Gothami temető

Hozzászólások száma : 803 Join date : 2011. Feb. 22.

Egy hatalmas temető, Gotham külvárosában. Elképesztően nagy területet foglal magában, a maga közel 1.000 000 sírkövével együtt. Egyetlen egy bejárata van mind össze, amit rendszeresen biztonsági őrök őriznek. Több virágbolt is található bent, ami minden igényt kielégít. Sok Gothami hírességet is itt temettek el, mint például a Wayne család egyes tagjait is.

Tárgy: Re: Gothami temető Kedd Május 10, 2011 8:23 pm

Előzmények: ]Utcák, sikátorok, közterületek

[color=blueviolet]A homályos látásom nagyon rosszul jön ebbe a helyzetbe. Nem is volt ismerős a hely. Előbb még a terembe voltam az irodaháznál. De most... Mindenhol beton falak vannak. S ennél rosszabb, hogy gyenge vagyok. Még egy kis botot se bírtam volna eltörni. Lehet, hogy az az öreg férfi rendezte így. Nagyon hülyének éreztem magam. ~ Hogy lehettem ilyen hülye. Nincsen egy ember se aki 50000-t adott volna egy csomagért. És még egy csapdába is belesétáltam. ~ Akkor biztos voltam benne, hogy így rendezték. Az írás az aktán.... Ijedten körülnéztem keresve az aktát. De nem voltam annyira biztos benne, hogy meg lesz amiért ide hurcoltak.[/color

Tárgy: Re: Gothami temető Csüt. Május 12, 2011 10:58 am

A rövid távú látásoddal lassan visszanyered mikor az aktát keresed. Azt amúgy észre is veszed egy előtted lévő asztal túlsó sarkában. Ott pihen, ahogy elindultál vele. Ha kicsit kinyújtozól még el is érheted nehezen, de csupán az erőd hiánya zavaró a helyzetben. Továbbá a távolban árnyakat látsz de egyenlőre nem tiszta. A gyengeségedet okozó érzés meg, mintha temérdek takaró alatt nehezedne a mozgásod vagy olajban próbálnál uszkálni.

Tárgy: Re: Gothami temető Szomb. Május 14, 2011 10:11 pm

Az aktát keresem és meg is találom, az előttem lévő asztal sarkába. Ott volt ahogy megszereztem korábban. Egy kicsit nyújtózkodtam hát ha elérem. Nagy ideges voltam a mostani helyzetem miatt. Erőm nincs a látásom se a legjobb. S mindezek tetejébe még nem is tudom hol vagyok. Olyan az érzésem mintha alattam jég vagy olaj lenne és tömérdek súly nehezedne rám. S csak rosszabbodik a helyzet, mert árnyak jövetelét veszem észre és ez azt jelenti, hogy jön valaki. A mostani állapotomba nem tehetek semmit.

// bocs, hogy ilyen sokat kellet várnod.//

Tárgy: Re: Gothami temető Vas. Május 15, 2011 12:01 am

A látásod lassan tisztul, ahogy közelednek az árnyak, de a mozgásod alig érzed könnyedebnek, mint eddig. Egy alakot látsz magaddal szembe. Egy koszos overállban áll, az asztalra támaszkodik és a szemedbe néz egyensen. De perifériából kiszúrhatsz még másik két alakot. Az egyik oldaladról érzed, hogy megkopogtatják a koponyád. De annyira össze vagy keveredve, hogy nem tudod melyik az irány.
- Lefogytál Csonti, mi van veled? - Hallod tompán a kérdést, majd utána a nevetést. Utána mag egy kisebb kéz simít végig a fejed tetejétől a tarkódig, majd a füled helyén érzel valami objektumot.
- Lenne egy kis munkád szivi... - Selymes, de még mindig tompa hang hallatszik. Ahogy ismét a fejed kezdi valami simogatni.

Tárgy: Re: Gothami temető Vas. Május 15, 2011 9:20 am

Nem látok teljesen jól, de kiszűrök egy ember alakját. Velem szembe volt és szemembe nézett. Nem sokan csinálták ezt. Aki még egy pillantást vet rám az úgy megijed, hogy a másik pillanatba már több száz méterre jár. De még két alakot vettem észre. Oldalról az egyik megkopogtatja kemény koponyám ami nagyon fel tudja cseszni az idegeimet. A kérdése után már ha lenne erőm legalább egy kevés, leszedném a fejét. Nem válaszoltam rá. Majd egy kisebb kéz simít végig, majd valamit ami a fülem helyén van. Nagyon nem tetszett ez nekem. Azután valaki selymes hangon ezt mondta.
- Lenne egy kis munkád szivi...
Kicsit meglepődtem. Már tudtam olyan lesz amit nem szeretnék. Ezért volt az az irodaházas küldi is csak álca. Keserű hangon mondom a választ.
- És mi lenne az?
Majd ahogy simogatja valami a fejemet egy kicsit elrántom onnan. Mert utálom, hogy ha úgy kezelnek mint egy kisgyereket. Már nem nyújtóztam a papírért, mert már nem kellett.

