S.T.A.R. labor

A levegőben már nem lehet irányt változtatni. Szokták volt mondani. Látom, ahogy az árnyékok valamiféle fura hegyes alakot öltenek, és azt hiszem itt a vége, de valami eszméletlen csoda folytán valami felrobban, és a lökéshullám odébbtaszít mindenkit, így megmenekülök attól, hogy nyársra húzzanak. Elvetődöm a földön, és még látom, ahogy beszakad az épület egy része, kettészedve a csapatot. A kislány - hála istennek, nem is értem mit keres itt - elszeparálódik tőlünk, míg a kapucnis alak, a vörös hajú és én egy helyen maradunk.
- Adj még rá kakaót, emeld hatvan százalékra a venomot. - adtam ki a bogárnak, és már éreztem is, ahogy a szer szétárad az ereimben. Most kell végezni a vörös hajúval, amíg próbálja felfogni, hogy mi történt. Rohanni kezdek felé, majd egy elegáns taposó rúgással indítok gyomor környékére, hogy tudja kivel is van dolga.

A fickó nem válaszol, és ez csak elszomorít. Fel kell jegyezne, hogy a földiek nagyon besz@ri alakok. A laborba beérve egy összecsapás hangjait hallom meg, és mikor úgy döntök, hogy végleg nincs szükségem a pasasra, ott hagyom és megindulok arra. Egy ismerőst látok meg, Ramirez-t, aki szintén a Griff szolgálatában állt, és pár gépet, amik próbálnak boldogulni valahogy.
- Hello, Ramirez! - intettem oda a "kollegának", majd lassan sétálva megindultam felé.
- Van valami probléma? Segítsek? - tettem fel egymás után két kérdést, mikor megláttam a két robot között kialakuló lézert, és már sejtettem, hogy ezzel nem kenyeret fognak szeletelni.

Tüzelek terv szerint, robbannak a gránátok, csörömpölnek a kilőtt lövedékek fémhüvelyei a padlón, villan fel újra és újra a torkolattűz és hallatszik a robbanólövedékek explozív hangja. Szinte tökéletes. Ez azonban nem tesz kárt a droidokban, túl gyorsan és túl pontosan mozognak, minden csapás elől kitérnek. Na ez már tetszik.
~ Szóval valaki irányítja őket. Érdekes. Kíváncsi vagyok, hogy kívülről vagy belülről.
Látom a lézereket, ahogy felém közelednek és vágnak át mindent. Ez ellen még nem teszteltem a páncélom. Kezd érdekes lenni. Az AK-t és az M16-t visszahúzom magamhoz és mintha csak szárnyak lennének egy karmozdulattal, egyszerre visszateszem őket az arzenálba. A zene amit eddig is énekelgettem most még hangosabbra vált.
- First to fight, Last to die.
Előveszem az idegen energia alapú fegyvert. Normál tűzmódra állítom, nem arra ami tárgyakat tüntet el, hanem ami ténylegesen lő. Az erősséget ahogy tapasztaltam egy könnyű gépfegyver és egy páncélököl lehet váltani. Most maximális sebrésre állít. Éppen mozdulnék, amikor Barret tűnik fel oldalt. Gyorsítom magam és még intek neki.
- Nem kell, csak saját felelősségre. Én jól elszórakozom velük.
Magam felé célzok, bemérem a mennyezetet és tüzelek. Egy sorozatban, a legerősebb módban, amíg csak kell. Ezzel párhuzamosan beindítom az integrált ionrakétákat a talpamban és kilövök fölfelé. Tervem szerint előbb-utóbb a folyosó mennyezete megadja magát és leszakad az egész. Nem érdekel, az egész épületet magamra dönthetem ha akarom. Remélem ez már hatásos lesz és ha a droidok nem is szenvednek kritikus sérüléseket, a folyosó megszűnése megállítja a lézert. Ha a folyosó anyaga túl erős, akkor csak meggyengítem a lövésekkel, majd kilövök és egy öt tonnás ütéssel próbálom átszakítani, rásegítve a hajtóművekkel. Nem hagyom, hogy szórakozzanak velem a lézereikkel. Legvégső esetben magam alatt a padlót próbálom hasonló módszerrel megsemmisíteni. A lézerek elől, csak akkor térek ki, ha szükséges, az utolsó pillanatban, a lehető legnagyobb sebességgel, amit a páncél biztosít. De remélem erre nincs szükség és a sokkal destruktívabb és viccesebb módon megoldom a helyzetet.

Miután feladtam a törmelék elhordására tett kísérletet, eléggé elzsibbadt mindkét kezem, de az erőmet nem akartam pocsékolni, mert talán máris túl sokat használtam fel a mai adagból. Kár hogy nincs rá valami mód, hogy kiderítsem, hogy még mennyi erőt használhatok fel, mielőtt elérem a napi korlátot. Ahogy megyek a furcsa, sapkás személy után, aki a rémült őrt viszi, felzárkózom és megszólítom őket.
- Minden rendben? Tudok valahogy segíteni?

