Park környéki lakónegyed

A sötét na meg a napszemüveg elvakítaná bármilyen átlagos embert, sőt még a nem átlagosakat is. Úgyhogy szinte teljesen sötétben lépked előre Lev. A közeli bokor megrezzen. Egy ember nagyságú árny suhan felé, és mielőtt még odakaphatná fejét, vagy éppen hogy csak lekaphatná fejéről a szemüveget, egy csak egy őrült mosoly az amit láthat. Na meg a jéghideg pengét, ami gyomrába mélyed. Túl gyorsan hogy lehessen tenni ellene valamit, de elég lassan, hogy halálosan komoly fájdalmakat éljen át. Elmeszaggatóan hosszan. Míg csak újra tudatára nem ébred egy közeli bokorban. A helyszín ismerős pár perce sem lehetett hogy elhagyta ezt a fát, aminek most támaszkodik. A közelben lehet a gyilkos és a hulla is. Csak pontosan nem lehet behatárolni.
Ágról ágra ugrálva közelíted meg az alakot, és a hörgésnek vélt hangok halk motyogássá válnak. Nem tűnik bolondnak a fickó, sőt kifejezetten értelmes dolgokat mond, csak annyi benne a orvosi, és már tudományos szó, hogy nem érted őket. Ettől függetlenül, még nem tűnik úgy hogy észrevett. Annyit még ki tudsz hüvelyezni szavaiból, hogy valami kísérletről beszél, na meg hogy nagyon jól halad, igaz túlságosan is lassan.
Varacskos áll akár egy kőszikla, minden neszre figyel, minden mozdulatra, de nem tudja kiszúrni ki is lesi őt. Állati ösztönei megsúgják neki hogy van valaki, de azt nem hogy tényleg ki is lenne az, és hogy honnan jön. Ám az ösztönök még eddig nem csalták meg erre pedig bizonyíték is jön. Egy erőteljes, és elég mély férfi hang szól. Rekedt, és megkínzott, mint aki több emberöltőre elég dolgot látott már, de még hosszú út áll előtte.
- Hol vannak a túlélők? - Kérdezi egyszerűen, a hang szinte mindenhonnan jön, de leginkább mögüled.

Nem látok semmit, de ez egyáltalán nem probléma, legalább jól nézek ki. Ennek meg van az a hátránya, hogy már csak későn veszem észre, hogy valaki van mellettem. A következő pillanatban éles fájdalmat érzek. Már nagyon sokszor meghaltam és volt sokszor, hogy szenvedtem tőle, de a késszúrást mindig is utáltam. Egyszerűen lehetetlen megszokni azt az éles fájdalmat, az érzést, hogy benne van az emberben valami, ami szétszedi. Felüvöltök a fájdalomtól, ez így nagyon nem stimmel. Ha tehetem elkapom a kezet és egy erős mozdulattal még jobban magamba rántom a fegyvert, hogy gyorsabban meghaljak végre.
Amint feltámadok körbenézek, leellenőrzöm, hogy minden felszerelésem ami ilyenkor nálam szokott lenni nálam van-e.
~ Rendben, elfogadom, mégis van itt valamilyen őrült gyilkos. Igazuk volt a többieknek. Viszont ez is egy racionális magyarázat, egy Gothami Arkhamból szökött sorozatgyilkos nem földöntúli jelenség, csak egy egyszerű ember. Nem kell túlparázni, minden rendben lesz.
Ha rajtam van a cipőm akkor kétszer a sarkát a fának csapom, hogy aktiváljam a pengét. Ezután elindulok, próbálom a fák elhelyezkedéséből, sűrűségéből kitalálni, hogy merre lehet a tisztás, ahonnan az erdő felé indultam. Így próbálom megtalálni a holttestem és a gyilkos nyomát. Ha nincs túl sötét a lábnyomokra is figyelek. Ez egy gyilkos, gyilkosság is történt, ideje, hogy pontosan kinyomozzam az esetet! Imádok nyomozni, én vagyok a legjobb, minden krimi hősnél gyorsabb és alaposabb tévedhetetlen Lev Hudson. A gyilkos jobban tenné ha feladná magát.
Ezúttal óvatosabb vagyok figyelek oldalra és mögém is, hogy ha az ismeretlen alak megint előkerül akkor rögtön reagálhassak. Nem próbálok kitérni csak azonnal is visszatámadással, kobra stílusban egyik lábammal erőteljesen, térdből próbálom tökön rúgni a pengével. Nem mondom, hogy nem ijesztő a hely, kicsit a félelem is rásegít az éberségre így. Zsír.

Eme különös zagyvaság mely elméje s a valóság kuszálásban leli örömét teremt egy oly bizarr szimfóniát, mely szétkapja az agyat. Szíve még mindig hevesen zakatol a kegyetlen álom után, s most még dühösebb. Valami összetört benne, valami elromlott lelkében, s most érzelemmentes, sötét, testéhez méltó tekintettel mérte végig az alakot. Hallgatta amit a férfi karattyol, s értelmezte azokat, majd közvetlenül a férfi feje fölé ugrott nesztelenül, s onnan is szemügyre vette. Fegyvert vagy bármit mi veszélyt jelenhet számára, kémlelt, s felkészült hogy lefegyverezze a fehér köpenyest, s megtudakolja, mi eme zavar az erdőben.

