Gothami temető

Sebeid bekötözésére csak azt az egyetlen egy ruha darabot tudod felhasználni, ami rajtad maradt, melyet emberi méltóságból még azért meghagytak neked, de a szükséglet most mindent bont, alsó nadrágodat kell felhasználnod, hogy vérző sebeidet be tudd kötni, mely természetesen sikerül is, elvégre egy kisgyerek is be tudja kötni saját lábát, ha fáj neki, bár nem olyan jól, mint egy felnőtt, ki átesett már az elsősegély oktatáson. Kicsit még átszivárog a vér az anyagon, de nem vérzik tovább és jó eséllyel nem is fog elfertőződni.
Megfogod a lámpát kezeddel, ahhoz hogy így tudj tenni, nem is kell nagyon magasra nyúlni, elvégre a lámpa valamivel alacsonyabban van mint a fejed, épp ezért is verted be kicsit fejed búbját a lámpába, mikor hirtelen felálltál a székről. A teremben sehol nem látsz természetellenesen kimozdult kőpadlót vagy kőkockát a falból, hiába van némelyik megrepedezve vagy szétesve. Az egész helyiséget alaposan átkutatod, de nagy sajnálatodra még azt a hangszórót se találod meg, melyből fogva tartód hangját halhattad. Aki csinálta, nagyon profin csinálta a dolgokat. Az ajtóhoz lépsz, s ahogy megérinted, hátad mögül, nem messze a széktől nehéz kövek mozgásának zajára lehetsz figyelmes, ahogy egymáshoz súrlódnak, ahogy elhúzódik valami. Mikor a hang irányába nézel, három nagy állat kőfeje emelkedik ki a padlóból. Egy farkas, egy medve és egy gyík feje, melyek kőből voltak kifaragva. Hatalmas pofájukat nyitva tartották, nagy, éles fogakat kaptak az alkotóktól. Szemeik veszélyesen és fenyegetően meredtek az ajtóra. Ezzel egy időben az ajtón hirtelen betűk jelentek meg szépen fokozatosan, vörös fényben lüktettek. Az ajtóra ez volt írva:


 
Közelebb lépve a szobrokhoz, ezeket a feliratokat találod meg rajtuk:


Az ajtót hiába próbálod akárhogy kinyitni, a tervező mindenképp azt akarta, hogy az adott kulccsal tehesd csak meg ezt.

Előtted áll a három állat nyitott pofája, melyben ott rejlik a kulcs, valahol bennük, s neked meg kell oldanod a feladványt, hogy tovább indulhass nehéz utadon, hogy kinyithasd azt az ajtót, mely jelenleg fogva tart téged ebben a dohos helységben, mely mögött kitudja mi rejtőzhet. Milyen szörnyek vagy út, netán egy újabb feladvány, mely csak arra vár, hogy valaki megoldja, rejtőzik mögötte? Hogy megtudd, okosnak kell lenned. Vagy csak szerencsésnek? Lehet mindkettő, hisz olykor eme két dolog kéz a kézben jár.
Gondolkodsz, szövögeted elméleteidet, melyek ki tudja jók e vagy rosszak, de számodra most csak ez az egy út van. Az idő telik, számodra ismeretlen sebességgel vagy lassúsággal, hisz idelent avagy idefent? nincs semmi, amivel mérhetnéd, ha csak nem magadban kezded számolni a hosszú másodperceket. Szemeznek veled a szobrok, pofájuk csalogató, mégis taszító a gondolat, egy rossz lépés és oda egy karodnak, mely talán életedbe is kerülhet ezen a helyen.
Meghozod a döntés, a középső állat pofájába, a farkaséba helyezed kezed, észleled, hogy a szájhoz öreges torok is jár. Jobban matatsz, érzed bőrödön hideg fogait, melyek élesek, de nem sebzik fel karodat, mely ügyességednek köszönhetően nem szakad el testedtől, nem kell búcsút mondanod neki. Ujjaid hegyével megérzed azt, amit keresel, vagy legalább is remélhetőleg a kulcs az, mit megérintettél. Hideg, kicsi fém, megmarkolod és kiveszed. Egy kis arany kulcs az, mely az ajtót nyitja. Ahogy kihúztad a szobrok pofája egyszerre csukódott be, nehéz kő esett nehéz kőre, hangos zajt csapva. Szemük vörösen izzott fel, orrlyukaikból sűrű füst szerűség kezdett szivárogni, mely gombolyodva kúszott a földre s egyre jobban terjeszkedett.
Kinyitod az ajtót szerencsére a kulcs tényleg hozzá való volt, s előtted egy teljesen más fajta helyiség, avagy inkább folyosó tárul. Az egész folyosó, mint a padló, úgy a falak és a plafon aranyozott volt, csillogott abban a fényben, mely belepte a folyosót, mégsem lehet tudni, honnan árad. A falakon egy méteres távolságban egymástól mindkét oldalról hatalmas oroszlán fejek csüngtek, veled szinte fejmagasságban. Az oroszlánok mintha valamilyen fémből lettek volna kiöntve mely arany színnel lett bevonva, vagy szintén tömör aranyból, nem igazán lehet tudni. A padló aranyozott lapokból van kirakva, kettő egymás mellett, egy ilyen lap vélhetően 1x1 méter széles. 13 lap található egy sorban. Látod az ajtót, nincs annyira messze. A folyosó közepén ott csüng a kulcs egy vékony drótkötélen.