Már szinte éreztem a győzelem ízét a számban, ahogy az új fickó a lándzsáim felé repült, de ekkor valami hatalmas balszerencse folytán egy robbanás letérítette a röppályájáról. A kislány szerencsére eltűnt a fenébe - rá úgyse voltam kíváncsi - a kapucnist pedig félig maga alá temette a törmelék. Amint tudtam egyből talpra kászálódtam és a földön heverő kapucnis felé fordultam. Végezni akartam vele. Közelebb léptem hát hozzá. Ha a felsőtestét beborította a törmelék, akkor a kezembe idézett kardot meglendítettem a nyaka felé, ellenkező esetben szimplán teljes erőmből a mellkasára tapostam, ami az emberinél jóval nagyobb erőmmel egyértelműen halálos. Ha vele végeztem, akkor a másik felé fordultam. Haragom tüze még mindig méretes lánggal égett. Tapasztalatból tudtam, hogy majd csak akkor fog elaludni, ha valamelyikünket elemésztette. Érdeklődve hallgattam, amit mondott. Nem tudtam, hogy kihez beszél, vagy hoz mi az a venom, de sértve éreztem magam.
-Nem tudom, hogy mi az a venom, de nyugodtan add rá a száz százalékot. Még úgy sincs esélyed ellenem. - mondtam a kelleténél jóval több meggyőződéssel. Hiába, nem voltam ura önmagamnak. Meg akartam ölni. Nem tudtam, hogy mire készül, így megindultam felé, a védekezést természetfeletti reflexeimre bízva.

Az alagút megremeg a rakéták alatt s hajszálrepedések milliói futnak végig rajta, majd az ütésed ereje láncreakciót  vált ki, a folyosó ekkor meginog, s rájöttök, hogy már egy hatalmas, föld alatti barlangban másztok lefelé, a folyosó pedig a levegőben van, volt... A törés centruma úgy tűnik pont a Ramirezt és Sidet elválasztó robot felett, mellett s alatt teljesedett ki. A folyosó e mentén hirtelen leszakadt, s Ramirez lezuhant a körülbelül 100 méter magas barlang aljára a géppel együtt. Komolyabb sérülést nem szenvedtél, ám a robot sem, s most fojtathatjátok a korábbi játékotokat. A gép mögött egy hatalmas, kivilágított tér, egyfajta múzeum fekszik, különösebbnél különösebb tárgyak tömkelegével megpakolva. Úgy tűnik ha itt átfésülöd a területet megtalálhatod a céltárgyat.
Sid eközben a roncsolt folyosó tetején állt, s közben az őt utolért pennyvel az oldalán bámultak le a mélységbe. Ti is látjátok a furcsa múzeumszerű elrendezést. Közben a másik robot egy a folyosó egy letört darabkáján kapaszkodik, s próbálja visszaküzdeni magát hozzátok.

Kapucnis csöndben fekszik, s fájdalomtól elködösült tekintettel néz Justinra, mikor az felemeli a lábát s egy hatalmasat tapos Kapucnis testére. A lány még nyögni sem tud a fájdalomtól, érzi amint a bordái konkrétan szilánkosra törnek, s darabok elvágják belül a szerveit, ám nem ez volt számára a végső döfés. Ahogy Justin taposott, az megremegtette az épületet s az eleve beomlott részről legurult pár nagyobb tömb, s pont a lány fejét s felsőtestének kilógó részeit érte. Nem tudni konkrétan mit történt vele a kövek eltakarják, ám a romok alól kifelé folyó vércsík nem mutat túl sok jót.
Justin ekkor indul meg Kevin felé, ám még természetfeletti ereje se tompítja a fájdalmat, mikor is az Ex-rendőr Venommal felturbózott lába gyomorszájon vágja.
Justin hátratántorodik, s döbbenten vette tudomásul, hogy ez bizony nem tréfadolog...

Lupin elvigyorodik amint a gombokat randomra nyomogatva előbukkan egy nagy piros gomb a falon.
"A piros gombot sosem szabad megnyomni" - Tudja ezt jól, de hatalmas a kísértés.

/Elnézést a késésért, most már nem lesz leállás.
Kapucnis, ha valaha visszatér jelentkezzen, az ő kalandja a Purgatóriumban fog folytatódni /

Fogalmam sincs miért, de nem kaptam választ a kérdésemre. Néha annyira kiborító, hogy nem bíznak bennem, csak mert gyerek vagyok még. Nézve a múzeumszerű elrendezést a mélyben, meglepődöm.
- Furcsa. Ki építhette ezt?
Ezután újra a két férfire nézek.

A robbanások kiváltják a várt hatást, az első néhány után már hajszálrepedések futnak végig a falakon és a padlón. Nem stabil a folyosó szerkezete, ekkor már tudom. Végül elteszem a fegyvert és én magam mérek egy nagyobb ütést a padlóra, amitől az azonnal beszakad. Egy szintet akartam csak esni, de amikor érzem a zuhanást, gyorsan körbenézek magam körül még a becsapódás körül. A páncélzat kellően tompítja az ütést, nem sérülök meg. Azonnal összeszedem magam, felállok két lábra, átmozgatom a végtagjaim, ezután felmászok egy törmelékdomb tetejére.
~ Ez érdekes. A robot kibírta az esést, tehát legalább olyan fejlettnek kell lennie mint az én páncélomnak. Vicces játék lesz.
Ellenőrzöm, hogy nálam vannak-e a fegyvereim, mennyit és mit veszítettem el a zuhanás, becsapódás után. Azonban csak egy fegyver érdekel igazán, az idegen technológiával működő. Ha nálam van, azonnal a kezembe veszem, ellenőrzöm, hogy működik-e, majd átállítom a másik fokozatra. Oldalt megnyomom a kapcsolókat és a felül lévő félgömbhöz nyúlok. Ezzel küldtem át Lupint is arra a másik helyre, ez tüntette el a tankokat is. Most a robot ellen is jónak kell lennie. Azonnal becélzom a droidot, mielőtt támadhatna, majd tüzelek rá. Ha ellentámad vagy gyorsabb nálam, kilövöm magam a levegőbe, a rakétarendszer segítségével, nagyjából húsz méterre és a levegőből kezdem el sorozni. A lényeg, hogy akár egy lövés is eltalálja, akkor vége. Abban az esetben ha nincs nálam a fegyver, akkor a nálam lévő robbanógolyós tárak közül ötöt hajítok a robotra, majd az utolsót az egyik pisztollyal még a levegőben megpróbálom szétlőni, hogy felrobbanjon és ezzel a többit is felrobbantsa. Elég gyors vagyok hozzá emiatt nem aggódok.
Ha sikerül ártalmatlanítanom a harci gépet, felmérem a múzeum szerű részt, a vizorral leszkennelem és ha nem találok csapdákat vagy arra utaló jelet, besétálok.

