A jövő Gotham Cityben

A csatornából kitörve első dolgom volt "feltankolni", aztán irány az alvilági bárok és szervezetek. Szerencsére a város söpredéke nem igen költözködött új helyre, a törzshelyek még ennyi év után is határozott talpon álltak, a zsaruk sem háborgattak párat közülük. Sokan akarják Joker fejét, ahogy én is. Pont jókor kerültem fel ismét az élet nagy sakktáblájára, a bohóc is visszatért - meglepett, hogy egyáltalán eltűnt.
Keresni is kezdtem a megfelelő partnereket, akik segítségével előbbre juthatok ügyemben, de csak azokhoz társulok magasztos célom elérése érdekében, akiben látok elég kurázsit. Mindent meg fogok tenni, hogy enyém legyen a végső csapás, és úgy vélem, ebben Hölgy és Ramirez segítségemre lesznek. Kénytelen vagyok bevallani, hogy szükségem van rájuk, ezen új világban, amit nem nagyon ismerek. Előbbi szemében lángol az őrület, mely áttörhet minden akadályt, bár még nem tudom, hogy milyen erősen tud égetni ez a láng. Azonban ambíciói akadályozhatnak bennünket. Ramirez pedig tökéletes lesz, hogy eltávolítsa a tábláról a nemkívánatos elemeket, vagy információhoz juttasson, ahogy látom. Legalábbis felszerelése ezt sugallja. Igazi kommandós. És én vagyok, aki felettük áll. Mind emberileg, mint korban. Akár beismerik, akár nem. Ők az én futóim, akik letarolják előttem a dzsungel rengetegét, hogy nekem előkészítsék az utat. Igen, én mindent egy sakktáblának látok. Feketének és fehérnek, amilyen én is vagyok. Előbbi gondolataimat nem osztom meg ideiglenes társaimmal, majd úgyis rájönnek végül, hogy én vagyok a királynő.
Elsőként tájékoztatom őket stratégiámról, mely mindig is tökéletesen bevált. Míg a jófiúk és rendőrök közvetett, kihűlt nyomok után szaladgálnak, próbálva felmelegíteni azt, nekünk közvetlen módon kell megközelítenünk a dolgokat. Nincs olyan, hogy titok, mindig van, aki tud valamit. És azok általában az alvilág mocskoktól borított szentélyeiben tanyáznak. Ott kell kezdenünk Joker felkutatását. Bízom benne, nincs kifogásuk ez ellen.

El kellett kezdenem a karrierem, harmadjára is a semmiből készültem visszatérni, mondhatni elég rutinosan megy ez már nekem. Fegyverem, páncélzatom és az egyéb felszerelések már mind megvoltak, most kellett egy kis pénz, esetleges kapcsolatok után nézni. Sajnos nincs már meg az a bűnöző réteg kiknek tagjaira régen tudtam támaszkodni, így most a Joker ellenes bagázsban kellett szétnéznem, a technika fejlődik, de úgy látszik én mindig maradok kedvenc lőfegyvereimnél, mindig beválnak, mindig hasznosak. Találtam egy nőt, akinek a csapatához csatlakozhatok, egyenlőre még az ő csapatában, majd később csinálok egy sajátot, régen is mindig ezt tettem.
Társaim képességei és jelleme még előnyömre lehet, még akkor is ha én vagyok az egyetlen férfi a csapatban. Életlopóval nincs gond, teszi amit egy rosszfiú szokott, magam részéről örülök, hogy velem van és nem ellenem. Hölgy pedig egy őrült ha jól tudom, mégis jelleme stílusa olyan finom, a művészetet nem tudom értékelni, de a képeit akkor is jónak találom. Pusztí kedvességből hoztam neki egy szál fekete rózsát, ha elfogadja a virág szétnyílik és kellemes illatot áraszt, kegyetlen nehéz volt beszerezni ezt a mutáns növényt, remélem nem dobja el vagy ilyesmi. Az őrültek mindig tartogatnak meglepetést, annyi ideig játszottam én magam is ezt a szerepet, hogy mondhatni bármikor át tudnák alakulni...
A terv egyszerűnek hangzik, de csak hangzik Joker egy zseni, hiába öreg egy zseni és most ő van előnyben, fő az elővigyázatosság. Ezeket a szempontokat közöltem a stratégiai megbeszélésen. Hamarosan ideje lesz indulni.