Lev minden felszerelését megtalálja magánál, úgyhogy nem kell visszamennie érte a hullájához. Ám ettől függetlenül még visszamész. Az utat nem nehéz megtalálni, mert hát az erdő igaz tök ugyanolyan, és semmilyen nyomkövetési vagy komolyabb tájékozódási képességed nincs. De az őrült kacagás, és a folyamatos émelyítő puffanások könnyedén megmutatják az irányt.
Ahogy haladsz a susnyásban meglátod a fröcskölő véredet, és azt is hogy ki tette veled. Egy nem túlságosan izmos alak, teljesen kopasz, és szőrtelen, ám a kezében tartott méretes penge, nem sok tévedni valót hagy. Ő volt az aki végzett veled.
Úgy látszik most végzett a holtested darabolásával, és felegyenesedik. Egyszerű embernek tűnik, akit sok baleset ért. A testén lévő hegek legalábbis erre utalnának. Vagy ezt lehet gondolni ,míg nem látod, hogy a pengét maga ellen fordítja. Méretes vágást ejt a karján, a számtalan mellé. Nem vett még észre, de a tisztás közepén áll, így te könnyen szemmel tarthatod.
Démoni lány az ágon van, és figyeli kiszemelt áldozatát. A jelmezes alak, még mindig nem vette észre, és így ténykedik tovább. Párat előre lép, mintha nem tudná merre is tart. Majd megtorpan egy is időre, csak hogy utána újra tovább haladjon. Ezt háromszor eljátssza, mire végül megállapodik. Lehajol az fű szintjére, és elkezdi simogatni a selymes virágokat.
Elővesz a táskájából egy elég élesnek tűnő metszőollót, és egy két világot megszabadít a földi léttől, hogy táskájába rejtse később. Még nézegeti a világokat, mikor a hold végre kibújik a felhők közül, és bevilágítja az egész parkot. Most már látod teljesen az alakját, egy férfiről van szó, igen sovány, ruhája durva darócra emlékeztet, az arcát nem látod méretes kalapja miatt, de annyi bizonyos emberről van szó, nem holmi természetfeletti jelenésről.

Igazából egyáltalán nem értek a nyomolvasáshoz, vagy az éjszakai erdőben való tájékozódáshoz, soha nem voltam cserkész, ez van. De a hatalmas Lev Hudsonnak nincs szüksége ilyen halandóknak való jártasságokra, meg van az alap hangulat és kész, az is bőven elég. Szépen haladok előre az erdőbe és végül megpillantom a gyilkos fazont. Leguggolok és néhány másodpercig mozdulatlanul a bozótból figyelem.
~ Elég idegbeteg, őrült, pszichopata, mazoista formának tűnik, de csak egy átlag ember. Legalábbis remélem, hogy csak egy átlag kattant tömeggyilkos. Hééé azaz én testem. Ez kicsit sok lesz, nem baj majd ha megengedem neki, hogy megadja magát, akkor egyesével darabról darabra fogja összeragasztani és eltemetni a szent testemet. Vagy legalábbis ez a terv. Mintha régen olvastam volna egy ilyen strigulázós alakról a helyi újságban... valamelyik cég épületében rendezett mészárlást a belvárosban. Majd utána kell néznem, de határozottan ismerős. És akkor most vissza a tervhez.
Néhány percig figyelem az alak mozgását, visszatartom a levegőm, és csendben maradok. Egyelőre még kivárok, hogy mit tesz, de nem mozdulok. Ha tovább állna a gyilkos forma, vagy úgy indulna el hogy kikerül a látómezőmből, akkor lépek akcióba. Ha észrevesz akkor is ezt teszem. Lazán felállok és normál tempóban, kicsit sietősen azért megindulok felé, és még integetek is a hatás kedvéért. A kellő távolságot azért tartom.
- Gyilkos srác! Cséé. Ezer éve nem láttalak, helyzet?
Figyelek rá, hogyha nekem támad gyors mozdulatokkal kitérhessek a pengék elől, vagy még időben elkezdjek futni. Remélem azért meglepődik, hogy ráköszön az előbb feldarabolt áldozata.

Próbálom kiszűrni a felesleges hangokat, és sikerrel is járok. Hátam mögül egy tömör, de annál velősebb kérdés érkezik, és rögtön a hang irányába fordulok.
- Nem tudom. Szétszéledtek. - fejem folyamatosan mozog ide-oda, hátha esetleg megpillanthatom valahol, figyelek a lombokra, bokrokra is. Nem volt miért hazudnom, így amit mondtam, az a teljes igazság, és remélem, hogy beéri vele. A park nyomasztó hangulata, és a valaki ittléte komoly probléma. Kifelé indultam innen, de úgy látszik, hogy a parknak más tervei vannak. Vagy esetleg valaki irányít mindent a háttérből?

