Gotham Városi Rendőrség

Hiába, akit egyszer a kormány kiképzett, annak megmaradnak a reflexei. Puhányak ezek a rendőrök, gáz, ha egy GYRE-s gyerekkel két ütésből eltud bánni valaki. A biztonság kedvéért azért ütök még egyet a képébe, csak ájultan marad még az elkövetkező két órában.

Előveszem a láncot a táskából és elkezdem vele feldekorálni szobát, miközben a Loebel-t is egyre jobba körbe fonom vele, mígnem szépen megtartják a láncok, pont az irodája közepén. Előkotrom a táskából a kanalat és az üzenetet, először kiterítem az levelet és megnézem, hogy mi van rajta. „Érinthetetlennek” érdekes üzenet, nem értem, de én csak a postás vagyok. A kanállal csak a bal felső sarkát tudom feltűzni, de pár ceruzával megoldom a többit is. Legutoljára a fagyit nyomom bele a szájába. Mikor végzek pár lépést hátrálok, óvatosan, hogy ne akadjak bele a láncba és üzennek Vladnak. Ujjaim gyorsan pörögnek, ahogy írom az üzenetet.


- Munka elvégezve. Esetleges további utasítások? – „gépelem”
- Táskában találsz egy telefont, fotózd le vele Loebelt! Szeretnék egy képet a hálószobám falára, arról, hogy hogyan lóg ott az a dög! – jön a válasz úgy egy perc múlva.

Áttapogatom a táskát, nem bízok Vladban, lehet, hogy csak szívatni akar engem, de tényleg találok egy telefont belevarva a bélésbe. Felszakítom a bélést és előveszem a telefont, bekapcsolom rajta a kamerát és lefotózom a dagadékot, ahogy ott lóg rajta Vlad üzenete. Jobb lesz mostmár lelépni innen, átkutattom a GYRE-st, találok nála N 5-7-t meg egy MP5-öt, berakom ezeket a most már üres táskába, majd elkezdek nézni valami potenciális menekülő útvonalt. A szellőzőnyílás pont optimálisnak tűnik erre a célra.

Bemászok a szelőző nyílásba, majd jó néhány eltévedéssel később kikötök a rendőrség parkolójába. Odamegyek az egyik kocsihoz, sajnos az ajtó zárva van ezért betöröm az ablakát, mire beindul a riasztó és ezzel párhuzamosan a riadó is, valószínűleg megtalálták a hullát. Gyorsan beindítom a kocsit, két vezeték összeérintésével. Eddigre már jó pár rendőr lent van a parkolóban és elég egyértelműen felém kezdenek tartani. Gázt adok a kocsinak, majd mit sem törődve a sorompóval kiszáguldok az utcákra.

Öt rendőr autó üldöz engem és még egy helikoptert is a nyakamra küldtek. Nehéz dolgom lesz a meneküléssel, de nem lehetetlen, először a helikoptert kéne kivonnom a forgalomból. Mit sem törődve a többi autóval váltok sávot és száguldozok az utakon, jó vezető vagyok, de a rendőröket kiképezték ilyen esetre. Először egy alagutat nézek ki magamnak, behajtok, majd félúton egy hajtűkanyarral megfordulok és elkezdek a forgalommal szemben száguldozni, a rendőrök meg elhajtanak mellettem, kettő már meg is fordult. Én kihajtok ott ahol behajtottam és örömmel veszem észre, hogy a helikopter zaja eltűnt, valszeg az alagút másik oldalán várakozik rám.

Elkezdek kihajtani a belvárosból és inkább a raktár területek felé veszem az irányt. Nyomomban még mindig ott van az az öt rendőr autó. Látom, hogy elkezdtek taktikázni, a „dobozt” próbálják megcsinálni. Bevág elém egy autó majd mellém is jön kettő, végül a negyedik beáll mögém, majd elkezdenek egyre jobban közeledni. Előkapom a stukit a táskából és kilövöm a bal oldalt lévő kerekét, arrébb lököm az autót, majd beállok az előttem haladó bal hátsó kerekéhez, majd meglököm az autót, ami erre tesz egy 180 fokos fordulatot és az eddig mögöttem lévő belehajt, magukkal ragadva a jobb oldal halód autót is. Az utolsó rendőrautó megússza az „balesetet” és elkezd felzárkózni mellém, az ablakából már lóg ki a rendőr, hogy agyon lőjön engem, de nekem még mindig a kezem ügyében van a pisztoly és előbb én lövöm le őt, majd a vezetővel is végzek. Gyorsan a folyó mellé hajtok, kiszedem a táskából a telefont, valamint a saját cuccaimat tartalmazó málhazsákot és kiugrok mielőtt az autó eléri a folyót.

