Tartarosz (mitológiai)

A távolság nem kicsi, és az út órákig tart. Te pedig minden valószínűsíthető dolgot megteszel, csak hogy láthatatlan maradj. Régiúj ruhádnak köszönhetőn nem is olyan nehéz. A démoni kutató szemeket kikerülöd, a tüdődet szaggató légkör csak tovább fokozza elszántságodat.
Az árnyékokban húzódsz meg még ha itt az egyenlő a biztos halállal, sokkal veszélyesebbek, mint a való világban. Szörnyen elfajzott groteszk lények tekintenek rád, de nem mernek közel jönni. Az erő sugárzik rólad, és csak nagyon kevés botor démon van, ki beléd mer kötni. Ők is hamar a pokoli létük végére érkeznek. Erről gondoskodsz.
Az utad lassan célodhoz ér. Előtted a trónterem. A bejárati ajtó még mindig ott áll, és igaz nem éppen a legjobb állapotban. A szép szürke halálos épület, melyre rátekintve is csak a tekintélyt mutatta, most csak a szenvedés, és az elmúlás jut eszedbe róla. A bejárat mellett más utat is látsz, több ablak, és megmászható fal van. Akár egyik nagyobb ablak is lehet a célod, vagy éppen az épület teteje.

Az ablakot könnyedén eléred, mintha csak egy sima sétán lennél. Az épület falai még mindig állnak, ám több repedés van rajta, mint amennyi ráncnak kellene lenni rajtad, ha átlagos lennél. A méretes repedéseken könnyű felmászni, ám amik benne leledznek, éppen hogy csak nem támadnak rád. Szörnyűséges szörnyűségek villogtatják feléd vörös szemeiket, de úgy látszik alsóbbrendűek, és nem mernek semmit sem csinálni.
A kilátás innen tökéletes, és észre is veszed hogy jól döntöttél. Fentről egy repülő förmedvény érkezik, és a terem közepén lévő trónban helyezkedik el. Három karja van, a legkisebb szimmetriát is nélkülözi az elhelyezkedésük, egyikben egy fekete alak vergődik. Emberi legalábbis a legalapabb módon, karok, kezek, szemek, minden megvan, ám a bőre fekete. Megégett, fájdalmak között vergődik míg a démon le nem tépi egyetlen mozdulattal a fejet, és a koponyát felfelé fordítva, hosszú villás nyelvével elkezdi nyalogatni. Akár csak egy fagylalt lenne úgy nyalja ki az agyvelőt, és édes morgással veszi tudomásul az egzotikus ízeket.
A terem szélén több kisebb legalább hozzá képest kisebb démonok álldogálnak, vagy éppen öldöklik egymást, csak mesterük szórakoztatására. A mester több mint három méter magas, lábai patákban végződnek, hasa hatalmas, három karja élettelenül fittyen le rajta, de mégis a kiszámíthatatlanság a jellemző. Néha megrándulnak, és pont azt teszik, amit akar a démon. Feje busa, kövér, és hájas, szemei éppen csak le nem ragadnak, csak nyelve mozog elégedetten, ahogy az emberi élet utolsó szikráját is megemészteti.
Csatlós démonok, fogas karmos lények, tucatnyian vannak, de nem mernek közeledni gazdájukhoz. Némelyiknek szárnya, némelyiknek csőre, vagy éppen fullánkja van, de nincs egy sem amelyik felegyenesedett lenne. Egy sincs egyforma közöttük, csak itt élnek a sötétben, és próbálnak, minél nagyobb szeletet kiszakítani gazdájuk "tortájából".

A szemeidet körbejáratod a helyiségen. Ugyanolyan, mint volt. Egy nagy amfiteátrum, kör alakú épület, szinte mértani közepén a trónnal, körülötte üres terület, legalábbis nincs sok látni való, a sok hullán, és még halódón kívül. A falak, ahol most is állsz, vastagok, vastagabbak mint te magad. Akár egy nagy kürtő, úgy dőlnek befelé a falak, amiket tucatnyi oszlop tart. Az oszlopok árnyékában lézengenek a kisebb démonivadékok, és néznek parázsló szemekkel gazdájuk felé.
Több hatalmas bejárata is van, egyik felül mivel egy nyitott épület, a másik pedig földön. Ebből négy van, méretes ajtók, amelyiknek az egyikét te is láttad kívülről. Az épület amúgy eléggé romos, mint ahogy az egész világ az, ám még bírja, talán varázslatnak köszönhetően, talán csak a pokoli erők miatt, amelyek nem csak elszárítják az itt tartózkodókat, de örök élettel, és szenvedéssel is ruházzák fel őket.

