Park környéki lakónegyed

Mivel nem nagyon lepődött meg, így elképzelhető, hogy számított arra, hogy megfejtem a kilétét, ám még nem támadt meg, így gondolom nem akar bántani. Legalábbis egyenlőre. Azért még válaszoltam:
- Még szeretnék távozni. Miért is foglalkoztat? - úgy csináltam, mintha gondolkodnék - Vajon miért is? Talán azért, mivel nem szeretnék szétkaszabolva feküdni. Végülis igen, ám nemez a lényeg. - fejeztem be.
Mive jól tudtam, hogyha így folytatom, akkor bármikor rám támadhat. Éppen ezért gyorsan távoztam.
- Most viszont mennem kell tovább keresgélni. Persze nem utánad, hanem a kincsekért. - mondtam, sé indultam.
Ez nem hazugság volt, mivel már tényleg szerettem volna valamikor folytatni a kutatást. Elgondolkodtam azon is, hogyha Denisével találkozok, akkor megkérdezem tőle, hogy nincs-e kedve segíteni nekem. Hát remélve, hogy megtalálom elindultam.

Mivel nem nagyon lepődött meg, így elképzelhető, hogy számított arra, hogy megfejtem a kilétét, ám még nem támadt meg, így gondolom nem akar bántani. Legalábbis egyenlőre. Azért még válaszoltam:
- Még szeretnék távozni. Miért is foglalkoztat? - úgy csináltam, mintha gondolkodnék - Vajon miért is? Talán azért, mivel nem szeretnék szétkaszabolva feküdni. Végülis igen, ám nemez a lényeg. - fejeztem be.
Mive jól tudtam, hogyha így folytatom, akkor bármikor rám támadhat. Éppen ezért gyorsan távoztam.
- Most viszont mennem kell tovább keresgélni. Persze nem utánad, hanem a kincsekért. - mondtam, sé indultam.
Ez nem hazugság volt, mivel már tényleg szerettem volna valamikor folytatni a kutatást. Elgondolkodtam azon is, hogyha Denisével találkozok, akkor megkérdezem tőle, hogy nincs-e kedve segíteni nekem. Hát remélve, hogy megtalálom elindultam.

//Miért másoltad le a postodat?//

Méregcsók szavaidon igen csak meglepődik, és az értetlenség egyezményes jeleként, kikerekedett szemekkel, és félig nyitott szájjal néz téged. A grimasz, amit hozzá vág, csak egy pluszt ad hozzá, hogy teljes legyen a kép. A költői kérdéseid után elviharzol, a nő még annyit utánad kiált.
- A legközelebbi viszont látásra Ryuu, de vigyázz magadra veszélyes a város mostanában! A kunhó várni fog rád... - Ezzel pedig el is tűnik szemeid elől. Ahogy megjelent most úgy olvad bele a növényzetbe, mintha ott sem lett volna.
Az ösvényen visszafelé haladsz, és mivel még mindig elég korán van, a tábor még nem nagyon éledezett fel. Már elvétve látsz egy-két férfit, akik éppen a tábor szélén álldogálnak, mint ahogy talán tették tegnap is. Mintha csak őrködnének, vagy éppen könnyítenek magukon, innen nem látod. Azt sem hogy melyik lehet Denise kunyhója. Így most döntened kell vársz pár órát, hogy felébredjen ténylegesen a tábor, vagy megkeresed Denise-t, vagy elindulsz az utadon az ereklyédet megkeresni.