Tárgy: Re: Gothami temető Hétf. Május 16, 2011 9:57 pm

Mikor elrántod a fejed, a kezet nem érzed tovább, ha figyeled a nő vissza is húzza a vállához.
- Morcos kis mackó ez a Csonti... - Jegyzi meg a férfi hang amit a kopogás után halottál. Miközben a nő egy köteg papírt tol eléd.
- Egy megboldogult kolega tudásához már hozzáférhetszm, úgy húsz perce. Kaptál belőle ide is egy kis nasit, hogy fitt legyél. De nekünk az utolsó munkája eredményeire lenne szükségünk. - A beszéde közben megpaskolja a bordáid területét. Ahogy egyre jobban vagy már mindent érzel tisztán, azt is, hogy bőven feltankoltak neked és a rengeteg új információt is a homlok lebeny alatt...

Tárgy: Re: Gothami temető Kedd Május 17, 2011 6:08 pm

A kéz ami eddig simogatta a fejem és én elhúztam, ő újra vissza húzta a fejemet a vállához. Halottam egy férfi hangot akinek a megjegyzései még mindig sértőek rám nézve. A nő aki fogja a fejemet egy köteg papírt csúsztatott elém. Elmondta, hogy egy kolega agya van a fejembe és emészthető tápanyag. A feladatot nem nagyon értettem. Ezért megnéztem a papírokat.
- Pontosan mi lenne a feladatom és mi altatott el ennyire, hogy ide tudjatok hozni?
Mondtam neki és ránéztem a nőre. Aztán még egy kérdés jött fel bennem.
- Kik maguk egyel talán? Mert én nem ismerem őket.
Igen, nem ismertem őket, de ők engem igen. Ezt nem értettem és minél hamarabb meg akartam tudni.

Tárgy: Re: Gothami temető Vas. Május 22, 2011 11:47 am

Mikor elkezdesz kérdezősködni az előtted álló forma int, mire hallod és érzed, hogy a másik két alak arrébb lép.
- A revans elnevezésű vegyület képlete kell nekünk és minden amit ki tudsz sajtolni Silverman agyából... - Válaszol visszafogott hangon a veled szemben álló, mind ezt csak lassan, hogy biztos értsd. Majd kicsit elmosolyodik, de látszik a mimikáján a fáradtság.
- Ezen a szeren még te is dolgoztál, ahogy a revanson is. De ne aggódj, az eőbbire megkapod az ellenszert, ha jó fiú leszel és talán még pár választ is... - Fejezi be lassan csökkentve a hangsújt. Hogy utána kicsit elkomorodjon.
- Most viszont kezdjen neki! - Csap az asztalra, miközben az eddigiekhez képest az egekbe emeli a hanját, mikor rád kiállt.

Tárgy: Re: Gothami temető Hétf. Május 23, 2011 8:52 pm

A nő intett egyett és a két másik alak néhány lépést hátrált. magas rangja lehet és talán valami szervezetnek vagy bandának a főnöke. De ezt ki tudja most megmondani. A válasz érkezett is Egy revans nevű vegyület képlete kell nekik. ~ Ezt csak rám lehetett bízni? értek az ilyenekhez, úgy, hogy lehet, hogy erről van szó. A mondatai lassan és érthetően mondja, hogy biztos megértsem amit mond nekem. Kicsit elmosolyodik, de látom az arcán, hogy fáradt, de mit érdekelt ez engem és jött a következő válasz. elmondja, hogy én is dolgoztam már ezen a szeren ami miatt legyengültem, de elvileg a revanson is. Nem bíztam annyira benne, hogy megadja az ellenszert, de ezt majd meglátom. Lassan és halkan befejezi a mondatot. Majd felemeli a hangját és rám kiállt, hogy kezdjem el amivel megbíztak. Haragomat vissza fojtom. Megbírnám ölni könnyen, de ő tudja az ellenszert ennek a vegyszernek és csak ennek köszönheti az életét. Válasz helyett felálltam és elindultam a kijárat felé.

