Miracle Import & Export vállalat

//Mammon nem fog meghunyászkodni. Szóval nem írok olyat, ami egyáltalán nem lenne hű hozzá, és nem jutott eszembe kb. semmi hasznos. //


Nem tágít ez a féreg attól, amit fejébe vesz. Talán azt hiszi, most vissza adhatja azt amit én tettem vele a biztosíték terén. Hát próbálkozhat, mert a cég az enyém, és nem ruházom át senkire. Még akkor sem ha az életembe fog kerülni.

-Nem. A cég az enyém, és az enyém is marad.

Nem akarok túlságosan is lealacsonyító ál-papírokat bevetni, vagy más hasonló álcát, így csak azt mondom, amit mondani akarok, és amit gondolok.

-Az ajánlatom az amit mondtam. Vagy együtt kapjuk el az angyalt, vagy ölj meg most, és hajszold egyedül. De akkor a saját magad helyzetét nehezíted meg. Lásd be, ha rám nem számíthatsz, akkor senkire. Most döntsd el, hogy megölsz, vagy sem. Ne húzzuk egymás idejét. Lehet halhatatlanok vagyunk, de ne pocsékoljuk ettől függetlenül az értékes perceket.

Blaze mosolya pokolivá válik. Akár még otthon is érezhetnéd magad, ha nem került volna a nő fegyverrel a kezében eléd. Meghúzza a vállát, és a Cukrásznak titulált férfi kinéz a lehúzott reluxákon a beosztottjaid felé. Jelez a főnökének, az pedig csak annyit mond.
- Hát ha csak ezt a két választást hagyod nekem? Akkor muszáj maradnom a nehezebbik úton. - Ezzel elsül a fegyver. Hangtalanul mint a halál, és kegyetlenül akár a gazdája. A golyó homlokodba csapódik, de ahelyett hogy szétrobbanna a fejed csak hátraesel a becsapódástól. Még annyira eszméletednél vagy, hogy láss, de azt is csak homályosan és összefüggéstelenül.
Blaze feléd hajol, kezében egy fura tárgy. Széttépi mellkasodon a zakódat, és a méregdrága ingedet. A tárgy, mint egy kék kristály a napfényben felragyog és mellkasodhoz érinti. Annyit még érzékelsz, hogy valamit rajzol, de azt már nem hogy mit. Végül belevágja a mellkasod közepébe, és eszméletlenségbe zuhansz.

Folytatás: Főutak, utcák, sikátorok

// Előzmény: Kisebb utcás, sikátorok //

A környék kihalt, ahogy megérkezel a vállalatodhoz, vagyis az egykori vállalatodhoz. A környéken civil nem tartózkodik jelenleg, így kocsitok nem kelt nagy feltűnést sem. Egy őrt látsz, amint zseblámpával járőrözik az épület előtt. Néha megáll és rágyújt egy cigire, majd folytatja az útját.

Bentről a recepció számítógépének a fényét látod, mintha ülne mögötte valaki.

Rajtad a sor, hogy megindítsd az ostromot, hogy visszaszerezd azt, ami egykor a tiéd volt és ami most is téged illet. Embereid türelmetlenkednek egy kicsit, de nem mernek hozzád szólni.

Megérkezve a kocsiból figyelek csak pár percig, hogy átlássam a körülményeket. Mindössze egyetlen őrt látok, és a recepción fénylő számítógépet ami mögött mintha lenne valaki. Kicsit tanácstalanná válok, hogy vajon melyik megoldás lenne a jobb. A nyílt ostrom, vagy inkább a láthatatlan és néma. Ismerem a cég minden egyes négyzetcentiméterét, így ha csak nem lett valami drasztikus változás könnyen kiismerem magam. Végül úgy döntök, hogy a néma és csöndes módszert választom. Kiszállok a kocsiból, és intek a másik kettő járműnek is, hogy ideje körém gyűlni, mert kezdődik az akció. De előtte egy kis ismertetést tartok, mikor már mindenki előttem áll.

