Park környéki lakónegyed

Egy ideig tökéletesen sikerül megőrizni egyensúlyom, ám semmi sem tarthat örökké, és így egy óvatlan mozdulat után teljesen elvesztem a ritmust, ami végzetesnek bizonyul. Süllyedni kezdek - vagy a talaj emelkedik körülöttem, nem tudom - de látom, hogy egyre jobban körbevesz a terület. A földből gyökerek szakadnak ki, így látszik, hogy körülbelül milyen mélyen lehetek. Eleinte két karomat oldalra kitartva próbálom magam fenntartani, majd belemarkolok a két oldalamon található földrétegbe, de aligha használ valamit, végül pedig a növények legbiztosabb pontjához nyúlok. Megragadom a legközelebbi gyökereket, remélve, hogy elég erősek, és képesek megtartani, illetve, elindulhatok felfelé, hogy kievickéljek ebből a pokolból.

Ismét zuhanok egyenesen vissza a pokol bugyrai felé, s dühöm csak fokozódik. Ám érzem még a kezemben az emberszabásút, s kezeit megragadva, egyetlen mozdulattal eltöröm mindkettőt. A félelem érzem, immáron tényleg kiölt minden emberséget belőlem. Elég volt, elegem volt az egész hacacáréból...
Nemtudom mi a valóság, ám a testemet még érzem. Szemeimet becsukom, ám szédülök így is, s miközben eltöröm a férfi lábait is, a kezemben tartom jó szorosan, miközben felállok. AZ egyensúlyt egyre nehezebb megtartani, ám így démonként az érzékeim valamennyire erősebbek.
A fájdalom pokoli, de leküzdöm, lábaim és egyik kezem karmait belemélyesztem a fölfelé tornyosuló földrétegbe, még ha nem is vagyok biztos valóságosságában, s megpróbálok fölmászni, miközben a magatehetetlen alak még mindig a kezemben van.

Lev úgy érzi a föld alól kell életbe másznia magát. A karjai a pergő földbe marnak, minden erejét összeszedi, és úgy próbál meg felfele mászni. Ahogy temetéskor a göröngyök beterítik a koporsót úgy lepik el újra, és újra a küzdő egész testét. A karjai mélyen merülnek el a homokszerű talajba.
A méterek egyre jobban maradnak le mögötte, és már csak a tüdeje sípolását hallja, ahogy a felszín felé tör, a porhanyós talaj egyre szilárdabbá válik. A görgeteg, méretes kilós földhalmokká válik, és azok kezdenek el feléd zuhanni. Már csak két karcsapás kellene, na meg a lábizmaid megfeszítése hogy kijuss innen, de kockáztatnod kell. Ha tovább haladsz az egyre nagyobb földhalmok, elpusztíthatnak. Egy pont a fejed felé, és még kettő feléd száll. Ránézésre is eléggé súlyosnak tűnnek, még ha éreznéd mikor eltalálnak.
Varacskosnak sikerül megragadni egy eléggé méretes gyökeret, mi még a súlyát is elbírhatja. A föld remeghet ahogy csak akar, a mentőöv már megvan. Ám hogy a hasonlatnál maradjunk, a föld körülötted akár a hullámok, úgy hánykolódik minden rajta. A fák, a kövek, az ex-járda, amit már csak nehezen lehetne felismerni. Az alattad lévő meredély egyik pillanatra a másikra feltöltődik, és folytatja ezt a jó szokását, apró szemcsés porhanyós földdel. És még pár perc kell hogy teljesen el is tűnjön.
Míg a páros ujjú paták ragadják a vaskos gyökeret. A fa újra csak szilárd talajon kezd el állni, miközben a világ mozgása továbbra is egy háborgó tengerre emlékeztethet. Egyetlen biztos ponttal a gyökéren kapaszkodó remegő kézzel. A feljutás még így sem túl egyszerű, akár egy lándzsaerdő úgy terpeszkedik előtted a gyökérrendszer. Nem éppen hegyesek ,de a sokaság miatt nehéz keresztülvergődni rajta. A világ remegésének köszönhetően több lehetőséged is van, a fa mint egyik, és másik a biztos pont keresése ebben a földzuhatagban. Vannak keményebb pontok, melyek nem mozognak úgy mitn a többik, és meg is bírhatják a súlyodat, vagy az izmaira és disznó őseidre hagyatkozva megpróbálhatod kitúrni magadat ebből a földsírból. A gödör már nem mélyül amelyben benne vagy, csak telik meg alulról földdel, körülötted még nem minden normális, de kezd alábbhagyni a világ remegése.
Démoni izmok megfeszülnek, és teljes erőből szorítanak egyet az áldozaton. Aki meglepő hajlékonyságról tesz tanúbizonyságot. A karja embertelen szögbe kezd el hajolni, míg meg nem hallod a sikolyát. Nem éppen emberi sikoly, van benne fájdalom, van benne emberi érzelem , de van még benne a félelem olyan része, amit még te sem éreztél eddig. Sötét szívednek egy része megfagy ennek a hangnak hallatára.
Ám míg a férfi testének újraalkotása foglalkoztat, a világ nem áll meg. Újabb lavina kerít be, és már nincs rá esélyed, hogy megmenekülj. Több tonnányi föld teper le, présel össze, és tünteti el előled az eget. Újra a pokolban vagy, de már csak a sajátodban. Minden felől méterekre van a kőkemény föld, innen már nem mozdulhatsz.