Tárgy: Re: Gothami temető Kedd Május 24, 2011 4:27 pm

Bone úgy észlelheti, mintha csak lassított felvételben tudná elvégezni a nagyobb mozdulatokat, de még ezen a sebességen, sem engedik, hogy útra kelljen, ahogy felemelkedik rendesen a székről szépen lassan visszatolják őt a helyére. Az orra elé húzza valamelyik kéz a papír lapokat és egy tollat nyomnak a kezébe. Majd ismét érzi, hogy a fején kopogtatnak, nem elég, hogy ismét egyre kótyagosabb lett az erőlködéstől.
- Föld hívja Csontit! Ne kószálj el kicsi orbit, ragadj inkább tollat! - Hallod az idegesítő alak hangját, majd újabb üres járat következik.

//Kaland véget ért.//

Vendég

Airie magánkaland kezdő reagja

A temető ma kimondottan sötét és csöndes, a föld pedig hideg, és ezt kezded a hátadon érezni. Amint észhez térsz, az első benyomásod remélhetőleg a temetőre megy majd, ám hamarosan feltűnik, hogy mindkét csuklódon egy-egy karperec található. Veled szemben az egyik sírkövön Bane ül, a másikon a doki, tőle balra pedig egy általad még nem ismert ember. Egyelőre nem szól senki semmit, csupán várják, hogy magadhoz térj.

Tárgy: Re: Gothami temető Hétf. Nov. 19, 2012 10:17 pm

Sötétség, majd hideg és kemény érzés a hátamban. Elaludtam volna valahol a földön? Vagy Bane megint kiütött volna? Lehet az utóbbi. Nem is csodálkoznék rajta. Nem az első és főleg nem az utolsó eset lenne. Halk nyögéssel nyitom ki a szemem. Ég a fejem felett. Mi a...? Utoljára a raktárban voltunk. Hogy kerültem ide? Próbálok felállni. Egyre jobban tisztul az elmém, majd szétnézek. Sírkövek vesznek körül. Temető? Meghaltam volna és a síromból másztam most ki? Jobban szétnézek, észreveszem Banet és a Dokit, majd egy számomra idegen személyt. Akkor mégse haltam meg. Ekkora szerencsém egyszerűen nincs.
- Hogy... miért vagyunk itt? - kérdezem még mindig nyomott elmével. Most veszem csak észre a karpereceket kezeimen, ijedt arccal nézem őket. Fogalmam sincs hogy miért van rajtam, de tudom hogy Bane nagyon kegyetlen ötlettel rukkolt elő.
- Mr. Bane. Nem volt elég? Én már... már alig bírok állni a lábaimon. Már 3 napja folyamatosan... folyamatosan az erőm határának szélére tol. Én már... nem bírok... - nyögöm sanyargó hangon. Arcomon a könyörgés.

Vendég

- Éppen ezért most megfosztalak tőle. - mondja ki hidegen, és kegyetlenül.
- Azok a karperecek, - a csuklóid felé bök. - leblokkolják a természetes képességeidet. A doki találmánya, aranyos kis szerkezet. Amint megpróbálod használ az erőd negyven százalékát, rögtön elektrosokk ér, ami pár percre teljesen kiüt. - vázolja fel Bane a helyzeted, ami az elmondásából ítélve nem valami rózsás.
- Letesztelnénk, hogy egy ilyen fiatal női egyed is képes e bánni a mi erőnkkel. - veszi át a szót a doki, miközben maga mellé húzza az eddig a háta mögött rejtőző kis kocsit, ami leginkább a vonatokon használt büféskocsira hasonlít, ám ezen orvosi eszközök vannak, és nem édesség.
- A természetes képességeid figyelemre méltóak, de vajon elbírsz-e Bane úr szérumával is? - fejezi be, miután kihúzgált néhány fiókot, amivel megvillantotta repertoárját, és látszólag igen büszke rá.

//Megj.: A képességedet most nem tudod 2. szintnél magasabb szinten használni.//

Tárgy: Re: Gothami temető Hétf. Nov. 19, 2012 10:38 pm

Értetlenül nézek rájuk. Most akkor...Akkor mi van? Fogalmam sincs. Bane-re, majd a Dokira, végül az idegen férfire nézek. Hogy tudnak ezek megfosztani az erőmtől? Ez képtelenség! Érzem ahogy remegek és féllek. Nem hiszek nekik, pont ezért azonnal aktiválom a képességemet, de ahogy elindul a tűz testemben, egy érzés azonnal elcsitítja őket.
- Ne aggódj kislány. Nem fog fájni... - és kiszorít a fejemből. Érzem hogy testem remeg, ahogy nem akarja, ahogy rémülten figyeli azokat az eszközöket amik előkerülnek. Hirtelen fejemben megnyílik kétmillió gonosz emlék Arkhamból. Megragadnak és nem engednek el. Testem megrökönyödik, lábaim összecsuklanak. Lépek egyet, majd még egyet. Az elmém le van fagyva, ujjai megfogták és nem engedik el. Kirekesztett. Ő akarja, én nem. Érzem ahogy hamarosan el fogok rohanni...
- Nem. Én ezt nem akarom! - kiáltok kétségbeesetten. Lábaim mozognak, az elmém helyben marad. Érzem ahogy futok, de mégis egy helyen állok. Mi történik velem?! Szaladok. Amilyen gyorsan csak tudok, úgy rohanok a sírkövek közt, minél messzebb Bane-től és a Dokitól. Hiába szaladsz kislány, ez már elkerülhetetlen.. De ha így akarsz játszani, csak neked lesz rosszabb... Undorító, torz vigyor a fejemben, de nem állok meg. Túlságosan is rettegek.