-Nem lesz feltűnést, úgy kell dolgozni, hogy észre se vegyenek.

Jelentem ki ellentmondást nem tűrve, majd az egyik késsel birtokló egyént utasítom arra, hogy rejtőzzön el valahová, majd egy másik ember pedig hívja fel az őr figyelmét magára, majd mikor az gyanútlanul megközelíti a késes egyszerűen intézze el. Remélhetőleg ez a lépés könnyen kivitelezhető lesz, míg a többiekkel meghúzzuk magunkat, várva arra, hogy kiderüljön sikerült-e a terv első pontja, vagy sem. Míg megbújok, a kapott fegyverbe betöltöm a vérrel áztatott golyót, és elteszem, majd alaposan megpróbálom a cég emeleteit külsőleg végig vizslatni, hogy vajon honnan szűrődik ki fény, és hogy a legfelső szinten, az igazgatói irodában vajon tartózkodik-e valaki, látok e bármi fajta fényt kiszűrődni.

Az első lépés sikerült. El kell tüntetni a hullát, és intek is az egyik mellettem lévő egyénnek, hogy cselekedjen, és lehetőleg a vérnyomokat is próbálják meg kellő képen feltakarítani, már ha minden lehetőség adott nekik. Ez idő alatt elgondolkodok az épületből kiszűrődő fények okán. Valószínűleg vannak néhányan kik túlóráznak, vagy ha nem, akkor a zseblámpás őröl azok, akik járőröznek. Valószínűleg az utóbbi, bár jobban örülnék, ha nem így lenne. Ezután 3 embernek parancsba adom, hogy a környéken lévő összes őrt a lehető legdiszkrétebben próbálják meg megölni, és hullájukat eltüntetni. Már ha van még a környéken a szabadban, a vállalat területén járőröző. Mind addig meglapulok a többi csatlóssal együtt. Nem szabad túl hamar lépnünk, mert nincs már második esélyem. Addig nincs szándékomban elmenni innen, míg az elküldött 3 alak vissza nem jön hírt hozva.

Egész jó munkát végeznek ezek az emberek, ahhoz képest... kellemeset csalódtam. Pár perc múlva robbanás rázza meg a helyet, és megszívom fogamat. Nem tetszik ez nekem! Tönkre teszi az irodámat a féreg! Kezem ökölbe szorul, és egyre ingerültebbé válok. Azonnal rohannék, de az eszem vissza fog. A recepciós elhagyja a helyét, és a lifthez rohan. Úgy érzem itt a mi időnk.

-Ketten lent maradtok és figyeltek. Bárki aki nem én vagyok azt megölitek!

Adom parancsba a vissza érkezőknek, majd a többinek intek, hogy kövessen. Ideje behatolni az épületbe. Ha az ajtó zárva lenne, megpróbálom betörni. A korábbi nagy robbanás miatt valószínűleg ez már nem oszt, nem szoroz. Ha meg vagyunk, még egy egyént lecsatolok a bandáról, és közlöm vele hogy az előtérben figyeljen. Ezután ideje használatba venni a liftet és két emelettel a legfölső szinten kiszállni, hogy elkerüljük a figyelemfelkeltést.

A lift túl lassan halad fölfelé, de ezt az érzést csak az orrfacsaró szag okozza. Kezd elviselhetetlen lenni a csatlósok szaga. Mielőtt még megérkeznénk egész végig azon gondolkozom mi is történhetett a recepción a férfivel, aki fejét vesztette. Nem tetszik a dolog, de egyenlőre háttérbe szorítom, mivel nyílik az ajtó és lépések hangját hallom, és valami mást... nem tudom meghatározni mit, de nem sejtet semmi jót. Két embernek azonnal parancsba adom, hogy némán járjanak körbe, és ha bárkit látnak azonnal öljék meg. Ez idő alatt a többiekkel megpróbálok a lehető leggyorsabban és nesztelenül eljutni a lépcsőházig, hogy onnan gyalogoljunk fel az igazgatói irodába... Remélhetőleg semmi és senki nem állja utunkat.