Sikerült kihasználnom a meglepetés erejét, és a fickó megérezte a rúgásom erejét.
- Kezdj ki valakivel a saját súlycsoportodból. - vetem oda neki félvállról, majd meg sem várva, hogy összeszedje magát, egy bal horoggal indítottam ellene. Először csak tapogatózom, hogy felmérjem a képességeit, és hogy mennyire bírja az ütéseket. Ha támad, akkor védekezem, és próbálok úgy helyezkedni, hogy másokat ne zavarjak, illetve ne kerüljek útjába senkinek, aki ellenséges szándékú lehet ránk nézve. Úgy érzem így is elég nagy falat lesz a fickó.
- Nyolcvan százalék! - adtam ki az utasítást, és éreztem, ahogy a bogár még több venomot fecskendez a szervezetembe.

Mielőtt Ramirez válaszolna az egész kóceráj beomlik, és elválaszt minket, miközben a duó trióvá növi ki magát, és a harmdik tag nem más, mint egy fejletlen nőnemű emberi lény. Remek. Kérdőn nézek le, ahova Ramirez esett, bár szememet nem az ember, hanem az a fura gyűjtemény vonzza. A robot, aki a padló maradványaiba kapaszkodik nem lesz hosszú életű. Odamegyek hozzá és felhúzom, majd egy mozdulattal - a kicsire nem figyelve leugrom, majd egy elegáns prögő mozdulattal leverem vele a másikat, és addig kalapálom a robottal a robotot, amíg mozognak. Ha végeztem velük, akkor a gyűjtemény felé fordulok, és megigézve figyelem, hátha van ott valami értékes számomra, és innentől nem érdekel senki és semmi. Sem Ramirez, sem a robotok, de még a kislány sem, aki nem tudom épp mit csinálhat, azt sem tudom mit keres itt.

Felemeltem a lábamat és teljes erőmet beleadva a földön fekvő ellenfelem mellkasára tapostam. Mily gyönyörű befejezése is volt ez kettőnk párbajának. Nekem élvezetes volt, neki pedig rendkívül fájdalmas, legalábbis amíg tartott. Fejlett hallásomnak köszönhetően tisztán hallottam, ahogy a bordái szilánkosra morzsolódtak a talpam alatt, a belső szerveiből pedig palacsintát készítettem. Legnagyobb bánatomra nem láthattam, ahogy az élet elhagyta gyenge kis halandó testét, mert túl erősen tapostam és ezzel Rázúdítottam egy jó pár követ. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy csalódott voltam. De ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy van még egy ellenfelem. Szélesen elmosolyodtam a gondolatra, hogy őt sokkal kegyetlenebbül végezhetem ki, mint a kapucnist. Meg is fordultam, hogy beteljesítsem a végzetét, ám nem számoltam vele, hogy milyen erős is és kaptam egy kellemetlenül erős rúgást, ami eszembe juttatta, hogy én sem vagyok legyőzhetetlen. Csak közel állok hozzá. Amint végre visszanyertem az uralmat a testem fölött, a kardomat eldobtam és engedtem szétoszlani, én magam pedig küzdőállást vettem fel. Egy képzeletbeli négyzet két ellentétes sarkára állva féloldalasan néztem a fickó felé, kezeimet pedig lazán, nyitott tenyérrel magam elé emeltem, de nem húztam fel egyenesen az arcom elé, mint ahogy a boxolók tennék. Csak ott voltak. Ebből az állásból a reflexeim segítségével viszonylag könnyen tudok védekezni. Viszont engem nem olyan fából faragtak, hogy a védekezésnél megálljak. Amint lehetőséget látok rá, előrelépéssel teljes erőmből megpróbálom mellkason vágni ellenfelemet.