Vendég

Hirtelen rántást érzel a hajadnál. Valaki elkapta, és úgy rántott le a földre. Amikor fölé hajol, meglátod, hogy az ismeretlen pasas markolt beléd, és ennél fogva fel is emel, úgy, hogy az arcotok egy vonalban van. Szabad kezét ökölbe szorítja és ütésre emeli, de Bane egyetlen mozdulattal leinti.
- Még nem. Erre majd később kerítünk sort. - mondja halkan, mire az ismeretlen, csak egy laza mozdulattal a legközelebbi sírkőnek hajít, nagyjából a doki közelébe.
- Ez az kislány, gyere csak ide. Ígérem, nem fog fájni. - mondja a doki mosolyogva. Látszik, hogy már rég nem végzett ilyesfajta beültetést.
- Ha a természetes képességed csődöt mond - és elég sokszor előfordul az ilyen - erre még mindig támaszkodhatsz. Csak nyersz vele. - hallod Bane érzelemmentes hangját, ahogy egyre közelebb sétál, és lefogja a két karod, hogy ne kalimpálj, az ismeretlen pedig a két lábad, hogy azzal se okozzál kárt.
- Ha ficánkolsz, csak rosszabb lesz. - mondja neked a doki, és már elő is vett néhány fiolát.

Tárgy: Re: Gothami temető Szer. Nov. 21, 2012 5:30 pm

Érzem a rántás, ahogy valaki hajamnál fogva mint egy vad kutyát úgy ránt vissza, kicsúszik lábaim alól a föld és én már arccal előre hanyatlottam a megfagyott sárba. Fájdalmas nyögés, nem akarás, a félelem kering felettem mint egy keselyű. Ismét a hajamat markolják, érzem ahogy testem önkívületlenül emelkedik, meglátom az idegen férfi arcát magam előtt, az öklét, tudom hogy most ismét kapni fogok, ezért lehunyt szemekkel várom a nagy fájdalmat arcomba. Valami miatt nem jön, majd később bejut fülembe hogy miért. Bane majd később fogja ezt rendezni velem. Hátam nekicsapódik egy sírkőnek, fejem teljesen zúg. Mire felnézek, már Bane áll felettem és mindkét kezemet erősen fogja.
- Nem! Én nem akarom! - testem ficánkol, majd mindkét lábamra ráfog az idegen férfi. Hiába erősek, hiába nem tudok szabadulni, én akkor is próbálkozok. A testem, az én elmém csak azt ordibálja, hogy nem akarom, de egy mosoly belül már alig várja hogy bekövetkezzen az, amiért itt vagyunk. Teljesen kirekesztett, úgy játszik velem mint egy macska az egérrel. Kezdem lassan kapizsgálni, hogy miről is beszélhet Bane. Szörnyeteget akarnak belőlem csinálni. Még nagyobb szörnyeteget, mint amilyen már vagyok. Olyat mint ők.
- Én nem akarok olyan lenni mint ti! Engedjenek el! Segítség! - kiabálok, bár az utolsó mondatot inkább torkom szakadtából sikítom. Nem értem hogy hol van ilyenkor Batman, vagy bármilyen más személy, akik az ilyen undorító embereket börtönbe vagy Arkhamba szokták juttatni. Hát tényleg nincs itt senki aki segítsen nekem?

Vendég

A doki betöltötte a fecskendőt, ahogy az megszokott leellenőrizte, hogy működik-e. Felkap egy gumi szalagot, majd hozzád sétál, és a felkarod közepe táján elköti a vénáid. Bane és a másik erősen fognak, egyre kevésbé tudsz ficánkolni, és ekkor megtörténik. A doki a karodba döfi a tűt, nagyjából oda, ahonnan a vért szokták levenni a kórházakban, egyre jobban lenyomja a fecskendő végét, és te érzed, ahogy a Venom szétárad a testedben, felnyomja az andrenalin szinted, és megjelennek a hatásai.

