Kings Sorcerer - A Mágia varázslatos világa DC köntösben

A támadás elmarad mert hát a veszélytelenebb került közelebb hozzám. De nem aggódok, van még terv a tarsolyomban. Amennyire óvatosan csak tudok lekászálódok a fáról. A tolvaj és a varázsló tudását veszem elő, hogy olyan halkan lopva követhessem a két festett képűt, amennyire csak emberileg lehetséges.
Nem akarok támadni, csak követem őket, had vezessenek el engem a mannához, és majd a végén lecsapok rájuk. A lovamat otthagyom, jó helyen van ott, nem lesz semmi baja. Nem élünk olyan barbár világban, ahol csak úgy öldösik a lovakat.
Szóval csak tisztes távolságból figyelem mit is csinálnak, és ha talán jönne még több kalandor, akkor azok elől is jól elbújok, hogy ne vegyenek észre.

Hát a bohóc bement így még nem fogom követni. Majd ha kijön, akkor majd rajta ütök, most inkább a barátnőjével kell foglalkoznom. Talán még meglepetésszerűen rajtam ütne. Úgyhogy ha lehet megpróbálom követni, úgyhogy ő ne vegyen észre. Ha sikerül akkor a megfelelő pillanatra várok és rávetem magam. Ha észrevesz akkor kicsit direktebb módszerhez fordulok. Akkor egy bika taktikáját használom, és nekirontok.
Először is megpróbálok egész testtel neki ugrani, és földre vinni. Hogy én kerüljek felülre, és ehhez az ikrek erejét vetem be. Majd a tolvaj tudását akarom bevetni, hogy tudjam hova is kell pontosan ütnöm, hogy kiüthessem a nőt. Lehetőleg állcsúcsra, vagy nyakra, hogy azonnal kábulatba küldjem. Ha nem sikerül ilyen pontosan találnom, vagy földre vinni, akkor is nekirontok, és az ütéseim nagy részét fejre célzom, vagy felső testre.

Úgy látszik nem sikerült az első támadásom, úgy ahogy akartam, de hát nem csüggedek. Én vagyok Rongyember, a gonoszok ellensége, és hajcsára. Az anya földet veszem igénybe, mi más is segíthetne harcom közben. Belemarkolok a porba/sárba, és mielőtt megindítanám támadásomat, az arcába dobom a nőnek.
Nekem mindkettő jó, akár eltalálja akár nem. Ha eltalálja, akkor kell egy kis idő, míg kivakarja a szeméből, és akkor vak ellenségre támadhatok rá. A kard suhogása ellen a lovag tudását veszem igénybe, az ilyen fegyverekkel való bánásmód jól jöhet. Megpróbálom kikerülni a halálos találatot, és az ikrek bunyós képességét igénybe véve állcsúcson ütni, majd térdhajlaton taposni. Csak hogy végre sikerüljön vízszintesbe kerülni a nővel, és testi erőmet, na meg súlyomat rá erőltetve, kipofozni belőle a lelket. Vagy legalábbis az eszméletet.
Ha elhajolna, akkor is azonnal követem a "távolsági támadásomat", és remélhetőleg lovag tudása segít, hogy elkerüljem a kard élét, csak hogy az ikrek erejével, és cselével, próbálok ugrani, és két talpal beletaposni a térdébe. Csak hogy ripityára törjön, és mozgási képességei lekorlátozódjanak jócskán.

Úgy néz ki a tudás, mindenek felett való. Egy ilyen nyikhaj nem győzhet le engem, főleg nem annyi legyőzött gonosszal a hátam mögött. Az ütés sikerült, sajnos nem olyan jól, ahogy terveztem, de hát mindennek eljön egyszer az ideje. Az ősi trükk nem nagyon jött be, és nem is akarok vele újra próbálkozni, de a támadással nem hagyok fel.
A szavai nem leptek meg, sokan vesztes helyzetben próbálkoznak vele, de hát nem számítanak rá, mit is akarok velük tenni. A halál túl könnyű vég az ilyen gyilkos pokolfajzatoknak, inkább a vezeklés az igaz út, mindenki számára.
Megpróbálok olyan gyorsan mozogni, amit csak ki tudok csikarni megkínzott izmaimból, és kikerülni minden támadást ami csak felém száguldhat, miközben én is közeledek a nő felé. Remélem a kis távolság, és a nem túl nagy mozgási hely, elég előnyt ad a karddal szemben, hogy egy csapással ne tudja leszelni a fejemet, még mindig a lovagi "erényeimet" használva megpróbálom megfosztani a nőt fegyverétől. Egy erőteljes rúgással a csuklója felé, és azonnal a fegyver után is nyúlok.
Ha sikeresnek mondható a tervem, akkor továbbra is ugyanazt próbálom, és testsúlyomat bevetve leteperni, akár menekül, akár fel akarja venni a harcot. És most nem kezeimet próbálnám használni támadásra, hanem erős térdemmel próbálom megtörni bordái egyenletességét, na meg lélegzetének menetét, hogy teljesen felé kerekedjen.
Ha a kardon sem tudok átjutni, akkor sem riadok meg. Testi épségemet nem sajnálva, kézzel próbálom megragadni, vagy ha nincs más lehetőség, akkor tenyérrel próbálom az élét elkapni, és kicsavarni a nő kezéből, csak hogy utána az előbbi leírtak szerint felébe kerekedjek.
Ha csak egy kis esély is van rá, hogy győzhetek, minden erőmet beleadom, és addig ütöm, feltételezhetően a feje környékét, míg eszméletlen nem lesz. Nem törődök azzal sem hogy csontja törik, vagy más szerve komolyabban megsérül.

Mint egy dúvad folytatom a csatámat. Kis por mit számít nekem, a gonoszt előttem találom nem kell itt taktikázni, nem kell itt semmit sem csinálni. A cél előttem lebeg, csak meg le kell győzni, hogy elérhessem célomat.
Amilyen gyorsan csak fel tudok eszmélni porlepte arcomból, nekitámadok ellenfelemnek. Teljes sebességgel közelítem meg, és még mielőtt fegyvereivel agyon tudna szúrni, leviszem a testsúlyomat, és egy gánccsal próbálkozok. Talán elégnek kell lenni, és elég meggondolatlannak, hogy sikerüljön. A térdhajlatát akarom eltalálni, csak hogy felbukjon, és újra rávethessem magamat. Ha sikerül komolyabb életveszély nélkül, akkor addig próbálom ütni a fejét, míg eszméletét nem veszti.
Ha a fegyverek miatt túlságosan is kockáztatnám az életemet, akkor a köpenyemet vetem be. A fegyverek útjába csapok vele, hátha beleakad, vagy átdöfi, és akkor egy erőteljes rántással ki tudom csavarni a kezéből őket. Ha valamilyen szinten sikerül a lefegyverzés akkor újra csak támadok, egy erőteljes rúgással, a gyomrát célzom meg a nőnek, hogy utána a térdemet vethessem be az álla ellen.
Ha menekül akkor megpróbálom rávetni magam, és a földre vinni, és addig ütni míg még eszméleténél van.