S.T.A.R. labor

Az ellenfele előrelép és támad, így nem sikerül kellő közelségbe kerülnie. A csapások elől mindent megtesz, hogy kitérjen, próbálkozásait siker is koronázza. Próbál közben előre is nyomulni, hogy ő is támadhasson, több-kevesebb sikerrel.
A nagydarab férfi két csápjával megpróbálja kitépni a falból a rácsokat, védekező technikája miatt pedig elég kevés esélye van ezt megakadályozni. Egy hátraszaltóval próbál eltávolodni a férfitől, hogy biztonságban elővehesse kardját.
- Nem vagyok én elég táncpartnernek? - kérdi, és újra megrohamozza a csápos alakot abban bízva, hogy fegyverével képes lecsapni a férfi nyúlványait. Ha közben megrohamozná egy-egy rab, azokat rúgásokkal igyekszik hatástalanítani vagy hozzávágja őket a csáposhoz.

Figyelem a kommandósokat, de az egyiket elvesztem szem elől. Talán a másik kettőre koncentráltam, akik egyre közelebb jönnek. Első gondolatom, hogy pisztolyhoz nyúlok, és válom az ütközetet, de az egyik megszólal:
- Cybclaw, ha maga van a kocsi mögött nyugodjon meg, mi vagyunk a jó fiúk!
Már épp arra készülök, hogy visszakérdezzek, honnan tudhatom ezt biztosra, de ekkor valami hűvös érintést érzek a halántékomon, de senkit se látok, csak egy hang szólal meg: "Azonosítsd magad!". Eztán láthatóvá válik a illető. Hú, láthatatlan? Érdekes. Most nem lenne jó ötlet megpróbálni a lefegyverzést, és a két kommandós is közeleg, szóval ezt a beszélgetést gyorsan le kell tudni (hacsak nem ő is egy kommandós).
- Ha már idáig eljutott, akkor szerintem maga is tudja, hogy ki vagyok. Cybclaw.
Szememmel a fegyvert figyelem (ha azt nyom a fejemhez), hogy a ravaszt készül-e meghúzni. Ha erre vetemedne, talán az utolsó pillanatban még arrébb szökkenhetek, de ezt csak végső esetben!

Egy rugús ide, egy ütés oda... Szépen halad célpontja felé, nem is igazán akadályozzák a rabok. Vigyáz, hogy a karddal ne sértse meg a támadóit és ne vigyen be végzetes csapásokat, de ettől eltekintve repülnek tőle szana széjjel az emberek. Az egyiket elkapja a ruhája nyakánál fogva és eldobja a csáposhoz. Persze sem a keze, sem a lábai nem állnak meg, hiszen még tovább támadják és még messze a cél is. Oda kell érnie.
Míg halad és osztja a csapásokat, figyeli, milyen hatást ért el a támadása. Ha esetleg el tudta volna kapni és visszadobni vagy valami mást hajítani felé, megpróbál behúzódni az egyik cellába, hogy védve legyen. Eközben magával ránt egy rabot, hogy annyival is kevesebb dolgalegyen, ha kijön és könyökével arcon csapja. Ha sikerül elkerülnie a támadást, odaordít:
- Rossz célzás, szöszi!

Belép a cellába, még épp időben, hogy elkerülje az ajtókat, út közben meg egy rabbal is kevesebb. Vagyis… A ricsajra felkapja fejét és körbenéz. A sérülteket bámulja. Szemei ide-oda cikáznak a férfiakon és a padlón lévő véren. Kardját fogó keze láthatóan megremeg.
Elindul a cellából kifelé.
Na jól van, b@szd meg, - szól eddig nem hallhatott, ideges hangon - most befejezzük a játékot!
Megpróbál szembe kerülni ellenfelével és lassan lépdelni felé. Már nincsenek a rabok, mint akadályozó tényezők, maximum átlépni kell rajtuk. Végre ténylegesen a csáposra fordíthatja minden figyelmét. Kardjával rácsap a hozzá közel kerülő nyúlványokra, hogy levágja azokat. Amit kardjával nem tudna kivédeni, az elől próbál elhajolni, vagy ugrásokkal kitérni. Ha pedig újra valami dobáláson törné a fejét, szintén elhajolni próbál.

