A vidámpark

Egy ideje már nem sok mindent csinálok, ESL online ladder versenyekre járok, ott erősítem meg a betonbiztos FPS Diktátori címem, a bolt megy magától, éjszakánként kijárok és teszem a dolgom, egész jól fizet ám és nem is olyan kockázatos. Közben néha egy két edzést is beiktatok, meg tanulom a közelharci mozdulatokat, de kb egy hete hirtelen eluntam magam. Tudtam mit kell tennem, gyorsan keresni a hírek között valami érdekeset, bandaháborút, eltűnéseket vagy bármi mást, csak, hogy valami izgalom is legyen az életemben, így akadtam rá a városi cirkusz labirintusának teljes lezárására. Megvártam az estét, addig szépen felkentem az arcfestésem, felöltöttem a páncélom egyes részeit, szereztem egy nagy MSI*-s szatyrot, amibe rejtettem a karabélyom, majd tömegközlekedéssel indultam a vidámpark felé. Este nincsenek sokan a buszon, a fülesemből pedig bömböltettem a zenét, így az arcfestést sem sokan furcsálták, aki gamer az azt hihette, hogy valami milliós gépalkatrészt viszek a nagy fekete szatyorban, a normál népnek pedig fogalma sem volt mit jelenthet az a három betű, de nem kérdezte senki. Amint megérkeztem vettem egy jegyet és bementem, utam egyből a labirintus felé vettem, közben azért figyeltem a furcsaságokra.
Így most itt állok, közel a labirintushoz, a teljes sötétben, előkapom a fegyvert a zsákból, betárazom de még nem húzom fel, csak a szíj segítségével a hátamra akasztom, majd teljesen nyugodtan az őr felé veszem az irányt.
- Jó napot kívánok, Andrew Ramirez vagyok. És az után szeretnék érdeklődni, hogy miért van lezárva a labirintus. Igazából be is mennék, ha nem bánja, megnézném magam mi a probléma.
Hogyha az őr ellenkezik, lekezel, nem akar beengedni, tovább folytatom a monológom.
- Ismerem én magát, maga az a klasszikus portás illetve őrfigura, egy pocakos, nőtlen vagy iszonyatosan ronda feleséggel rendelkező, kopaszodó, szánalmas vesztes, aki semmi mást nem ért el az életben, csak, hogy olyan dolgokra figyelt, amikre olyan felesleges vigyázni, hogy nem is fizetnek rendesen. Ne vegye sértésnek, ez csak az igazság, vagy legalábbis amit én látok, nézzen magába és döntse el... ezzel próbáltam rávilágítani az ön és saját magam helyzetére. Szóval örülnék ha beengedne engem, hogy kicsit körülnézzek.
Ha az őr esetleg begorumbulna, közbe vágna, vagy testileg próbálna ártani nekem, esetleg mással próbálkozna, lekapom a hátamról a gépfegyvert és neki szegezem.
- Nem tudom kinek van a kezében éles lőfegyver, de szerintem nem kellene ellenkezni vele, sok őrült jár Gothamben, még a végén valaki meghal...

Hosszú időt töltöttem otthon, talán túl hosszú időt ahhoz, hogy tovább folytassam. Már lassan elfogynak környékemről a kóbor macskák és kutyák, új, kellemesebb alany után kell nézelődnöm. Talán itt az idő embereken kísérletezni? Lehetséges, de nem teljesen biztos. S mégis hol kereshetnék magamnak jó alanyt? A hajléktalanok? Talán. De számukra az élet már nem túl fontos tényező. Az is megeshet, hogy már inkább önszántából mennének a bitófára. Nem. Nekem egy egészséges, életre vágyó alany kell, kiből tökéletesen ki lehet hozni a legvadabb állati ösztönöket, az élni akarást.
S hol kereshetnék még jobb alanyt erre, mint a vidámpark? Mely tele van emberekkel, életvidám és élni akaró emberekkel. Mint mindig, ma is az életnek szóló arcestésemet hordom. Hosszú fekete hajam lokniban, melyből megannyi rakoncátlan hajtincs lóg le fehér vállamra. Régebben vart, de még mindig újnak mondható goth stílusú kimonómat vettem fel. Ilyen esti órákra pont tökéletes. Nincs benne hideg, de mégis kellemesen tartja a hűvösséget.

