Utcák, lakókerület

Egészen a város nyugati feléig mentünk, Redbird addig végig a helyszíneket elemezte, és gond nélkül útba is tudott igazítani. az utolsó eset helyszíne egy egyszerű áruház volt. Végig hallgattam a beszámolóját az esetről. A hátsó ajtón mentek be, és ott is távoztak. Betörésnek nyoma nincs, és nem csak értékek tűntek el, hanem egy-egy dolgozó is.
- De minek kellettek nekik a dolgozók? - elmélkedem a dolgon. Nem nagyon tudom összekapcsolni a két dolgot, hogy a betörés alkalmával miért kellettek a dolgozók nekik. Hamarosan megállunk a sarok utáni üzletnél.
- Még nem igazán. És nagyobb baj, hogy ezt felújították, elég kicsi az esélye, hogy találjunk valamit. Kész agyrém ez az ügy. - valami bűzlött a dologgal kapcsolatban, csak még nem tudtam, hogy micsoda.

//Ha eddig még nem tetted meg, olvasd el Robert Bishop kalandját, amit meséltem neki, hiszen ez a nyom ott talán több értelmet nyer, ennél többet pedig nem kapsz tőlem. //

A lány kiszáll az autóból, és szemrevételezi kezdetben tekintetével az épületet. Arra vár, hogy lezárd az autót, majd amint kész vagy, elindul. Kellemes volt az idő a napszak ellenére, kicsit fújt a szél, de még kellemesnek is mondható az érzés. Az épület a felújításnak köszönhetően szép volt, bár már a sikátor felöli részen egy nem igen művészi munkának mondható Grafity díszítette a falat, egy pók volt rajta, és egy kínai írásjel.
- Gyere, köszönjünk be, és kérjünk betekintést a hátsó ajtó felöl. - Mondta Redbird tizedes, majd elindul a bejárat felé.
Ez a környék nem valami bizalomgerjesztő, eldugott része ez a nyugati oldalnak, még innen is érezhető a Finger folyó vizének szaga, és a párás levegő is megcsapja arcod. Közel van a folyó.
- Utána a dolgozókat is kikérdezzük. - Tette még hozzá benyitva az üzletbe. Belépve tapasztalhatod, hogy egy huszonnégy órás kis áruházról van szó, éjjel-nappali diszkont. Ilyenkor már alig van benn vevő, egy vékonyabb srác mossa a padlót fülhallgatóval a fülén, és közben úgy rázza fejét, mintha rockzene lenne épp a kínálat.

Megállunk, majd Redbird rögtön kipattan a kocsiból. Nem sokkal utána követem. Próbálom kitisztítani a fejem, és megakadályozni, hogy most bejuttassam a szert a szervezetembe. Elég durva szitu lenne, főleg Redbird szeme láttára. Asszem, akkor lőttek a karrieremnek. Követem a tizedest, lezárom az autót, és mélyet szippantok a nem épp legfrissebb levegőből. A folyó nem lehet messze, és ez a terület igen csak a város eldugott széle. Végül a kollegina után betérek a boltba. Egy éjjel-nappali diszkotn, de ezen a késői órán már nincsenek vevők. A boltban egy vékony srác mossa fel épp a padlót, és egy-egy kábel fut a fülébe. Beleremegek a gondolatba, mert az én kábeleim, illetve a csöveim jutnak eszembe róla. Beleborzongok, de erőt veszek magamon és most kizárom a szérumo mindenféle hatását. Most enélkül fogom megoldani a dolgomat.
- Kezdhetnénk vele. - szólok oda Redbird-nek, de meg sem várom, hogy válaszoljon, már a srác mögött állok, és megkocogtatom a vállát. Amint reagál, és kiszedi a dugókat a füléből, felmutatom a jelvényem.
- Chase őrmester vagyok, a társam, Redbird tizedes. Az eltűnések ügyében jöttünk. - közlöm vele hivatalosan.