Mivel nagy döntés kellett hoznom, így úgy gondoltam várom kegy kicsit, mivel Denisének meg be akartam mutatni valakit. Hát vártam, ám nem akartam unatkozni így hát, kicsit el kezdtem edzeni. Egy közeli fát néztem ki magamnak, mivel az nem tűnt olyan keménynek, így könnyedén tudom ütni, anélkül, hogy eltörne a kezem. Először két egyenes ütést indítottam a fa kérge ellen, utána egy rúgást is, és ezt ismételgettem, és próbáltam egyre gyorsabban megcsinálni. Ezt egy óráig csináltam folytatom, utána viszont jöhet egy kissé nehezebb módszer. Fel kell másznom a fa tetejére, így kitartásomat fejleszthetem. Rögtön felkapaszkodok a felettem lévő ágra, és felhúzom magam. Onnan átugrok a mellettem lévőre. Ezzel a technikával jó ideig feljutottam, amikor is megcsúszott a kezem, így majdnem leestem, ám az alattam lévő ágra lábaimmal megkapaszkodtam, így csak fejjel lefele lógtam. Nem akartam feljebb menni, mivel már úgyis a fa tetejének a közelében voltam, így egyszerűen lejjebb ereszkedtem folyamatosan, végül lehuppantam a fűre. Ennyi egyelőre elég is volt, mivel ez is elvett az időmből legalább másfél, ha nem két órát. Hát mit volt mit tenni elindultam körülnézni, hátha már felkelt Denise, ha igen akkor kijjebb vezettem a faluból, hogy nehogy megzavarjam valaki álmát, és figyelmeztetem, hogy nehogy hirtelen mozdulatot tegyen, és állandóan maradjon mögöttem. Ha nem akkor addig keresem, míg meg nem találom, és megcsinálom a fentebb írt dolgokat. Amint ezzel meg voltam ujjaimat számba véve fütyültem egy hosszút. Utána csend. Lehet, hogy Denise nem érti miért csináltam ezt, így csak nyugtattam:
- Nyugalom! – csitítom.
Alig mondhattam ki, máris zaj hallatszódott pontosan előttünk. Már majdnem odaért a zaj forrása, amikor is elhalt. Nem vártam sokáig, máris felvettem a támadó pozícióm, és a zaj forrásával egy időben én is előre ugrottam. Egy hatalmas szürkefarkas ugrott elő, és mivel én is ugrottam így összeütköztünk volna, ám én rövidebbet ugrotta, és a farkas így tovább rapült volna, ám én egy ügy fogása l átkaroltam, és lefogtam, hogy ne tudjon elmenni.
- Szép volt, ám túl feltűnő volt, Tapmancs. – mondtam a farkasnak, és Deniséhez fordultam – Ő Tapmancs, a kisállatkám. – mondom mosolyogva – Ő is segít felkutatnom a kincseket. – fordulok vissza Tapmancshoz – Őt Denisének hívják, ő kísért ide. – ismét a lányhoz szólok - Mond csak Denise, nincsen kedved ma segíteni nekem kutakodni?
A lány válaszát várva vártam.

Mikor Tapmancsnak havta Denise a farkast, az felmorgott, és még akkor sem csillapodott, amikor a gyerek kalóznak tetette magát. Ettől kicsit elmosolyodtam, és szóltam Denisének, úgy hogy Tapmancs ne hallhassa olyan jól, igaz ez kicsit nehezen lehet, hisz nagyon jó a hallása, és amúgy is nagyon közel voltunk hozzá.
- Jó lenne, ha nem szólítanád Tapmacsnak. - ha kérdőn nézne rám, akkor folytatom - A Tapmacs szólítsát csak nekem engedi meg. Idegeneknek ő csak Szürke Démon. Volt arra példa, hogy széttépet valakit, mivel folyton Tapmancsnak szólította.
AMint ezt tisztáztunk én felállok, és már hangosabban folytatom.
- A város északi részét nézzük át. Denise! - nézek a megszólítotra - Te velem jösz, és mi az északi városrész, nyugati felét nézzük át. Tapmancs! - fordulok most a farkashoz - Te pedig a Keleti felét nézed mát. Ha valamelyikünk is talál valamit, akkor a szokásos móddon közöljük a másikkal.
Miután e zis megvolt elindultunk. Mivel nem akartam, hogy Denise elcaplasson megkértem, hogy fogja meg a kezemet, mivel nem akarom, hogy baja esen. Miután elértük az átkutandó városrészt különváltunk Tapmancsal, és DEnisével együtt elindultunk átnézni a város kijelölt részét.
- Denise, szólj ha olyan dolgot látsz, ami nem mindennapi. Például egy vörösszemű illetőt, esteleg egy furcsa embert, vagy ilyesmi.
Ne akartam megmondani, hogy ereklyéket gyüjtünk, mivel eeről nem szeretném, hogyha Méregcsók is tudomást szerezne. Mit volt mit tenni végigcaplatunk a városon. Menet közben, ha Denise elfáradna, akkor felvenném nyakamba, ha pedig éhes lenne, akkor beugranék egy éleliszer üzletbe, esetleg édességboltba venni valamit Denisnek. Mivel nincsen olyan sok pénzem mindig csak valami olcsót szeretnék venni neki, ám ha akad olyan is amit megkívánna, hát legyen. Mindazonáltal próbálom eléggé átnézni a város ezen pontjának minden egyes részét.

