Penny vs Justin

Míg Penny Justin karjaiban van, nem csinál semmit. Miután leértünk, gonoszan rámmosolyog. Úgy döntöttem, hogy helyt adok neki, de szarkazmussal válaszolok, hogy érezze is, hogy tényleg nem vagyok félős.
- Ez most tényleg megijesztett...

A lány válaszára hangosan felnevettem. Talán még a könnyem is kicsordult volna, ha tudnék még könnyezni. De az ilyen felesleges dolgokkal felhagytam. Egy pillanat alatt eltüntettem szárnyaimat és újból teljesen emberinek néztem ki, leszámítva természetesen a vérszínben izzó szemeimet és túlságosan is hosszú szemfogaimat.
- Nos, Batman nélkül kevesebbet érsz számomra, ezért nagyon remélem, hogy jó vagy az emberek felkutatásában. Különben nem éri meg meghagynom az életedet.

- Lefogadom sose hallott még szarkazmusról. - motyogom.
Ezután ránézek.
- Azt mondta, segítsek megtalálni a barátját, nem azt, hogy én keressem meg egyedül! Amúgy meg, hol látta utoljára?
Ezalatt elindulok előre, lassú léptekkel.

- Nyugodj meg kislány, pont a szarkazmus miatt röhögtem. -jegyeztem meg.
Igen, tény, hogy a gyerek csak motyogott, de ha valaki a szívveréseket is meghallja, akkor annak a motyogás is olyan mint a hangos beszéd. A felháborodásán viszont muszáj volt nevetnem. Nem olyan volt, mint az előbbi, hanem tiszta, kőszívből jövő gonosz kacaj.
- Egy, egyszer sem említettem, hogy a fickó a barátom. Mint mondottam volt, meg akarom ölni. Nem tetszik, hogy rontja a hírnevemet. Kettő, nem láttam még egyszer sem és ezért kell valaki olyan, aki ért a nyomolvasáshoz. Három, egy szóval sem mondtam, hogy egyedül keresd meg, csak szimplán én béna vagyok a keresgélésben. - magyaráztam neki, majd egy pillanat alatt leütöttem. Nem volt olyan erős, hogy megölje, de kiütötte egy időre. Ekkor felkaptam a vállamra az ernyedt testet és hazamentem vele. A szobámban leraktam, majd előkerestem a rengeteg újságcikket meg hasonló hülyeséget, amiket összegyűjtögettem. Ez után áthívtam Carolt, a szomszédomat, akit élő vértasaknak használtam. Értetlenül nézett a földön heverő kislányra, az én torkomat pedig újabb nevetés csiklandozta. Megharaptam az egyik ujjamat, amiről a vért Penny ernyedt szájába csepegtettem. Ez elvileg felébreszti. Ha egyből felébred, akkor még láthatja, ahogy Carolhoz sétálok és a nyakába vágom a fogaimat, ha viszont nem, akkor már csak az étkezésem végét nézheti meg. Nem szívok ki túl sokat a lányból, így mikor elhajolok a nyakától és elé tartom újból megharapott ujjamat, önszántából le tudja nyalni a vért róla. Ez után Pennyhez fordulok, míg Carol letelepedik a padlóra. Ha Penny jobban megnézi, egy nagyjából 20 éves igen csinos szőke lányt lát. Ám nem hagyom nézelődni, hanem elé dobom az általam a másik vámpírról gyűjtött dolgokat.

Miután Penny felébredt, mérgesen nézi Justint, majd ő elédobott pár dolgot, amiket nézni kezdett. Miközben nézte azokat, rápillantott Carolra is.
- Nem tudta volna egyszerűen csak bekötni a szemem, míg ideérünk? Fáj az ütés helye.

Gonoszan mosolyogtam a kislányra, míg Carol a szemét forgatta.
- De, be tudtam volna kötni a szemed, de sokkal élvezetesebb leütni az embereket. Az pedig csak természetes, hogy fáj az ütés helye. Ahhoz több vért kellett volna kapnod, hogy ne fájjon, de már így is túl sokat adtam neked. Most pedig nézd meg, hogy mit tudsz ezekből kibogozni. Én addig jutottam, hogy legutoljára itt tűnt fel, ebben a városrészben.

Penny Justint nézte, a száját húzva.
- Ha ott látták, akkor azt jelenti, hogy oda kéne menni arra a környékre és átfésülni a területet, kérdezősködni, hogy látták e azon a könyéken még... Erre nem tudott rájönni egyedül?

