Elhagyatott templom

A Karmester szívverése leállt egy pillanatra. Csupán egy pillanatnak tűnt az egész, de ő egy egész életet leélt ez alatt a pillanat alatt. Elképzelte, ahogy a macska velük él. Borzalmas volt. Karmester a lányára nézett. Elé térdel és kezét Ai vállára tette.
-Nézd drága egyetlen kis hidrogénbombám. A macskád hogy is mondjam mind a nyolc életét kiélvezte már. Az utolsó kilencediket pedig a kutya miatt pazarolta el. – Megköszörülte a torkát.
- És ha annyira szeretted őt akkor most elengedjük, hogy az örök vadászmezőkön pockokra és egerekre vadásszon amíg a cérnagombolyag fák ligetéhez nem ér. Most pedig... – Fölállt, kezeit kulcsolva maga elé tette, fejét pedig lehajtotta.
- Megadjuk neki az utolsó tiszteletet. – Várta, hogy Ai is hasonló képpen tesz majd.
- Van pár szavad a macskádhoz Macihoz?

Airie álomba szenderült. Egy kis zenedoboz dallamos muzsikájától bóbiskolt el. Röpke két percig figyelte csöndesen, hogy valóban elaludjon. Letépte az ajtóként szolgáló függönyt, amibe a nagyobb játékokat pakolta, és zsákként fogta össze. A többi apróságot a tarisznyába rejtette el. Ai-t pedig a karjaiba vette, a nyúllal együtt. Elindult hát a lefele vezető lépcsőkön. A denevérek is mozgolódtak. A templom jelenlegi utolsó gazdáját elkísérték búcsú útján. Sebesen köröztek körülöttük, de nem támadtak. A templom padjaiig kísérték őket, majd szerterepültek a kitört ablakokon keresztül. Karmester kirúgta az ajtót, és kilépett az utcára. Ryuu kutyája még mindig ott várt, de gazda nélkül.
-El ne mozdulj. – Tovább ment abba az irányba, ahol a macska szétloccsant teste hevert. A feje pár méterrel arrébb, amibe még bele is rúgott. Így indult az éjszakába. Haza.

A BLÉ már így is rengeteg felfordulást okozott a városban. Szinte nap, mint nap zártunk be BLÉ gyárakat, és a hozzájuk tartozó kémiai laborokat, de mintha sosem fogynának el. Mint a hangyák. Betemetsz egy bojt, jön rögtön a többi, és újra elözönlik az utcákat. Épp a jelentésekkel szívok, amiket még ma le kell adnom, így nem várhat. Mindkét karom fáj, a fejem zsibbad. Legutóbb tegnap volt szükségem erre a nyomorult szerre, különben ott hagyom a fogam abban a létesítményben. Még egy aláírás, és a papír halmaz landol is a kapitány asztalán, majd egy szót sem szólva lelépek. Mára ennyi volt, és őszintén szólva jó lenne, ha még vagy egy hétig nem is kéne látnom a rendőrség épületét. Az volt az eredeti tervem, hogy még beugrom Mario-hoz egy kávéra, de letettem róla. Már túl késő volt, biztosan zárva van, így haza felé vettem az irányt, és néhány sikátoron keresztül levágtam az utat. Nem volt kedvem megkerülni az egész környéket.

Alig teszek meg pár lépést, amikr előttem becsapódik valami a hóba. Egy lufi szerű dolog, de már nem tudom megállapítani, mert ahogy leér, a becsapódás erejétől egyszerűen szétdurran, és fura, színes, ragacsos anyag cuppan a cipőmre és a nadrágom aljára, lábszárközépig, körülbelül. Mivel ez nem csak úgy ott volt, és láttam, ahogy lepottyan, felnézek, de nem igazán látok semmit sem, a sikátor teteje már koránt sem olyan fényes, mint a talajon. Csak a templom oldalán ülő, és az utcát figyelő vízköpőket. Ám mintha az egyik megmozdult volna. Nem, biztos, hogy nem, és megint csak a képzeletem játszik velem, ami ismét az utóbbi időben túlzottan használt Venom-nak köszönhető. Egyre jobban érzem, hogy szükségem van rá, és egyre inkább érzem, hogy nem muszájból tolom magamba, hanem mert egyszerűen kell. Mint mondjuk a halnak a víz, hogy életben maradjon.
- Hé! - szólok fel a biztonság kedvéért, de nem hiszem, hogy választ kapok odafentről. Be fogok kattanni.