Ahogy gondoltam, az alvilági források a legértékesebbek, máris nyomra akadtunk. Nem kellett hozzá sok idő, de ezalatt még jobban feltöltöttem magam. Hiába, a hosszú magány meghozta az étvágyamat. És az arcomon lévő ráncok se festettek jól, ezek azonban már eltűntek, hogy mennyi ember életébe került, nem tudom, de megérte. Most ismét visszanyertem teljes fiatalságom, mintha huszonéves lennék.
Eddig nem volt túl izgalmas ez az egész. Ha ilyen zökkenőmentesen halad tovább a vadászat, nem lesz nagy élvezet. De végre valami kihívás. Bane főhadiszállására vezetnek a szálak, már csak be kéne jutni oda. Egyedül a bejáratnál álldogáló őr az akadály. Ma estére úgy határoztam, elfedem másságomat, és egy kis sminket, festéket bevetve olyan színű a bőröm most, akár egy átlagos embernek - így ez nem kelthet senkiben gyanút. Sötét estélyi ruhámat úgy választottam meg, hogy kiemelje alakom, ezzel talán könnyebben hatást gyakorolhatok az ellenkező nem képviselőire. Ha nem lép a kis csapat élére senki, akkor kézbe veszem az ügyet, és én szólítom meg az őrt, minél édesebb, rejtélyesebb hangon, ami szintén egy jól bevált módszer.
- Egy úriembert keresnénk, úgy hallottuk, itt lelhetünk rá. És az is eljutott a fülünkbe, hogy nagyon szeret üzletelni, olyanokkal is, akikkel nem szabadna. Mi is olyanok vagyunk - közben lassan sétálok, határozott, megfontolt léptekkel. - Ég bennünk a vágy, hogy találkozzunk vele. Már jó ideje, hogy nem keveredtünk semmilyen izgalmas helyzetbe, és szeretnénk ezen változtatni. A főnöködnek minden bizonnyal lenne egy jó ajánlata számunkra. Ezért jöttünk ide ma este. Persze nem ingyen, de ez már csak ránk és őrá tartozna...

Egy kis nyomozás az alvilág mocskában, nem igazán csíptem a helyet sohasem, de hát mégis csak jó eszköznek, nem másnak, csak eszköznek. A szálak hamar elvezetnek egy terroristához, Bane az, a legerősebb személy Gothamben, de csak fizikailag és csak addig amíg van neki a Venom nevezetű szérumjából, ez nagyon jó hír.
Megérkezünk a régi Stark laborokhoz, már régen is régiek voltak, hát még most, az bejárat előtt egy őr, Bane emberei nagyon jók közelharcban, szerencsére csak közelharcban és szerencsére nem golyóállók. A csapat vezetője megy előre, egészen emberi képet festett magának, ki is csinosította a testét, láthatólag most ezt akarja kihasználni, én maradok a fegyveremnél, egyelőre nem kell használni, majd ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor előkapom és kibiztosítom. Ha az illető túl hülye, hogy felfogja a neki szánt szép szavakat, egyszerűsítek.
- Bannel akarunk beszélni, van egy ajánlatunk.
Ezután oda repül hozzánk még egy nő, kezdem magam egyedül érezni egy szál férfiként.
- Üdvözletem. Az attól függ, hogy hova akart jutni. - válaszolom a repülő szerzetnek.
Egy ideig elvagyok azzal, hogy töltényeket piszkálok az egyik kezembe, de megunom, nem hittem volna hogy én ezt meg tudom unni. Körbe nézek, szemem a Hölgyön akad meg, elég szép szerelése van, talán vele tudok közös nevezőt találni.
- Gyönyörűen fest ebben a ruhában. Gothic ha nem tévedek?