Tárgy: Re: Gothami temető Vas. Dec. 16, 2012 4:49 pm

Tű. Injekció és tű. Csak ez a két dolog, avagy most már inkább egy dolog, kettő az egyben, betöltötte elmém látóterét és semmi mást. A tű, melynek szúrása tudom, eltompítja elmém. A tű, melynek szúrása tudom, meggörnyeszti, testem s én nem leszek képes mozogni. Áthatol bőrömön, egészen az ereimbe, majd szétfolyik, mint egy méreg s elzsibbaszt mindent, amit csak elér hosszú és halálos útja közben testemben. S ha ez nem lenne elég, még elmémbe is képes behatolni. Érezteti velem, ő bizony képes felkúszni azokon a vastag és sima falakon, melyeken semmi más nem tud áthatolni. Még egy tomboló démon se volt képes megkarcolni őket, de ez igen. Testem már alig tudott mozdulni, elvégre Bane és a másik férfi erősen fogták. Én próbáltam, én tényleg próbálkoztam védekezni, éreztem, ahogy az ízületeim karomban megmerevedtek, majd hangos roppanás kísérte ezt. S megtörtént, amit én oly gyakran képes vagyok testemmel művelni. Vállam kiugrott helyéről, szint úgy, mint könyököm s lábam valamennyi része. Testem mintha ki akart volna fordulni magából.
Hangos roppanás, ismét és ismét, számat nyitottam hatalmas ordításba fájdalmaim közepette, amik úrrá lettek rajtam. S akkor az egész testem kifordult önmagából. Egy természetellenes alakot öltött magára. Tudom jól, ha nem engednek el, ebben az állapotban könnyedén törik el a karom s lábam. Elvégre az egész olyan volt, mintha nem léteznének csontok testemben. Sajnos én magam tudtam jól, ez sem fog megvédeni attól, ami most fog következni.
A temető összes ott élő árnya szép lassan felém kúszott, pont úgy, mint azok, amik Arkhamban vettek körbe. A suttogásuk viszont azoknál is félelmetesebb volt. Sokkal hidegebb, mint bármely más suttogás, amit eddig hallottam: Engedd el magad. Ne harcolj ellene. Úgy csak nehezebb. Megfogta karmos kezével az elmém, egészen belém hasította s én ismét felüvöltöttem fájdalmamban, mint egy torz vadállat, kinek testét komoly seb érte. Hol vannak ilyenkor a hősök, akik segítenek? Hol vannak ilyenkor az őrangyalok, akik szárnyaikkal elűzik a gonoszt, s világosságot, nyugalmat hoznak szívünkbe? Elhagytak volna mind, vagy esetleg Bane sötétsége oly hatalmas, hogy nem hagyja, megközelítsenek minket?
S ekkor megtörtént. Éreztem, ahogy a tű bőrömet éri, majd mint egy kígyó belém mar. De én már akkor nem tehettem semmit, elvégre nem én uralkodtam testem felett.
- Bolond Kalapos! – ordítottam, bár hangom inkább üvöltés volt s lehet csak fejemben hangzott el a név, melyet segítség kép kiáltottam ki magamból. Megígérte. Segít, ha baj van, megígérte, segít, ha nevét kiáltom. De most már talán túl késő van minden reményhez, még Vörös Vadász sem érkezik, ki Arkhamból hozott ki. Ki szintén segítségét ígérte nekem, valahányszor bajban vagyok. Soha nem jelent meg, soha nem segített. Mindig magamat kellet kivágni egyedül a bajból. Batman… hol van