Egy különleges üzenet várt ma délután a lakásban, és nem is éppen az a fontos-különleges, inkább, mintha egy gyerek írta volna. Egy különös üzenet volt benne, és kíváncsi voltam, honnan tud rólam, és mit akar pontosan az illető. A város egyik romos templomába invitált egy esti légyottra, de ennél több részletet nem közölt. Félredobtam a papírt és rögtön hűtőt nyitottam. A tegnapi pizza maradékát kivettem a hűtőből és ahogy volt hidegen, lepasszíroztam a torkomon, majd leöblítettem; egy fél üveg whiskey-vel. Az utóbbi időben egyre többet ittam, de sosem éreztem különösebb hatását, noha az emberek két pohár után azt se tudták, hogy hol vannak. Majd ennek utána kell néznem a hajóm adattárában. De most irány a templom.
Nem sok kedvem volt megint zajt csapni az ajtóval, így kiléptem a tűzlétrára, visszazártam az ablakot, és leugrottam az utcára, majd a templom felé vettem az irányt. Semmi különöset nem láttam benne. Vízköpők és ember alkotta szobrok. Újabb dolog, amit elő kell keresnem majd. A kerítés le volt bontva egy szakaszon, itt léptem be a templom udvarára, majd megálltam egy szobo előtt. Vélhetően egy nőt ábrázolt, de annyi ruhát faragtak rá, hogy képtelen voltam megállapítani teljes biztossággal, hogy miféle lehet. Meglapogattam, és egy kevés por hullott róla alá. Megpróbáltam jobban letörölni a kezemme, de az beakadt egy kisebb részbe valahol a ruha és az alkar alatt, és leszakított egy darabot belőle, ezután pedig megdőlt a szobor, és hangos robajjal lehullott talpazatáról.
- Basszus! - szűrtem fogaim között, és inkább tovább álltam. A bejárati ajtót kezdtem vizslatni. Korhadt már a fa, és a tokok is elkezdtek leválni, így próbáltam óvatosan kinyitni. Nem sikerült. A tok kiszakadt a falból, és az ajtó félig megdőlt, de már nem érdekelt. Sóhajtottam egy nagyott, és beléptem az ajtón.
- Helló! Van itt valaki?! - kiáltottam el magam, mert senkit nem láttam, és hangom sokáig visszhangzott a templom falairől visszaverődve.

Nem szoktam ily mélyen aludni, a félelem az álmok urától való félelem nem hagyja, ám most, talán a túlzott elbizakodottságom miatt elszunyáltam. A lényeg, hogy ijesztő volt eme szituáció. Még mindig nehezen hittem az ablaküvegnek amiben önnön arcomat bámultam, melyre elképesztően igénytelen, lányos színű rózsaszínes, csillámporos filctollal egy rövid üzenetet véstek.
Meresztgettem szemeimet, hogy felfogjam a tükrözött szavakat, végül elvigyorodtam. Van sanda sejtésem kitől származhat eme írás, persze semmi nem bizonyos.
Kicsit elszégyelltem magam, hisz legutóbbi találkozásunkkor csalódást okoztam, gyengeséget mutattam, ám azóta erősebb lettem.
~ Megyünk? - szólalt meg fejemben egy hang, s én a lelkek köpönyegének kérdésére nem is reagálva, elmémmel aktiváltam erejét, mire eltűntem a semmiben. A másodperc tört része alatt a templom elé kerültem, ahol is atomjaim egyesültek s felvették szokásos holdfejű mivoltom.
A hányinger és a szédülés elképesztő volt, a teleportálás hatásai pokoli kínokat okoztak, ám legyűrtem érzéseim s erőt véve magamon hatalmas vigyorral lepleztem kínom.
Még átmeneti rosszullétem ellenére is, sose éreztem magam még ilyen erősnek. A templom ajtaja ki volt fordulva, s elég frissnek látszott a sérülés.
Hirtelen ötlettől vezérelve előszedtem egyik bárányomat, majd egy kengyelt álmodtam rá, magamra pedig egy gyapjúból készült páncélszerűséget. Úgy néztem ki mint egy bolyhos lovag. Ráültem állatkámra, majd berobogtam az épületbe olyan hangosan s feltűnően amennyire csak tudtam, s elordítottam magam:
- Üdvözletem mindenkinek!
Minden jelenlévő felé pozitív álmokat, s vele érzéseket sugároztam, hogy még véletlenül se üssenek le túlzott pofátlanságom miatt.