A boltban Redbird rögtön megrohamozza az ékszeres és parfümös polcokat. Először szólni akarok neki, de végül lemondok róla, hisz most szabadult ki a férfiak bűvköréből az őrsről, így nem róhatom fel neki, ha kicsit magával akar foglalkozni. A dolog egyetlen bosszantó részlete, hogy épp dolgozunk, és nem ez a legjobb alkalom arra, hogy Redbird kiélje női szeszélyeit. Figyelmeztetőleg megköszörültem neki a torkom, hogy azért rudja, épp dolgozunk. Mikor a srác némi figyelmet szentelt nekünk és elmondta a történet roppant kurta verzióját, kissé csalódtam, de nem hagytam annyiban a dolgot.
- Ezt magunktól is tudtuk. Személy leírások kellenek, helyszínek, de elég pár név, akinek már utána tudunk nézni. Banda jelek, hangok. Bármi, amin tovább tudunk haladni. - a szeme folyamatosan járt köztem és a bejárat között, mintha várna valakit, vagy nem tudom.
- Mit néz a bejáraton? - tettem fel a kérdést, és némi él is került a hangomba, mert egy kicsit már bosszantott a dolog. Mi lehet ott annyira érdekes?

Redbird kissé bosszankodik, de végül belátja, hogy valahol jogos a dolog. A fickó az elejétől fogva gyanús, bár lehet, hogy ez már csak az én paranoiám hatása. De akkor is, a jelek nem ezt mutatják. Zenét hallgat egy éjjel-nappali boltban, takarítás közben. Bárki büntetlenül nejöhet, és amíg a látómezején kívül marad, bármit elvihet anélkül, hogy bárki észrevenné. Bejön. Ekkor hasított belém a felismerés. Miért van nyitva az ajtó? Hisz éjjel-nappali bolt lévén, az apró ablakon kereszül kellene kiszolgálnia azokat, akik esetleg a késői, vagy a kora hanjali órákban akarnak vásárolni. Az ajtó mégis nyitva volt, hisz mi is azon jöttünk be, és valakit várhat, hogyha ennyire az ajtóra sandít.
- Leütöttek mi? - kezdtem kételkedni a meséjében.
- Miért volt nyitva az ajtó? Nem kellett volna esetleg zárva tartani? - folytattam a kérdezősködést, készen arra, ha a srác megfutamodik, akkor utánavessem magam.
- Mi a fene folyik itt?

Valahogy nem értettem a srácot. Hebegett-habogott, próbálta beadni nekünk, hogy elfelejtette bezárni az ajtót.
- És ha mi most nem jövünk ki? Akkor vígan takarít a zenéjével a fülében, egy erre tévedő alak meg bejön, kipakol, amit akar és angolosan távozik. Ezt ugye maga sem gondolta komolyan? - szidtam meg kissé a srácot. Valahol bántam a dolgot, mert nem tartozik elszámolással nekem, de jogosnak is éreztem egyben a dolgot. A srác közben pótolta a hiányosságot, és épp visszaindulóban volt, amikort négy férfi dörömbölni kezdett az ajtón. Rögtön oda kaptam a fejem, és felkészültem, és jeleztem Redbird-nek is, hogy tegyen ugyanígy.
- Ezek kik? - tettem fel az első kérdésem.
- Ki ne nyissa! Ha megteszi, esküszöm lecsukom. - és tényleg így is gondoltam. Ha beengedi őket - nem épp barátságos szándékkal érkeztek, ez biztos - bűnrészes lesz és simán le lehet ültetni.

// nos akkor én venném át a mesélői szerepet //

Kérdőre vonod az alkalmazottat, aki most is az ajtót bámulta. Nyilván ki akarja nyitni, de te egy dorgálással ellenzed eme késztetését.
– Ők a…ők a barátaim. – hebegte. – Tudja, nemsoká vége a műszakomnak és…és együtt mentünk volna a városba, igen. Minden nap ellátogatnak ide a műszakom végén. – Talán a dolgozó hazudik, de meglehet igazat mond. Azonban rajtad áll mi a következő lépés. A kintiek még nem láttak meg, de idővel gyanússá válik, hogy a dolgozó cimborájuk egy helyben áll és nézi őket.