Üzennek Vladnak, hogy leráztam a rendőröket és úton vagyok az Imperialba.

- Fél kettő, már ideje volt... - csak ennyit írt.

Keresek egy kihaltabb környéket, ahol átöltözhettek ismét a civil ruháimba. Miután átöltöztem tömegközlekedéssel megyek el az Imperialba.

Visszasétálsz a főnöködhöz, ledobod az asztalára telefont a képekkel, és csak állsz némán a reakciójára várva. Vlad lassan felveszi a telefont, és sokáig nézi a képet, majd elfintorodik.
- Gyorsabb munkára számítottam, de látom csak ennyi telik tőled. Talán adjak egy kis ösztönzést a munkádhoz? Esetleg egy gyerek bal fülét, vagy az asszonykád kívánatosabb testrészeiből kérnél valamit? - A szavak hallatán szívedben fellángol a gyűlölet. Csak egy hajszál választ el tőle, hogy torkának ugorj, és puszta kézzel tépd szét. De tudod hogy semmi esélyed nem lenne, pont erre számít az átkozott, a testőrök nem véletlenül vannak itt. A legkisebb gyanús mozdulatodra ólommal töltenek tele.
A kéjes és véres gondolataidból Vlad újabb mondata ráz fel. Eléd dob egy papírost, amire egy cím van felírva.
- A következő munkád a fejesektől jött, nem lesz piskóta azt megígérhetem. Szerelkezz fel, nem akarnám elveszteni a legjobb emberemet. Ott a cím. Holnap kezdődik a mulatság, és nem lepődj meg különös társaság fogad majd....

//Kalandod véget ért, sajnálom hogy nem volt időnk végigjátszani, és így kellett befejeznünk. Jutalmad az ismertség lesz, amit a munkádnak köszönhetsz.//

Prológus-Divide et impera!

Folytatás: Falcone kúria

Ahogy az asztalom mellett ülök előttem a papírból készült tornyokkal semmi nem jár a fejemben, csak gépiesen körmölök betűt betű után. Már nagyon unom a papír munkát és mostanra kezdem magam úgy érezni, mint valami rossz titkárnő. Nem is értem hogyan képesek elviselni azt a rengeteg ülést. Én már a második nap felénél úgy éreztem szék formájúra ültem a hátsó felem. Ahogy ez a pár gondolat foszlány végig suhan rajtam rájövök mennyire fáradt vagyok így beiktatok egy gyors szünetet és kinyújtóztatom a tagjaimat. Kinyitom az ablakot, hogy némi levegőhöz jussak, majd egy ideig csak figyelem a várost hátha a hűvös éjszakai szél segít kicsit kitisztítani a fejemet. Az elmúlt napokban történt gyilkosság nem könnyítette meg az amúgy is nehéz helyzetben lévő rendőrség dolgát és ezt még csak tetézte, hogy nem kapták el a tettest. Persze én nem mondhatok semmit, mivel nem is voltam a kapitányság közelében, de nagyon dühít a dolog, hogy az a mocsok ott sétálgat kint.
Sóhajtok egyet, majd bár kedvetlenül, de visszaülök az asztalomhoz és a tornyosuló feladatokhoz, amihez újult erővel kezdek neki. Csak az lebeg a szemem előtt, hogy ha ezzel végzek, akkor én is részt vehetek az igazi akciókban és bár ezzel kapcsolatban még mindig vegyes érzelmek keringenek bennem, mint félelem, bizonyítási vágy, izgatottság és ehhez hasonlók az a legfőbb vágyam, hogy tehessek a közösségért, amiben élek. Mielőtt teljesen beletemetkezem a munkába az órára pillantok és szomorúan konstatálom, hogy az otthoniak már mind alszanak. Édesapám ezen a héten nappali műszakban dolgozik, így már ő is biztosan pihen. Bár kicsit szomorkásan, de folytatom a munkámat. Miközben a mély csöndben ülök a székemen és az egyetlen hang forrása a ceruza apró neszei, ahogy a papírhoz ér érzem, hogy a hús éjszakai szellő simogatja a tarkómat, amit most copfban hordott hajam nem takar. Egyszerre nyugtat meg és tölt fel energiával így egy pillanatra becsukom a szemem és kiélvezem a helyzetet, majd teljesen belemerülök a munkámba.