Ramirez Fantomzóna generátora telibe kapja a gépet, s könnyedén átküldi melegebb éghajlatra.
(Lupin egy rejtett kamerán/Drónszerű kis gépen keresztül látja a fegyvert s ha eddig gondolkodott is mi legyen a következő lépése, immáron biztos a dolgában)
Ezután átfésüli a terepet. Csapdának s elrejtőzött ellenségnek semmi nyoma, úgy látszik a laborosok nagyon magabiztosak a védelmi rendszerüket illetően. Bárhogy is, előre mész s elámulsz a különösebbnél különösebb tudományos vívmányokon, fegyvereken, más idegen létformáktól elcsaklizott furcsa valamiken, míg végül leghátul megtalálod amiért jöttél, az egész küldetés célját, a pajzsgenerátort. Ahogy mész felé az egyik kiállításai tárgy megmozdul s váratlan fény ér feléd, scannel ahogy látod. Megpróbálod lelőni minthogy ellenségnek véled, ám sorra kikerüli a lövéseidet majd váratlanul megtelepszik a páncélod hátulján, s szép lassan szétbontja testét s belefészkeli magát páncélodba. Ekkor jelez a ruhád, hogy új kiegészítővel bővült.
Úgy tűnik ez egy oly idegen szimbiota gépi létforma, mely örökön lakhelyet keres gépekbe ágyazódva, de hálás kis dög, mert lakhelyért cserébe önmagát nyújtja felszerelésként.
Most viszont nincs idő kipróbálni a kis dögöt, azonnal felkapod a generátort. Ideje visszamenni.
/Egy drón szerű 10 centi átmérőjű kis droid, mely képes lőni s felderíteni a távolabbi terepet, ám ha úgy hozza szükség képes 10 darabra felosztódni, hogy nagyobb terepet bírjon felmérni. Ilyenkor is képes a lövésre, de ilyenkor ekkor csak zavaró, mint halálos. Egyébiránt egy hálás kutyaszerű háziállatként viselkedik. Ahogy te bánsz vele, úgy bánik veled. Ez a jutalom, hogy idáig eljutottál /

Sid azonnal nekifeszül amint eltiporja a droidot majd ugrik, de akkora erővel hogy széttöri a talajt s egészen a múzeumi ketyerék között találja magát, elkezdi szemrevételezni az ottani dolgokat.
Hirtelen megakad a szeme valami különös ismerős motívumon, egy kosztümön melyet oly sok éve nem látott csak elméje rejtett zugaiban, álmaiban csodálhatott napjainkban. Kryptoni volt nemvitás, s azonnal afelé vezette lába...
/A Ruha designját mibenlétét te határozod meg, amennyiben kell, használd egészséggel. Hatása ugyanaz mint Superman ruhájának, ha találsz róla egy tetszetős képet, fel is vésheted az adatlapodra/

Penny, minthogy megint csak nem kapott választ, mérgesen meg akarta húzogatni Sid ruháját, ám ezzel csak azt érte el, hogy amint megragadta, Sid leugrott, s magával rántotta a lányt is, ám nem bírta tartani magát így magasról hirtelen lezuhant, egyenes a kiállítási tárgyak közé, mikor is az egyik tárgy megelevenedett s s hatalmas gumi vagy zselészerű fotelszerűséget hozott létre a lány alatt, így puhára esett. Majd hirtelen az egész eltűnt s egy kesztyűvé változott a lány kezein.
Döbbenten figyelte a hirtelen kezén termű kesztyűket, mikor a háta mögül a zuhanás pillanatában megingott múzeumi tárolóról kezébe pottyant egy különös íj. Úgy tűnik, idén hamarabb jött a karácsony.
/A kesztyű ajándék, minthogy idáig eljutottál. Egy speciális, élő organizmus, egy távoli galaxisból. mostantól bármit megfoghatsz, nem lesz rád hatása, legyen az jeges vagy forró vagy elektromos, továbbá amikor zuhansz valahonnan épületről, vagy csak eldobnak, vagy ép lökéshullám miatt belecsapódnál valahova, egy zselészerű réteget képez közted és a talaj vagy bármi normál esetben halálodat okozó tényező között, s túléled. Keress egy képet egy kesztyűről ami tetszik neked a googleba s illik a karakteredhez, majd felvésheted az adatlapodba. Az íj pedig a kreditekből megvett fegyvered, arról nem kell sokat mondanom /

Kevin s Justin mélyen egymás szemébe néztek, s úgy köröztek egymás körül, mint két prédára leső vadállat. Egyik sem tudta melyikük lehet az erősebb, de tudták nem szabad szórakozniuk egymással. Épp egymásnak vesekedtek volna, mikor hirtelen egy mindkettejük számára ismerős hang tört elő a mikrofonokból, s így mindenki ki az épületben tartózkodott jól hallotta.

Lupin élvezettel forgott körbe körbe a székkel, az előbb megnyomta a piros gombot, s minthogy annyira nem érezte pofátlannak magát, hogy szó nélkül lelépjen, ezért élesítette a mikrofont s megszólalt.
- Kedves egybegyűltek, had köszöntsem mindnyájukat. Sajnálattal kell közölnöm, hogy az épület perceken belül megsemmisül, remélem addig sikeresen elhagyják az épületet. Ha nem hát nem, nekem így is jó.
Azzal lecsapta a hangosbemondó gombját s szépen kisétált a folyosóra, ott odaált az ablakhoz, majd hirtelen kiugrott. Zuhanás közben hirtelen jó vastag gyapjúréteg jött létre körötte amellyel egy gömböt formált. Pont kint viaskodó tömeg közepébe esett jó pár embernek eltörve így a nyakát de nem foglalkozott semmivel, szépen elgurult valamerre a város kanyargós utcáinak labirintusában.

/Mindenki írjon egy utolsót, hogyan hagyja el a helyszínt. Szép, velős ötletes megoldást kérek (Főleg akik lent vannak a múzeumi résznél) Jövőhét péntekig van határidő, akkor lezárom a kalandot, s megkapjátok a szokásos kredit, s most már REP jutalmatokat is /

(Köszönöm Beérem egy sima, könyékig érő kesztyűvel, amit ha nem használok, akkor mindkét karomon, testhezálló csuklópánttá alakul és ha szükség van rá, akkor gyorsan kesztyűvé alakul. Már be is írtam az adatlapba.)