~ Barátok mi? - valahogy nem tetszett nekem ez a dolog. A fejemben megfogalmazódott egy ötlet.
- Nyisd ki, de attól a polctól ne engedd őket tovább, mutattam az egy sorral előttünk álló polcra. Nem mászkálhatnak, nem kerülhetnek meg semmit. Nem láthatnak meg minket. - intettem Redbird-nek, hogy maradjon nyugton és füleljen, de a fegyvert tartsa készenlétben. Itt most egyszerre voltunk kommandósok és nyomozók. Kíváncsi vagyok, hogy ez a négy hapek milyen információval szolgál nekünk a tudtukon kívül, amivel továbbhaladhatunk és végre lezárhatjuk ezt az ügyet.

Ez a dolog egyre jobban bűzlik. A takarító kinyitja az ajtót, bár a kulcsokkal matat egy kicsit, mintha zavarban lenne. Végül kitárja az ajtót a négy "barátja" pedig szinte fellökve és eltaposva őt, betrappolnak a boltba. Beszélgetéseb elegyednek, és Redbird-del szépen végig hallgatjuk. Illetva csak hallgatnánk, mert a második mondat felét az egyik tag lecsapja, és nem fejezi be a mondandóját. Utálom, mikor csak a fülemre kell hagyatkoznom, de ahogy kilesek látom, hogy a takarító valamit sustorog, majd a haverjai megindnulnak felénk. Jelzek Redbird-nek, és kibiztosítom a fegyvert. Ám ekkor egy másik érzés is urrá lesz rajtam. A szérum, amit a dokitól kaptam votl hogy hasznomra vált, de itt túl sok minden van, aminek és/vagy nem kéne megtapasztalnia ezt a kis kiegészítésem. A takarító még nem is érdekelne, de Redbird-re tuti a frászt hozná. A fejem abba a bizonyos vörös ködbe borul, és egy hajszélvékony határ választ el attól, hogy megnyomjam a gombot és átadjam magam a dühögésnek. Egyelőre tartom magam, megrázom a fejem, hátha így ki tudom űzni a "démonom", bár ez Redbird-nek valószínűleg furcsán fog hatni, ha látja. Abban az esetben, ha észrevette, csak tagadólag megrázom a fejem, jelezve, hogy semmi bajom. Már igen közel járnak, eddig sikerült visszafogni magam. Amint tisztes távolságba érnek, jelzek a társamnak, majd kibiztosítva és célra tartva a fegyvert elő lépek, és remélem, hogy a nő támogat.
- Dobják el a fegyvereiket, kezeket tarkóra és mindenki csöndben marad! Te is, igen! - nézek a takarítóra, neki címezve a mondandóm végét. Csak reménykedem, hogy erre megállnak, és nem akarnak komolyan belekötni két rendőrbe.

Ha rossz napjuk van, és mégis megteszik, akkor a legelős férfit, aki felém indul, harcképtelenné fogom tenni, aképpen, hogy lábon lövöm. Sokan azt gondolják, hogy ez teljesen jelentéktelen. Ám ha jobban belegondol az ember, a combra leadott lövés pokolian tud fájni, és az ember az égő érzéstől és a hirtelen jelentkező éles fájdalomtól képtelen mozdulni. A legjobb módszer arra, hogy valakit kiüssünk, mégse haljon meg, így miután ellátták, még tökéletesen egészségs egy kihallgatásra, és alkalomadtán még a büntetését is letöltheti.

A takarítót nem sok választja el attól, hogy bőgni kezdjen. A másik négy tag úgy tesz, ahogy mondtam: ledobálják maguk elé a fegyvereiket, de aztán elkezdenek nevetni. Mindegyik arcán gunyoros vigyor húzódik meg. Felhúzom a szemöldököm és kérdőn nézek rájuk, hogy mi annyira vicces, amikor a hátam mögül tompa zajt hallok, és ezzel szinte egyidőben a négy tagú banda röhögésben tör ki. Redbird is figyelmeztet, így lassan megfordulok, és közben úgy helyezkedem, hogy mindkét félre rálássak. A mögöttem álló ember - ember-e egyáltalá? - igen bizarr. Ember teste van, amin pók fej csücsöl, és a pókfejből egy jól megtermett póktest is kinő. A látvány igazán undorító, és nem is állom meg szó nélkül. A fegyverem folyamatosan jár a négytagú csoport és a pók-csávó között., biztos, ami biztos.
- Téged meg honnan szalajtottak? Elcseszett egy lény lehetsz te. Kísérlet, agyszülemény, legyél bármi. - taszított a gondolat, hogy akár csak megközelítsem, ám erre nem volt szükség. Elkapta Zoey-t és most rajtam volt a sor, hogy letegyem a fegyvert. Egy kis ideig gondolkodtam, de nem volt más választásom, nem kockáztathatom meg egy társam életét, és nem pazarolnék golyót sem egy ilyen...izére.
- Rendben. - leengedtem a fegyverem, és lazítottam a fogásomon. Kicsúszott a kezemből, és nagyot koppant a földön. Az egyetlen lehetőségem, a másik kis ketyere a karomon. Arról senki nem tud, ez biztos. Amíg ők nem támadnak, addig én is megállok egy helyben.
- Mit akartok? Mi ez az egész? Ha már meghalunk, akkor legalább áruljátok el, hogy mire volt jó ez a nagy felhajtás.