Mikor a szolgák megjelennek a testemmel, hatalmas öröm önti el lényemet. Persze nem mutatom ki mind ezt, arcom rezzenéstelen és érdektelen. Most még az sem keserít el, és idegesít, hogy láthatóan esztétikai hibákkal rendelkezik a testem a törött orr és monokli miatt. Rám förmed egyből, és válaszokat akar. Igen, én is azokat akarok, de senki nem adta meg. Kezembe kerül egy kristály, ami túlságosan is emlékeztet a testcserés szertartás egyik elemére. Zsebre teszem, majd egészen közel hajolok a rablóhoz, aki megfosztott a külsőmtől.

-Milyen sajnálatos, hogy véget vetek a kisded játékotoknak.

Mondom halkan a szavakat, majd ökölbe szorítom kezem, és a lehető legnagyobb ütést próbálom mérni ellenfelem mellkasára, remélve hogy a levegő megszorul, és elkábul ettől. Ha elsőre nem sikerülne, akkor újra próbálkozom. Ha sikerül, parancsba adom, hogy a testet vigyék ki az épületből a kristállyal együtt, és lehetőség szerint kötözzék meg, majd tegyék be a taxi csomagtartójába amivel érkeztünk. A szertartások terén nem vagyok túlságosan otthon, így még szükségem lesz az Őrnagyra. De még el kell intéznem valamit... valakit. Blaze valószínűleg az irodában van, tehát még rajta a sor. Innen már csak két emberrel szándékozom tovább menni. Az egyik mindenképpen az lesz, akinél a fegyver van. A lépcsőházban a legfelső szintre akarok eljutni a legnémábban, egészen a vezérigazgatói irodába...

Végre elértem ide. Blaze az én vállalatomban ül, az én irodámban, az én íróasztalom mögött. Nem sokáig! Egyre inkább gyűl bennem a feszültség, és nehezemre esik türtőztetnem magamat. A két szolga felé tekintek, majd Blaze hátára irányul a figyelmem. Amint befejezi mondanivalóját, előrántom a fegyveremet, benne az angyal vérbe áztatott tölténnyel, majd rá szegezem rezzenéstelenül, mindenféle kétely nélkül. Megmásíthatatlan döntést hoztam, már igen rég óta, mi szerint ennek a féregnek meg kell döglenie, még pedig az én kezem által. Így is lesz, de előtte még biztosítom őt arról, hogy mik a terveim. Tisztes távolságot tartok a nőtől. Nem a félelem miatt, hanem az elővigyázatosság érdekében.

-Ugye ez költői kérdés volt?

Felelek a kérdésére kérdéssel ördögi mosollyal ami egyre inkább kezdi uralni arcomat.

-Kellően sok bosszúságot okoztál nekem, ami felettébb megnehezítette az elmúlt időszakomat. Ha megtorlatlanul hagynám, talán nem oktalanság tőlem, ha azt mondom én lennék a leggyengébb egyén a démonok között. Ugye ezt belátod?

Mondom nyugodt, kimért, és teljesen higgadt hangon. Szavaim egyszer sem rezzennek meg, vagy engednek arra következtetni bárki is, hogy kételkednék tervem végrehajtási szándékában, vagy sikerességében. Egyértelműen érezhető, hogy tántoríthatatlan vagyok álláspontom mellől, mi szerint Blazet meg fogom ölni. Hogy utána mit teszek, számtalan lehetséges út áll előttem, amik kiaknázatlanok még, de egy biztos; nem fogok unatkozni miután visszaküldöm a Pokolba ezt a hulladékot. Célba veszem a fejét, és meghúzom a ravaszt.