//Írj, ha rosszul értelmeztem a dolgot!//

Mint aki pók génekkel rendelkezik, olyan ügyességgel próbálsz mászni a falon, lábaidat és kezeidet használva, hogy még véletlenül se keljen arra a fránya padlóra lépned, hisz ki tudja mi történik akkor veled. Ki tudja, milyen szörnyűséget rejtegethetnek magukban az oroszlán fejek? Itt a lehetőség megtudni, hogy csak díszek e vagy van valamilyen konkrét félelmetes feladatuk, de te úgy döntesz, mégsem akarod ezt a titkot megfejteni. Lassan haladsz, nagyon lassan, hisz csuklóidat már így is eléggé megnyúztad, hiába vannak bekötve, attól még a fájdalom nem múlik, nem gyógyulnak be. S bár lábaidon van tested legnagyobb súlya, érzed mégis, hogy ez így bizony nem fog működni túl sokáig, legjobb esetben a második oroszlánfejig húznád így ki, míg elköszön az erőd csuklóidból.
Izmaidra hagyatkozol, ugrással próbálkozol s lám, ahogy ugrasz s próbálod elkapni a kulcsot, épp hogy sikerült, de számításaid nem jöttek ki teljesen. A kulcs előtt landolsz a bal oldali sorban, a kulcs előtted van, csak egy lapsor választ el téged tőle, de hogy teljesen elérd, közelebb kéne menni. Ahogy ott állsz, nem történik semmi, az oroszlán fejek meg se mozdulnak.

Elrugaszkodsz a földtől és a levegőben repülsz pár másodpercig, most jön az igazság pillanata, s ennek köszönhetően mintha minden lelassult volna körülötted, mi röpke pillanatnak tűnne most hirtelen hosszú másodpercekbe ment át. Megcsillant az egyik oroszlán feje, ennyit láttál szemed sarkában, de már meg is érezted a kis kulcsot markodban s te majdnem az ajtó előtt landoltál. Semmi több nem történt, semmi nem támadott rád. Markodban szorongatod az aranykulcsot, mely remélhetőleg az előtted álló ajtót nyitja. A vékony drótkötél melyre rá volt rögzitve most szomorúan csüng a levegőben, mintha a kulcs után vágyakozna. A drót tényleg nagyon vékony lehetett, ha ilyen lendülettel le tudtad róla tépni a kulcsot, nem kellett hozzá nagy erőfeszités.
Előtted az ajtó, kezedben a kulcs, már csak rajtad áll, hogyan tovább.

