Tartarosz (mitológiai)

A távolság nem kicsi, és az út órákig tart. Te pedig minden valószínűsíthető dolgot megteszel, csak hogy láthatatlan maradj. Régiúj ruhádnak köszönhetőn nem is olyan nehéz. A démoni kutató szemeket kikerülöd, a tüdődet szaggató légkör csak tovább fokozza elszántságodat.
Az árnyékokban húzódsz meg még ha itt az egyenlő a biztos halállal, sokkal veszélyesebbek, mint a való világban. Szörnyen elfajzott groteszk lények tekintenek rád, de nem mernek közel jönni. Az erő sugárzik rólad, és csak nagyon kevés botor démon van, ki beléd mer kötni. Ők is hamar a pokoli létük végére érkeznek. Erről gondoskodsz.
Az utad lassan célodhoz ér. Előtted a trónterem. A bejárati ajtó még mindig ott áll, és igaz nem éppen a legjobb állapotban. A szép szürke halálos épület, melyre rátekintve is csak a tekintélyt mutatta, most csak a szenvedés, és az elmúlás jut eszedbe róla. A bejárat mellett más utat is látsz, több ablak, és megmászható fal van. Akár egyik nagyobb ablak is lehet a célod, vagy éppen az épület teteje.

Az ablakot könnyedén eléred, mintha csak egy sima sétán lennél. Az épület falai még mindig állnak, ám több repedés van rajta, mint amennyi ráncnak kellene lenni rajtad, ha átlagos lennél. A méretes repedéseken könnyű felmászni, ám amik benne leledznek, éppen hogy csak nem támadnak rád. Szörnyűséges szörnyűségek villogtatják feléd vörös szemeiket, de úgy látszik alsóbbrendűek, és nem mernek semmit sem csinálni.
A kilátás innen tökéletes, és észre is veszed hogy jól döntöttél. Fentről egy repülő förmedvény érkezik, és a terem közepén lévő trónban helyezkedik el. Három karja van, a legkisebb szimmetriát is nélkülözi az elhelyezkedésük, egyikben egy fekete alak vergődik. Emberi legalábbis a legalapabb módon, karok, kezek, szemek, minden megvan, ám a bőre fekete. Megégett, fájdalmak között vergődik míg a démon le nem tépi egyetlen mozdulattal a fejet, és a koponyát felfelé fordítva, hosszú villás nyelvével elkezdi nyalogatni. Akár csak egy fagylalt lenne úgy nyalja ki az agyvelőt, és édes morgással veszi tudomásul az egzotikus ízeket.
A terem szélén több kisebb legalább hozzá képest kisebb démonok álldogálnak, vagy éppen öldöklik egymást, csak mesterük szórakoztatására. A mester több mint három méter magas, lábai patákban végződnek, hasa hatalmas, három karja élettelenül fittyen le rajta, de mégis a kiszámíthatatlanság a jellemző. Néha megrándulnak, és pont azt teszik, amit akar a démon. Feje busa, kövér, és hájas, szemei éppen csak le nem ragadnak, csak nyelve mozog elégedetten, ahogy az emberi élet utolsó szikráját is megemészteti.
Csatlós démonok, fogas karmos lények, tucatnyian vannak, de nem mernek közeledni gazdájukhoz. Némelyiknek szárnya, némelyiknek csőre, vagy éppen fullánkja van, de nincs egy sem amelyik felegyenesedett lenne. Egy sincs egyforma közöttük, csak itt élnek a sötétben, és próbálnak, minél nagyobb szeletet kiszakítani gazdájuk "tortájából".

A szemeidet körbejáratod a helyiségen. Ugyanolyan, mint volt. Egy nagy amfiteátrum, kör alakú épület, szinte mértani közepén a trónnal, körülötte üres terület, legalábbis nincs sok látni való, a sok hullán, és még halódón kívül. A falak, ahol most is állsz, vastagok, vastagabbak mint te magad. Akár egy nagy kürtő, úgy dőlnek befelé a falak, amiket tucatnyi oszlop tart. Az oszlopok árnyékában lézengenek a kisebb démonivadékok, és néznek parázsló szemekkel gazdájuk felé.
Több hatalmas bejárata is van, egyik felül mivel egy nyitott épület, a másik pedig földön. Ebből négy van, méretes ajtók, amelyiknek az egyikét te is láttad kívülről. Az épület amúgy eléggé romos, mint ahogy az egész világ az, ám még bírja, talán varázslatnak köszönhetően, talán csak a pokoli erők miatt, amelyek nem csak elszárítják az itt tartózkodókat, de örök élettel, és szenvedéssel is ruházzák fel őket.

Kiállsz és még a hajadba is csapna a szél, ha lenne itt ilyen. Úgy állsz itt, mint egy bosszúállóangyal, aki a démoni söpredékekre fog lecsapni. A megjelenésed eléggé nagy hatás kelt, legalábbis a csatlós démonok között. Visszahúzódnak az árnyékba, és onnan meresztgetik rád szemeiket. Van mely térdig is alig ér neked, van amelyik magasabb, de mind vézna és rettegnek.
Ám ekkor harsány nevetés hangzik fel. A megtévesztés démona szájából vér fröccsen elő, úgy nevet. Betölti a teret, megremegteti a falakat, és csak lassan ül fel. Busa fejét feléd fordítja és szemeit belefúrja a tiédbe.
- Végre előbújtál lyukadból Bisur. - Kezdi kicsit erősen, mintha tudta volna, hogy ott vagy. De hogy? Mikor a rejtőzés a mesterséged, az árnyékok az otthonod, láthatatlan vagy ha akarod, és mégis észrevett. - Miért tértél vissza? Csak tán nem rájöttél, hogy átvertek? - Újra felröhög, és most a szolgái is csatlakoznak hozzá. A nevetség tárgya te vagy, és mint egy érzés tör rád. Deja vu érzés, hogy már jártál itt, álltál szemben a démonnal, és körülötted voltak a mocskos démonivadékok, csak eddig lepel volt szellemeden, de most már mindenre emlékszel. Hádész maga volt az előtted lévő démon, a sok viszontagság, és harc szintén a pokol porontyai voltak, kiket újra megöltél.