Katona egy pillanatra ledermed, mikor egy rendőrtisztet emlegetsz. Aztán megrázkódik és megszólal.

- Éppen Ő a problémánk. - megnyomja az "Ő"-t - Az állítólagos beültetése megőrjítették. Valahogy le kell állítanunk őt, nem fog addig megállni, míg le nem áll.

Azzal elindul a helikopter felé reménykedik benne, hogy követni fogod és megállítod ezt az újabb őrületet a városban.

- A dolgok rosszra fordultak, miután a beültetések teljesen elterjedté váltak. Puristák tűntek fel, akik fellázították a csőcseléket, akiknek nem volt pénze a beültetésekre. - mondja az, aki néhány másodperccel ezelőtt még fegyvert fogod rád. - A főnöknek a családja most is veszélyben van, de önért küldtek minket. Segítsen nekünk és akkor kimenthetjük a többi bajban lévőt is. - azzal ő is elindul a helikopter felé.

Eközben Arkhamban...

Sárkány kelepcébe kerül a cellában Polip csápjait, hiába próbálja megállítani, levágni nem tudja őket. Kardja fülsértő csikorgással védi a csápokat, ám azokon szinte egy karcolás sem keletkezik anyaguk bírja a hős derekas csapásait. Ám ahogy a csápok vonaglanak, úgy lanyhul egyre jobban Sárkány védelme végül egy-egy csáp eltalálja őt.

Először csak apró karcolások jelennek meg rajta, ám később már súlyosabb sebek is felbukkannak rajta, végül az egyik csáp egyenesen a jobb halántékán találja el, a becsapódás erejétől átszakad a bőr, a hús és a csont, a csáp áthatol a fejen, így küldve halálba az igazságosztót.

// Köszönöm MW-nek a vendégszereplést kiötlök valamiféle jutalmat számodra. Természetesen halálod ne zavarjon meg továbbra is folytathatod a játékot ugyanezzel a karakterrel. //

Agyatokban fény gyúl. Mindenki lelassul, és már tudjátok, hogy nem sok van hátra. A tudatotok legmélyéről jön elő. Sötét, és kék, na meg sárga, a betűk és számok tömkelege fut a szemeitek előtt. A halál pillanatok alatt elér. A programnak vége van, és ezzel a bele zárt lelketeknek is.

Kaland kevés játékos miatt abbamaradt : Vaslégió

Csillagösvény - folytatás

A labor megközelítésénél minden a tervek szerint halad, mikor is hangos robajjal három rakéta csapódik az épületbe. A lángok magasra törnek, s az események hirtelen felpörögnek.
Sid mikor felugrott, az egyik rakéta pont telibe találta, ám ahelyett hogy azonnal felrobbant volna,  berepítette az épületbe. Erős fiziológiájának hála különösebben nem sérült, s látszólag ő lett az első aki sikeresen behatolt. Gyorsan leelenőrizte a felszerelést, minden ép, s a benti zűrzavarban senki nem figyel rá. A kommuniátorral is minden rendben, így a benti helyzetet bármikor lehet jelenteni a feljebbvalóknak.

A kintről az épületet figyelők látják, amint a becsapódás pillanatában az őrök azonnal Kiméra felé indulnak látszólag támadó szándékkal. Már jó ideje zavarta a csőrüket, s most valamiért őt képzelték a támadónak. Épp a közelébe értek, mikor az épületből a menekülő tudósok, takarítók s egyéb dolgozók idegesen tódultak kifelé, elterelve a figyelmet szinte minden egyéb dologról.

Az oldalsó ablaknál lévő őrök is elhagyták a helyüket a robalyra, teljesen szabadon hagyva a Ramirez álltal figyelt ablakot.