A bizarr teremtmény egyelőre nem törődik kérdéseddel. Saját emberi lábaira ereszkedik, ezzel egy szintre hozva magát veled. Póklábaival magához veszi a te és Zoey által használatos fegyvert. Így ketyerédre hagyatkozhatsz és saját testi erődre. Nem beszélve, hogy bármiből fegyvert alkothatsz magadnak. Fang elsétál előtted az emberei társaságába. Zoey fogásán azonban cseppet sem enged.
– Felügyelő, gondoljon csak bele. Gonoszok vagyunk, ez a megélhetésünk. És, csak mert olyan jó érzés bontani a rendet. A pénzből több embert toborozunk magunknak, fegyverekkel látjuk el magunkat. Tudja felügyelő a pénz hatalom. Meglehet, elég pitiáner dolognak tűnik, ilyen helyekkel kezdtük, de a tudat, hogy így is eléggé nagy fa vagyunk a rendőrség számára, eléggé… - itt egy kicsit magában tartotta a szót, egy kicsit átrágta magát jelentésén, hogy hűen adja vissza hatását. -… szórakoztató. Az előbbi modortalan viselkedése nem igen hat meg felügyelő, nem én látom kárát. – A pókszabású lábát, mely Zoey torka előtt, tőrként éktelenkedett, most ejtett egy aprócska vágást a nő gyönyörű pofiján.
– Őt egy darabig még magamnál tartom. Biztosítja a mostani távozásom. – Ekkor hátrálni kezdett. Emberei szabad utat engedtek számára és azután újra falat álltak közted és Fang között. – Nyugodjon meg felügyelő, nem marad egyedül. Itt hagyom a cimboráim, hogy játszhassanak. Remélem, még találkozunk. – Az ajtó felé vette az irányt. A takarító immáron tényleg maga alá csinált. Farmerja egyre nedvesebb lett odalent, és félelem könnyei, ahogy Fang mellette ment el, szökőkútként eredtek meg. Fang egyszer még rápillantott a takarítóra, mielőtt két szabad pók lábával át nem szúrta a tüdejét, és nyaki artériáit. Mondanom sem kell holtan feküdt ki a földre. – Idióta…- Jegyezte meg Fang, és immáron póklábait használva, fürgén elindult. Még láttad merre indult, és hová kanyarodott, ha követnéd és Zoey segítségért kiálltó szavait:
- Kevin! Segíts! - . Most viszont itt vagy egyedül, négy rossz arcú úriemberrel, akik fegyvereiket lóbálva indulnak meg feléd. [b]