/Kivételesen Kurt, Penny és Karmester kalandját egy helyen fogom mesélni, de ne tévesszen ez meg benneteket, mivel Kurt teljesen más helyen van és esélytelen hogy majd akár később is találkozzatok vagy össze lennétek mesélve. A KM reag elején mindig fel lesz tüntetve hogy épp kinek szól, ezért kérlek figyeljetek majd erre, hogy ne legyen felesleges kavarodás./

Előzmény: Saint Anna Gyerekotthon
Estherrel együtt sikeresen megérkeztetek a Gothami temetőhöz, kívülről nem látszik olyan nagynak, de hatalmas területet foglal magába megszámlálhatatlanul sok sírral és családi kriptával. Esther leparkolja a kocsit a parkolón majd kiszáll, megvárja hogy te is így tegyél. Körbenéz, több kis virágüzlet kapta meg itt a helyét, a választék hatalmas. Koszorúk, virágcsokrok, mécsesek, szobrocskák és egyéb csecse-becse közül lehet válogatni.
- Mit szólsz hozzá, körbenézünk elősször és veszünk anyukádnak valami szépet, vagy előbb megkérdezzük a gondnokot, hogy hol találjuk a sírját? - kérdezi tőled, miközben még mindig nézelődik.

Egészen a kiszállásig csöndes maradtam. miután kiszálltam, hosszú csönd után megszólalok.
- Előbb kérdezzük meg, hogy hol van.
A mondatom után a kis üzletekre téved a pillantásom és tulipánokat keresek a tekintetemmel.
- Vajon árulnak tulipánt? Az volt anya kedvenc virága.
Közben kiszemeltem egy mécsest is.

/Penny magán kalandja/

Nevelőnőd csak bólint válaszodra, megfogja a kezed, ha esetleg hagyod, hogy együtt, biztonságosan tudjatok átmenni a forgalmas út másik felére. Mikor átértek, egy széles járdán találod magad, mely mentén a temető magas betonfala húzódik mint kerítés, annak tetején veszélyesen kibukkanó, karókhoz hasonló vasból készített díszítések vannak. Éjszaka egészen félelmetes hely lehet, ahogy haladtok, olykor "ablakok"nak szolgáló rácsok vannak a falba rakva, hogy az arra járók, időnként betekintést kapjanak a temetőbe még így kívülről is.
- Szerintem elég félelmetes hely lehet ez este. Főleg mikor elmegy ezek mellett az ember. Aggódik nehogy valami zombi vigyorogjon rá - mutat Esther az egyik ilyen "ablakra" mikor elmentek mellette, hogy oldja a kicsit szomorú és hallgatag hangulatot. Megérkeztek egy nagy vaskapuhoz, melynek két szárnya most tárva nyitva. Rajta egy tábla, hogy egyes időszakokban mettől-meddig van nyitva a temető. Egy széles út vezet befelé, melyen két nagy autó is elférne egymás mellet. A kapu mellett, bent a temetőben egy kisebb házikó van. Esther oda is megy hozzá, egy kis ablakocska mögött ott ül egy idősebb, szakállas férfi.
- Jó napot. Ennek a kislánynak az anyukája sírját keressük... - kezd bele és felbátorítva téged is kedvesen odahúz az ablakhoz.
- És van ennek a kislány anyukájának neve is? - kérdezi egy kicsit mogorva hangon és rád néz.

Némán hagytam, hogy megfogja a kezem. Miután átértünk, elhangzik egy kis hangulatoldás próba. Nem mondok rá semmit, de a "zombi" szó ismeretlen nekem, de nem foglalkoztat. Ahogy a férfi rámnéz és mogorva hangon kérdez, meglepődöm. Szinte egyezett a hangja apáéval, de nem lehet ő, mert nagyonrég nem láttam. A durva hangért, a válaszomba belecsempészek egy kis sértődöttséget.
- Amy Danvolt a neve...