Mindenki a robbanásokat megelőző terve vagy tette sikeres, ám ez a véletlen több dologba is bezavarhat, ám első körben egy nagyszerű esély, hogy könnyebben véghezvigyék a tervet. Egyedül a Griff rigolyája bonyolíthatja a dolgokat, hisz bent rengeteg sebesült s haldokló lehet, akik mellett ha szó nélkül elmennek, pedig segíthetnének rajtuk, bizony az ő lelkén szárad majd...

Túl késő volt, mire odaértem. Javában állt a bál a rakéta célhelyén, rengeteg ember menekült. Ezek a biztonsági őrök meg a mi a jó fenét csinálnak? Valamennyiüknek azért jogában állna segíteni a bent rekedteknek, akik vagy megsérültek, vagy haldokolnak, vagy valami akadályozza menekülésüket.
Túlságosan nagy volt a felhajtás ahhoz, hogy bárkinek is feltűnjön, hogy az ellenkező irányba vetem magam. Akik tudtak, azok még időben ki tudtak menekülni, az őrök meg inkább más felé mennek... de hová mennek?
Egyelőre ez igazából nem is érdekelt engem, sokkal fontosabb volt, hogy a bentieket még meg tudjam menteni... rögtön felmásztam az épület tetejére, és beugrottam azoknak a lyukaknak egyikébe, ahová becsapódtak a rakéták. Rögtön a nyakamra kötött sállal kellett elfednem a számat és az orromat, hogy ne szívjam be többnyire a füstöt... talán jobb lett volna mégis egy másik "bejáraton" mennem. Hát igen, néha én is elkövetek hibákat, s ahogy szól a közmondás: tévedni, az én esetemben hibázni emberi dolog. Rohadt hőség, amit a robbanás és a tűz okozott... nem bírom a meleget... de mégis muszáj átjutnom a füstfüggönyön, hiszen most rajtam múlhat néhány ember élete, akiket talán még meg tudok menteni. Úgy igyekeztem vigyázni, hogy a tűz ne kapja el a ruhámat és a hátitáskámat, amiben csak a megvásárolt ruhák és kis pénz volt.
Eltaszítom a törmelékeket teljes erőmből, melyek az utamba állnak, és elindulok egy irányba megkeresni az embereket, akik számítanak a segítségemre.
Van egy olyan érzésem, hogy a kölyök nem fog szót fogadni...

/Egyelőre úgy írtam, hogy elindulok a fent említett személyeket megkeresni, mert nem akartam ennyire előre írni. Inkább a kedves mesélőre bíznám az ilyesmit /