A bosszú édes íze mind végig kínoz. Ritkán érzek ehhez hasonló kielégülést. Blaze-el közöltem a tettei következményét, de nem hitt nekem. Szánalmas próbálkozása nem hozta el neki azt amiben reménykedett. Remélem a Pokolban örömmel fogják majd fogadni a "barátai". A test egykori nyomai fölé emelkedek, majd elégedetten mosolyodok el. A fegyvert elteszem, majd leguggolok oda, ahol a nő lángra kapott. Megsimítom a padlót, és utána egyenesedek fel, mélyen sóhajtok egyet, és magamba szívom az elégtételt, ami körül leng. Sajnálatos tényezője a történteknek, hogy imádott csecse-becséit is magával vitte, pedig igen-igen nagy kielégülést biztosítottak volna számomra arra való tekintettel, hogy Blazet mardosta volna a tudat, mi szerint én birtoklom azt ami annyira kedves számára. De az élet már csak ilyen. Semmi nem lehet tökéletes. Végig nézek az irodámon, és kissé bosszúsan ugyan, de elindulok a kijárat felé, és a lift használatba vételével egészen a járművekig szándékozom elmenni, amikkel érkeztem én és Őrnagy szolgái. Útközben megpróbálok mindenkit magam köré gyűjteni, majd közölni velük, hogy ideje visszatérnünk a főnökükhöz. A biztonság kedvéért ha minden idális akkor vetek egy pillantást a testemet birtokló mocsadékra.

Szomorúan veheted észre, hogy a titokzatos robbanás, ami lerombolta az iroda falát, valamint megölte a lenti őrt a lift ajtaját is benyomta, így használhatatlanná téve a liftet ezen az emeleten. Így a lépcsőn mész le az első emeletre, ahol további két holtestet találsz, nekik sincs fejük, mellettük gépfegyverek hevernek.

Az egész épületben csönd honol, ellentétben egy dolgos hétköznappal, amikor az alkalmazottaid folyamatos járkálása, billentyűk leütése, csörgő telefonok hangja tölti be az emeleteket. Most viszont rajtad és az Őrnagy emberein kívül semmi és senki nem töri meg ezt a csendet.

Mikor leérsz a recepcióhoz hozzád csapódik az a két ember, akiket lent hagytál. A többiek akkor mennek oda hozzád, mikor elhagyod az épületet és a kocsik felé indultok. Abban a kocsiban, amiben te és kísérőid utaztak, található meg testbitorlód. A csomagtartóban fekszik magzatpózban, még mindig eszméletlenül.

// Pöffeteg most érkezik meg. //

Az út hátralévő részében figyelemre sem méltatott téged Pinó, így bőven volt időd bámulni az utcákat, így megakadhatott a figyelmed valamin. Három lerobbant kocsi áll az utcán, körülötte egy köteg csöves, akik egy feltűnően szép és elegánsan öltözött nőt követnek. A vállalat felől, mintha füstfelhőt látnál...

Bár nem számolom át, viszont úgy érzem minden ember aki velem érkezett meg van. A kocsi csomagtartójában még mindig ott van a testem, tehát nincs miért aggódnom. Beszállok a járműbe és indulásra készen állok. Fejemben megannyi gondolat kavarog, öröm és elégedettség érzelmeivel együtt, viszont az óvatosság és a tanácstalanság is mintha megjelenne. Zavaró tényként lüktet bennem a lefejezett holttestek képe. Vajon ki és miért tehette? Erre később kell vissza térnem, egyenlőre a legfontosabb, hogy ismét a saját bőrömben lehessek. A sofőrnek szólok, hogy indítson azonnal, majd akkor veszem észre az érkező autót, amiben ha jól látom Pöffeteg és a maffia emberei ülnek. Ez az egész azt sugallja hogy a dagadék elintézte a dolgát. Ajánlom is neki, hogy a család kedvére tegyen, mert ha nem, következményei lesznek. A felfogó és értelmi képessége nem áll túl magas szinten, ezért nincs szándékomban oda szólni neki, mert minden bizonnyal ez a női test eléggé felzaklatná, és képes lenne nekem támadni. Erre most nincs szükségem.