Fang előre jön, és az emberei közé áll, majd szépen lassan felvázolja, hogy miért csinálják. Még jobban felhúzom a szemöldököm. Komolyan ezért? Az oké, hogy elvette a fegyvereinket, de hogy egy ilyne piti dolog miatt béreljen fel ennyi tagbaszakadt pasast. Képtelenség. Úgy érzem, hogy itt valami nagyobb dolog van készülőben, és most csak töredékét mondja el annak, amit valójában akar.
- Szerintem hazudsz. - mondtam Fang-nak nyugodt hangon, és a szemébe néztem. Félig állat, és ha az állatoknak a szemébe nézel, azt jelenti, hogy nem félsz tőlük. Igen, mind a nyolc cszemébe bele bámultam, hogy tudja, nem futamodom meg semmitől sem. Ha kell, akkor be fogom vetni "Azt" is. Akár tetszik akár nem. Tudom, hogy akkor csupán fél óra áll rendelkezésemre, hogy laposra verjem, és még itt vannak a kifutó fiúi is. Megint eszembe jutott valami.
- Lassan a testtel, te mocsok. Ő csak egy ártatlan nő, egy egyszerű tizedes, - ezzel lehet, hogy megántom Redbird-öt, de remélem tudni fogja, hogy ez csak az ő érdekét szolgálja. - cserét ajánlok. Őt engedd el, és biztosíts, hogy nem esik bántódása. Én pedig önként veled megyek. Őrmesterként jóval értékesebb vagyok, és jócskán növeli majd a hírneved, ha egy őrmestert kaptál el egy tizedes helyett. - próbáltam hatni rá. Ha fontos a hírneve, bele fog menni. Ez azért is lesz jó, mert ha belement, és cserélünk, ahogy tisztes távolságba értünk, aktiválhatom a cuccot. Ahogy rágondoltam, ismét elöntött az érzés. Azonnal használni akartam, holott tudtam, hogy még nem lehet. A fejem zsongott, biztos voltam benne, hogy egy szakadék szélén állok, és csak egy enyhe szellő kell, ami lelök a szikláról. Ép eszemnél tartott azonban, hogy itt van Redbird, meg a magát összeh*gyozó takarító.
- Menjünk ki, Redbird és a takarító itt marad. A négy legényed velünk jön, ők kísérnek majd engem. Az ittmaradó kettőre kívülről rázárjuk az ajtót, a kulcsot bedobom a kanálisba. - erre már remélem ráharap. Abban viszont biztos voltam, hogy Redbird tuti kijön onnan.
- Nos, Fang? Lenni vagy nem lennei? - kérdeztem, kezemmel pedig egy mérleg serpenyőinek fel-le mozgását imitáltam.

Fang amennyire bizarr látvány, annyira nem hülye. Nem adta be a derekát, és a végén magával vitte Redbird-öt.
- Te aljas r*hadék mocsok! - kiáltok még utána, amikor megöli a takarítót. Kezd komolyan elborulni az agyam, és ez egyelőre a szérum nélkül is megy. Ahogy Fang kilép a boltból Redbird-del együtt, újabb hullám fut át rajtam.
- Miért nem küzdesz meg vele, te sz*métláda?! - Fang meg sem várta a mondatom végét, már el is tűnt, és magamra hagyott a négy verőlegényével. Két lehetőségem volt. Az egyik, hogy most elhasználom a szérumom, de akkor Fang-gal nem tudok majd szembe szállni. Vagy meghagyom a szérumot Fang-nak, de azzal kockáztatom egyrészt, hogy Redbird nem tudja majd tartani a száját, másrészt pedig, lehet, hogy el sem jutok Fang-hoz, mert itt halálra vernek. Vészmegoldást választottam. A lehető leggyorsabban reagáltam, megragadtam egy polcot és a négy tagra döntöttem, majd megindultam a hátsó kijárat felé, félúton megálltam, és újabb két polcot döntöttem, hogy akadályt képezzek a quartet előtt, majd célba véve a hátsó ajtót Fang után próbálom vetni magam.

Ha nem sikerült, akkor is rájuk borítom az egyik közeli polcot, majd megpróbálok eljutni a felmosóig, hogy azt kézbe véve, botkénthasználva, legalább valami fegyver szerű legyen a kezemben. A gumibot a kocsiban maradt, én marha. Kénytelen vagyok improvizálni, de a szérumot mindenképp a nagyhalnak tartogatom, akármennyire is átjárja a fejem a téboly, az őrület, és a szer utáni vágyakozás. Az még ráér.

Fang már nem figyel rám. A négy verőlegényből egy kiesett, a másik pedig igencsak próbálkozik azzal, hogy utánam tudjon jönni. Az akadályok, melyeket a polcok ledöntése okoz, tökéletesnek bizonyulnak a feltartóztatásukra. A felmosó fa keménynek tűnik, de örökké nem lesz elég, főleg, ha valami keményebbel jönnek. Mint például az utolsó polcokból felkapkodott vascsüvek. Ezzel szemben viszont némi biztonság érzetet nyújt nekem, ha tudom, hogy egy fegyverként használható tárgy van a kezem ügyében. Nem foglalkozom azzal, hogy hol tartanak az akadályok szétszedésében, de nem is akarok vele foglalkozni. A lehető leggyorsabban megpróbálok kirohanni a hátsó ajtón. Ha sikerült kiérnem a kint található dolgokból, lehető legjobb tudásom szerint barikádozom el az ajtót. Próbálok higgadt maradni, de az biztos, hogy Fang em ússza meg ezt szárazon.

