továbbra is tonnás súlyként nehezedik rád, főleg mikor belefutsz még egy négyes elágazásba. Látszólag teljesen ugyanolyan, mint az előző.

Még mindig körülvesz az emeleti folyosótokra emlékeztető környezet. Se egy kép, se egy bútor, csak a sima faburkolat mindenhol. Nincs ablak és nincs menekvés. Azt sem tudod honnan jön egyáltalán a fény. Egyedül botorkálsz az úttalan utakon, és még csak elképzelni sem tudod mekkora lehet ez az épület. Csak mész és semmi sincs sehol.
Eléred a következő elágazásodat. Semmi és tényleg semmilyen változás nincs rajta teljesen ugyanolyan, mint az előző. Négy út, teljesen tökéletes kilencvenfokos sarkok, és a padló is mindenhol ugyanaz. Egyetlen egy jelzés, vagy egy kis eltérés sincs itt, ami jelenthetné neked hogy jó úton haladsz. Csak hasra ütésszerűen indulsz el balra. Ott is ugyanolyan folyosó fogad, mint amin eddig bandukoltál. Az utad során, ami pontosan fél órányi, csak még erősödik az egyedüllét érzése. A méretei ennek az építménynek hatalmasok, és te annyira eltörpülsz benne, hogy még csak rágondolni és émelyítő. A séta végén elérkezel egy teljesen ugyanolyan elágazáshoz, mint eddig. A négy elágazás teljesen ugyanolyan, és minden tökéletesen megegyezik az elmúlt órában tapasztaltakkal.

Az elhatározást tett követi, és a ?zsebeidben? kutatva meg is találod a megfelelő szerszámot. Éppen, hogy csak van egy ceruzacsonk a jobb zsebedben. A méret nem minden, a célnak pont megfelel a dolog. Egy gyors jel rajzolás után, ami kicsit furára sikeredett, de pont ez pattan ki az agyadból. Miután sikerült megjelölnöd az egyik járatot, nincs más hátra, mint tovább indulni. Vagy még sem?
Már maga attól, hogy tettél valamit a sima sétáláson kívül, sokkal jobban érzed magad. Az egyhangúságot megtörte a "rajzod", és a szívedbe mintha felengedett volna valami. Úgy néz ki jó irányba haladsz.

A kezed gyorsan mozog, és a mű, a csodálatos műved, amilyet már oly régóta nem alkottál, csak nő és nő. A rajzolatok meglepően egyediek. Ezek általad egyáltalán nem ismert motívumok, vagy talán valamilyen írás lenne, amit már oly régóta találtál ki, hogy már nem is emlékszel rá. Nem tudod eldönteni, a rajzolatok idegenek neked, mégis olyan ismerősek. El sem tudod képzelni hol is láthattad ezeket. Talán csak a tudatalattidból jönnek elő, hogy a felszínen kriksz-kraksszá álljon össze. Más a fél falfelületet sikerült feldíszítened, mikor eszedbe jut, hogy a ceruzád nem éppen a nagy mennyiségű használatra van kitalálva, és bizony, már éppen hogy csak egy kis grafit található a végén. Nem csoda, hogy a utolsó vonásaid olyan homályosak, és éltelenek lettek.

Se ceruza, se több íróalkalmatosság. Még az ujjaiddal próbálod továbbra is igazgatni, tökéletesíteni a művet, de nem sok sikerrel. Nem éppen a legjobb eszköz a precíz munkára, és még egy kicsit sikerül is alakítanod rajta, de végül már csak mázgálás lesz a vége. A rajz nincs kész, és nem is tökéletes, de nincs mit tenni, nem tudod tovább rajzolni. Vagy talán pont ez a félkészség adja meg neki a tökéltességet, ha hátrébb lépsz, meglátod az igazi pompáját. A valódi arcát, ami nem mond semmit ,de mintha tudat alatt tudnád, hogy ennél nem tehetsz többet. Bármit is próbálnál csak rontanál az így sem túl rózsás helyzeten.

Szerencsédre a sivárságot megtöri a rajzod, így az őrület eltávolodott tőled. Mindig ez a képességed segített át a bajokon. Tudtad, hogy most is ezt kell tenned, de azt már nem hogy honnan. Remegő kézzel közelíted meg újra a művedet. Mindenre fel vagy készülve, újabb fekete lyuk, vagy még egy szörnyűséges bestia támadása, mit számít neked, csak juss ki ebből az idegtépő labirintusból.
A kezed hozzáér a hűs falhoz, és egy pillanatig még a lélegzetedet is visszafojtod. A pillanat azonban hamar elszáll, és semmi sem történik. Egy légfuvallat sem kavarodik fel, vagy egy hang még annyi sem hallatszik sehonnan. Csak a csend az, ami minden felől rád telepszik. Csak állsz mint egy sóbálvány, és el sem hiszed, hogy ez az egész semmire nem volt jó.

Újabb fél órányi sétálás várja az ifjút. Semmi és senki nem töri meg a monotonitást, és ahogy már várta a újabb kereszteződés ott várja pontosan. A négy elágazás, ami az élete utóbbi óráját megkeserítette. Amikor belépsz az állad is leesik a meglepetéstől. Az egyik járat el van rekesztve, durva növényi indákkal, rajtuk pedig tűhegyes tüskék foglalnak helyet, hogy még az érintésük is vérveszteséget okozzon, nem hogy a keresztüljutásuk rajta.
Így már csak három irány van, ami megkeserítheti az életedet. Se több se kevesebb, nem tudod mi okozta ezt a hatást, de annyi biztos, hogy nem véletlen a növények megjelenése.