//Kösz szépen Lupin a játékot, a kalandod itt véget ért 1 kredit a nyereményed//

Teljes magabiztossággal, elhatározottsággal, félelmet nem ismerve indulok fel a lefelé csúszó, zuhanó földhalmon.
~ Nincs ami megállíthasson, én vagyok az istenek felett álló Lev Hudson. A föld ősi szelleme kénytelen térdre borulni előttem, nem harcolhat velem. Egyszerűen túl menő vagyok hozzá, nincs ami megakadályozná, hogy ma este még elnézzek a kedvenc szórakozóhelyemre.
Igazából meg sem fordul a fejemben, hogy visszazuhanhatok, vagy nem sikerülhet amit elhatároztam. Néha kicsit arrébb lavírozok, ha nehezebb haladni, de egyébként laza az egész, nincs semmi. Látom a felém repülő nagyobb föld darabokat, azért nem vagyok hülye, ismerem saját korlát nélküli korlátaim. Ha most megállok és lehajolok, a rengés miatt visszazuhanok és szenvedhetek a föld alól való kijutással, ha megyek előre egy nekem csapódó törmelék könnyen megölhet és a végeredmény ugyanez. Végül ősi harcművészeti tudásomhoz nyúlok. Megyek egyenesen előre, fölfelé tovább. Ujjaim kinyújtom és egy vonalba rendezem, majd néhány rögtönzött karate fogással, egyenesen közepén ütöm meg a föld darabokat. Ha kell a másik kezem is használom. Egyszerűen hárítom és arrébb lököm azokat, nem vesződök vele, hogy kettéüssem, az már tényleg túl stílusos lenne. Most az is elég, ha három-négy határozott ütéssel eltérítem a pályájukról az akadályokat. Ezután már csak egyszerűen ki kell sétálnom. Respawn Levi versus Föld Anya... Első menet. Úgyis én nyerek, ez tény.

A gyökér, amit megragadtam biztos pontnak bizonyul, ám mintha a park tudná, mit akarok, és újabb hullámzás következik, mely mégjobban felkavarja az eddigi állapotokat. Próbálom megtartani magam, illetve egy következő kapaszkodó után nézni, aminek segítségével még feljebb juthatok. Egy gyökér rengeteg vesz körbe, melyek sokkal keményebbek és veszélyesebbek az előzőeknél, de ha vigyázok, még lehet belőle valami. Odafigyelve, ezeket a gyökereket próbálom meg kihasználni a feljebb jutásra, és ha egyszer kijutok a felszínre, esküszöm, hogy ledobok a parkra egy napalmot.