Rajesh, és Paul is rohamot vezényel, míg csak nem jönnek a meglepő fordulatok. A rakétákat nem a mi seregünk lőtte ki, a sok sebesült bármennyire is nem a mi gondunk, felelősek lehetünk értük. Az utolsó meglepetés viszont magától a főnöktől Grifftől jött.
- Gyűlölet serege, életbe lép a nulladik törvény! - Aki csak komoly tagja a szervezetnek, az tudja miről van szó. A legutolsó próbatétel mindig is ez volt, ki mennyire lehet életre való. Ki érdemli meg az életet, és kinek kell pusztulnia. Ám ez mind elmélet, ami most jön az a gyakorlat lesz.
- Paul a csapat egyharmada velem marad, a többiek csatlakoznak hozzátok! Ti nyomuljatok előre, a többi a mi dolgunk! - Adja ki a parancsot Rajesh. A két rivális fejében megannyi gondolat fut keresztül, a lehető legjobb megáldás. Már csak a szerencsén fog múlni kinek lesz jobb. Talán Griff azt tünteti ki figyelemmel, aki harcos módjára behatol és megszerzi amit kell, vagy aki az alaptételnek engedelmeskedve, nem hagyja hogy olyan is életveszélybe keveredjen akinek nem szabadna.
- Minden különcnek behatolás! A többiek utánam! - Szól Paul megkövesedett hangja mindenkinek. A bérharcosokat is behatolásra utasítják, míg a gyalogság kétharmada fegyverét előreszegezve gyenge fokozatra állítva próbálnak maguknak utat törni a bejáraton. Ha kell a fegyvereket is használják, testi erő alkalmazásától sem rettennek vissza. Be kell jutniuk a lehető legkisebb vérveszteséggel.
Közben Rajesh és megmaradt emberei a sebesültekhez sietnek. A ruházatuk nem a legjobb az ilyen dologhoz, talán majd meg is említi a főnökének, kell egy orvosi képesítéssel ellátott szakasz is, felszereléssel.
Első segélyt mindenki tanult, legalábbis annyit amennyit a televízióban látott, vagy a jogosítványhoz kénytelen volt teljesíteni. Nem sok de több, mintha semmit sem tennének. Ruha szakad, és a vérzéseket nyomó kötéssel megpróbálják ellátni, kinek szüksége van rá, vérzést állítanak el, zúzódás okozta fájdalmat csökkentenek, és a nagyon súlyosaknak mindent megtesznek amit csak lehet. Talán elég lesz.
Kiméra vagyis már Faust fogait csikorgatva élvezi a látványt. A káosz és a pusztulás pont az ő műfaja. Jobb kezébe a Kígyófog tökéletesen simul, a balba egy tőrt szorongat. A tömeg közepe felé halad. Izmait megfeszítve ront bele. Az őröket keresi, rúg, üt, könyököl, és zúz mindent amit csak talál. A pengéket nem használja az túl egyszerű lenne. Még nem kell a vipera énjének vért innia. Még.
Idris elméje mélyén sír mint egy kisgyerek. Faust átvette az uralmat, és most saját tudatában tartja fogva megannyi őrült tévképzet között. Néma sikolyra nyitja száját ordítana de egyetlen hang sem hagyja el ajkait. Szerelméhez fohászkodik, ő mindig tudja mit kell ilyenkor tenni.
Gorgon lőállásán meredt szemekkel néz végig mindent. Távcsöve a forrást keresi. Valakinek lőnie kellett, valakinek meg kellett húznia a ravaszt. Túlságosan jó az időzítés. Ha csak pont aznap lenne a kettős támadás is gyanús lenne, de hogy a feltételezhető cél, és a furcsa környezet. Ez már több mint gyanús. Minden képzettségét, és logikáját összeszedi, hogy ráleljen az első gyanús dologra, ami elvezetheti a talány nyitjához. Annyi biztos tégla van közöttünk, akivel végezni kell, de most fontosabb hogy a küldetés sikerrel járjon.
Sylvian liheg, akár egy távfutó. Kissé kényelmes élete megköveteli a sarcot. Percek telnek el mire rendesen tud lélegezni, és a kamerát egyenesen tudja tartani. Az elé táruló látványt figyeli, és örökíti meg. A rohanó embereket, a sérülteket, az zöld egyenruhás fickókat kik betörnek az épületbe, vagy segítenek az embereket, a feltételezhető hősöket, ahogy berobbannak ebbe a zűrzavarba. Na és a hátteret is, valahonnan jönnie kellett mindennek, nem ez volt az üzenet. Griff nem használ ilyen direkt durva módszereket, van még valaki aki mozgatja a bábokat. A város hatalmas de meg fogja találni, erre a kameráját tenné. A környező házakat, utcákat, bejárókat, és mindent ahol csak megbújhatnak a titkos idegenek. Meg fogja találni őket, és pulizer díjjal fogják jutalmazni.