Mikor lezuhantam, ijedtemben kiáltottam, miközben erős félelmet éreztem és remegtem is. Nem csak amiatt, hogy épp a vesztembe zuhanok, hanem rádöbbentem, hogy félek a magasban. Azonban nem törődtem most a tériszonyommal, hanem megpróbáltam kirázódni a sokkból és tompítani az esést az erőmmel. Miután épségben landoltam, percekig néztem magamon a rejtélyes módon rámkerült fekete zselészerű könyökkesztyűket, amik összezsugorodtak és a pulóverem ujja alá kerültek, mint testhezálló csuklópántok. Éreztem az enyhe szorításukat, így felhúztam a pulóverem ujjait és megnéztem.
- Mi lehet ez? Valami lény?
Ekkor megpillantottam az íjat a padlón, ami kiesett a kezemből, miközben a csuklópánttá alakult zselé lényt vizsgáltam. Megfogtam a markolatot és felvettem.
- Érdekes egy íj... Olyan energia fegyver lehet mint a lézerkard.
Kíváncsian megfogtam a húrt, de az ujjaim a helyükön maradtak. Azonban éreztem egy erős, rázó érzést, mintha áram rázott volna meg, ami már megtörtént velem egyszer, még az árvaházban, de szerencsém volt és semmi bajom nem lett némi szédülésen kívül. Ahogy megrázott a húr, azonnal elejtettem az íjat és az a földre esett. Ezután felvettem és éreztem egy kis gombot rajta. Megnyomtam és az íj kikapcsolódott.
- Tényleg érdekes.
Mivel nem akartam, hogy az íj miatt korlátozva legyen az egyik kezem, így beraktam a nadrágom kantárja és a pulóverem közé. Így most az íj ott volt a hasamnál. Ügyeltem rá, hogy jól rakjam be oda és ne essen ki, persze abban is reménykedtem, hogy nem kapcsolódik be, de emiatt nem kellett aggódnom, bár ezt nem tudtam még.
- Jobb lesz kijutni innen. De nem vagyok benne biztos, hogy sikerül visszarepülnöm az erőmmel.
Körbenéztem valami folyosó után, de nem láttam ajtót. Odamentem a falhoz, majd az egész termen végighaladtam a fal mentén. Ekkor éreztem, hogy valami megsüpped a talpam alatt és a fal átfordul velem. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy ugyan találtam ajtót, de titkosat és most itt vagyok a sötétben. Többször is ugyanarra a pontra léptem, de nem történt semmi. Nem ijedtem meg a sötéttől. Biztonság kedvéért elővettem az íjat és némi tapogatózás után sikerült bekapcsolnom. A fénye elég erős volt ahhoz, hogy sötétben, 1 méteres körzetben megvilágítsa az utat és bármi mást ami azon belülre esik. Körbenéztem. Egy hengerfalú alagútba kerültem. Óvatosan elindultam előre, ügyelve minden lépésemre, nehogy valami csapdát aktiváljak.  Kantáros nadrágom zsebéből elővettem az órámat és ránéztem.
- Már három órája, hogy úton vagyok. De hogy hol lehetek, azt nem tudom.
Nem törődtem a gyomorkorgással, sem a szomjúsággal, de még azzal sem, hogy melegem van. Ekkor a kijutás nehezebbé vált, mert elágazáshoz érkeztem. Döntenem kellett. Nekidőlve a falnak, leültem, hogy pihenjek. Közben gondolkoztam, hogy melyik utat válasszam. 10 perc múltán felálltam és beléptem a bal oldali járatba. Itt is sokáig sétáltam, de az út kanyarodott. Furcsálltam hogy jobbra kanyarodik. Végül beléptem egy tágas barlangba. Az íj fénye felzavart egy csapat denevért. Percekig repkedtek körülettem, de a kesztyűk egy gömböt hoztak létre, az védett meg. Miután biztonságossá vált a hely, megláttam egy újabb járatot. Elindultam oda, majd megkönnyebbültem, ahogy láttam, hogy felfelé vezet.
- Jobb lenne már végre kijutni innen... a levegőm is lassan kezd fogyni.
Ahogy haladtam felfelé, már kezdtem szédülni, de nem adtam fel. Ismételten sokáig haladtam felfelé. Végül felértem a felszínre. Erőtlenül körbenéztem és láttam hogy a Gothami erdő szélén vagyok. A távolban láttam magát a várost is. Nem bírtam tovább és ájultan estem össze, egyenesen rá egy zselészerű nagy matracra. Órákkal később, délután ébredtem fel. Most hogy némileg jobban lettem, elindultam a város felé. Mikor beértem, az utcákon kóboroltam. A földön találtam egy 20 dollárost, amiből pedig vettem magamnak enni és inni egy boltban. Miután elfogyott a vett élelem és innivaló, egy ismerős házra lettem figyelmes. Megtaláltam anya házát. Hazataláltam...