/Penny magán kalandja/

A temető őr megvakarja állát és kicsit jobban szemügyre vesz téged, majd elővesz egy térképféleséget és azt nézi.
- Amy Danvolt... Amy Danvolt... - ismételgeti magának a nevet nem túl sok együttérzéssel, sokkal inkább mintha csak valamilyen dalocskát énekelne. Esther biztatóan helyezi karját válladra, hogy így öleljen kicsit magához, nehogy egyedül érezd magad vagy elárasszanak a nyomasztó, kellemetlen gondolatok és emlékek.
- Ah, megvan - fordítja felétek a térképet és egy bizonyos kis helyre mutat ami elég messze van a főbejárattól és eléggé félreeső is - itt a sírja - mutatja ujjával egy kisebb területre azon belül.
- Köszönjük szépen - mondja Esther és lenéz rád - Sikerült kinézni valamilyen szép mécsest, koszorút vagy virágot? - kérdezi tőled és elindul veled együtt vissza a virágosokhoz, hogy kiválasszatok a sírra valami szépet, úgy ahogy ígérte.

Miután elindultunk vissza a bolthoz, úgy döntök, hogy mély csöndbe burkolódzom. Rá sem nézek a nevelőre, hanem kissé lehajtott fejjel megyek előre. Ha megérkezünk a bolthoz, le fogok venni két mécsest és pár szál tulipánt.

Csendbe burkolódzott a nevelőnőd is, nyilván nem akar megzavarni téged és azon kívül hogy egyszer-kétszer megkérdezte milyen mécsest és virágot szeretnél nem kérdez semmit és nem is szól semmit. Mikor már mindent megvettetek, elindultok együtt a sírhoz, ahova anyukádat temették. A sír elég messze volt, elvégre a temető is nagy volt, annak pedig a legmesszibb helyen lett eltemetve. Ahogy haladtatok, az emberek ritkulni kezdtek és a sírok is egyre rosszabb állapotban voltak. Végül elértetek anya sírjához. Egy kis sírkő volt ott, amit benőtt a moszat és tele volt száraz ággal meg falevéllel, ami a közeli fákról potyogott rá. Esther csalódottan sóhajtott, de hagyta hogy először te közelítsd meg a sírt.

Anya sírjának állapota láttán elfog a méreg és jól láthatóan ökölbe szorul a kezem. Ezután puszta kézzel elkezdem letakarítani a sírt. Félúton azonban megállok és sírni kezdek.
- Hiányzol...

Abbahagyom a sírást és letörlöm a könnyeimet. Ezután felnézek és megpillantok egy hegedűs férfit. Kicsit kíváncsian figyelem őt.
- Vajon miért itt játszik?

(Karmester, ha akarod, kezdhetjük a megbeszélt kalandunkat)

Nem tudom, mit mondjak, így nemis szólalok meg. Miután elment, egy kis darabig nézem anya sírját, majd elkezdem rátenni a mécsest és a virágot.
- Vajon ki lehetett ez a férfi? - gondolom.

Penny és Karmester közös kalandja

Esther azt sem tudja mit tegyen hirtelen, mikor Karmestert meglátja, csupán néz őt, Pennyt védve közelebb lép a lányhoz, de nem szól semmit, nyilván elég tapasztalt ahhoz, hogy ne tegye szóvá a férfit, elvégre Gothamban még a puszta tekintet is képes halált provokálni. De mikor Karmester odamegy hozzájuk és Esther kezébe nyomja a zenedobozt, az pedig elkezd játszani, arcára meglepettség húzódik, nyitná száját hogy mondjon valamit, de ekkor a zene hirtelen elnémul s helyett egy kisebb robbanás történik, ami Pennyt anyukájának sírjához vág s beüti a hátát meg a fejét, mire összeszedi magát, szörnyű látvány tárul Penny szemei elé, Esther holteste darabokban hever a földön. S mint valamilyen szörnyűséges viccben, ott fekszik a zenedoboz, s lágyan folytatja tovább dallamát, mintha az ott fekvő, már rég holt emberek és Esther test darabjainak játszana altatódalt.

Először 2 percig nézek elborzadva Esther holttestére, majd elfog a düh és futok a férfi után, hogy elkapjam az erőmmel és átadjam a rendőrségnek. Közben körbenézek többször is, hiszen még nem lehet messze. Tudom, hogy temetőben tilos a kiabálás, de ezt a szabályt a düh miatt nem veszem figyelembe.
- JÖJJÖN ELŐ!