Úgy meredtem a kislányra, mint aki egy őrültet néz. Ez tényleg ennyire ostobának hisz? Mielőtt azonban szólhattam volna valamit, Carol közbevágott:
- Már átfésültük a területet, többször is. Justin megérzi a fajtársait, ha elég közel vannak, de még csak a nyomait sem találtuk meg az illetőnek, nemhogy ő magát. Ezért kell a te segítséged.
Én csak bólogattam. Annak ellenére, hogy a lányt nagyjából a sétáló hűtő és a kisállat közötti valamiként kezeltem, igen hasznosnak tudott bizonyulni.

Penny felállt, keresve kiutat innen.
- Lehet hogy elbújt a föld alá, egy titkos pincébe. Menjünk el abba a kerületbe, ahol látták és nézzünk szét.
Elővesz egy kendőt a kantáron levő zsebből.
- De most úgy megyünk ki, hogy nem üt le! ezzel a mondattal be is kötötte a szemét - Mutassa az utat, vagy vegyen megint a karjaiba.

Elbújt egy pincébe? Érdekes ötlet, de akkor annak a pincének mélyen kell lennie. Nagyon mélyen, ha azt nézzük, hogy egy 50 méteres sugarú körben érzékelem a drága fajtársaimat. Bár őszintén szólva nagyon reméltem, hogy nem lesz többé szükségem erre. Nem kifejezetten egy képesség, szimplán csak mintha a vérem égni kezdene a többi vámpír közelében. Elkap valami gyilkolási ösztön, valami vérszomj. Persze természetes, hogy a legjobbat hozzuk ki egymásból. Minél többen vagyunk egy helyen, annál erősebbek, vagy legalábbis vadabbak vagyunk. Ekkor visszanéztem a kislányra. Miközben néztem, ahogy a kendőt helyezi a szeme elé, a periférikus látásommal láttam, hogy Carol az egyik pisztolyomat az asztalról felvette és a nadrágjába tűzte.
- Hívlak, ha találok valamit. - mondta köszönés helyett és kiviharzott az ajtón. Bólintottam, majd felkaptam a gyereket és kimentem vele az épületből. Gyakorlatilag húsz másodperc alatt kint voltam, így nem kellett fél percig sem bekötött szemmel lennie.
- Íme a bűnös kerület. Itt állunk a házam előtt, bár kétlem, hogy a sötétben nagyon látnád, hogy melyik az. Hozzáteszem, hogy ha akárkit is idehozol, azzal aláírod a halálos ítéletét. Utálom, ha felébresztenek és ménkű nehéz kicsinálni engem.

Miután Justin letett, leveszem és elrakom a kendőt. Ezután elkezdtem menni az utcán, keresve egy közeli raktárféleséget, általában azokban bújnak a gonoszok.

Leraktam Pennyt, ő pedig elindult. Oldalra pillantva még épp láttam, ahogy Carol befordult egy másik utcába.
- Talán ha nem lennék házas... - motyogtam az orrom alatt, aztán elhallgattam, mintha már maga a gondolat is kimerített volna. Az nem történhet meg. Valahol ott van Ashley és addig nem döglök meg, amíg meg nem találom. Nem azért voltunk külön több, mint ezer évig, hogy utána arra ébredjen, hogy már nem élek. Igazság szerint abban sem vagyok biztos, hogy felébredne-e egyáltalán. Azt mondta, hogy a vérem kell neki az ébredéshez. És vajon ha nem ébresztem fel, akkor meddig bírja még mélyalvásban, mielőtt ő is meghalna? Nem ezt nem hagyom. Meg kell találnunk ezt a szemetet. A gondolatmenetet elvágva inkább a keresésre összpontosítottam. Még szerencse, hogy nemrég ittam, így az érzékeim most teljesen ki voltak élesedve. Ám ez nem volt nekem elég. Becsuktam a szemem és átadtam magam az érzékeimnek, teljesen rájuk figyelve. Tudtam, hogy a lány könnyedén megtámadhat, vagy megszökhet, de amennyire összpontosítottam az érzékszerveim által az agyamnak küldött információra, bíztam benne, hogy meg tudnám védeni magam, vagy el tudnám kapni.

Justin Williams írta:

Elégedetten bólintottam. És a szájához tartottam a véres kezemet. Ha ivott a véremből, a szokásos fémes íz mellet egy furcsa, de egész finom mellékízt is felfedezhetett.
-Akkor most pedig keressük meg a barátodat, és segítsetek megtalálni, akit keresek. - mondtam neki. Azért biztos, ami biztos elven az árnyak segítségével csináltam egy nagyon apró lyukat az aortájára, amit azonnal be is fogtam velük. Csak hogy ne tudjon elárulni. Ebből egy nagyon apró szúrást érezhetett, de azt is csak ha nagyon figyelt.

Penny hirtelen futásnak ered, majd hamar el is tűnik a közeli sarkon. Még fut egy kicsit, utána pedig elbúj egy szemeteskonténer mögé.