Kiállsz és még a hajadba is csapna a szél, ha lenne itt ilyen. Úgy állsz itt, mint egy bosszúállóangyal, aki a démoni söpredékekre fog lecsapni. A megjelenésed eléggé nagy hatás kelt, legalábbis a csatlós démonok között. Visszahúzódnak az árnyékba, és onnan meresztgetik rád szemeiket. Van mely térdig is alig ér neked, van amelyik magasabb, de mind vézna és rettegnek.
Ám ekkor harsány nevetés hangzik fel. A megtévesztés démona szájából vér fröccsen elő, úgy nevet. Betölti a teret, megremegteti a falakat, és csak lassan ül fel. Busa fejét feléd fordítja és szemeit belefúrja a tiédbe.
- Végre előbújtál lyukadból Bisur. - Kezdi kicsit erősen, mintha tudta volna, hogy ott vagy. De hogy? Mikor a rejtőzés a mesterséged, az árnyékok az otthonod, láthatatlan vagy ha akarod, és mégis észrevett. - Miért tértél vissza? Csak tán nem rájöttél, hogy átvertek? - Újra felröhög, és most a szolgái is csatlakoznak hozzá. A nevetség tárgya te vagy, és mint egy érzés tör rád. Deja vu érzés, hogy már jártál itt, álltál szemben a démonnal, és körülötted voltak a mocskos démonivadékok, csak eddig lepel volt szellemeden, de most már mindenre emlékszel. Hádész maga volt az előtted lévő démon, a sok viszontagság, és harc szintén a pokol porontyai voltak, kiket újra megöltél.

Újabb nevetés, újabb lenézés. Úgy kezelitek egymást, mintha valami piszok lenne a szélvédőn a másik. De hát meg is érdemli a démon. Egy majdnem halhatatlant vert át, akivel jobb lett volna ha nem húz ujjat. Elé állsz a trónnak, és a démon feléd magasodik. Egyik lehanyatló kezében egy csapat csontot morzsolgat, az embert meg mintha egy kifogyott sörösüveg lenne válla felett átdobja.
- Hát igen nekünk katonák kellenek, te pedig erre a legjobb voltál. Csak túl sok eszed van, ez az egyetlen bajod. Nemsokára elfoglaljuk a földet, és meg kellett volna tenned pár dolgot, hogy gördülékenyebben, na meg véresebben haladjanak a dolgok - mondja a szemedbe, miközben előre hajol, hogy egy magasságba kerüljön az övé és a tiéd. Igaz az övé ha a háját is hozzá vesszük, háromszor nagyobb, mint a tiéd.

Megvetően végigméri a "sereget", amire céloztál. A méreg végighömpölyög az említetteken, de nem mernek közeledbe menni. Csak villogtatják szemeiket, és ordításuk nyomán lángok csapnak ki a torkukból. A démon pedig vissza tér hozzád.
- Ne nevettess ezek semmire sem jók, nem hogy harcolni. El sem tudod hinni mekkora invázió közelében állunk, ügynökök dolgoznak a föld minden pontján, csak arra várva, hogy nekiinduljunk. Egyik lettél volna te is, ám mielőtt még feladatot kaptál volna visszatértél. Bolond dolog volt, és most mit csinálsz mi? - Kihívóan teszi fel a kérdést, választ várva. Feje egy pillanatra sem távolodik el tőled. Érzed maró bűzöd leheletét az arcodon, ahogy az egyetlen orrlyukán keresztül távozik a levegőnek hívott valami.