Érzéketlen tekintettel mered a különös virágszedőre, s gyilkos indulatokat visszafogva ökölbe szorítja kezét. Ledöbbent tulajdon bensőjének gyilkos vágya miatt, sose volt még hasonló, de úgy tűnik ez a hely s a félelem megmutatja mi rejlik a szívek mélyén.
Mégis, nem szabad elhamarkodottnak lennie, továbbra is csupán csendesen figyel a sötétből, s majd meglátjuk merre viszi eme fura egyén által vezetett ösvény.
Újra szétnéz maga körül, még véletlenül sem hagyhatja hogy meglepjék, s ahogy elkezdi követni a fura fazont, még óvatosabban mozog s még inkább figyel a környezetére.

A gondolataid a múltba révednek, és tényleg emlékezni kezdesz a fickóra. Egy régi újságcikkben olvashattad, vagy valamelyik internetes portálon akadhattál rá. Mr. Zsasznak hívják, és többször is megjárta az Arkham Elmegyógyintézetet. Az utolsó gyilkosság sorozatát jól emlékszel egy irodaépületben jó két éve végezte el. Azóta sem kapták el, úgy látszik most átrakta székhelyét a zöldbe.
A férfi mikor már éppen el akarna menni, te kilépsz a bokorból, és ráköszönsz. A kopasz fején a bőr redőkbe rendeződik, ahogy észrevesz. Először rád, majd a hulládra néz, és nem tudja hova tenni a dolgot. A kezében a kés nem remeg meg, de nem is közelít hozzád. Még szűk tíz méter van közöttetek, ám a gyilkosod tétovázik.
Varacskosunk válaszol, ám újabb kérdés nem jön. Csend telepszik újra az erdőre. A hang forrását még mindig nem tudod hova tenni, míg csak meg nem döbbensz hogy a következő mondat közvetlen közelről hangzik feléd.
- Már túl öreg vagy, nem tudok mit kezdeni veled. - mondja a férfi aki alig fél méterre áll tőled. Fogalmad sincs hogyan került oda, vagy miért nem vetted észre.
Kétszínű maszkja alól perzselő szemek mérnek végig. Alig magasabb nálad, testalkatán látszik csupa izom, és erő. Biztos önmagában, és a hátán hordott karjával könnyedén tudna bánni. Eléggé fel van szerelve hogy egy egész háborút megvívhasson egyedül. - Mond el hol váltatok szét, és segítek kijutni innen. - Felajánlásnak tűnik, de mégis olyan mintha utasított volna, valami kölyköt. CSak áll szálfa egyenesen, és néz téged, várja a választ.
Démonunk még mindig himbálózik az ágon, míg a Madárijesztőre emlékeztető alak ténykedik tovább. A szél egy kicsit megmozdul, és a hold teljesen kidugja fejét. Az árnyékod a földre vetül, az alak észreveszi, és ezzel le is lepleződtél. A férfi nem néz hátra, nem is tekint feléd. Csak egy pillanatra méri végig az árnyékodat, és máris rohanásba kezd. Vékony lábai gyorsan viszik, így nehéz lesz követni a fákon keresztül, mármint ha ez a szándékod. Hamar egérutat nyerne.

Frusztrált vagyok eléggé, de ehhez képest teljesen lazán sikerül elősétálnom. A forma, ahogy sejtettem nincs teljesen képben, ami jó, mert nem támad rögtön nekem. Emlékezetem nem csal, akkor voltam kezdő nyomozó, meg vannak az ügy részletei, már tudom ki ő.
~ Hát persze, Zsasz,  a saját cégépületében kezdte. Érdekes ügy volt, volt bent túszdráma, egy félig széttépett macskanő, alkalmazottak hullái, biztosan nem csak ő volt az egyetlen őrült akkor este. A rendőrség persze nem talált semmit, két év távlatából sem. A nyilvánvaló bizonyítékok ellenére. De az istenek felett álló Respawn Levi már most könnyen megoldhatná az ügyet, ha nem érdekelne jobban, hogy a lehető leggyorsabban jussak egy normális, hangulatos helyre, ahol vannak elég jó nők is. Ez most prioritás.
Kihasználom a kis előnyöm, igazítok a egy mozdulattal a félre fésült, rövid, barna hajamon, hogy tökéletes legyen, majd a mosolyom is ahhoz igazítom. Király. Megnyerő módon próbálok higgadtan és tagoltan beszélni hozzá, gesztikulálva és artikulálva. Pont ezért igyekszem jól bemérni az irányt a többiekhez.
- Figyelj Zsasz srác, én vagyok az istenek urát megtestesítő, hatalmas Lev Hudson. Akárhányszor megölhetsz, mindig fel fogok támadni, felesleges törnöd magad. Téged a rendőrség két éve keres, ha eddig nem találtak meg ezután se fognak, szóval nincs para. De van egy menő ötletem, a problémára. Én elmegyek arra... - csettintek két kezemen majd mind a két hüvelykemmel hátam mögé mutatok - lelépek valami jobb helyre, ahol vannak sunák is. És te meg mész a másik irányba, és nem is láttuk egymást.
Itt megállok és megvárom a reakcióját, hülyének fog nézni, a tudatlan halandó, de erre már előre számítok, ezért kontrázok időben.
- És leszek olyan rendes, hogy elmondjam, hogy a többi gyanútlan áldozat arra ment, amikor külön váltam tőlük. - ezzel az éghez és holdhoz képest megpróbálom emlékeimből meghatározni merre lehetnek a többiek. Azután újabb két csettintéssel, ezúttal mutatóujjaimmal lövöm be az irányt. Ha ez nem sikerül random adom meg az általam gondolt irányt.
- Mit szólsz hozzá?
Természetesen számítok rá, hogy időközben rám támad, vagy esetleg azt se hagyja, hogy befejezzem. Ez esetben távol maradok és kitérek előle, amíg közel nem ér, majd amikor rúgástávolságban van, kettőt dobbantok gyorsan, majd próbálom a cipőm pengéjével tökön rúgni. Jól fog neki esni. Ha nem sikerül, mással nem próbálkozok, maximum megint meghalok. Egyébként nem vagyok gyáva, simán elkaphatnám és lecsukathatnám ha úgy döntenék királyi hatalmamnál fogva, de most inkább sz.patok másokat... kell az is.