Mosoly kúszott az arcomra, mikor hallottam, a gyerek szökési kísérletét. Léptei hangosan kopogtak a talajon, szívverése pedig egyre inkább távolodott és halkabb lett, míg végül megállapodott valahol. Kinyitottam a szememet és nagyot szippantottam a levegőből az orromon, majd a szagot követve elindultam arra, amerre ment. Szépen, lassan sétáltam. Már tudtam, hogy a konténer mögött van, így teljes sebességemmel, mind a 120 km/h-val odasiettem és gúnyosan vigyorogva néztem le rá.
- Jobb az orrom, mint egy kutyáé. Akárhova tudnám követni a szagodat. Komolyan azt hitted, hogy elfuthatsz? Miért nem becsülöd meg az életedet?

- Tűnjön el!
Penny az erejével letépi a konténer fedelét és jó erősen megüti vele Justint, aztán fut tovább. Nem félelemből menekül, hanem mert nem kíván Justin közelében lenni.

A felém repülő konténerfedél egy árnyakból emelt falnak csakpódik és ártalmatlanul lehullik a földre, ami jó nagy zajjal jár. Megindulok Penny után, de mielőtt elérhetném, egy magas alak válik ki az árnyékokból és a lány érezheti ahogy jéghideg ujjak kulcsolódnak a nyakára és elemelik a földtől. Én közben lassítok és tátott szájjal bámulom a jelenetet. Tudtam, hogy nagyon sok mindent lehet csinálni az árnyakkal, de eddig eszembe sem jutott, hogy egyé váljak velük. Ez után vettem szemügyre a lány támadóját. Magas, karcsú nő hosszú fekete hajjal, szemeket vonzó testtel és izzó vörös szemekkel. Érdekes, hogy az átváltozás mennyire megváltoztat. Sokkal jobban vonzzuk az emberek tekintetét, így könnyebben elkaphatjuk őket. Bingó. Szinte éreztem, hogy a vérem izzani kezdett, a bennem élő bestia pedig ki akart törni.
- Direkt hagyod futni a vacsorádat, vagy csak ennyire béna vagy? - húzta fel az egyik szemöldökét a nő rám nézve.

Miután elkapta az árnyék a nyakán, Penny odakap és próbálja lefejteni a jéghideg kezet. Érezte hogy megemelkedik és hogy most a nyaka tartja az egész testét. Nem kellemes érzés. Levegő után kapkod és közben rúgkapál is.

- Dehogy. Csak élvezem, amikor a vacsorám azt hiszi, hogy sikerül elmenekülnie, majd hirtelen rájön, hogy neki vége. A félelmük illata abban a percben a legrészegítőbb. - válaszoltam neki nem is törődve vele, hogy mit csinál a kislánnyal. Nekem eddig volt rá szükségem.
- De igazából ő most nem kajának kell. Téged kellett segítenie felkutatni. Gondolom kitalálod, hogy szükségem van a segítségedre. Ittam egy vérfarkasból és most a saját testem akar megölni.
- És nekem mi hasznom van ebből? - kérdezte a nő mosolyogva, miközben letette Pennyt. Én ebben a pillanatban teremtettem egy gömböt az árnyakból és olyan erővel vágtam a kislányhoz, ami jó messzire elrepítette, bár szerencséjére nem okozott neki zúzódásoknál nagyobb sérülést, viszont a világ lassan elsötétült előtte.
- Neked mi hasznod van belőle? Semmi. Annyit nyersz vele, hogy nem támadok rád, illetve hogy megmented Ashleyt. - válaszoltam őszintén, bár nem hittem, hogy tudja, ki az az Ashley.
A nő megrázta a fejét és elnevette magát.
- Justin, nem kérek én semmit. Pont Ashley miatt kerestelek meg. Már nekem is hiányzik. Ha nem emlékeznél rám, Natalie vagyok Ash szolgálója. Az utolsó napotokon tett halhatatlanná és kért meg, hogy járjak utána a vérfarkasoknak. Én pedig ide jutottam. A válasz a kérdésedre pedig a vámpírurak és úrnők vére. Szimplán harapj meg, szívj egy kortyot a véremből és meg vagy mentve.
Nem akartam hinni neki, de mivel nem volt jobb ötletem, így odaléptem hozzá, megharaptam és két derekasat szívtam a véréből, majd hátrébb mentem.
- Nos, azt hiszem, hogy eddig volt rám szükséged. Most eltűnök, de mindig a közelben leszek. - válaszolta rejtélyesen, majd beolvadt az árnyakba és egyedül hagyott az ájult gyerekkel. Ekkor a földön fetrengő Pennyhez léptem és bordán rúgtam, majd hazasétáltam.


VÉGE