Az őr beenged minket, nem kell használnom a fegyverem, ez egy kifejezetten jó hír, Bannek egész terror csoportja van, mi meg tízen se vagyunk, szóval nagy hátrányból indultunk volna, ha csete-patéra került volna a sor. A zöld hajú elég arrogáns és szép kommentekkel fűszerezi az eseményeket, ezen mosolyognom kell gúnyosan, szavaiból csak a rosszindulatot érzem.
~ Lehet igaza van és nem csevegéssel, hanem a feladatra való koncentrálással kellene foglalkoznom... ugyan már. Fél életem "akció" közben éltem le, emlékszem egyszer lövöldözés kellős közepén álltam neki enni, és nem vesztettem. Ez nem okozhat gondot.
Előre engedek mindenkit, maradok hátul, szeretek hátulról fedezni.
- A Giordano botanikai kertben nevelték, ha jól tudom Gothamben nincs is több. -folytatom a beszélgetést- Igen, hallottam, hogy kutat utána, ezért bátorkodtam hozni magának egyet és nagyon örülök hogy tetszik. Remélem nem veszi tolakodásnak.
Közben haladunk a folyosókon, körülnézek, nagyon jól védett a hely, szerencse, hogy nem erőszakosan akartunk bejutni, mert nem sok esélyünk lett volna egy ilyen védett erőd ellen. Egy nagyobb terembe érkezünk meg, természetesen Bane mást küld maga helyett, erre számítani lehetett. Viszont jön a fordulat, úgy dönt a zöldike, hogy átveszi az irányítást és erőszakkal intézi a dolgokat, arcomat tenyerembe temetem, ennek nem lesz jó vége. Közben már készítem is a fegyverem tüzelésre, ha gond adódna. Megvárom milyen eredménye lesz ennek a kirohanásnak, addig is kinézek magamnak egy fedezéket meg az őrök után fut a szemem.

Nem kellett volna ennyire megerőltetnem magamat, az őrnek nem kellett sok érv, és már jelez is a bentieknek, hogy itt vagyunk. Szépen besétálunk, talán az oroszlán barlangjába egyenesen. Vagy talán a sárkány odújába? Mindegy, a lényeg, hogy bent vagyunk. Mindenki szépen viselkedik, csak ez az új kislány nem. ZÖLDfülű, jegyzem meg magamnak. Ha nem tudja kordában tartani az indulatait, akkor a fejünkre is szakadhat a plafon a végén miatta. Készen kell lenni, ha esetleg erre kerülne sor. A fickó, aki fogad, természetesen nem maga Bane, hogy is lenne ő. Miután kényelmesen helyet foglalok, nem törődve azzal, hogy a többiek is ezt teszik-e, vagy inkább állva maradnak. Ha nem kezdeményez senki beszélgetést, akkor belevágok, kezemmel végigmutatva mindannyiunkon:
- Üdvözlöm, köszönöm hogy fogadott bennünket. Nem is festem körül a helyzetet, és belevágok. Mostanság sok különös dolog folyik a városban, és mondhatni, hogy ezen események sodortak össze bennünket ezzé a "brigáddá". Úgy véljük, hogy az ön főnökének meg vannak a megfelelő kapcsolatai, esetleg eszközei, hogy mi elérhessük a célunkat, mely szintén a különös eseményekhez kötődik. Természetesen semmi legális dologról nincs szó, kétlem, hogy ez meglepné a maguk cégét... khm... mivel úgy vélem, nálam jobb beszélőkével rendelkezők is akadnak közöttünk, átadom a többieknek a szót - mondom. Azért teszem ezt, mert kíváncsi vagyok, mennyire van meg nélkülem a csapat, és ki érez magában elég vezetői szerepet, hogy átvegye a beszédet. Így tudni fogom, ki lesz számomra a csapaton belüli konkurencia.