Egy pillanatig ismét csend honol, majd ismét hallom a hangot, ezúttal már elég közelről.
Már túl öreg vagy, nem tudok mit kezdeni veled. - alig fél méterre áll tőlem, de halvány fogalmam nincs, hogy hogyan került oda. Arcát egy fekete-narancs maszk takarja, felszereltségét pedig az egész hadsereg megirigyelhetné. A férfi nem mutat semmit, sem ellenségességet, sem baráti kapcsolatra utaló jelet, kicsit talán tartok tőle, de ez lehet, hogy a park miatt paranoia miatt alakult ki.
[b]Mond el hol váltatok szét, és segítek kijutni innen.[/color] - szólal meg ismét, bár ezzel nekem bajaim vannak.
- Már nem azért, de azt ugye tudod, hogy egy rakás paranoiás rohangál most park szerte, és te csak úgy megjelensz a semmiből, és azt mondod kivezetsz. Ezt inkább kihagyom, köszi. Az irány pedig, ahol szétváltunk, nos - megfordulok, de úgy, hogy még lássam, hátha valamivel próbálkozna. - arra felé, körülbelül háromszáz, négyszáz méter. - adom meg neki az irányt, majd elállok az útjából, jelezve, hogy tényleg semmi tennivalóm nincs vele, menjen és csináljon, amit akar.

A különös alak nekiiramodik, s most nincs idő a megfelelő lépés kivitelezésének, azonnal cselekedni kell. Minden démoni sebességét latba véve száguld az emberke felé, félszemmel ugyan figyeli a környezetet ám magabiztosan halad célja felé, vadászat kerekedett ebből nemvitás s meglepő módon élvezte eme tényt.
Amennyibe utoléri karjainál leszorítja s tulajdon súlyával na meg erejével földhöz nyomja az áldozatot amennyiben az megfordult és támadni készül gyorsan kitér oldalra s fizikai erejével eltöri pár csontját így téve harcképtelenné.
Ha csak simán kitér és irány változtat akkor a féldémon kitárja szárnyát s azzal akadályozza meg, hogy odábbálljon.
Ha védekezik akkora ütést kap, hogy eltörik a csontja.
Minden lépésnél figyel mindennemű sunyi, alattomos megmozdulás védésére, s az eseteges hátulról vagy oldalról, felülről vagy alulról történő támadásra is, főleg fülekkel s szimattal.
Amennyiben elkapja, kilétéről kérdezi, s hogy tud e valamit az erődben történő eseményekről, nem túl barátságosan. Ám még közben is figyelemmel kíséri a férfi testének  minden rezdülését. S az egész műveletsort a vadászat kezdetétől, a lehető leghalkabban viszi véghez, nehogy megzavarja a sötétség nyugalmát...

Zsasz megmerevedik a hallottakon, kissé félrefordítja a fejét csak. Szinte hallod ahogy a fogaskerekek kattognak az agyában, és emészti meg minden szavadat.
- Szóval azt mondod, hogy bármennyiszer is ölnek meg minden egyes alkalommal feltámadsz? Hogy aztán újra meg lehessen ölni? - Vészjósló mosoly jelenik meg az arcán. Olyan széles csoda hogy el nem nyeli a saját fülét.
A kés hegye újra feléd mered, mintha pontosan a szívedre célozna. Lassan elindul feléd, nem siettet semmit. Ki akarja élvezni az örömet, melyet te fogsz nyújtani. Az új sebe már nem vérzik, de úgy látszik akar még a karjára hasonló tetoválásokat.
A maszkos férfi varacskos barátunkkal nem tesz semmit. Meghallgatja szavait, és a jelölt irányba mered.
- Tudok róla, pont azért jöttem ebbe a mocskos városba. - Nem tesz feléd semmilyen fenyegető mozdulatot. De a kardjáért nyúl, elkezd a többiek felé rohanni, pillanatok alatt növeli a távolságot köztetek.
Démoni hatalmadnak köszönhetően pillanatok alatt beéred. Nem éppen jól bírja a fizikai megterhelést. Ahogy fülelsz ,és szaglászol körbe-körbe, hogy egyre haladtok előre, egyre furcsább szagokat érzel. Kicsit ismerős, de nem ebben a formában.
Ám Madárijesztő már csak méterekre van tőled, vékony, gizda, fut is, de innen már nem tud elmenekülni előled. Csapdát az erdőben nem sejtesz, és másfelől sem látsz fenyegetettséget.