Féltérdre ereszkedve várom az újabb parancsot, amíg azt nem kapom meg nem mozdulok, nem irányítom más területre a figyelmem és nem cselekszem magamtól. Amikor azonban hallom, hogy gyakorlatilag szabad kezet kapok, szélesen elmosolyodom a páncélzat maszkja alatt.
~ Erre vártam, amióta sikerült megszereznem az arzenálom és a nanopáncélzatom. Itt az ideje játszani, professzionális játékosként.
Az eddigi óvatos mozgásra, lopakodásra és álcázásra állított exoizomzatot teljesen felszabadítom, átállítom átlagos sebességre és maximális erőre, ahogy az érzékelőket is széles pásztázásról, koncentrált, gyors elemzésre kapcsolom. A dobókéseket vissza csúsztatom a megfelelő tárolókba, majd a hátamhoz nyúlok. A nanokarmok tökéletesen hozzám csatolják az a több tíz kilónyi fegyverzetet ami nálam van.
- Értettem. Megkezdem a behatolást. Az ajtónál vigyázzanak, nyitok én.
Jöhet az utolsó simítás. Bekapcsolom a kommunikációs egységet, majd a külső hangforrásokat, de nem a saját szavaim hangosítom ki. Én leszek az elterelés. Az előre beállított szám automatikusan elindul. Egy ugrással igyekszem a háztetőről lehetőleg az utcára jutni, egészen közel a labor bejáratához. Ha ez sikerül, akkor a lehető legnyugodtabb mozdulattal veszem elő hátamról az AT4 HS, vállról indítható rakétavetőt. Ellenőrzöm a benne lévő rakétát, élesítem, célra tartok és lövök. Arra mindenképpen figyelek, hogy senki ne legyen közvetlenül az ajtónál, legalábbis az én oldalamról. Ha valaki menekül, akkor annak hagyok elég időt és csak utána indítom el a rakétát. Cél az ajtó, hogy a lehető leggyorsabban be tudjunk jutni és ne a Gyűlölet Seregének kelljen kinyitnia azt.
- Silk suit, black tie,
I don't need a reason why.
Ha ez megvan, amilyen lazán elővettem, olyan hanyagul hajítom is el a páncélöklöt. Két kezembe veszek egy villanó és egy robbanó gránátot, majd a korábban felmért, már nyitott ablakon kibiztosítás után mind a kettőt behajítom. Használom az automatikus célzó rendszert, hogy ne tévesszek célt. Ha ez is sikerül, nem csak egyszerűen besétálok. Az integrált ion-rakéta rendszerrel próbálok egy ugrást végrehajtani és közvetlenül berepülni a kirobbantott kijáraton, ha azt valóban ikerül kinyitni. Természetesen a gránát várt robbanása után. Repülés közben a két M9-est veszem a kezembe, kis kaliber, ha kell tudok vele védekezni, nem halálos módon is.
- Ahhaa. - nyögöm be véletlenszerűen a zenében hallható módon és még kicsit bólintok is hozzá.
Amint bent vagyok a laborban, az érzékelőkkel felmérem a helyzetet és tájékoztatom a társaimat. Ha vannak bent őrök, a térdeiket veszem célba és mind két fegyverrel, külön-külön személyekre tüzelve, egyszerre lövök. Tiszta terep esetén a kamerákat vagy egyéb érzékelőket próbálom így kiiktatni. Néhány lövés után azonban mind a két pisztolyt hanyagul kiejtem a kezemből. Unalmasak, nem kellenek.
- Top coat, Top hat,
And I don't worry cause my wallets fat.
Black shades, white gloves,
lookin' sharp, lookin' for love.
Felkészülök rá, ha támadás ér, de nem teszek ellene, a saját rakétám se tudna kárt tenni a páncél legkülső rétegében is, ezért a normál ballisztikus lövedékekkel nem is foglalkozom. Végül bal kezemmel hátranyúlok a SPAS12-es shotgunért, az aljánál fogom meg és azonnal rántok egyet a felhúzóján, csak félkézzel természetesen. A másikkal a machetet ragadom meg és pörgetem meg magam mellett.
~ Ez tetszik, ilyen egy Ramirezes behatolás, elterelés... ámokfutás. Igen ez a jó szó.
Eljátszok a gondolattal, hogy öljek, de nem teszem meg. Ha sérülést kell okoznom, megteszem de csak ártalmatlanítom az ellenfelem. Itt most a hangulat a lényeg.
- They come runnin' just as fast as they can
cause every girl is crazy 'bout a sharp dressed man.
Igazából csak remélem, hogy sikerül eljátszanom a jelenetet. De már nagyon kíváncsi vagyok a reakcióikra. Ehehehe.