- Kellemetlenül iledelmetlen. Hát magát nem tanították arra, hogy kell viselkedni egy hölgynek? - kérdezem lágy hangon a zöld hajú nőtől, kinek arogáns viselkedése számomra egyszerűen visszataszító. Lágy undor fut végig arcomon, s tudom, hogy most elég sokáig ott is fog ülni, amíg ez a zöld hajú hölgy meg nem tanul korához és neméhez méltóan viselkedni. Fekete kimonóm díszes ujjából egy legyezőt veszek ki, majd két ujjal kecsesen szétnyitom. Egy olyan fekete legyezőt, melyet mintha egy pillangóról szakítottam volna le, akár a szárnya, vékony volt, mégis méltóságteljesen mozgattam csuklómmal. Mindkét felén rózsaszín és fehéren festett virág tündökölt. Kicsit arcom felé emeltem, hiába tudtam uralkodni magamon, hiába tudtam érzéstelenül végigtiporni a hörgő személyeken, az illedelmetlen viselkedés volt az egyetlen mégis, ami olyan undort csalt arcomra, amit nem voltam képes sosem letörölni. Ez tán egy kicsit takarja.

Elindulunk be, számtalan hosszú keskeny folyosón keresztül. Tiszta padló, mint ahogy rengeteg felfegyverzett őr. Biztos vagyok benne, ha támadással akartunk volna bejutni, aligha értünk volna el élve az első ajtóig. Testem úgy mozog mintha úszna, akár egy hajó a békés tengeren. Minden izmom egyszerre mozdul, a ruha is úgy hajlik körülöttem, mintha ez csak testem egy része lenne, egy újabb izom ami úgy működik ahogy kell. Méltóságteljesen haladok társaim mögött, még mindig az a pillantás, melyből magabiztosságom árad, ugyan úgy meghagyva rejtéses varázsát. Olykor a legyezőt megtáncoltatom fehér hosszú ujjaim közt, érzem ahogy hűs szellője csiklandozva hordja szét rakoncátlanul hajtincseimet, melyek vállamra omlanak. Megérkezünk egy helyiségbe, pontosan olyan mint amilyennek várni lehetett. Luxus bútorok, csicsás, de még a szépség keretén belüli. Pillantásom olykor fogadónkra, olykor a díszletre irányul. Hellyel kínál minket, de én úgy döntök, nem ülök le. Lassan az egyik képhez lépek s felemelem tekintetem, de nem a fejem. Érdeklődve figyelem minden apró ecsethúzását, szinte elmerülök az egészben, mintha megbabonázott volna teljesen, természetesen mindenre odafigyelek fülemmel, ami körülöttem történik.
- Mr. Chappell... - kezdek bele doromboló hangommal, ami eddig igencsak sok férfi fantáziáját megpiszkálta a perverzió téren - Örülök hogy személyesen is találkozhatunk. Sok kellemes hírt halottam magáról. Többek közt hogy mindig... remekül végzi munkáját - mondom neki még mindig ugyan olyan hangon, bár most nincs semmilyen szándékom ezzel a viselkedéssel. Miközben beszélek hozzá, tekintetem folyamatosan mélyen szemébe fúrom, olyan érzést ad mintha lelkébe tudnák ezzel hatolni, megfogni és megcsókolni. Közben az asztalhoz lépek, ahol a frissítők vannak. Egy üveg whisky, és valamilyen borok. Ujjaim lassan futnak végig a whisky-s üvegen, majd mintha meggondolták volna magukat a bor felé nyúlok, majd hirtelen lassan mégis visszahúzom kezem. Eszembe jut, mi ha meg van mérgezve, de minden úgy néz ki, hogy csak meggondoltam magam ami a frissítő italokat illeti. Nem szólalok meg többet, nem akarom megmutatni a csapatnak mi rejlik bennem, hisz semmi kedvem arccal a földön végezni, saját véremben fagyva. Csak játszom tovább szerepem, amit kiosztottam magamnak. A csendes és illedelmes Hölgyet.

A harc a macskák és a jófiúk között elkezdődött, Sámán és Batman egyként vetik rá magukat a nőkre, kik szinte alakzatban próbálják meg elpusztítani követőiket. A harc kiélezett, igazából még csak kóstolgatják egymást, pofonok csattannak, de senki nem veti be még titkos fegyverét, Rébusszal ellentétben. Ő nem akarja finomkodással eltölteni az időt, de látszik, hogy a három macskanő kikkel összehozta a sors nem finomkodik.