Én megpróbálom bevetni az összes isteni módszerem, de sajnos úgy tűnik Zsasz nem éppen érzi át a helyzetet, nem a legjobb. Az isteni Lev Hudson kegyes, de csak egy határig, utána büntet. Arcomat az egyik tenyerembe temetem, miközben a másik kezemmel alátámasztom a könyökömmel, hogy még most a gyilkossal szemben a kihalt erdő közepén is jól nézzek azért ki. Még várom néhány másodpercig fel-fel nézve fél szemmel, hogy nekem ront-e végre, hogy egy lendülettel tökön rúgjam, de csak a kést tartja felém és közeledik.
~ A végén még megijedek, konkrétan a Bűnös kerület késes rablógyilkosai félelmetesebbek. Gáz. Jobb lesz lelépni. Van jobb dolgom is.
Karjaimat széttárom, még amikor kellő távolságra van Zsasz, hogy ne tudjon rögtön megtámadni, majd zengő égi hangomon szólok.
- Látom srác nem vagy méltó arra, hogy egyáltalán az időmet vesztegessem rád.
Ezzel megragadom hátul a fejem és alul az állkapcsom, majd egy határozott, gyors és erős mozdulattal megpróbálom kitörni a nyakam. Nincs nekem erre időm. Amint feltámadtam gyorsan körbenézek, hogy merre mehettem az előbb és az ellentétes irányba indulok el. Ha Zsasz gyorsabb és szúr, nem érdekel, akkor is megölöm magam, ugyanolyan módon, legalábbis próbálom.

Halvány fogalmam nincs mit akarhatott a fickó, de úgy néz ki, hogy valóban nem tud velem mit kezdeni. A kardjáért nyúl, de semmi fenyegetőt nem tesz, majd hamarosan elkezdi növelni a távolságot közöttünk, és végül eltűnik a parkban.
- Szívesen! - kiáltom még utána, majd mikor biztos vagyok benne - legalábbis látszólag - hogy tényleg eltűnt a rengetegben, én is folytatom utamat kifelé a parkból, hogy végre véget érhessen ez a rémálom.
~ Érdekes figura volt. - jegyzem meg magamnak, ahogy haladok előre.

Rárontok a Madárijesztőszerű fazonra, s megpróbálom leteríteni a földre fizikai erőmet nem sajnálva rá, de azért csöndesen. Gyűlölöm ezt a félelmet melyet idebent érzek, a sűrűben, a rengetegben amit nem is oly rég otthonomnak nevezhettem...
A félelem nem enged bízni még a környezetben se, s azonnal eltakarom az orrom egy szövetdarabbal amit a ruhámról téptem le, az erdő csöndesnek tűnik, de azért minden neszre figyelek minden létező irányból, s amennyiben sikerült elkapni a madárijesztőt kikérdezem arról mit keres itt és mi folyik itt.

//Tudom, hogy eltűntem egy időre, de visszatérnék a kalandba, ha lehetséges.//

Derengő fényre ébredek. Testem érzéketlenül hever a földön. Minden erőmet összeszedem, és hátra fordulok. Egy lámpa fénye világít az arcomba. Erősen zihálok és az egés testem izzad. Egy hirtelen ingerültől vezérelve felülök és elhányom magam. Nem sok minden volt bennem, de az mind kijött. Ez a rémálom valóságosabb volt, mint bármi amit eddig átéltem. Mellettem pont a folyó hever, amit láttunk. Óvatosan merem bele a kezem és megkóstolom a vizet. Hideg, de annál frissitőbb. Iszok belőle egy keveset és megmosom az arcomat is. Csak ezután szemlélem meg a többieket, akik már nagyjából mind magukhoz tértek, de ugyanúgy szenvednek ezektől a hallucinációktól mint én. Keresem a szőke lányt, de nem látom sehol. Egyszer csak hallom, amint valaki segítégért kiabál. Óvatosan lábra állok és pár lépést megteszek, de majdnem megbotlok a lábamban. Kicsit kinyújtom elgémberedett végtagjaimat és elindulok a hang felé. A szőke lány rémült tekintettel fekszik a földön. Még mindig nem tért magához és láthatólag rettentő kínok él át. A többiek nem mernek közel menni hozzá. Megértem őket, még alig tértek magukhoz és nem akarnak kockáztatni. Én azonban megkockáztatom mert nem hiszem, hogy érintés útján bármi bajom is lenne másrészt nem hagyhatom ilyen állapotban. Nem tudom, hogy milyen viszonyban voltunk ezelőtt, de önjelölt vezetőnk közel állhatott hozzám. óvatosan legugolok mellé óvatosan megfogom a vállát. Mikor semmi se történik még jobban megmarkolom és megpróbálom felrázni. Óvatosan meg is pofozom hátha csak mély álomban van.