Rendkívül érdekes dogok vannak idelent. Mindent letapogatok és a saját szemeimmel is megnézek magamnak. Érdekesebbnél érdekesebb technológiák, legszívesebben az összeset tanulmányoznám és a rejtekhelyemre vinném, de erre most nincs lehetőség. Fontosabb feladatom van annál. Leghátul látom meg a pajzsgenerátort, aminek koordinátáit lementem és azonnal a társaim kommunikátoraira küldöm ki.
- Ramirez mindenkinek. Megvan a pajzsgenerátor, ismétlem megvan a céltárgy. Fedezetet kérek, amíg kiviszem. Tartsák tisztán az utat.
Griff elégedett lesz, de ez most egy cseppet sem érdekel. Én remekül szórakozok még mindig és az külön élmény, hogy én találom meg a küldetés célját. Mielőtt azonban felemelhetném, mozgást látok. A célzórendszer működésbe lép, azonnal mozdulok oldalra. Az energiafegyverrel adok le rá sorozatokat, de akármi is legyen túl gyorsan mozog. Hiába találom el nem sérül, valamilyen védelmi rendszer droidja lehet. Meglepetésemre elkezdi magát beenni a páncélom hátuljába.
~ Nem okos, nem okos módszer.
Megpróbálok hátranyúlni és kitépni, de olyan ponton van a gerincemnél, ahol nem érem el. Azonnal elkezdem magamról leszerelni a páncél darabjait, mielőtt túl késő lenne. Amikor a rendszer jelzi, hogy új kiegészítővel bővült, hirtelen megállok, elkezdem magam visszaszerelni a már levett részeket.
~ Érdekes.
Még lefuttatok egy rendszerellenőrzést, amiből kiderül, hogy egy szimbionta tulajdonságokkal rendelkező droiodról van szó. Elsősorban felderítő de képes támadni is. Tökéletes. A jellemmel is rendelkezik, érdekes. Talán fel tudom használni a HPI droid projecteihez. Nincs időm ezen gondolkozni, Lupin hangját hallom a falakból. Elmosolyodom a maszk alatt.
- Az áruló, és még arra is hajlandó, hogy figyelmeztessen. Igazán figyelmes.
Mondom magam elé, majd azonnal mozgásba lendülök. A páncélzat erejét és sebességét maximumra növelem. Elrakom az összes fegyverem és biztosítom mindegyiket a hátrészen lévő nanokarmokkal. Semmit nem akarok itt hagyni, az idegen fegyvert különösen. Most már a droidra is figyelek, hogy ne okozzon problémát. Ezután odarohanok a pajzsgenerátorhoz és magam felé emelem. Csökkentem az erőt annyira, hogy kényelmesen meg tudjam tartani, de felesleges tonnákat ne vigyek bele, csökkentem a sebességem is, a saját testi sebességemre. Leállítom a közvetlen létfenntartó rendszereket, a levegőt is a külvilágból kezdem beszívni, nincs szükség termelésre. Minden meglévő energiát az integrált ionrakéta-rendszerbe irányítok és az ellenállásom növelem. Leguggolok, berogyasztom a térdeim, kirúgom magam, ugrok és kilövöm magam a rakétákkal. Terv szerint felrepülök, végig a szakadékon át amin leestem, egészen a folyosóig amit leszakítottam. Az már úgyis leomlott és mindenhol romok vannak. Magam elé tartva a pajzsgenerátor próbálok áttörni a romokon és a gyenge falakon. Nem állíthat meg semmi, nem hagyom magam. Arra figyelek, hogy a pajzsgenerátor helyett én kapjam a több sebződést, ez fontos. A célom, hogy a főbejáratig repüljek vissza, vagy annak a környékéig. Ott kell lennie a lyuknak amit Sid és a rakéták robbantottak, azon át próbálok meg távozni. Ha kiérek nem állok meg, felrepülök pár száz méter magasra. Amennyiben ezt nem tudom valamiért megtenne, ugyanúgy az egykori folyosóig igyekszem eljutni, majd onnan egy fegyveremmel további lyukakat robbantani felfelé és azokon át kirepülni. Abban az esetben ha valami megtámad, az egyik gránátom hajítom élesítve utána. Nem állok meg és nem tétovázok. Pusztítok és előretörök. Túl közel van a cél és nem hibázhatok.

Kerülgettük egymást a vöröskével, és éreztem, ahogy a venom olyan erőt ad, amit elképzelni nem tudtam. Félre értés ne essék, nem voltam gyenge alapból sem, jó fizikumom volt, de a venommal ez még jobban előjött, és ennek kimondottan örültem, ha olyan különleges ellenfelekkel kerültem szembe, mint ő. Ettől eltekintve volt egy olyan fura érzésem, hogy sokkal különlegesebb, mint amilyennek gondolom. A mozdulatai arra utalnak, hogy képzett harcos, és biztos jól és gyorsan is mozog. Lassan köröztünk, folyamatosan szemmel tartva a másikat. Még egy fűszálat sem tudott volna eltaposni úgy, hogy ne tudtam volna róla. A fejemben cikázni kezdtek a lehetséges támadások, a bogárral együtt pedig komplett matematikai számítások is lepörögtek, hogy milyen ívben, milyen szögben a legjobb intézni az első támadást, illetve, hogy védekezésnél melyik pozíció a legideálisabb az egyes támadásoknál. Épp lendültem volna, mikor meghallottam egy hangot, ami a labor hangszóróiból recsegett, és azt jósolta, hogy az egész kóceráj fel fog robbanni. Nem örültem ennek, mert ez azt jelenti, hogy nem tudunk az összecsapásunk végére érni, és ennek egyáltalán nem örültem.
- Pech, majd máskor lezúzlak. - vetettem oda a vörös hajú srácnak, majd azon nyomban a kislány után néztem, de nem találtam, így csapot-papot otthagyva mentettem a bőröm, ugyanis nem volt kedvem megvárni, hogy igazat szóltak-e, avagy sem. Balra indulva, ahonnan korábban bejöttem, teljes sebességgel kezdtem futni, hála a venomnak, ez bőven elturbózva sikerült, és gyakorlatilag egy pillanat alatt kint voltam a nyílt utcán a rendőrök blokádjainak védelmében, kifele átugrottam néhány törmelék halmot, elkerültem bár őrt, akik szintén az életükért futottak - egyet-kettőt felkaptam, és kivittem - majd visszafordulva láttam, ahogy az épület darabokra robban, mint egy LEGO vár.