A S.T.A.R. labornál történtek után egy időre eltűntem a színről. Valójában mivel túlságosan el voltam foglalva a valós világ eseményeivel, majdnem az összes általam játszott többjátékos videojátékban lejjebb csúsztam a ranglétrákon. Ez különösen a StarCraft kettő esetében kényes, mivel a koreaiakkal nehéz felvenni a versenyt. De ez számomra nem jelent gondot. Három nap alvás nélkül, minden ellenfelet legyőztem a gyémánt ligában. Újra az első helyezés, remek. Azonban ennek, mint mindennek ára van. Érzem, ahogy az arcom a gamerlaptop billentyűzetének nyomódik, amikor valamilyen ricsaj ébreszt. Azonnal felébredek és felülök. A mellettem lévő poharat veszem el és megiszom a benne lévő teát, amit meghallva az énekes hangját az orromon keresztül fújok ki. A kellemetlen érzésre nevetésben török ki, mire lerúgom a rádiót az asztalról.
~ Itt az ideje összeszedni magam.
Összeszedem magam és felkészülök. Ellenőrzöm a felszerelésem, a fegyvereim, a biztonsági rendszert. Ezután az általános hírekről tájékozódom, majd a cég ügyeit veszem át. Terv szerint minden rendben. A levelek átnézése közben találok egy egészen egyedit. Az írást azonnal felismerem. Régen volt, de nem felejtettem el. Nem várok sokat. Magamra veszem a páncélzatom, ellenőrzöm a rendszereket. Ezután következhet a fegyverzet, a kiegészítők és a félelemgáz. Az arcomon lévő festést az utóbbi időben már permanensen viszem fel, így akár egy hónapig is kopás nélkül fennmarad. Rögzítem a koordinátákat, majd a rakétarendszer segítségével maximum sebességgel repülök a templomhoz. Megállok az épület előtt, az érzékelők jelei alapján már vannak bent. Leszállok a bejárat előtt jó pár méterrel. Felerősítem a védelmi rendszereket, felkészülve bármire. Lazán sétálok be a kidőlt ajtón, majd körbenézek a teremben.
~ Joker, Harley Quinn, Bane, Bolond Kalapos, Madárijesztő, Lupin, Sid Barret és Airie. Érdekes. Ez tetszik. Kifejezetten.
Gotham legnagyobb bűnözői sorakoznak fel. Végre valami, ami nekem is tetszik. Az erőmet pár száz kilóra növelem, majd a mellettem lévő falon kopogok, a lehető leghangosabban.
- Kop-kop.
Mondom őrült hangon, majd oldalra biccentem a fejezem. Bízom a páncél védelmében, így nem teszek semmit. Megállok a falnál és magam előtt összefont karokkal várom a történéseket. Ez vicces lesz.