most ő? Szemeim tágra nyíltak, az újabb sikoly elfojtott volt s inkább csak kilégzés, mintha kifulladtam volna, mintha halálom előtt a maradék levegőt is ki akarom préselni mellkasomból. S ekkor testem ellazult, szemeit tágra nyíltak. Láttam az eget magam felett, láttam, de ebből semmit se érzékeltem. A Venom szérum szép lassan belekapaszkodott minden vérsejtembe, minden aprócska sejtbe testemben. Belekapaszkodott s tovább kúszott, mint egy halk árnyék, mint egy halk suttogás, s mindent amit csak elért, bekebelezett. Felkúszott a karomba, éreztem, ahogy vállamba marja fogait s tovább halad. Oly lassan, oly kínzóan lassan tette. A másodpercek lelassultak s hetekbe nyúltak át, ezzel is meghosszabbítva szenvedésem. Megéreztem ahogy szívemhez nyúlt, ahogy teljesen átkarolta és elemésztette szép lassan. S akkor eme izmom mellkasomban hirtelen megállt, mint aki nem tudná hogy még tovább doboghat e vagy sem. S én nem mozdultam, s én nem lélegeztem. Mintha meghaltam volna. Lehet így is történt. Az elmém teljes mértékben eltompult, pontosan olyan volt, mikor amikor a gyógyszereimet megkapom. Leáll, s nem gondolkodik, nem érzékel semmit maga körül hosszú órákon át. Meghaltam? Vagy csak eltompítottak ugyan úgy, mint abban az átkozott intézetben? Hosszú órákon át tartott ez az állapot, de csak elmémben. Valójában csak egy, vagy talán két másodpercig.
Szívem úgy döntött, ismét dobogni kezd, s mikor megmozdult, én fellélegeztem pontosan úgy, mint ahogy azt a fuldoklók teszik, mikor ismét levegőhöz jut tüdejük. Az élet végigrohant testemen, oly hirtelen, mint a villámcsapás. Szemeim kinyíltak s én megláttam a világot. De milyen világot…? Világ volt e az egyáltalán, amit láttam magam előtt? Fejemben a düh, az volt a vulkán, ami mozgott s tudtam, hamarosan kitör belőlem. Elindult a fejemből egészen az elmémig, s azonnal megfertőzte. Én lennék ez? Ez a roppant nagy düh? Mi ha engem is elemészt? Vagy már megtörtént? Ismét ordítás hagyta el ajkaimat, de nem az a fajta, mely segítségre riadózik. Sokkal inkább egy vadállat ordítása, mely jelzi a világnak: Szét foglak tépni. Minden egyes levegővételnél eme düh egyre csak növekedett s olyan volt mint egy mámor, mint egy ellenállhatatlan mámor. Eufórikus érzés töltött el. Soha életemben nem éreztem ennél kecsegtetőbb érzést. Soha életemben nem fogott el ez a fajta gyönyör. Tudtam, egyre többet akarok belőle, azt akarom hogy hatalmába kerítsen teljesen s én életem végéig élvezhessem ezt az érzést. Állkapcsom megfeszült s egy olyan vigyor húzódott arcomra, mely kétségbe vonná, hogy én vagyok a szerencsétlen áldozat, azaz ártatlan kislány, kit meg kell menteni. Sokkal inkább olyan mosoly volt, mely vért kívánt. Hogy kiét, az mindegy volt. De tudtam, most csak egyre vágyom. A pusztításra, hogy szenvedést okozzak másoknak, hogy mások vérét ízlelhessem. S ekkor megakadt a szemem azon a férfin, aki lábaimat fogja…