Sikerül elérni a raktárat, de közben folyamatosan figyelek arra is, hogy a mögöttem közeled "társaim" mit csinálnak. A polc-barikádok nem bírják a végtelenségig, és ezzel tisztáan vagyok, ennek megsegítésére, a raktárban is felállítok nekik egy párat, had szórakozzanak. Ha az ajtó közelében van egy nagyobb, azt még bedöntöm magam mögött, majd kilépek a sikátorba. Egy tompa puffanás, és kicsit meghajolok. A levegő kiszáll a tüdőmből, és veszélyes légszomj kerít hatalmába, ám hamarosan jön az előző társa is egy rúgás-szerűség képébe. Nem sok híjja, hogy elterüljek a földön, és nem is tudom miért nem történik meg.
- Gyerünk! Kelj fel! Szétrúgom a feka segged. - vagdalkozik a szavakkal. De most megszívta. Utálom, ha "feka"-znak. Ha valaki ki mondja ezt a szót, akkor nem fog kelleni a szérum, hogy laposra verjem. Ahogy elönt a természetes adrenalin - a szérumot még mindig Fang-nak tartogatom, ő jobban megérdemli, mint ez - megindulok felé és egy bal horoggal támadok rá. Akár védi, akár nem, a következő egy jobb horog, és ennek a sikerességétül is függetlenül egy egyenes, gyomorra mért ütés ismét bal kézzel. Ha sikerült az utolsó ütésem is, még egy igen erős bal egyenessel is megtoldom, remélve, hogy attól majd elterül.
- Ki a feka, kö..ög? - hátrahagyva a többi Fang után vetem magam, remélve, hogy legalább annyira tartotta a szavát, hogy Zoey életben van.

Ha valami balul sülne el, akkor sajnos védekezésre kényszerülök, de a lehető leggyorsabban próbálom lerendezni a fickót, még mielőtt a társai rendet raknak és kiérnek. Legjobb tudásom vetem latba, hogy elintézzem, és nem hiába a kiképzés sem.

A fickó igen könnyen elterül. A láncával még megpróbál tenni ellenem valamit, de nem jár sikerrel. A rögtönzött fegyver a bokámra tekeredik, de komolyabb dolgot a pasas képtelen tenni. A hátam mögül fütyörészés hallatszik, ami jelzi, hogy a másik két tag is kiért a boltból.
~ Bakker! - valahogy gyorsan le kell rendeznem őket, hisz minden perc számít. Ha most azonnal Fang után vetem magam, tuti, hogy követnek. Egyedül képtelenség, hogy nagyjából fegyvertelenül elbánjak kettejükkel egyszerre, ráadásul, ha a láncot veszem, sem leszek képes teljesen felül kerekedni rajtuk. Nem sok lehetőségem maradt. Be kell vetnem azt. Pedig ki nem állhatom. Utálom, rühellem, gyűlölöm. De nincs más választásom, különben ők fognak engem elintézni, és nem hagynak életben szerintem. Szembe fordulok a támadóimmal.
- Nagyon nem jó emberrel kezdtetek. - mondtam ki nyugodt hangon. A két tag futva indult meg felém, addig én koncentráltam. Egy pillanat volt az egész, megvártam, amíg megfelelő távolságba érnek, majd kieresztettem. A számból tódult elő a tömény salétromsav. Az arcukat céloztam meg, mivel ha az arcát érve, a szemébe jut, rettentően tud fájni. Régen nem használtam, és nem is szerettem a képességem, de most nem volt más választásom, hogy lerázzam magamról ezeket és minnél hamarabb ki tudjam szabadítani Zoey-t a fogságból.
- Én megmondtam. - mondtam miután végeztem. Remélhetőleg épp eléggé fáj nekik az arcukon a salétromsavam.