//Én szívesen összefutnék Kapucnissal//

Csapatommal lopakodva közelítettük meg az épületet. Ügyesen manővereztünk az igen kevés ember között. Én fajomhoz hűen könnyen, légies léptekkel haladtam, szinte hang nélkül. Ruhámat még mindig magamon tartottam, pedig eléggé idegesített. Ráadásul rajtam kívül csak a főnök tudhatta, hogy az előbbi napfény miatti morgásom és a félő gondolataim nem voltak többek egyszerű színjátéknál. Ahogy az épülethez értünk, érdeklődve figyeltem ahogy az őrök valami teljesen másra figyelnek. Hirtelen három rakéta csapódott az épületbe, illetve egy az elöl lévő társamba.
Megérdemelte. -gondoltam, majd követtem a csaptvezetőmet be az épületbe. Kezemet mindvégig az ultragagyi fegyverem ravaszán tartva. Magamban elmosolyodtam.
Kezdődik az érdekes rész.

Épp átbillantem a felugrásból és megindultam lefelé, hogy egy újabbat adjak a beton szerkezetnek, ám mielőtt leérkeztem volna, erős becsapódást éreztem a hátamon, majd akaratom ellenére elindultam előre, pedig egyáltalán nem így terveztem. A levegőben hátrafordultam, ekkor még láttam a rakéta becsapódásának utolsó foszlányait, majd hátammal beszakítottam a szemközti falat, nem kis törmeléket hagyva magam után, valamint egy méretes lyukat, amin más is könnyű szerrel behatolhat.
- Nos, ez is megfelel. - állok fel, és leporolom magam, majd körül nézek, merre vagyok, és elindulok a vélt irányba, ahol remélhetőleg találok valamit. Ha az utamba kerül valamilyen nem hozzánk tartozó személy(zet), egy visszafogott ütéssel próbálom leszedálni őket, hogy ne okozzanak gondot a lövöldözéssel és kiabálással.

A rombolás a pusztítás és a halál ínycsiklandó esszenciája törte meg az unalom keserű ízét. Hirtelen támadt zűrzavar s káosz, ez az én világom. Annyira csodálatos volt az egész, s annyira értem kiáltott. Immáron elfelejtettem miért vagyok itt. Vigyorom széles lett, majd nem figyelve immáron semmi parancsot szép lassan elindultam előre. Előre a zajban s káoszban, senki nem törődött velem amint beléptem a főajtón. Odabenn füst s lángok. Döbbenetes, hogy néhány kis rakéta mekkora káoszt képes okozni.
Mikor odaértem megfogtam a mikrofont s beleszóltam.
- Viszlát főnök, köszi a cuccokat
Azzal apró darabokra törtem s eltapostam a ketyerét. Korábban átnéztem a teljes felszerelést, s amennyiben találtam rajta nyomkövetőt azt eltávolítottam, így nem aggódtam amiatt, hogy megtalálhatnak.
Imádom a hatalmat, és irigy vagyok azokra kik birtokolják, Griffre is. Kíváncsi vagyok egy ilyen "nagy" embernek mennyire tudok belezavarni a játékába.
Megropogtattam a csontjaimat, majd senkivel és semmivel nem törődve behatoltam, az épületbe, hogy méltóképpen fogadhassam korábbi "szövetségeseimet"

/ Innentől Lupin kilép a játék normál fonalából, s NJK-ként mozog a kaland végéig/ - Ra's Al Ghul