Szívverés hangjai csapták meg a fülemet, de inkább fáradtan a fejemre húztam a párnát és tovább aludtam. Elég idegesítő tudott lenni néha ez a túlfejlett hallás. Végül mikor már sikeresen visszaaludtam, a csengő éles hangja ébresztett fel. Nagy nehezen felkeltem és úgy ahogy voltam, egy alsógatyában az ajtóhoz tántorogtam, majd dühösen nyitottam ki. Az ajtó mögött két tinédzser állt, akik rám pillantva nagyon megrémülhettek. Látszhatott, hogy hulla voltam. Nem aludtam valami jól és elég harapós kedvemben voltam, így gorombán rájuk morrantam, hogy tűnjenek el a fenébe, majd választ meg sem várva visszatántorogtam az ágyamhoz és úgy, ahogy voltam, arccal rádőltem. Esés közben megakadt a szemem valamin, amiért a hangos huppanás után kinyúltam. Magam elé emeltem és félig nyitott szemeimmel próbáltam kibogarászni, hogy mi lehetett rá írva. Csupán annyit mondott, hogy egy templomba kell mennem.
-Rossz ötlet. -mormogtam az orrom alatt és már csuktam is volna a szememet, mikor Rich pofátlanul beleszólt.
-Szerintem érdemes lenne megnézned.
-Nem. Az egy templom. Templomba nem mehetek. Ennyi. Nincs vita.
-Egy elhagyatott templom. Ott már van rá esély, hogy nem fogsz elégni.
-Aha. Majd este megnézem. -válaszoltam rá és a cetlivel a kezemben tovább aludtam. Délután öt óra körül ébredhettem fel. A reggellel ellentétben friss voltam és üde. Már amennyire egy 1500 éves hulla az lehet. Tekintetem újból a kezemben tartott cetlire siklott, majd nagyot sóhajtva elkezdtem öltözni. Közben azon törtem a fejemet, hogy hogy a fenébe kerülhetett a cetli a szoba közepére. Csak kis gondolkodás után jöttem rá, hogy biztos az ajtó alatt dobták be, csak a nyitott ablak miatt a szél odafújta. Végül jobb dolgom nem lévén a pisztolyaimat az övembe tűztem, a gömbömet pedig a zsebembe süllyesztettem, végül felkaptam egy pólót és elindultam a megnevezett hely felé. Már a temetőnél rossz érzés fogott el, de ha már egyszer eljöttem idáig, akkor nem fordultam vissza.
-Ha kigyulladok, akkor mi a teendő?
-Változz át. Úgy pár másodpercet nyersz, mivel az átváltozáskor újraépül a tested és a plusz sebességgel ki tudsz rohanni a szentelt terepről, vagy akár fel is repülhetsz.
-Oké. De a te hibád lesz ha itt pusztulok meg. -válaszoltam végül, amire éreztem, hogy Richard elmosolyodik. Így hát megindultam. Ahogy a templom tíz méteres körzetébe léptem, enyhén elkezdett rázni a hideg, de más nem történt. Elsétáltam az ajtóig, amit valaki már kinyitott, így csak be kellett mennem. Az első lépésnél megfeszültem, hogy tudjak ugrani, de nem történt semmi, így hát tovább mentem. Ahogy elnéztem, már egész szép kis társaság verődött ott össze.
-Üdvözletem mindenkinek. -köszöntem egyszerűen. Volt, akit felismertem a laborból, de voltak olyanok is, akikről még csak hallottam. Nem is kevesen.

Berobogtam a lehető legfeltűnőbben, de meg kéne szoknom, hogy nem tegyem ezt... Hirtelen igencsak megrázó élményben volt részem, mikor is Joker kellemes hátba veregetését éreztem. Szerencsére a gyapjú elnyelte az elektromosság nagy részét, s most a felálló gyapjúszálak miatt úgy néztem ki, mint egy holdfejű Fugu. Egyetlen csettintéssel visszavontam a gyapjút majd körbenéztem az egybegyűlteken s elvigyorodtam. Nem számítottam ily népes társaságra ám vigyorom hirtelen betegesen széles lett.
Joker, Gotham kirendelt védőszentjének legfőbb riválisa, oldalán jobbkeze s asszonykája az egykor jó Dr Quinzel, manapság Harley Quinn. Vicces, sose akartam velük különösebben találkozni, mindig arra emlékeztetnek, hogy nem én vagyok a legidiótább Gothamban. Lehet ezért is nézek el Metropolisba a jövőben.
Ezután a nagydarab Mucha-Lucha csávó felé nézek s elvigyorodom. Bane-re még szükségem van a jövőbeli terveim megvalósításához, vele nem árt jóban lenni.
Ekkor a Bolond kalaposra nézek, vizslatom egy ideig, majd elfordulok, vele majd foglalkozik az úrnőm, ha akar.
Végül Madárijesztőt veszem szemügyre. Dr. Cranetől kiráz a hideg, ő sose volt éppen szimpatikus de ahogy elnéztem eszembe jutott valami, a jövőben majd kell szereznem altatógázt, az sok mindent megkönnyítene.
Ramirez és Sid elvoltak a maguk kis világában ahogy szokásuk, úgy tűnik nem hánytorgatják a Star Laborban történteket (sok minden lesz még ott amiért kitekerhetnétek Lup nyakát, de ettől most nyugodtan eltekinthettek) így én se veszek róluk különösebben tudomást.
Ekkor meghallok egy hangot, ifjú úrnőm hangját amint betölti a templomot, s én áhítattal hallgatom minden szavát. Majd végezetül minden szó nélkül odaállok elé s mélyen meghajlok, majd amennyiben engedi megfogom kacsóját s csókot hintek rá, majd egy nyalókát csempészek a kezébe.
- Megtiszteltetés számomra, ha az ön oldalán harcolhatok a város ellen. Megígértem annak idején, hogy Arkham trónjára ültetem, s én állom a szavam.
Felállok a s Airie mögé lépek, onnan vizslatom a többieket. Egy pillanatra nem bírtam véka alá rejteni kapzsi, számító pillantásomat, ám nem zavart. Őszinte voltam, segítek trónra jutni eme lánykának, s tudom, nekem is csurran, cseppen majd valami a jóból.
Sokkal erősebb vagyok mint utolsó találkozásunkkor, most nem fogok ostobaságból sebet kapni vagy másik dimenzióban kikötni. Ekkor sandán Ramirezre pillantok, aki mintha értette volna a célzást s elvigyorodott.