Lev minden közelharci tudását összeszedi, vagy legalábbis próbálja ezt megtenni. A földdarab nem okozna gondot senkinek, ha nem egy ilyen környezetben kellene elviselned. Feléd repül te találsz egy pillanatra szilárd talajt, és mikor elég közel jön megütöd azt.
Érzed hogy a találat sikerült, és azt is hogy ez neked kifejezetten fájdalmas. A karod ripityára törik, előbb csak az alkarod, majd a felkarod. És mielőtt még a szilánkos karod miatt belső vérzésben elvérezhetnél a föld magába nyel, és igaz alig alig élve de eltemet.
Varacskos gyökerek közé próbál kijutni. Sűrű akár a legszörnyűbb horrorfilmek erdejei. A kicsiken könnyen áttörsz, a nagyobbak felsértik ruhádat, bőrödet, sörtéidet, de még mindig tudsz haladni. A felszín méterről méterre közeledik. Ám a föld már csak az utolsókat remegi, és mintha csak egy utolsó erőfeszítést tenne, még egyet lök a világon, és teljesen elmúlik ez.
Csak ennyi kell neki, a fa megbillen. És eddigi életmentő gyökerek milliónyi halálos lándzsává válnak. Akár egy középkori csapda lenne, mi elől már nem lehet menekülni. A gyökerek először csak fájdalmas lassúsággal szakítják át a bőrt, majd a húst, végül a létfontosságú szerveket. Míg végül az alatta lévő élőket egy varázsütésre holtakká változtatja.

Lev újra éled a világ sötét körülötte, levegő nincs, csak ez a gondolat fut át a fejében, és már vége is ekkori életének...
Lev újra éled a világ körülötte nem mozog, hideg éjszakai szél fúj az arcába de csak abba. A teste még a föld fogja, csak egy lélegzetet akarna venni, mikor érzi, hogy a bordák ripityára törnek testében...
Lev újra éled a világ kifordult magából, az égen a csillagok milliónyi lángként világítják meg a világot, de ebből semmit sem látsz, csak érezhetnéd mielőtt a fejed felett lévő kő be nem szakítja koponyádat, és préseli ki az fehérkés agyvelőt....

...

Lev újra éled a világ már nem változik, száz és száz halált halt mire aszfaltot érezhet a talpa alatt. A teste remeg, a fizikai fájdalom, és a megterhelés mind-mind az előző testeinél maradt. Ez most a lelki megterhelés, ennyiszer újraélni halálát az embernek, nem csak egy normális embert viselne meg, hanem egy olyat is mint te.
Végül mégis kijutottál, de tudod nem minden áldozat nélkül. Előtted Gotham City, fényei hívogatóak. Mögötted a park mely nem egy életet ragadott magához. A vérük most a növényeket táplálják, és csak kevesen tudják mi is volt az igazi oka.

//Na köszönöm a játékot, már nem akartam túlságosan elhúzni. Kevin jutalmad + 2 kredit, Ramirez jutalmad a karakter (egy kevéske változtatás mit megköldök) VAGY +3 kredit, csak rajtad áll mit választasz.//

Epilógus

A maszkos idegen árnyékként suhan a sötétségben. A világ remeg körülötte, még az ő képességeit is megviseli a tovahaladás. Minden pillanatban életével játszik, mégis mindig túljár a kaszás eszén.
Végül megtalálja a célt. A rengés epicentrumát! A kis csapat, a menekülők maradéka, már párat elnyelt a föld, vannak nem kevesen kik súlyos sérülésükből soha nem fognak teljesen felgyógyulni.
Egy emberek számára elképzelhetetlen ugrással megteszi a távolságot közte és a szőke lány között. A világ minden remegésének engedelmeskedik. A férfi megragadja magához húzza, és a roham kezd lanyhulni. A finom érintések, a tökéletes ismerete a testnek enyhíti a testi traumát, mit a lány átél. Ám mégsem ébred fel. Csak egyetlen férfias módja maradt palettájának. Méretes kezével hatalmas pofont kever le a lánynak. A fájdalom még egy utolsó lökete remeg végig a világon, és a lány kinyitja szemét.
- Árva gyermek, gyere velem! Segíthetek rajtad, nézd mit tettél, nincs más lehetőséged! Higgy nekem, jobb lesz sorsod! - A szava szívbe hatolnak. A környező véres világ félelmetes fájdalmas, mindenki számára. Csak pár fájdalmas nyögés adja tudtukra, hogy innen menni kell minél hamarabb.
Szőke lány lassan feláll, és a méretes mellkasra hajolva elindul, merre a férfi viszi. A megmarad túlélők félelmesen figyelik. A sötétség eltakarja a párost, és csak remélni tudja mindenki soha ne találkozzanak velük.