A "megérzés" (röhögnöm kell írás közben) jó és tényleg, a lezárt folyosón kell hogy legyen a jel, vagy éppen hogy egyiken sem. Talán a hatodik érzéked jósolja meg a dolgot neked. A ceruzacsonk kutatás után, meglepő felfedezést teszel. A ceruza a régi pompájába tündököl, legalábbis abba a elkopott, de még éppen használható pompájába. Az írószerszám gyorsan jár a kezedben. A jel gyorsan felkerül, de azt nem tudod, honnan is jutott eszedbe ez a különös rajzolat. Végül elindulsz a megjelölt irányba, és ugyanazt az utat járod be. Fél órát mész, bármennyire is gyorsítod vagy lassítod a járásodat. A várt látvány tárul elé, már két irány is le van zárva a szörnyű veszélyes tüskés indákkal. Így már csak két irányba tudsz menni.

A rajz amilyen kicsi olyan kidolgozottra sikerül, legalábbis ezt gondolod. A meglepő rajzolatok még az előzőkhöz sem hasonlatos. Teljesen más, de az alapja mégis ismerős neked. Reményeid szerint az utolsó sétádat teszed meg ezen a pokoli helyen. Legalábbis az volt, míg rá nem jöttél milyen erők is lakoznak benne. Ezt igaz még csak tudat alatt ismered be magadnak, de már nem sok kell, hogy felszínre jöjjenek.
A reményeid nem csalnak meg, amikor beérsz mind a három feltételezhetően rajzolt járat el van torlaszolva. Csak az nem, amin megérkeztél. Mikor egyetlen lehetőséged felé fordulsz, újra látod a fekete kaput, amin már nem először utaztál, ebben a szörnyű álomban. Most erőszak nélkül lépsz át rajta, és érzed, hogy olyan helyre fogsz jutni, ami már nem evilági lesz. Legalábbis nem a saját világodhoz, fog kapcsolódni.
A várt világ megérkezik a szemeid elé. Egy ókori várra emlékeztető helyiségben találod magad. Egy étkező lehet. Az elnyújtott asztal, az óriási csillár, a számtalan szék, és a falon lévő díszek erre utalnak. Az asztal két szélén egy-egy ember áll. Mintha csak egy fantasy könyvben lennél, az öltözékük a manapság oly híres számítógépes játékok varázslóira hajaz. Érthetetlen nyelven káromolják egymást, míg te csak állsz a terem közepén.

A két mágus ügyet sem vet az érkezőre. Csak tovább folytatják társalgásukat, a még mindig érthetetlen nyelven. A beszélgetés semmit sem veszít indulatosságából, sőt talán még érzed is ahogy a két személy között megsűrűsödik a levegő. Végül elveszti az egyik az önuralmát, és furcsa jeleket kezd veti a levegőbe. A másik ellenlépésként megragadja nyakába függő keresztet, és gurgulázó hangokat hallat.
A nő kezében szikrák villannak, és megrohanja az öreget. A férfi befejezi a kántálást, és a nőt körülfonják a semmiből előtűnő indák. El sem lehet mondani az intenzitását a csatának. A nő alakja megremeg majd teljesen eltűnik, és láthatóvá válik a helyén, ahonnan elindult. Egy kézlegyintésére szárnyak jelennek meg rajta, és a levegőbe emelkedik. Az indák között cikázva, kikerüli az érte nyúló csápokat, és egy zöld színű sugarat indít a kezéből. Az öreg férfit mellkason találja, aki erre hátraesik, és többet nem is mozdul. A jelenések beleégnek az elméd legmélyébe, és ott is maradnak örökre.

A nő még mindig a harc hatása alatt áll. Térdre roskad, és liheg, mint egy maratoni futó. A szeme üveges, és úgy mered maga elé. A hangod látszólag nem hatol el a tudatáig. Lassan egy perc is eltelik, mikor fejét megmozdítja. Lassan feléd fordítja tekintetét, de az már nem a semmiről sem tudó méla nézés, ez már egy erős személy tüzes harcra kész nézése. Végig mér, majd feláll és hozzád lép.
- Den? - Lelép az asztalról és közeledik hozzád. A jobb karját felemeli, és az szikrázni kezd. Feléd nyújtja, meg akar érinteni.

A szikrázó kezek csak a levegőbe csapnak, és nem érint meg. Talán szerencsédre, de lehet hogy éppen szerencsétlenségedre, mert olyan dolog következik amit egész életedben sem fogsz elfelejteni. A nő arca a haragtól eltorzul. Ocsmány grimaszba rándul, majd a szája elkezd szélesedni. A fogai elállnak egymástól, és kitüremkednek a szájából. A haja csomókban kezd hullani, kivéve két helyen, ahol megsárgul, és lelóg a vállára. Az alakja is megváltozik a nőnek. A végtagjai megnyúlnak a karja már a földet éri, és még mindig nem hagyja abba a növekedést, a lábai pedig több helyen is hányingert keltő hangok után megtörik, és legalább hat helyen kezd el hajlani. Ez mind még csak a jobb rész, a nő végül megszólal.
- Áruló. Elárultad a fajtádat. Nem választottál, ezért meg kell halnod. Aki egyikünkkel sincs annak pusztulni kell. - Az eldeformált ujjai elkezdenek járni, mintha mindegyik külön életet élne, és vaskos indákká alakulva megindulnak feléd. A szemed látja mi történik, de valami más is. Az agyadban látod a rajzolatokat, a képeket, amik a varázslók használtak, tudod mit kell tenned.