Még a szemével is alig tudja követni kezed mozgását a démon, így a kard akadálytalanul suhan a méretes nyak felé. A lendület elég, hogy egyetlen mozdulattal megszabadíthasd idegesítő szervétől a förmedvény. Meg sem mozdul, nem is reagál, vagy nem akar, vagy nem tud. Ám ez már nem számít.
A penge eléri a gennyes bőrét a szörnynek, ám a vért fröcskölő hatás elmarad. A kard megremeg a kezedben, és ami talán eszedbe sem jutott, de átalakul kígyóvá. Feltekeredik a nyakra, végig a lapockán, a bal karjára. Fejét felvetve szisszen egyet. A démon még mindig nem tesz semmilyen támadó mozdulatot.
- Muhahahahaha - kezdi újfent a beszélgetéseteket. - Azt hitted a saját fegyveremmel fogsz megölni. Szerinted honnan tudtam hol vagy? Szerinted mitől nincs erőd? Azt mond meg nekem, szerinted miért teljesítesz rosszabbul, mióta újjáéledtél? - És újra csak felröhög. A kígyó még mindig sziszeg, és körülötted is újra hahotázás tör ki. Míg egyetlen egy kézmozdulattal elcsitítja grupik tömegét. Visszatesped a székében, és úgy mondja.
- Ki volt az, akiről beszéltél? Ki tudja mit tervezünk? Ki az aki keresztül húzhatja számításunkat?

A démon végigmér téged, és próbál rájönni nem-e hazudsz-e neki. Majd egy vállvonással, ami újabb rengéshullámot indít el testén, kell pár perc mire az utolsó lefittyedő hájdarab is megunja a dolgot és pihenőre kárhoztatja magát.
- Érdekes... - Vakarja meg tokáinak számtalan redőit. - És most mit is szándékozol tenni, azon kívül, hogy lecsapd a fejem? - Teszi fel gúnyosan a kérdést, talán még nem nézett meg túl jól, vagy csak azt hiszi, hogy nem vagy veszélyes, mert fegyvertelen vagy. - Remélem eléggé sikerült tisztázni a dolgokat, és én is megkaptam a magam kis válaszát. Most csak rajtad áll mit lépsz kisember. - Bök feléd a kezével, amivel előbb még a csontokat morzsolgatta. Most is ott van, egy félig megrágott, rajta még húsdarabok rothadnak, és átható illata betölti ezt a levegőtlen teret.

Lábaid sebesen visznek a dohos talajon. Mielőtt még bármit is tudna mozdulni az alak, hát igen a nagy has, a lankadt élet, nem éppen harcra képezte ki. A kígyó szisszen egyet, te pedig máris a szemeiben vájkálsz a szörnynek. A démon felordít, nem éppen emberi hangon, nem éppen fájdalmasan, inkább csak kéjesen, mintha csak tudomásul venné, hogy éppen folyékony halmazállapotra váltott szemgolyói. Már nem lát, így te a feléd támadó kígyót könnyedén elkapod. Igaz a ruhádba előbb belemar, de ahogy jól sejtetted mérget nem tudott beléd fecskendezni. A karmos karoddal csak egy mozdulat megszabadítani a csúszómászót a túlvilági életétől, csak hogy visszatérhess igazi célpontodhoz.
A nyakon végigsuhan mélyen belevájva karmod, amitől vér vastag csíkokban kezd el patakzani a démonból. Még egy mozdulat és már félig le is van fejezve. Feje hátra fittyen, és izmod erejével téped le. A hatalmas busa fej kettőt pattan a trónon, míg végül megáll a talajon. Körülötte egyre növekvő vértócsát mohón issza be magába a föld. A démonok csak kimeredt szemekkel néznek téged, ahogy kivégezted nagyurukat.
A világ sokkal szebb lett. Mintha csak a fejét vágtad volna le a környéknek, csak egy hangyányit, de érzed, ahogy visszatér a görögös hangulata a világnak, ami körülvesz. Az árnyékok mélyebbek lesznek, és kevésbé ijesztőek, a benne lakó lények pedig vinnyogva próbálnak, távolodni a hatalmasságtól, ki végzett a megtévesztések urával. A feladatod félig teljesítve, de van egy nagy kérdés. Hogyan fogsz innen kijutni, erről semmit sem mondott Anarki.