Vendég

Amint a szérum teljesen elönti tested, felmérted a környezeted, és kiszemelted magadnak a pasast, ő is aktiválja a saját szérumát, és innentől egyenlő felekként eshettek egymásnak, ami hamarosan meg is történik. Egy bal egyenessel indul feléd, azzal a céllal, hogy összetör. Úgy gondolkodik, hogy nő vagy, így a Venom hatása alatt sem lehetsz erősebb nála, egy férfinál, aki amúgy is erősebb, és a Venom csak még inkább fokozza ezt az adottságát.
- Szólíto... - hallod meg a hangot a hátad mögül, és nincs messze. A Bolond Kalapos érkezett meg, épp teáját szürcsölve, de amint meglátta, hogy mi folyik a temetőben, rögtön elállt a szava, és amúgy is törött csészéjét végleg darabokra törte.
- Ez...ez...ez nem lehet... - hebegi. A figyelmed elterelheti a Kalapos, ez esetben egy kemény ütésre számíthatsz a férfitől, aki ideiglenesen ellenfeleddé vált. Ha nem tereli el a figyelmed, akkor a pasas a Kalapost pécézi ki magának, és neki is indul a gyengébbnek.

Tárgy: Re: Gothami temető Hétf. Dec. 17, 2012 12:06 am

Düh. Egy érzés a sok közöl. Düh, mely veszélyesebb mindennél, ami csak létezik ezen a világon. Nem létezik pusztítóbb tűz, nem létezik pusztítóbb földrengés vagy fegyver, mint az emberi, őszinte düh, melyet hagyja, hogy bekebelezze, hogy szép lassan felmásszon szívéből agyáig s megfertőzze, mint a méreg. A tiszta, őszinte düh, mely szívből árad. Elmos mindent, ami útjába áll. Eltapos minden reményt, kiégeti az emberi szívet. Düh, csak ez vezényel engem. Életem során csak a düh vezényelt igazán. Ezt éreztem otthon, mikor anyám nevelésében részesültem. Ezt éreztem az árvaházban, ahol mások kitoloncoltak. Ezt éreztem az elmegyógyintézetben, mikor bántottak. Ezt érzem most, mikor szabad szárnyaimat Bane letépte és sárba taposta. A düh, mely elemésztette anyámat, a düh, mely elemésztette az árvaházat, a düh, mely elemésztette a gyóntatóimat. A düh, mely elemészt engem, mely szépen nyakam köré fonja ujjait s lassan megfojt. Nem érzek semmit, csak azt a dühöt, mely bennem lakozik.
Megremegnek izmaim. Duzzadnak és nagyobbodnak, kitágul pupillám, akár egy drogosé, ki épp most lőtte be magának az adagot. Ölni vágyom. Ölni, pusztítani, érezni hogy kezeim közt a férfi nyaka szétroppan, érezni hogy a férfi koponyáját én fogom betörni s kiszedem az agyát helyéről, hogy majd arcába törölhessem. Bane kezei lecsúsznak testemről, ezzel jelzi, nekieshetek a mocskos férfinek, ki bántalmazott engem. A világ leomlasztja falait, mégis ott vannak, mégis körbevesznek engem. Nem látok mást, csak a férfit. Ujjaimat megmozgatom, vigyorom mit sem lankad arcomon. Elindul felém, megfeszítem lábaimat, hogy felkészüljek a harcra. Kezem ökölbe szorul s várom az alkalmas pillanatot arra, hogy megindítsam a férfi felé, hogy erős simítást mérjek arcára. Egy lépés, majd még egy, s ő kikerülve engem elindul mögém. Mit akar ez jelenteni? Hova megy?! Hát nem harcol ellenem? Az irányba fordulok, amerre ő indult meg s akkor meglátom. Ott áll az a kedves Bolondos Kalapos, akivel Csodaországban szoktam teázni, akivel Csodaországban szoktam nevetni és táncolni, énekelni a többi barátommal együtt. Egyenesen felé indult meg, s én tudtam milyen célból. Hogy széttörje testét, hogy megtámadja őt, hogy megölje, hogy összepréselje ujjai alatt. Ezt nem hagyhatom. Érzem, ahogy jobban megfeszülök, ahogy testemet egyre jobban vezényeli a düh. Kinyitottam szám s felüvöltöttem, mint egy vadállat, aki harcra hívja ellenfelét, melyben fenyegetni meri őt a halállal, a teljes mértékű pusztulással. Ezzel jeleztem neki, jöjjön csak, én nem féllek tőle s szívesen tépem szét aprócska darabokra. Megindultam felé, nem hagyhatom hogy barátomhoz érjen. Nem hagyhatom, hogy akár hajszálát is elgörbítse fején. Egy gyors lépés, majd hirtelen nekifutok s egyre kisebb a távolság kettőnk között. Futás közben felveszek egy bizonyos gyorsaságot s mikor már egészen hozzá érek, ha sikerül akkor a hátára ugrok s ujjaimat feje köré fonom. Igyekszem összeroppantani koponyáját, minden erőmet belevetem, testem teljesen megfeszül ettől. Próbálom úgy csinálni, hogy néhány ujjamat szemére helyezem és próbálom őket benyomni szemgödrükbe, közben tenyereimmel összeroppantani a koponyát. Hogy ez ne legyen elég, fogaimat mint egy vadállat úgy igyekszem nyakába mélyeszteni s kitépni egy darabot belőle. Lábaimmal körbeölelem testét, így akarom biztosítani hogy hátán maradok és nem esek le róla.

Vendég

A férfi kissé meglepődik, hogy a hátán kötöttél ki, de minden erőfeszítés nélkül elbír. Amikor megpróbálod elintézni őt egyetlen mozdulattal, csak megragadja a karod, majd az egyik kereszt alakú sírkőhöz vág hozzá. Nem érzel különösebb fájdalmat, köszönhetően a szérumnak, olyan, mintha egy apró kaviccsal dobtak volna meg.
- Komolyan azt gondoltad, hogy képes leszel felvenni velem a versenyt? - nevet diadalittasan ellenfeled, majd odasétál hozzád, és az arcodnál fogva megragad, majd felemel. Lábad nem éri a talajt, és az arcodban elhelyezkedő óriási tenyere miatt szinte semmit nem látsz, de érzed a fejedre nehezedő egyre nagyobb nyomást.