Mivel Denise nem akart velem jönni, hát megváltozott egy kicsit a terv.
- Akkor a Parkban keresgéljünk egy kicsit. - mondom, és megtörve elindulok.
Tapmancs is jött utánunk, és szokásásnak híven szorosan a lábam közelébe ment, amint meglátott egy idegent, és morgoni kezdett rá. Már lassan teljesen fejünk fölött volt a nap, amikor is úgy gondoltam ideje harapni valamit.
- Tapmancs! - mondom - Itt a kaja idő, néz körül, hátha találsz valami ehető bogyókat.
Szerencsére sejtettem, hogy van a közelben valami, így nem csalódtam, amikor Tapmancs viszött, és egy-pár bocsót dobott le elém.
- Szép volt, na mutasd az utat. - simogattam meg a fülét, és már indultunk is.
Egy két perc után, már szedegettem is a bogyókat a bokorról teljes nyugalommal, hisz tudtam, hogy Tapmancs orra megérzi, ha mérgező lenne-e a bogyó. Miután teljesen belaktunk a bogyókkal, én Denise, és Tapmacs, már indultunk is tovább ,,kincsekre'' vadászni.

/bocs elhagyott az ihlet XD/

- Sajnálatos módon nincs, ám van egy különös ismertető jele annak, ha valaki birtokolja. – mondtam Denisének – Furcsamód mintha mutálódna. Mondjuk nagyon maga, és izmos egy átlagemberhez, és olyan arcot vág, mintha megszállták volna. Jut eszembe. Ha találsz akár egy kincset is, ami éppen akármilyen misztikus lényt is ábrázol, akkor nehogy hozzá érj, mivel akkor az átok lesújt rád.
Mondom kicsit viccelődve, ám komolyan. Egy jó félórai séta után megállok megkérdezni Denisét:
- Nem vagy még fáradt? Pihenjünk? – kérdezem tőle.
Ha fáradt, akkor megállunk pihenni egy jót. Ha nem akkor indulunk tovább.

- Rendben. Akkor induljunk vissza fele. - mondtam, ám hirtelen észrevettem, hogy Tapmancs kiszagolt valamit, amit úgy vettem észre, hogy orrát magasba emelte, és füleit visszacsapta, amit csak akkor szokott tenni, ha érez valamit - Denise te menj előre, ha jól gondolom Tapmancs kiszagolt valamit. Mindjárt megyünk előre.
Alig fejeztem be, máris Tapmanccsal el is indultunk a szag irányába. Igaz, hogy mindjárt vihar jön ide, de mivel eddig is a szabad ég alatt aludtam nem fog zavarni annyira, mintha most lennék először záporban.
- Jól van Tapmancs szedjük a lábunkat! - mondtam.
Szerencsére megértette, és már gyorsabb tempóban idultultunk a szag irányába.