Így haladtam a vidámparkban. Nyugodtan és lágy léptekkel, mint egy pillangó tavasszal a virágok szirmain. Mint mozdulataim, úgy ruhám, olyan volt akár egy fátyol, mint egy túlvilági lény, ki inkább lebeg a föld fölött. Olykor-olykor megállított néhány személy, kik azt hitték, én is a vidámpark egyik atrakciójához tartozom, s egy fénykép erejéig álljak meg helyben. Sosem elleneztem, de semleges arcom mögött ott lebegett a kellemetlen és halovány tanácstalanság.
Ahogy haladtam a vidámpark fényei és csodái közt, ahogy az emberek körülöttem beszélgettek, vagy épp veszekedtek, mindenki saját helyzetétől függően reagálva saját dolgait, szememet nem kerülhette el egy épület. Teljes sötétség borította, s ahogy jobban figyeltem, szinte senki sem volt a közelében. Már hallottam róla, egy videójáték nagy szenzációja, mely engem bár nem ejtett rabul, még csak nem is próbáltam ki, mégis ismertem. Két napja annak hogy a polgármesternek jelölt egyik szerencsétlen kipróbálta s azóta eltűnt.
Tudtam jól, nem ezért vagyok itt, de ha már erre járok, lehet a sötétséget kihasználva el tudok csípni egy-két alanyt. Megfordult fejemben, mi lenne ha bemennék, mi lenne ha megkeresném azt a szerencsétlen politikust? Talán jutalomban részesülnék, elsősorban pénz jutalomban, vagy netán támogatná hálából a kiállításaimat. Lehet. Megérné mindez nekem? Talán. Elindulok a Labirintus felé, elnyel engem is az egyik épület sötét árnya. Majd megállok, s figyelek egy személyt, ki épp az őrrel beszélget. Nem vagytok tőlük túl messze, sőt, még hallom is amit mond az a... kölyök? Kicsit meglepődöm, de nem túlságosan, legalább is nem látszódik rajtam. Egy kölyök. Egy élettel teli kölyök, akiben talán megvan az élni akarás.
Lágy mosoly húzódik arcomra, ahogy fejemben megannyi terv mozgolódik. Úgy döntök, nem fedem még fel magam, így csak türelmesen állok a sötétségben, mint egy árny, egy sötét árny az ember lelkében. A "lelkiismeret" gonosz testvére.

Épp a vidámpark körül járogattam, amikor is két gyerek beszélgetését hallgattam.
- Jaj de kár, hogy nem lehet bemenni a kísértetvárba. - nyafogott a fiatalabbik.
- Mondtam, már hog yazért nem lehet, mert az a nyavajás őr nem enged be senkit. Aztiszi, ha megint be megy valaki ugyanúgy el fo tűnni.
Csak ennyit hallottam, de ez is bőven elég volt arra, hogy felkeltsse érdeklődésemet, és nem si vártam sokat, már mentem is be a vidámparkba. Egy jó félórányi caplatás után, sikerült megtalálnom azt a rejtélyes kísértet várat, amire egyetlen egy őr vigyázott. Bántani nem akartam, de kicsit szórakozni vele igen. Mivel a srácok azt mondták nem enged be senkit, nem is próbálkoztam finom szóval hanem átalakultam a fickótol jó húsz méternyire egy katanává, és létre hoztam klónomat, aki felkapott, és szaladt az őr felé. Az őr azt hitte volna, hogy megtámadja klónom, ám nem ez történt. Engem az őr feje fölé célozva eldobott, és ezután egyszerűen köddé vált. Miután sikeressen bejutottam visszaváltoztam, és elindultam a kísértet kastély bejáratához, és magára hagytam az igen furcsán néző őrt.

/bocsánatot kérek az esetleges helyesírási hibákért, meg a minőségért, de nem akartam húzni a több irészt vevő idejét, így gyorsan letudtam ezt, mert ma indulok ősökhöz, és Vasárnapig nem leszek itthon, és nem tok kerülni gépközelbe./

//Ryu reagját a neki küldött PM szerint reagálom, a játékosok még nem látják az érkezését.//

Az őr nyugisan üldögél a posztján, kávéjáról már nem száll felfelé a forróságot tükröző gőz, úgy tűnik annyira unja magát, hogy italáról is megfeledkezett. Ramirez ér először oda a társaságból //s bár egyszerre kell kezelni a reagokat, felborulna az általatok írt cselekmények mibenléte, így reagírás szerint érkeztek// kire az őr unott képpel figyel fel. Még oda se ér hozzá, ő már kezével integet felé, bár nem barátságos köszöntést fogalmazva ezzel, inkább elzavarás szándékkal.
- A Labirintus zárva van, menj, játssz mással! - Mondta egykedvűen, majd mikor odaértél, észrevette, hogy nem gyerekkel van dolga, hiszen a hold fénye megvilágította festett arcodat. A szó is belé fagyott, megremegett a félelemtől, és el is ejtette bögréjét, melyből minden megmaradt nedű szétfolyt a földön.
- Ide...csak...rendőri szervek, és hivatalos rendőri engedéllyel...léphetnek be. - Vacogott a férfi, mire elkezdted magyarázni a monológod, igazából végig se hallgatta, felpattant, és testsúlyától függetlenül úgy futott el, mint a nyúl. Hát igen...talán nem ártana rostálni a cégénél, de ez már nem a szabadúszó problémája, megnyílt az út befelé, s bár az őrt sikeresen eltávolította, az ajtót egy kisebb lakat őrzi, amit igaz kézzel lehetetlen lenne lefeszíteni, na de egy megfelelő szerszám megfelelne ezen célra.