A gonosz csapat jó kedélyű üzletemberek benyomását kelti, sikeresen bejutnak a kellemes benyomást keltő, szinte Feng-Sui érzést árasztó szobába, ahol máris rátérnek a lényegre.
- Nos, ha jó híreket hallott rólam, az már régen rossz, mindenesetre köszönöm a bókot, de mit szólnának, ha rátérnénk a lényeg... Akadt el a szava, miután Areena nem bírt a vérmérsékletével és megunva a szájtépést, a magasba emelte Chappell urat kérdőre is vonva.
- A főnököm hívta volna ide magukat? Kétlem...viszont maguk ezzel megásták a sírjukat. - Válaszolt gúnyos vigyort erőltetve arcára, majd el is kiáltotta magát.
- Őrök! - Parancsolta a már általatok is látott fegyvereseknek, mire egy hang szólalt meg a sarkokban lévő hangos bemondóban.
- Hagyd Chappell...ezeket a betolakodókat én magam intézem el. - A hang rekedtes volt, félelmet keltő, szinte tudtátok, hogy nem mindennapi ember szólhatott bele a mikrofonba.
Chappell mögé tekintve meg is láthatjátok, ahogy egy rejtett ajtó kinyitódik, majd a lépések melyek az ajtó nyitását követik szinte kocogtatásra kényszeríti az asztalon lévő italos üvegeket.



- A saját házamban, a birodalmamban fenyegettek!? Agyon taposlak titeket! - Kiáltotta el magát, mire már számotokra jól ismert vegyi anyag áramlott testében igen morcos kinézetet biztosított neki. Talán elkapkodtátok a dolgokat, viszont innen nincs visszaút.

//1 hét múlva körváltás, Batman legközelebbi késésével a Jó csapat kiesik a partiból. A gonosz csapattól harci postot várok, sok sikert!//

Szépen halad illedelmes párbeszédünk szóáradata, és remélem, beér a medrébe is. Már formázom is a következő sorokat, mikor valami gátat vet a gyönyörű folyamnak. És természetesen nem más, mint a Zöldfülű hölgyemény – hiába, én így nevezem. Idegességembe forgatom a szemem, és arcizmaim megfeszülnek. Reménytelen. Pedig milyen diszkréten is elintézhettük volna ezt az egészet. Hiába fojtottam el az éhségemet, küzdöttem le mutáns ösztönömet és festettem ki magam, ez a… ki nem mondom micsoda egy csapásra tönkre vágta az egészet. Az őrök készülnek minket elintézni, és én felpattanok a helyemről. Azonban egy hang szólal meg, ami megakadályozza az őröket a feladatuk elvégzésében. Maga Bane jön ide! És mire ez végigsuhan az elmémben, már ott is terem előttünk. Még nem indult el felénk.
Ekkor a sötét lady próbál felülkerekedni a dolgokon, és tetszik, amivel előrukkol. Meg se próbálom védeni a Zöldfülűt, ha ezzel lepereghet rólunk, többiekről a gyanú kellemetlen árnyéka. A kettejük összetűzésébe nem mártom bele magam, bár… sajnálom azt az elpazarolt életet, még ha a zöldikéjé is. Hisz olyan finom lenne, ahogy belém áramlik az ereje…
Kirázom fejemből a zavaró gondolatot. Nem, most inkább Bane-el kell foglalkozni. Azelőtt mondom még ezt, mielőtt elindulna felénk a méreggel telepumpált óriás:
- Akiknél lőfegyver van, azok lépjenek akcióba először – mondom, lehetőleg, hogy csak a társaim hallják. - Mikor közel jut hozzánk, jönnek azok, akik a közelharchoz szoktak.
Megpróbálok Bane mögé kerekedni, hogy a hátára vessem magam, és belemélyesszem a karmaimat, melyek jelenleg szépen kilakkozott körmöknek vannak álcázva. Ha nem sikerül, akkor elölről közelítem meg, és a testén fölfutva kerülnék mögé, persze, csak ha úgy látom, hogy nem éppen rám figyel, vagy nem jelent pillanatnyi fenyegetést. Ha ez sem jön össze, akkor, bár tudom, hogy igen erős, megpróbálom egyik karjába belevésni a karmokat.
Miután ez megvan, szívni kezdem életerejét, először azonban csak egy nagyon keveset, hogy megtudjam, nincs-e mellékhatása a méreggel átitatott testnek rám nézve. Talán olyan hatása lenne, mint Bane-re? Én is átváltoznék? Ki tudja. Ha azonban legyengülnék tőle, szerencsére van a helységben pár testőr. Ők jó forrásnak bizonyulnak, hogy feltöltsem magam. Ha erre kényszerülnék, a lövéseik nem akadályoznának meg, legalábbis az első pár golyó, tekintve gyors regeneráló képességemet.