Denise kicsit megállt mikor szóltál neki hogy Tapmancs megérzett valamit. Gyermeki homlokát összeráncolta és úgy nézett téged mint aki nincs rendben, majd ez a tekintet megváltozott, végül vállat vont.
- Hát jól van. Majd akkor később találkozunk! - köszön el tőled és Tapmancstól immáron vidáman és hangos énekléssel elszalad. Hangja egyre jobban távolodik, végül teljesen elhalt.
A szag egyre erősebb, szint úgy mint a szél ami hozza. Érzed a nehéz levegőt, kissé mintha nyomasztó lenne. Az égen már ott vonszolják magukat a sűrű és vastag esőfelhők, de még nem úgy néz ki, mintha akaródzna nekik az embereket meghinteni. Tapmancs egyre jobban érzi a kellemetlen szagot, mely számára mintha az otthon szaga lenne, de mégis keveredek valamivel. Valamivel ami fenyegető mint számára, úgy számodra is. Egyre csak mentek és mentek, a fák sűrűje, a bokrok nagy levelei lassan ritkulni kezdnek. Messzi már hallani a város mindennapi zaját, ahogy az autók robognak, illetve olykor dudálnak. Valahol még egy mentőkocsi riasztója is elhangzik, majd elhalkul. Szinte biztos vagy benne, hogy hamarosan kiértek a csodaszép parkból, abból az Édenkertből, melyet Méregcsók alkotott. A fák felett már néha egy-egy nagyobb épület körvonalait is lehetett látni, a kellemes természet illata lassan átadta helyét a bűzös város szagának. Itt már madarakat sem hallani, inkább emberek zsivaját, ahogy beszélgetnek vagy épp egymásra káromkodnak, kitudja miért.
Neked viszont nem ezek az emberek az úti cél. A szag egyenesen a városból jön, Tapmancs ha tovább indul utána, át kell mennetek az utca másik felére, viszont itt már a szagot sokkal nehezebb követni, hisz ezernyi mást is érez bundás barátod. Te magad sem tudod eldönteni hogy mit érezhet, szint úgy mint Tapmancs sem, de igencsak megbabonázta őt ez. Haladtok az utcán és hamarosan, nem is olyan messze feltűnik egy nagy felirat, mely kék fényével csalogatva világít. S ennek a helynek nincs más neve mint a...
Blue Devil Night Club
Hirtelen kellemes bizsergetés fut végig testeden, minden egyes porcikádat megkocogtatja. Olyan érzés ez, mintha édesanyád meleg karjai ölelnének téged magukhoz szeretetteljesen, hogy megóvjon minden bajtól. Még soha életedben nem éreztél ilyet, akkor sem mikor még édesanyád élt és magához ölelt. Ez az érzés más volt.
Tapmancs érezheti, hogy a szag egyre jobban erősödik, és bizony pontosan a Night Club felé vezet.

//Ha gondolod írhatsz még reagot ide is, de lehet már a Blue Devil Night Club-ba is//

Miután történt azaz incidens, már semmi sem a régi. Azelőtt a felhőtlen szórakozás, könnyű élet, bulik, csajok, hülyeségek, minden ami hozzám tartozott. Utána jött Méregcsók és az édenkert, ami megragadott és magához szólított. És most az egyikből sincs semmi. De ez nem elég ahhoz, hogy megállíthassák a hatalmas Lev Hudsont.
Napok óta csak bolyongok az erdőségben, természetesen vannak még mások is a csapatból, akik velem tartanak, de ez nem segít a helyzeten
~ Annyiszor kellett már meghalnom, amiatt mert nincs mit enni, hogy ez lassan általánossá válik. Nagyon éhes leszek, kivárok amíg éhezek, majd megölöm magam, hogy az új testben jól érezhessem magam, a hullát meg elrejtem, ezek a vadállatok még megennék. Szörnyű ez a társaság, még meghalni sem hagynak.
Nagy lendülettel indulok meg az úton, a város felé, hogy még időben oda érjek és keressek magamnak valamilyen lehetőséget, amit könnyen kihasználhatok. Ideje lenne végre beszabadulni valami durva partyra.

