Park környéki lakónegyed

Lev minden közelharci tudását összeszedi, vagy legalábbis próbálja ezt megtenni. A földdarab nem okozna gondot senkinek, ha nem egy ilyen környezetben kellene elviselned. Feléd repül te találsz egy pillanatra szilárd talajt, és mikor elég közel jön megütöd azt.
Érzed hogy a találat sikerült, és azt is hogy ez neked kifejezetten fájdalmas. A karod ripityára törik, előbb csak az alkarod, majd a felkarod. És mielőtt még a szilánkos karod miatt belső vérzésben elvérezhetnél a föld magába nyel, és igaz alig alig élve de eltemet.
Varacskos gyökerek közé próbál kijutni. Sűrű akár a legszörnyűbb horrorfilmek erdejei. A kicsiken könnyen áttörsz, a nagyobbak felsértik ruhádat, bőrödet, sörtéidet, de még mindig tudsz haladni. A felszín méterről méterre közeledik. Ám a föld már csak az utolsókat remegi, és mintha csak egy utolsó erőfeszítést tenne, még egyet lök a világon, és teljesen elmúlik ez.
Csak ennyi kell neki, a fa megbillen. És eddigi életmentő gyökerek milliónyi halálos lándzsává válnak. Akár egy középkori csapda lenne, mi elől már nem lehet menekülni. A gyökerek először csak fájdalmas lassúsággal szakítják át a bőrt, majd a húst, végül a létfontosságú szerveket. Míg végül az alatta lévő élőket egy varázsütésre holtakká változtatja.

Lev újra éled a világ sötét körülötte, levegő nincs, csak ez a gondolat fut át a fejében, és már vége is ekkori életének...
Lev újra éled a világ körülötte nem mozog, hideg éjszakai szél fúj az arcába de csak abba. A teste még a föld fogja, csak egy lélegzetet akarna venni, mikor érzi, hogy a bordák ripityára törnek testében...
Lev újra éled a világ kifordult magából, az égen a csillagok milliónyi lángként világítják meg a világot, de ebből semmit sem látsz, csak érezhetnéd mielőtt a fejed felett lévő kő be nem szakítja koponyádat, és préseli ki az fehérkés agyvelőt....

...

Lev újra éled a világ már nem változik, száz és száz halált halt mire aszfaltot érezhet a talpa alatt. A teste remeg, a fizikai fájdalom, és a megterhelés mind-mind az előző testeinél maradt. Ez most a lelki megterhelés, ennyiszer újraélni halálát az embernek, nem csak egy normális embert viselne meg, hanem egy olyat is mint te.
Végül mégis kijutottál, de tudod nem minden áldozat nélkül. Előtted Gotham City, fényei hívogatóak. Mögötted a park mely nem egy életet ragadott magához. A vérük most a növényeket táplálják, és csak kevesen tudják mi is volt az igazi oka.

//Na köszönöm a játékot, már nem akartam túlságosan elhúzni. Kevin jutalmad + 2 kredit, Ramirez jutalmad a karakter (egy kevéske változtatás mit megköldök) VAGY +3 kredit, csak rajtad áll mit választasz.//

Epilógus

A maszkos idegen árnyékként suhan a sötétségben. A világ remeg körülötte, még az ő képességeit is megviseli a tovahaladás. Minden pillanatban életével játszik, mégis mindig túljár a kaszás eszén.
Végül megtalálja a célt. A rengés epicentrumát! A kis csapat, a menekülők maradéka, már párat elnyelt a föld, vannak nem kevesen kik súlyos sérülésükből soha nem fognak teljesen felgyógyulni.
Egy emberek számára elképzelhetetlen ugrással megteszi a távolságot közte és a szőke lány között. A világ minden remegésének engedelmeskedik. A férfi megragadja magához húzza, és a roham kezd lanyhulni. A finom érintések, a tökéletes ismerete a testnek enyhíti a testi traumát, mit a lány átél. Ám mégsem ébred fel. Csak egyetlen férfias módja maradt palettájának. Méretes kezével hatalmas pofont kever le a lánynak. A fájdalom még egy utolsó lökete remeg végig a világon, és a lány kinyitja szemét.
- Árva gyermek, gyere velem! Segíthetek rajtad, nézd mit tettél, nincs más lehetőséged! Higgy nekem, jobb lesz sorsod! - A szava szívbe hatolnak. A környező véres világ félelmetes fájdalmas, mindenki számára. Csak pár fájdalmas nyögés adja tudtukra, hogy innen menni kell minél hamarabb.
Szőke lány lassan feláll, és a méretes mellkasra hajolva elindul, merre a férfi viszi. A megmarad túlélők félelmesen figyelik. A sötétség eltakarja a párost, és csak remélni tudja mindenki soha ne találkozzanak velük.