Ramirez nem igazán volt oda, hogy segítsek neki, így engem sem foglalkoztatott a dolog, mentem dolgomra. Nem messze volt egy kiállító terem, mindenféle nem mindennapi tárgyakkal. A robotokkal és az esetleges őrökkel nem törődtem, úgy sem okozhattak kárt bennem, tojtam rájuk. Ám megakadt a szemem valamin a sok-sok cucc között. Nem, nem a kislányon, aki nem is tudom mit keresgélt ott, azt se tudtam, hogy hogy került ide. Egy fehér kezeslábas volt egy vitrinben. Ismerős volt, de nem tudtam hova tenni, és eleinte fel sem ismertem, ám hamarosan, ahogy az emlékek feltolultak agyam eldugott zugaiból, belém hasított a felismerés. Ez egy kryptoni viselet, és a földön gyakorlatilag sérthetetlen anyagnak számít. Lassan haladtam felé, teljesen megbabonázott, és átlényegültem, mintha nem is én lettem volna, és kívülről látnám magam. Kezem az üvegre tettem, de úgy látszik a kontrollt is elvesztettem, mert abban a pillanatban, ahogy tenyerem hozzáért az átlátszó matériához, az darabokra hullot, szabaddá téve az utat a ruhához. Lassan végig húztam rajta a kezem, emlékeztem még a tapintására, hisz szüleimnek is ilyen volt régebben, és nekem is volt egy gyermek méret még akkor. Nem sokáig merülhettem el az emlékeimben, mert a hangszórókból egy hang tört elő, aki azzal fenyegetett, hogy felrobbantja az egész épületet. A Holdfejű fickó hangjának hallatszott, de csak fél füllel figyeltem rá. Leakasztottam a ruhát, és végigfektettem a kezemen, gondolkodtam felvegyem-e. Egy különleges alkalomra tartogatom, mikor tényleg megérdemlem. Így csak összehajtottam, és indultam volna ki, már ugrottam volna fel oda, ahonnan leestünk, és ekkor robbant ránk az épület, ahogy azt korábban mondták. Eleinte nem éreztem semmit, majd szépen lassan egyre nagyobb súly nehezedett rám, ahogy az emeletek leszakadtak, és maga alá temetett a törmelék.
- Hogy az a... - szitkozódtam magamban, majd próbáltam valahogy kijutni. Belülről kezdtem el - erőmet kihasználva - lökdösni a törmelékeket, és lassan utat nyitottam magamnak, míg végül a kezem levegőt fogott, és lassan kimásztam a romok alól, mint zombik a sírból. Mikor félig kint voltam, eldőltem, és nem érdekelt semmi, a ruha pedig mellettem, és ahogy tudtam: sértetlen.
- Dögölj meg! - mondtam az égre, de a valódi címzett a Holdfejű volt.

Ellenfelemmel farkasszemet nézve körözgettünk és tudtam, hogy csak a megfelelő pillanatra várt, hogy támadjon. Tudtam, mert én is csak arra vártam. Testem szinte magától mozgott, oda sem figyeltem a mozdulataimra, mert a támadást terveztem. Nem tudtam., hogy képes leszek-e megölni, de amíg nem próbálom ki, addig nem is tudhatom meg. És ha emberi formámban elbuknék, még midig ott van a másik alakom. Azt pedig biztosan nem tudná legyőzni. Egy ember semmiképp sem. Kaphat akármilyen szert, egy vámpírúr igazi alakja ellen nem sok lény állhat meg, ember pedig szinte egyáltalán nem. Egy pillanatra az is eszembe jutott, hogy előhívom Fagymarást, hűséges jégpengémet, vagy esetleg az árnyak erejét használom fel fegyverként, de valami megakadályozott. Arra vágytam, hogy puszta kézzel oltsam ki az életét. Így hát megmaradtam puszta kéznél. Már épp ugrottam volna, mikor Lupin hangja megszólalt a hangosbemondóból. Figyelmeztetett minket, hogy nemsokára felrobban az épület. Az egyik felem teljesen kiakadt, hogy megszakította a párbajomat, a másiknak viszont nevethetnékje támadt. Végül ez utóbbi győzött és hangos nevetésben törtem ki.
- Gratulálok Lupin! Vendégem vagy egy italra! - mondtam nevetés közben, de nem hittem, hogy hallotta. Ekkor fordultam ellenfelem felé.
- Tényleg pech! Már alig várom a legközelebbi alkalmat! Ha valaha keresnél, Justin Williams voltam! - kiáltottam utána, majd elindultam én is futva. Út közben felkaptam egy elhullott volt társam rádióját és beleszóltam:
- Főnök, itt Williams. Kinyírtam az ellenfelemet. Te pedig legközelebb gondold át, hogy olyan hülyeségre kéred az embereidet, mint egy gyilkosságmentes ostrom! Ha még egyszer találkozunk, akkor téged foglak megölni. Williams vége! - ezzel ledobtam a földre a rádiót és rátapostam, majd tovább futottam. Tudtam, hogy nincs visszalépés, Griff vadászni fog rám, de nem érdekelt. Nekem olyan puhányok ne parancsolgassanak, akik visszariadnak egy kis gyilkosságtól. Már az utcán jártam, hála természetfeletti sebességemnek, mikor felrobbant az épület. A tűz már nem de a lökéshullám elkaphatott volna, de a robbanás pillanatában átléptem az asztrális síkra, így a lökéshullám ártalmatlanul suhant végig ott, ahol a fizikai valóságban lettem volna. Véget ért hát a harc és szereztem magamnak néhány ellenséget. Viszont lehet, hogy egy szövetségest is. Elhatároztam hát, hogy a későbbiekben felkeresem Lupint.