Tárgy: Re: Gothami temető Kedd Feb. 05, 2013 9:07 pm

Támadásom nem igazán volt sikeres, körmeimmel sehol sem tudtam őt megsebesíteni, még akkor sem, ha nagyon próbálkoztam. De legalább a szándék megvolt... Érzem ahogy karomat megragadja, ahogy testem hirtelen repül a levegőben és én nekicsapódok az egyik kereszt alakú sírkőnek, mely szinte azonnal apró darabokra rogy össze tőlem. Kissé felnyögök, de nem a fájdalomtól, olyan volt az egész mintha apró kavicsot dobott volna belém. Felállok és rá nézek, felvicsorgok mint egy veszett kutya, aki a kölykeit védi, egy veszett vadállat, melyet sarokba szorítottak és próbálja ellenfelét elriasztani. Mikor elég közel ér hozzám, kezemet emelem ökölbe szorítva, hogy lecsaphassak rá, mikor hirtelen megérzem hatalmas kezét saját arcomon, ahogy megragad és felemel a földről. Ökölbe szorított kezem nem áll meg, suhan tovább a levegőben, reménykedve hogy eltalálja ellenfelét.
- Az egód meg fog ölni ... - vigyorodok el, akkor is ha tudom, egyáltalán nem látja ezt a vigyort, mely végzetét hozza hamarosan, szint úgy mint hangom el van torzulva undorító keze miatt. Az a düh, mely bennem fortyog, akár egy katlan, akár egy vulkán, mely csak duzzad és duzzad, hamarosan ki fog törni, hogy mindent elárasszon a gyilkos láva és a fojtogató füst. Mintha csak kérésre jött volna az egész, másik kezemet is ökölbe szorítom s vakon próbálom teljes erőből a férfi karját megütni, főleg a könyökét, ahol a legjobban fáj, ahol a csont legkevésbé van védve, és ha kívülről befele ütök teljes erőmből, akkor még nagy eséllyel ki is töröm neki azt. Elvégre ha nem cselekszek minél gyorsabban, egyszerűen összeroppantja a fejem. Ha ez sikerül és engem végre elenged, rávetem magam mint a vadállat, s puszta kezem hatalmával próbálom arcát támadni, s ütöm amíg lélegzik...

Vendég

A könyökre mért ütés hatásosnak bizonyult, ellenfeled könyöke megadta magát, és kiugrott a helyéről. A szorítása lazult, végül elengedett, és a földre huppansz. Itt egy remek lehetőség, hogy elintézd. Bane eközben elégedetten figyelte az eseményeket, és bár nem látszott, a maszkja alatt elégedetten mosolygott. A doki mellette áll, és elismerően hümmög a teljesítményedre.

Tárgy: Re: Gothami temető Szomb. Feb. 23, 2013 6:07 pm

Ezaz! Rikoltok fel magamban diadalmasan, mikor öklöm eléri célját és megvan a kívánt eredményt is hozzá. Hallom azt a kellemetlen, undorító roppanást ellenfelem karján, ahogy kiugrik helyéről, de én ezt csak élvezni tudom. Mily muzsika füleimnek! Annak a beteg elmének, mely bennem él. Sokkal szebb talán, mint tüzem porlasztó csapása. Ujjai szépen leválnak fejemről, érzem ahogy elenged, ahogy a földre huppanok, de nem is maradok ott sokáig. Felállok, egyenesen rá nézek. Arcomon a vigyor, az a fajta beteges vigyor, mellyel jelzem áldozatomnak, hogy ezt bizony egyikünk nem fogja túlélni. Mindkét kezem szoros ökölbe zárul, mintha sziklából lenne testem, fejemnek meg se kottyan, hogy az imént majdnem szétlapította a fejem. Nem habozok. Egy ordítás, mely harcra sarkal, melyet kihívásnak szánok. A düh, az agresszió teljes mértékben mámorító. Fenomenális érzés! Lábam megfeszül, és én már ugrik is felé, kezemet ökölbe emelve, hogy teljes erőmből mérjek rá egy csapást, ezzel földre kényszerítve. Kihasználom a pillanatot, hogy még nem figyel, hogy még kiugrott kezével van elfoglalva, remélem sikerül...
Ha netán kifogtam még a meglepetés pillanatát, s öklömmel arcba csaptam, nem hagyok szünetet. Soha életemben nem harcoltam úgy igazán, de most mindkét kezem mint a visszafoghatatlan rugó, úgy csapkodták a férfi arcát. Hogy ez ne legyen elég, egy erőteljes rúgást is bemérek lába közé, hogy ha netán ökleimmel való támadás nem kényszerítette volna földre, akkor most megtegyem.
Ha netán sikerült a földre kényszerítenem, egyáltalán nem állok le. Mint egy gép teljes erőmből a fejét ütöm, hogy péppé verjem az arcát, hogy én röhögjem őt ki, hogy én legyek az, aki megnyeri ezt a harcot. Már teljesen önkívületbe estem, már egyáltalán nem veszem észre, hogy valójában mit csinálok, hogy valójában hatalmas vágyat érzek az iránt, hogy eme szerencsétlen ember fejét egy kásás masszában lássam magam előtt. A vágy... a gyilkolás brutális vágya teljesen úrrá lett rajtam, s szörnyeteget csinált belőlem. De én csak röhögtem, mosolyogtam, és főleg élveztem...

» Gothami erdő
» Gothami Egyetem
» Gothami repülőtér
» Gothami Szónok