Lev egyetlen mesélőt is meglepő mozdulattal elreccsenti a torkát, és Zsasz szitkozódásai mellett kileheli a lelkét. Ez egy olyan menekülés volt, amivel nem csak örök ellenséget szerzett, de a célja elérésében is nagy segítéségre volt.
Újra csak a fák között találod magad, ahogy álldogálsz, és körültekintesz. Na a helyszín már egyáltalán nem ismerős. Fák mindenhol, a holdfény kicsit beszüremlik itt is ott is, de nem nagyon látsz semmi támpontot. Ám a világ hirtelen megelevenedik. A fák ágai elkezdenek mozogni, a levelek elkárhozott lelkek módjára susognak, és a föld elkezd a lábad alatt remegni.
Varacskos barátunk mellől a nindzsa szerű alak pillanatok alatt eltűnik, minden lehetőséget eltörölve a követésre. A park széle még nem látszik, de páros patái csak úgy röpítik a nyirkos földön, míg csak állati ösztönei be nem indulnak. Legszívesebben kilométerekre lennél innen, és ezt már nem csak az agyad mondja. Körülötted minden elkezd mozogni, először csak kicsit, majd egyre erőteljesebben. Szinte alig tudsz megállni a lábadon, és a forrása a park belsejében keresendő.
Démoni nőszemély (ha jól értettem) ráveti magát ellenségére. A gizda férfi földbe passzírozódik, testén mintha nem is lenne semmilyen hús, csak csont és bőr lenne. Szó szerint, és csak a kopottas ruha fogná össze.
Nem vagy túl nehéz, de ekkora súly alatt sem mozdul már meg. Legalábbis elsőre erre következtetsz. Mikor rémálomszerű dolgok történnek körülötted, míg a szövetet orrod elé kötöd. A test nyöszörgések közepette elkezd remegni. A test remegését átveszi a környezete is, a fák, a bokrok, és még a sziklák is elmozdulnak, hogy valami őrült táncot járjanak az egyre erősödő morajlás ütemére.
Jackie az egyetlen aki a kis csapatból a lány közelébe megy. Az első keltegetési próbálkozásokat siker koronázza. A lány megrándul, majd még egyszer, és mintha valami démon szállta volna meg az egész teste rázkódni kezd. A szája habzik, rohamot kapott. Ahogy megpróbálod vállainál megragadni a világ körülötted felbolydul. Túlélők kicsiny csapata sikolyokkal, és további halálfélelemmel válaszol rá. A lány görcsbe rándult ujjai belemarnak a földbe, körmök alól kiserken a vér. És a föld reagál a fájdalmas nyögésre. A talaj mint valami óceán elkezd hullámozni. Repedések tucatjai szaladnak szerte széjjel, hogy a park eddig sem túlságosan unalmas tájképét, tépje még izgalmasabbá. A repedések egyre szélesednek, hogy a közelben állókat elnyelhesse a bolygó feneketlen gyomra.

Nincs ideje az istenek felett álló Lev Hudsonnak szánalmas gyilkosokra. Ezt tudatosítom magamban és hozzáfűzöm, hogy később majd Valkűrök várnak Asgardon és Zeusz lányai, a Múzsák az Olümposzon, úgyhogy jó lesz sietni, mert az ilyesmit nem illik lekésni. Nem tudom én sem honnan támad a gondolat, de túl jól hangzik ahhoz, hogy ne higgyem el magamnak. Amikor feltámadok, gyorsan körülnézek és tudatosul bennem, hogy ez számomra még ismeretlen terület. Egy nagy levegő után lépnék is be a fák közé, amikor azok megmozdulnak. A növényzet mozogni és közeledni kezd, ráadásul még a démoni hangok is. Napszemüvegem gyorsan felcsapom, hogy aztán megemelhessem és kérdő tekintettel nézhessek az ágakra és a levelekre. Kezd ez sok lenni még az én isteni tűrőképességemnek is.
~ Na jó elég volt a játékból. Ez már nem csak félelemgáz vagy néhány őrült pszichopata játéka, természetfeletti, mágikus vagy valamilyen metahumán, genetikailag módosult ember lehet, mint maga Méregcsók. De velem nem tehet semmit, én érinthetetlen vagyok.
Körülnézek és felmérem a lehetőségeim, ha úgy látom, hogy képes lennék áttörni a növényzeten, anélkül hogy az el tudna kapni, akkor nem habozok, alkarommal az arcomat védve rohanok be az ágak közé, jobb karommal utat törve. Arra figyelek, hogy az ágak ne kaphassanak el és a levelek sem, valamint, hogy a futás ellenére, ne kaphassák el a lábam és ne botoljak meg. Egészen addig futok, amíg nem érzem magam biztonságban, szóval jó tíz métert talán, hiszen mindenhol biztonságban érzem magam.
Ha viszont van időm, akkor széles mosoly jelenik meg az arcomon és egy csettintés után az egyik bokorra mutatok.
- A kocka el van vetve.
Ezzel keresek egy nagyobb, lehetőleg száraz követ vagy sziklát. Kettőt dobbantok rajta, hogy a penge előpattanjon a speciális cipőmből. Ezután nagy erővel kezdem a pengét a sziklához csikorgatni, hogy szikrázzon, lehetőleg minél többször. Eközben száraz levélből, akár ami felém tart abból is, vagy aljnövényzetből, gallyakból igyekszem máglyát rakni. Minél nagyobb a tűz annál jobb, ha kell a ruháim is bevetem. Én nem félek a tűzhaláltól, most kiderül, hogy ők mennyire tartanak tőle.