-Indítson! Azonnal!


Otthon, édes otthon. Már látom a vállalatot, és huh de nagyon boldog vagyok. Végre lefekhetek, megihatok valamit, meg betermelhetek néhány karéj hús szeletet, és pihenhetek egy darabig. Már össze is áll mi lesz az elkövetkezendő 24 órára a tervem. Csak egy valami bele köp a levesembe. Vagy is valaki? Kiszúrom a vállalat lerobbant állapotát, aztán valami dögös macát, aki igazán jól megválogatott férfiak társaságában riszálja a hátsóját. Bepattan a kocsiba, és biztos meg akar lépni. Don Corleone fattyára nézek, és felteszem kezeimet.

-Csináljunk valamit!

Mondom, és remélem hogy megmozdul a tettrekészség ezekben a gavallérokban. Sebeim lassan gyógyulnak és aligha vagyok most ellenfél bárki számára. Szükségem van a nyakkendős ficsúr brigádra. Szóval ideje lenne pattanni a kocsiból és szétlőni a menekülő cica maca dögös lotyót és a csippendél fiúkat. Már ha velem tart valaki, mert egyedűl nem játszom a Rambot most.

Bosszankodva mind azon, amit Pöffeteg csinál, csak idegesen förmedek rá a sofőrre.

-Ne foglalkozzon velük, csak taposson arra a kib@szott gázra!

Dicséretes, hogy a kövér disznó ennyire ugrik ha baj van, de rosszkor és rossz helyen cselekszik. Nem állhatok le magyarázkodni, mert az kérdéseket szülne a maffia szemében, ami leleplezné kilétemet. Talán ha jól keverném a kártyáimat, akkor nem, de most nincs ehhez türelmem. Sem időm. Őrnagyhoz kell jutni mihamarabb. Vagy így, vagy úgy, de ez a legfontosabb. A két fegyveresre bökök, és parancsolóan utasítom őket;

-Gondoskodjatok róla, hogy ne tudjanak követni minket!

Nem érdekel hogyan csinálják, de csinálják! Ha egyetlen egy autót is meglátok a közelünkben, megölöm ezt a két férget.


Fegyverek dörrennek, és süvítenek el mellettem a golyók, szóval ingi-fingi, cselekedni! Kitaperolom a stukit, amiről Don Corleone fia magyaráz, kezembe veszem, és a jármű ajtójára támaszkodva, egyben fedezékbe bújva hajolok ki, és veszem célba a cafka kocsiját. Rossz emberrel kezdtél lotyó! A kerekekre célzok, vagy a benzintankra attól függően melyikre van jobb rálátásom. Nem sokat cicózok, húzom a ravaszt amíg a tárban van golyó. Nem menekül a cicus! Elkapom a formás popóját!

Mammon:

A kocsid mellett golyók süvítenek el, ám azok kiket melléd adtak parancs nélkül is tudják a dolgukat. Az előtted lévő kocsi lefordul, hogy megkerülje a maffiózókat. Hála a szerencsédnek és a lövöldözők útját elálló másik autónak egy golyó sem találja el a kocsidat.

// Folytatás: Kisebb utcák, sikátorok //

Pöffeteg:

Hiába üríted ki a tárat nem tudod eltalálni a menekülő cafkát, csak az őt védő autó mögött lévő embernek találod el a vállát, aki elereszt egy káromkodást. A kocsit már több helyen is átlőtték, hiszen Pinó és emberei is tüzelnek rá. Hirtelen motorhangot hallhatsz a hátad mögül. Egy másik ugyanolyan kocsi száguld feléd és Pinó felé.