Az épület hangos robajjal összedőlt, s a törmelékek sokakat elsodortak, kik közel tartózkodtak. A Griff terve beteljesedett, ám ő maga képtelen volt értékelni, a jelenlegi, csúfos pusztítás után. MÉg a gaztevők kézretevése se kompenzálta bűnét. Pribékjei, társai, hű szövetségesei sebesülten tértek vissza hozzá. Ám a pajzsgenerátor immár az övé.
Csak egy kérdés volt, mi még mindig elméjét furdalta, ki lőtte ama bizonyos rakétát...

Ezekben a pillanatokban, egy egyszerű, hétköznapi rendőrőrsön, épp kihallgatják az egyik robot vezetőjét. Nem beszél, lakat a száján, s hallgatóinak lassan elfogy a türelme. Egyiküknek elege lett, s kinyitja az ajtót, ahol egy tagbaszakadt, állig felfegyverkezett humanoid állt oly fegyverzetben, mit emberfia még nem látott, majd egyik ujjából egyetlen golyót repített, s a rendőr holtan esett össze. Utolsó kép amit látott, a "terminátor" mögött tér, hol rendőrök holteste trnyosult. Igaz, a legtöbben még nem értek vissza, de ez akkor is brutális...
A másik rendőr elő akarta kapni pisztolyát, ám még előtte kapott ő is egyet a fejébe. S szinte lassított felvétel módjára esett össze.

Az, akit eddig kihallgattak mos elvigyorodik, majd megszólal.
- Na végre, már azt hittem senkit nem küldenek érte....

Be már nem tudta fejezni a mondatot, mert az ő feje is szétloccsant, s a páncélos elvigyorodik.
-Oh igen, Vandal Savage üzeni, ne szólj bele két hallhatatlan játékába... Veszélyes lehet...
Azzal semmi nyomot nem hagyva maga után, eltűnt az éterben...


/Na, akkor el is érkeztünk a játékbeli teljesítményetek értékeléséhez
Először is A Griff és csatlósai mesélői karakterré léptek elő, így ők jelenleg semmit nem kapnak, ám ha gazdájuk visszatér, akkor esetleg lehet szó utólagos jutalomról. bárhogy is, a pajzsgenerátor, az övék.
Na és akkor a többiek:

Fény oldalán küzdők:
Kevin Chase: Vitte majdnem az egész kalandot a jók oldalán, leszámolt 3 gigantikus robottal, majd hősi küzdelembe vetette magát a sötét erőkkel. Igazi hősként viselkedett, ezért
200 REP ponttal, és 4 kredittel jutalmazom. Jóra használd, mindenki kedvenc ex zsernyákja
Penny Danvolt: Szépen végigjátszotta a kalandot, s valahogy megoldotta, hogy mindig ott legyen a fontosabb eseményeknél.
Jutalmad 50 REP pont és 3 kredit, továbbá a kesztyűid
Vash: Időközben inaktívvá vált, így ha véletlen visszatérne, s nagyon akarna eredményt, Admini engedéllel megkaphatja. 80 REP a rodeóért és 1 kredit.
Kapucnis: Inaktivitás, amellyel el is érte az eredményét, jutalma, hogy a feje ki lett állítva ott, ahol Justin jónak látja. HA visszatér, a Tartarosban kezd.

Kurt pártján állók:
A Kurttól kapott alap felszerelés, már ami megmaradt belőle, azt mindenki megtarthatja.
Andrew Ramirez: Ahogy a jóknál Kevin, úgy a rosszaknál Rami vitte a pálmát, Jutalma 200 REP, 4kredit s az új páncéltartozék. ÉS Kurt jóvoltából 10.000 jó pénz amiért sikerel teljesítetted az akciót.
Sid Barrett: Szépen végigment a játékon, s zseniálisan hozta a formáját. 150 REP és 3 kredit üti a markát, továbbá új rucija. S Kurt jóvoltából 5000 jó pénz üti a markod.
Justin Williams: Ő is szépen végigment a játékon, s hozta a formáját. Jutalma 100 REP 2 kredit és Kapucnis leszakadt feje, mely a robbanás közben hozzágurult, és egy kaland Luppal, pmben írom is a részleteket, héten kezdünk. Továbbá Jár egy csinos vérdíj, (mely ha kitalálom az összeget, kikerül a WANTED topicba.)
Lupin Memento: Ugyan a játék közepén át kellett csapnia mesélői kariba, csodálatos személyisége, karizmája, ötletessége, s minden szempontból lehengerlő megjelenése végett... ha a többi mesélő engedi, 100 REP pontocskát, és 2 db kicsiny kreditecskét jóváírhat, azt nagyon megköszönné. Továbbá Jár egy csinos vérdíj, (mely ha kitalálom az összeget, kikerül a WANTED topicba).
 [Főnökúri/asszonyi válasz helye: IGEN/NEM]