Szépen lassan elkezdtek szállingózni az emberek, és egy igen népes társaság jött össze, köztük néhánnyal már volt szerencsém a korábban a városban történt események alkalmával találkozni. Volt egy maszkos alak, aki inkább nézett ki pankrátornak, rajta kívül két bohóc fazon, meg két kalapos fickó, az egyik kicsit hajazott valami farmos, földes izére. Mikor mindenki jelen volt, a lány belekezdett a lényegi részbe. Az elejét totál kihagytam, nem igazán figyeltem, mert épp az üveg piával voltam elfoglalva, amit magammal hoztam, hogy alkalomadtán legyen valami, ami érdekel. Mikor elért oda, hogy be akarja venni Akrham-ot...ott elgondolkodtam, és próbáltam felidézni a fejemben a város térképét, hogy hol is van az az Arkham, mert elsőre nem ugrott be.
- És ez nekem például miért jó? - léptem végül előre. A jelenlévők egyikétől sem kellett igazán tartanom. Felpattantam a padról, majd kicsit félre lökve a maszkos pankrátor fickót, a lány elé léptem, hogy jól lásson, kezemben pedig - mint a földi alkoholisták - tartottam a félig üres whiskey-s üveget.

Maradok a falnál támaszkodva, miközben felmérem a helyzetet. Rég nem találkoztam Airieval, nem számítottam ilyen nagy koncepciójú tervre, de ez érthető is a skizofrénia miatt. Végiggondolom a koncepciót és figyelem a többiek reakcióját. Érthető módon mindenkit megoszt a terv, de engem nem tántorít el. A maszk alatt elmosolyodom az egész helyzeten. Vicces.
~ Egy ilyen szövetség, önmagában a céltól függetlenül túl nagy ahhoz, hogy kimaradhassak belőle. Griff vezetése alatt, kevesebb képességhasználóval is igen nagy erőt képviseltünk. Ez most csak fokozódik. És így még nagyobb a játék... Hehehe
Vállammal oldalra lököm majd előrébb sétálok néhány lépéssel, mindenkitől tartva a tisztes távolságot. Egyelőre nem akarok konfliktust.
- Támogatom az elképzelést. Minél többen fogunk össze annál erősebbek vagyunk és potencálisan nőnek az esélyeink. Ha szükség van rám, segítek. De...
Megállok, hogy fokozzam a hatást, miközben végignézek még egyszer a jelenlévőkön.
- Nem mindenki közülünk csak az alvilágon keresztül folytat üzleteket. A civil szféra is ugyanúgy számít. Így a felajánlott védelem nem jelentős. A kérdés még mindig fennáll, hogy miért érné meg ez nekünk?
Állok végül Sid mellé, szimbolizálva az ő pártját. Azonban én már döntöttem, nem állok a terv útjába.
- Én nem fogadok el semmit. Szórakozásból csinálom.
Az igazság néha nem is olyan fájdalmas. De ha még az is, egészen élvezem. Ehehe. Most másokat kell meggyőzni, nem engem.