A zűrzavar Pokoli volt, ám valahogy az egész káoszban volt valami béke. Azok, kik értettek hozá, s azok kik figyeltek láthatták a valót. Ugyan az ordítások és a tapintható félelem függönyét nehéz volt elhúzni. A labort védő őrök közül néhány megingathatatlan volt, vérprofi, s mindenre figyeltek. Olyan emberek akik tudják, mi van odabenn valójában, s tudják, hogy oly dolog, érték, vagy épp élet ami tényleg fontos nem sérülhetett meg. A S.T.A.R. labor titaki mélyebben gyökereznek mint bárki gondolná, s tudták hol van rájuk szükség. A labor lassan elnéptelenedett.
Nem tudni ki parancsolt nekik, de azonnal elindultak ahova kell, tudták mi a teendő, s tudták mre kell figyelni. Azonnal szétoszoltak az épület különböző pontjain. Őket leverni nem lesz könnyű.

A névtelen harcosok első hulláma hirtelen bukkant fel a zűrben, s ostomolni kezdték a kaput. A váratlannak szánt támadás a rakáték miatt már nem volt oly sikeres, ám így is komoly sebet ejtettek a védelmen. Paul és Rajesh "összefogása" talán sikeres lesz. Ekkor történt Ramirez hirtelen akciója, s a kapu azonnal eltűnt helyén egy hatalmas lyuk tátongott. A két parancsnok először meglepődött majd elvigyorodott, s először tartották jó ötletnek az idegenek bevetését.
Az orvosi ellátást viszont nem túl szívesen fogadják az emberek. Többen értetlenkednek, miért teszitek, nyílvánvalóvá téve, hogy titeket okolnak a robbantásért. A sebesültek nagy része próbál menekülni előletek, a kétségbeesettek rátok is támadnak. Akik engedik a gyógyítást azoknál némi javulás látható, ám sok sebesülés túl komoly ahhoz, hogy helyben el lehessen látni.
Faust közeléből szinte folyamatosan tűnnek el ez ellenfelek, mintha éreznék a sötétségét, s ez élvezettel tölti el a benne élő szörnyet.
Gorgon meglátja hirtelen a közeledő, majd az épületben eltűnő Kapucnist. Valahogy érzi mi lehet ő, s jelzi főnökének.

Ramirez miután bejutott az ablakon senkit nem talál, ezen a szinten csak érdektelen dolgok, s névtelen emberek tanyáznak. Valahogy ösztönösen tudod, hogy lefelé érdemes menni. Hosszú folyósórendszereken mész keresztül, kamerákat sorra kiiktatva, mígnem megpillantasz egy nagyobb ajtót, ki tudja mit rejthet. Elég masszívnak látszik, s ugyan el is mehetsz mellette, de egyrész kíváncsi vagy a kapu titkára, másrészt lehet lefele visz. Viszont "kicsit" zavar a behatolás
egyszerűsége, s hogy csak minimális ellenállással találkoztál.

A kryptoni csalódottan battyogott a kihalt, üres folyosókon, unta már az egészet. Nagyobb mókára számított. Ekkor látja meg Ramirezt az ajtónál, talán amögött van valami.

A kapucnis beugrik az épületbe, majd az üres folyosókon járkálva kijut a főbejárathoz, ahol is megpillantja a behatolókat. Úgy tűnik segítenek a sebesülteken is, legalább etikus bűnözők. Ekor veszed észre Justint, aki érezvén, hogy figyeled feléd tekint. Na ebből vajon mi sül ki?

Lupin még Ramirez lövése előtt beslisszan az ajtón, majd magabiztosan, de azért mégis körültekintően indul meg az épület belseje felé.

/ Ide is leírom, Lupint a kaland végéig mesélői karaterré teszem. Nem fog csinálni mást, csak néha bezavar a dolgokba, ezen felül minden játékosi kiváltságától megfosztatik, a kaland végi jutalomosztásból is kizáratik. Olyan, mintha elhagyta volna a játékteret./
/Kapucnis, mostantól te is várd meg Kurt posztját mielőtt írsz/
/Justin, a kérésed számomra parancs /