- A k*rva életbe! - mondja a maffiózó, majd arrébb ugrik.

// Bocs a késlekedés miatt. Sajnos így jöttek össze dolgok. //

//Semmi gond.//


A csini popsi meg lép, hiába lövöm, ráadásul üresen kattan a stukim, szóval ennyi, meg egy bambi. Épp feladnám a dolgot, és a vállalatnak tartanék, ha nem akarnának életemre törni, és eltenni láb alól. Az emberem már vetődik is, és én is próbálkozok, már amennyire vetődésnek lehet nevezni azt amit teszek. A sajgó testrészeim és sérüléseim nehezítik a problémamegoldó képességemet, tehát levetem magam a földre, és elkezdek oldalra gurulni a veszély elől. Közben sikoltozok, mint valami kislány.

-Mentsetek meg! Ments meg keresztapa! Kééééérlek!

Ordítom a földön fekve, és remélem a nagy Pinó megkönyörül rajtam, és végez a járművel ami közelebbről akar bennünket megismerni. Amúgy meg nem tudom minek kell rám támadni, amikor nem ártottam soha senkinek és semminek.

Elkezdesz oldalra gurulni miközben Pinó és emberei halomra lövik az egy szem csövest, aki próbált feltartani titeket. A kocsi, amely elől éppen szánalmasan próbálsz elgurulni rendítetlenül száguld feléd, egészen addig, míg egy fekete terepjáró bele nem rohan. Egy másik ugyanolyan terepjáró a kocsitok mellett áll meg. Ebből a kocsiból kiugrik négy darab izompacsirta és Pinó-hoz rohannak.

- Jöttünk, ahogy tudtunk, főnök! - mondja a legértelmesebbnek tűnő.
- Jól van... jól van... Mi történt a vállalatnál az embereinkkel? - Pinó közben már megint a telefonját nyomkodja.
- Öööö... meghaltak uram. - mondja félénken a verőlegény.
- MI A FENÉT JELENT AZ, HOGY MEGHALTAK??? - üvölti a fickó képébe Pinó. - Vigyétek őt a vállalthoz. - feléd bök a "Keresztapa".

A négy markos legény a kocsijuk felé tessékel téged, ha kell erőszakot is alkalmazva. Beraknak a kocsiba, majd a vállalatnál, mondhatni kidobnak a kocsiból majd elhajtanak. A vállalatot sajnos szörnyű állapotban találod. A recepción, ha felnézel láthatod, hogy a főnök irodájának a fala hiányzik.

// Pöffeteg kalandja itt véget ér. Remélem élvezhető volt a kaland és nem okozott túl nagy zavart a mesélő váltást. //

//Élvezhető volt, köszönöm //


Végül megmentenek és fájó, könnyes búcsúval elköszönünk egymástól. Amikor kidobnak a kocsiból és elhajtanak megpróbálok felállni, és valami támasztékot találva bebandukolni a vállalathoz. Végig nézve rajta eléggé lestrapálták és nem kevés pénzbe fog ez fájni hogy rendbe hozzák. Sóhajtok egy nagyot, és bele gondolok Mammon mennyire fog örülni a látványka, főleg ha elmondom neki milyen kis hetyke csini bige okozta mind ezt igen jóképű és sármos férfiak társaságában. Bármennyire is fáj a búcsú nem nézek hátra, és nem intek a távolodó kocsinak. Helyette elengedek egy fehér galambot, ami kicsit még talán víz hangzik is.

-Szállj az égig szép madár!

Mondom magam elé, majd a recepcióig vonszolom testem és ott bele ülök a székbe, és neki állom kipihenni magam, míg nem jön a főnök. Kíváncsi leszek hogy a maffia mekkora összeggel honorálja kivételes képességeimet és tetteimet. Hiszen nélkülem nem sikerült volna rátenni a koszos kis kezüket arra a rahedli stukira.

Epilógus következik: Katonai támaszpont