A fickó eltűnik, és még ha akarnám se tudnám követni. Itt a vége, és végre tovább mehetek. Olyan, mintha egy fura verseny lenne. Valahol mindig megállít valami, mint egy check-point, majd ha végeztél, tovább mehetsz. Tovább rohanok, és végre kezd minden érzékem visszaállni a rendes állapotára, ám örömöm nem tart túl sokáig. Hirtelen minden mozogni kezd. Először csak gyengén, kicsiket, majd egyre inkább beindul minden. Először azt gondolom, hogy megint felszívtunk egy adagot abból a gázból, amiből korábban, de ezt gyorsan megcáfolja jó néhány dolog. A mozgás hangjai a park belseje felé terelnének, de nem akarok visszamenni. Én ki akarok jutni innen, és nem pedig visszatérni a kezdetekhez. Megállok, és hol vissza, hol pedig előre nézek, gondolkodom, merre mehetnék tovább, és hogy mit kéne tennem. Végül eljön a döntés pillanata: nem megyek vissza! Azt leshetitek. Ismét lendületet veszek és tovább haladok a park széle fele.

A park csak nem hagyja abba a mozgást. A föld tonnás bikaként lendül újra meg újra meg, hogy titeket megpróbáljon ledobni a hátáról. Több kevesebb sikerrel. A lábaitok nem egyszer több mint egy másodpercre is elhagyja a talajt. A körülöttetek lévő fák és növényzet, pedig vészjóslóan engedelmeskedik a tehetetlenségi erőnek.
Lev észreveheti hogy egy hatalmas fa lombkoronája tart felé. A több száz éves fának most kellett feladnia az élethez ragaszkodást, és próbál meg tömegével, és gallyainak dzsungelével kivégezni. A korona kétszer olyan széles mint egy átlag ember magassága, és te pont a közepe környékén helyezkedsz el. A közelben hasonló életkorú fák, egy nagyobb laposabb szikla található
Varacskos barátunkra hasonló veszélyek fenekednek, csak a lábai alatt. A föld megnyílik, vékony repedések húzódnak végig, majd egy tucatnyi, és pont a lábai felé tartanak. A repedések szélessége másodpercek alatt duplázódnak, ezzel szinte megakadályozva benne hogy egyenesen tovább haladjon. A fák mitnha csak viharba került búzatábla lenne. Úgy hajladoznak, és várják a végüket, hogy a mély sírba kerülhessenek.

Tervem tökéletes és hibátlan, ezt senki nem vitathatja, csak éppen rossz problémára akartam most alkalmazni. Gáz, de ez van, én vagyok az istenek felett álló Lev Hudson, nem tévedhetek, a probléma maximum, azt még megengedem. Pedig sokkal menőbb lett volna, ha az erdő életre kell és rám támad, de a földrengés miatt sem panaszkodhatom, szép. Mivel tüzet nem sikerül gyújtanom, élvezem a kisebb-nagyobb repüléseket. Jót tesz a hajamnak, menőn beáll tőle. Végül látom, hogy az egyik fa egyenesen felém tart.
~ Ezt már nem tudom kikerülni, nyilvánvaló, felesleges is lenne. Nézzünk körül, hátha van valami használható. Az a szikla megfelelő.
Lazán elindulok a szikla felé, kicsit sietve a fa miatt, majd mikor oda érek lazán végigfekszem rajta háttal, arccal a dőlő fa felé. Kezeimet összekulcsolom, majd a tarkóm mögé teszem és így nyújtózok végig, közben napszemüvegem az orromra biccentem, mintha napoznék. Az éjszaka közepén a dőlő fa alatt, nem zavar, elég jól hangzik. Ha van elég időm akkor lazulás közben eszembe jut egy szám is, AC/DC, elkezdem dúdolni a ritmust és a szöveg is adja magát.
- Shoot to trill, play to kill, too many women with too many pills.
Természetesen beleélem magam és a ritmusra erősen bólogatni kezdek. Kellemes ez a péntek éjszaka, már csak tényleg pár nő hiányzik. Közben azért vágom mikor zuhan rám a fa. Ha netán nem ölne meg, nem pazarlom az időm a sérülésekre, a lehető legnagyobb erővel verem a fejem a kőhöz, amíg meg nem öl. Kivéve ha egy karcolás sem esik rajtam. Azután megint összeszedem magam majd.