Ahogy gondoltam, a zöld hajú nő akciója egyszerűen fatális hibának bizonyul, jönnek az őrök, én már nyúlok is a fegyveremért. Közben alakulnak tovább a dolgok, a Hölgy a másik nő közelébe megy és ismét a szavak erejét használja, majd látom előkerül egy penge is. Közben megérkezik Bane, izmai szinte szétrobbannak és mindjárt átváltozik vadállattá. A régi szép időkre emlékeztet a dolog, dolgoztunk mi még együtt is.
~ Kétszer is meg kell gondolni, hogy az ember rálőjön. De muszáj lesz.
Parancs szerint az élesített fegyvert célra tartom, cél Bane teste, főleg a nagyobb izom kötegek, ott egy jó találat igazán nagy kárt tehet, vagy legalábbis erős fájdalmat okozhat. A felsőteste, mellkasa, mellizmai, bicepszei a fő célpontok, illetve a hasa is. A csapatunk kis vezérét nem tervezem szitává szaggatni, ha közelharcba kerül, akkor inkább célpontot váltok a nagy testen. Ha az őrökkel akadna gond, akkor próbálom őket egy-egy szép sorozattal kifektetni. Gyorsan keresek valami féle fedezéket is, hogyha nagy gond adódna, pl Bane felém venné az irányt, akkor oda elbújhassak. Nem vagyok különösebben jó közelharcban, ezért igyekszem távol maradni.

A gonosz csapat tagjai Aarena hibájának köszönhetően rögtönözni kényszerülnek. Alise frappáns történettel áll elő, még talán be is válna a terve, ha Claire nem kezdené el osztogatni a parancsait.
Chappell teste Bane felé veszi az irányt Aarena hercegnőnek köszönhetően, a nagydarab óriás azonban könnyűszerrel megfogja őt, és leteszi a Földre.
Eközben Alise-nak sikerül megszúrnia a Zöld hajú hölgyeményt, de nem találta el a szívét, sem a torkát, a lábában sikerült egy mély sebet ejtenie, hiszen az már felrepült. Kezeivel megpróbálja őt lehúzni a Földre, úgy néz ki, a csapat nem igen találta meg a közös nevezőt.

Mivel Bane komornyikja elkapásával volt elfoglalva, Claire és Ramirez gondtalanul vetik rá magukat, míg a lány belemélyeszti körmeit a férfi hatalmas karjába, addig társa célba veszi a monstrumot fegyverével. Ám csak hamar el kell húznia a puska csövét, hiszen Bane elé rántja a leányzót tartó kezét, ezzel sakkban tartva őt.
Azonban az Életlopó nem a mérget szívja fel, hanem az energiát, amiből Bane-nek van bőven a Venom-szérumnak köszönhetően, így nem látni az óriáson hogy fáradna. Nem is akarja ledobni magáról az energiavámpírt, hiszen ha már pajzsnak jó, és még van elég energiája, nem zavar sok vizet, inkább nagy léptekben elindul Ramirez felé, félredobva mindent, mi útjába kerül.

//A jó csapat kihúzva több környi inaktivitást követően, a gonosz csapatnak négy nap áll a rendelkezésére.//