Nem könnyű. Egyáltalán nem könnyű azok után, ami történt. Gotham-ben a mindennapko számomra az est sötétségét jelentették, és ezt most csak még jobban beárnyékolták a fák lombjai. A Méregcsók eset után nem tudtam mihez kezdjek, és eleinte csak haladtam a többiekkel. Az én esetem ráadásul extrém nehéz is. Ha az emberek meglátnak, inkább tartják azt a bizonyos távolságot, és ezért sajnos nem is okolhatom őket. Először a saját szüleim árultak el, majd pedig ez a Méregcsók esett tett be, nem is olyan kicsit. Ha próbálok segíteni, az emberek vagy elutasítják inkább, vagy ha elfogadják, az arcukon akkor is látszik, hogy nem fogadják teljes őszinteséggel, és mintha próbálnának minnél hamarabb lerázni. Mindegyis, egyedül mindig is jobban megvoltam.

Terveim szerint nagy lendülettel indulnék meg előre, mikor az egyik gyönyörű hölgy tétován ugyan de magához ragadja a vezetést és javasolja, hogy induljunk. Nem tudom, hogy lehetett gyorsabb nálam. Valamilyen különös, hátborzongató érzés fut át rajtam, de nem hagyom magam az uralmába keríteni.
~ Én vagyok a hatalmas Lev Hudson, az istenek könyörögnek előttem, térdre borulnak nagyságom előtt. Nincs semmi ezen a világon ami árthatna nekem, nem szabad ilyen szintre lealacsonyodnom... mint félelem.
Amikor a nő elmondja a javaslatát, ha hagyja akkor gyorsan mellé lépek átkarolok és végigintek kezemmel a horizont vonalon végig a sűrűségen.
- Igen mind itt vagyunk, a város közepén lévő park sötétjében, ahonnan nem lehet negyed óra alatt kijutni minden gond nélkül és fél nap alatt normális életet kezdeni. Teljesen elveszettek és elhagyatottak vagyunk, nincs esélyünk. De én megmutatom nektek a fényt! Ahol még vaddisznó agyarakkal is van remény.
Beszéd közben teljesen beleélem magam az egészbe, néhány pillanatra én is elhiszem, hogy ezt komolyan gondolom. Miután végzek hirtelen ellépek a nőtől és ha tehetem, senki nem akadályoz akkor a lehető leggyorsabb tempóba megindulok az ösvényen, szinte már futva. Hanyagul szólok vissza a vállam felett.
- Komolyan emberek ez csak egy kisebb erdő. Nincs itt semmi amitől tartani... Aaaarrggh!
A mondat zárása előtt hirtelen oldalra berántom magam az egyik sűrűbb bokorba, mintha valami elkapott volna. Majd kúszásban folytatom tovább amíg távolabb nem érek a csoporttól.

Néma csend, nem sokat beszéltem, mióta visszatért a régi énünk. Mindenki próbálta feldolgozni az elmúlt idő történéseit, ki könnyebben, ki nehezebben. Egy fiatal lány lépett előre, és mint újdonsült vezetőnk, beszélt hozzánk. Nem volt butaság, amit mondott, de nem tetszett, főleg nem, amit ezt követte.
- És ki választott téged vezetőnek? - kérdezem tőle, kissé hangosabban, mert távolabb álltam, mint mások, majd rögtön meghallom egy másik férfi utalását a vaddisznókra. Közelebb lépek, és egy baráti sallert nyomok le neki a tarkójára.
- Ezt hogyan is értetted, ember? - kérdeztem vissza, és az "ember" szót megnyomtam kicsit, és maró gúnnyal ejtettem ki.

Érdeklődve figyeltem az odalenti csoportosulást s még jobban megbújtam az árnyékban. Láttam az ostoba kis közjátékot ami után Levi lelépett, magára hagyva többieket...

Én is előre mentem, vigyázva minden léptem, a szélrózsa minden irányába figyelve, nehogy baj érjen, s közben a többieket nem szem elől tévesztve, kémelve előre, egy engem, vagy őket fenyegető veszély jelenlétét keresve...