Meg sem állok. Kezd eluralkodni rajtam az érzés, hogy nem sokára kiérek, de ekkor a park újra megtréfál, és egy újdonságot dob elém. A talaj mozogni kezd, majd megreped. Mintha a föld lenne a víz, ami hullámzik. A tempómból kissé visszaveszek, egyelőre próbálok megállni a lábamon, több-kevesebb sikerrel, majd a repedések tovább tágulnak és tovább haladnak, egyenesen felém. Egy-egy elől kitérek, és egy még egybefüggő területre érek le, ám mikor felmérem a környezetem, azt tapasztalom, hogy a fák is ugyanolyan fura mozgást végeznek, szinte követik a talajét, és szinkronban mozognak vele.
- Mi a fene? - dörmögöm magam elé, miközben egy újabb biztos pontot keresek.
~ Akkor sem megyek vissza! Nem fogsz ki rajtam! - srófolom fel magam gondolatban.

A világ ismét kibillent egyensúlyából, s én, mint egy utolsó kapaszkodót a realitás talajára vadul szorítani kezdem a férfit, egyik kezemmel s mivel biztos vagoyk benne,hogy ő okozza a mindenség kiferdülését, másik kezemmel valami ellenszert keresek különös bajomra, közben megkérdem:

- Ki vagy álmok sötét réme, s elmémnek közeledben miért lesz vége?

Egyre szorosabban szorítom, ám nem akarok akkora fájdalmat okozni neki, hogy elájuljon, ám épp itt az ideje taktikát váltani...
Eddig én féltem az erdőtől, a rejtelmeitől, ám ennek vége... Egy Démon vagyok, s ha kell felgyújtom az egész erdőt céljaim elérése érdekében...

Lev nem is próbál engedelmeskedni a túlélési ösztönének. Csak mintha egy napsütötte parton lenne. A remegő szikla kellemesen masszírozza a hátát, és élvezi az éppen széthasadni készülő parkot. A látvány lenyűgöző míg csak a hatalmas fa, és lombja el nem takarja.
A karvastagságú ágak érik el először a tested, és ejtenek halálos sebet. Átszakítják a bőrt, a belső szerveidet, és mindent kinyomnak belőled ami az élethez kell. A következő pillanatban máris újjá éledsz. Egy eléggé szűkös, és igen csak sötét repedésben. Körülötted az anyaföld, és éppen egyre több, és több próbál betemetni belőle. Feletted a földszint, legalább három méterre, közted és közte pedig egy elég meredek és mozgékony talaj.
Varacskos kapkodja a lábait, de nem eléggé. Először csak besüpped a lába alatt a talaj, majd egyre jobban mélyed el egy-egy lépésnél. Egy olyan mocsárba került, ami nem nedves, és mocskos, de éppen olyan halálos. A repedések túlszárnyalnak, körülötted a talaj csak emelkedik. Igaz más szemszögből inkább te süllyedsz. Már derék magasságig ér, és csak a körülötted lévő gyökerek a megmondhatók, hogy a földszeletek mennyire nőnek rajtad túl.
Démonnak sincs egyszerűbb helyzete, főleg a kezében található nyirkos alaknak köszönhetően. A pokolban lehetett ilyen, mikor az újabb halálos fájdalmak következtek. A föld szétszakad, alattatok elkezd sebesen mélyülni, és körülötted minden csak emelkedik ahogy az adók. Na és legalább annyira meredeken.

Minden terv szerint alakul, az alattam lévő szikla még kellemesen masszíroz is, egyszerűen tökéletes. Hát igen még az anyatermészet is engem szolgál. Egészen addig élvezem a helyzetet, amíg a kidőlő fa agyon nem nyom. Azonnal feltámadok, nem is vártam mást, de a helyzet meglepő. A föld alatt vagyok egy hasadékban és éppen zúdul rám a törmelék, a talaj jó három méterrel felettem. Gyorsan összeszedem magam és amennyire tudok talpra állok.
~ Emlékszem még arra az időre, amikor nem voltam ennyire tökéletes és gyakran egy falban vagy félig a padlóban, vagy a föld alatt támadtam fel. Azonnali halál és csak a szerencsén múlik, hogy a következőre jó helyre kerülök-e vagy az alsó felem még mindig a padlóban marad. Egyáltalán nem vicces.
Most nem fogom ilyennel az időmet vesztegetni. Érinthetetlen vagyok, nem félek, de a föld alól való kijutás még nekem is túl hosszú ideig tart. Nem fogom kivárni. Gyorsan összeszedem magam, majd futólépésben indulok felfele a lefelé omló törmeléken, próbálok végigfutni a földön, egészen a felszínig. Ha magával ragad az ár teljesen nyugodt maradok, egy gyors ugrással máris próbálok jó néhány méterrel arrébb kerülni és egyszerűen ott kimászni. Maximum isteni erőmet használva szembe megyek az árral és kimászok. Ennél jobb nem jut eszembe, de nem is kell, bőven elég ez is.