Szépen egybegyűltek az emberek. Ennyi emberrel, főleg ha olyan hírességek is vannak köztük, mint Bane, vagy Joker, szinte akármit meg lehet tenni. Mondjuk szó mi szó, az egybegyűlteken végignézve egyből az a gondolatom támadt, hogy nem sok épelméjű ember tartózkodott a templomban. Ekkor lépett elő a kislány. Első pillantásra megállapítottam, hogy nem az, aminek látszik. Nem csak egy egyszerű gyerek. Valahogy éreztem, hogy több annál. Aztán bele is kezdett a szónoklatba. Gyermek létére rettentően jól szónokolt. Arthurral ugyan nem ért fel, de közel járt hozzá.
Elfoglalni a várost. Milyen jó ötlet.
-Nekem tetszene. Te mit szólsz? - kérdeztem meg állandó társamat, mikor a kislány végzett.
-Jó mókának ígérkezik.
-Akkor egyetértünk. - válaszoltam és egyenesen a kislány elé léptem. Mikor már csak alig egy méter választott el tőle, még lovagként begyakorlott mozdulattal féltérdre ereszkedtem előtte, mintha csak királyom állna előttem és fejet hajtott.
-Ugyan nem tudom, hogy ki vagy és az alvilágból sem származik előnyöm, de hősök nélkül senki sem fog zavarni a táplálkozásban.
Kezemet lassan a számhoz emeltem, majd egy hirtelen, erőteljes mozdulattal méretes szemfogaimat a tenyerembe mélyesztettem, mire  egyből megéreztem azt a csodálatos fémes ízt a számban. Szépen lassan kivettem a számból a kezemet és a lány elé tartottam, hogy tisztán láthassa rajta a vért.
-Én, Justin Williams vámpírként a véremre esküszöm, hogy szolgálni foglak, míg meg nem szerzed magadnak a várost, vagy el nem térsz eredeti tervedtől. - tettem le a véresküt, fajom legszentebb fogadalmát, majd felálltam és a lány mögé léptem. A vért hagytam lecsöpögni a kezemről és közben élveztem, ahogy a fájdalom lassan megszűnik, ahogy gyógyul a seb.

Lassan mindenki döntést hoz, és a kérdések, érdekek elfogynak. Amikor már ketten elfoglalják helyüket a lány mögött, és várom a válaszomat, egy másik fickó lép oda, akivel már volt szerencsém találkozni Griff vezetése alatt. Most úgy áll a dolog, hogy ismét egy csapatban játszunk.
- A baj az, - kezdek bele. - hogy így is szabad a világotok számomra. De egy ugródeszka jól jönne. - tettem hozzá a végén, majd biccentettem egyet, és nem érdekelt, hogy érti-e a jelzést, miszerint, amíg értékesnek találom ezt az egészet, és élvezetesnek, addig mellette leszek.

Megtettem az esküt. Innen már nem volt visszalépés. Kezemet bizonyítékként a lány felé nyújtottam és érdeklődve tapasztaltam, ahogy felé hajol. Kíváncsian vártam, hogy mit tervez és igen nagy elégedettséggel töltött el, mikor lenyalta a vért a kezemről.
-Úgy legyen. - bólintottam, majd felálltam és mellé álltam. Kíváncsian vártam a fejleményeket. Úgy tűnt, hogy mindenkit sikerült maga mellé állítania. Egy gyermek, aki el akarja foglalni Gothamet. És ennyi hasznos emberrel sikerülni is fog neki. Minden esetre érdekes lesz. Már csak ezért is érdemes vele maradni. Így is körözve vagyok, szóval azon sokat nem ront, viszont ha sikerül, akkor a nyertes oldalon fogok állni.

Unottnak látszó fejjel álltam a kisleányka mögött, ki gigászokat csábított az oldalára. Oly vicces votl ez az egész, annyira abnormális, ám valami más sokkalta jobban érdekelt.
Oly csodálatosak voltak a jelenlévő elmék, bárcsak belemázhatnék az álmaikba, hogy saját birodalmammá tegyem a világukat...
Figyeltem amit eme őrült szövetség megsüzletett, s csak arra tudtam gondolni miként fogom az én malmomra hajtani a vizet.
A társaság legtöbb tagjával van valami dolgom, s alig vártam, hogy idővel minden szépen beérjen.
Justin ritualitására húztam fel egyedüla szemöldökömet, igen érdekes tettet hajtott végre, kíváncsi leszek hosszútávon ez milyen eredményeket szülhet.