Eközben Alice is odaért a labirintus elébe, s a sötétből figyeli az előadást. Úgy tűnik az őrrel neki sem lesz problémája, azonban az általa kinézett férfi, már fél lábbal a labirintusban van, s Isten se tudja mi a célja vele, de ahogy elnézi, bizony ragaszkodik az élethez.

Kiméra is hasonló cipőben jár, első terve az volt, hogy beront az őr mögött, de ketten is megelőzik. Az első egy férfi, kinek a hátát látja csupán, s egy nagy szatyorral üldözi el az őrt, a másik pedig hozzá hasonlóan az árnyakból figyeli az előadást, de a sötétségnek köszönhetően azt már nem állapítja meg, hogy kiféle, miféle alak lehet.

Larie meghallotta a gyerekek panaszait a Labirintust illetően, így jobb dolgot nem találva elindult, hogy kiderítse annak rejtélyét.

Közelebb megyek az őrhöz, még csak rendesen köszönni akarok de már akkor valami nincs rendben, úgy tűnik hogy megdermed, szinte halálra rémült attól hogy meglátott, még a kávéját is elejti. Ezután elmondta a hivatalos szöveget, amire én rögtön belekezdtem az előre megírt monológba, de a felénél a férfi felállt és egyszerűen elfutott. Őrült nevetés közben fordulok meg és kiálltok utána.
- Ahahahaha. Hát ez elment kaszálni.- ahogy a régi szólás tartja.
~ Most ilyen rosszul nézek ki? Meglátta a fegyverem? Vagy ennyire puhapöcs lenne? Állt mögöttem valami félelmetes? Vagy ez most mi volt? Én fellebbezek a játék készítőinél. Még a monológot se tudtam elmondani, pedig előre kitaláltam az egészet... a fenébe!
Gyorsan oda fordulok az ajtóhoz és látom, hogy van le van lakatolva, a lehetőségek meg vannak már csak a fogaskerekeimet kellene forgatnom. Kétszer is hátra nézek a sötétbe miközben a puskám elő kapom és élesítem.
~ Szóval a rendőrség lehet utánam jönne, vagy bekerítene de a labirintus egyben biztonságot is adhat. Be kell vállalnom, már csak a poén kedvéért is, elvégre csak szórakozni jöttem ide otthonról.
Ezután kicsit kijjebb megyek, ahol nincs a fejem felett semmi, fegyverem a levegőbe emelem és ha semmi nem akadályoz akkor egy hosszú sorozatot adok le a levegőbe. Nem pazarlok rá egész tárat, csak egy felet, azután egy golyóval próbálom szét lőni a lakatot, de nem állok túl közel mert tudom a lövedék is robbanni fog egy kicsit. Ha szabad az út a labirintusba akkor belépek, közbe valami énekhez hasonló ritmusos szavalást is tartok magamnak, ha már annyi zenét hallgattam ide felé.
- And the rain will kill us all, we throw ourselves againts the wall, but no one else can see, the perservation of the martyr in me.

Ramirez nem gondolkozik sokáig, előveszi egyik komolyabb mordályát, és szétlövi a lakatot, miután a levegőbe engedett egy sorozatot. Akik csak hallották civilek, sikítva, egymást taposva menekülnek, immáron nem csak az őr, de az egész vidámpark a tudatában van annak, hogy illetéktelen behatolók merészkedtek a labirintusba. Ez már téged kevésbé zavar, hiszen a zár megadta magát, az ajtón bár egy karcolás sem esett, de kitárul a robbanástól, végtére is lehet hogy strapabíróbb acélból készülhetett, de ez ugye több dologban gyanús lehet. Kiméra és Alice is hallhatták, sőt ha odafigyeltek láthatták is, ahogy az őrt elűző idegen szétlövi a lakatot, így előbbi oda is megy hozzá, nem is tétovázik azonnal megszólítja őt, utána csatlakozik hozzájuk Alice is.
Ryuu is odaér a labirintushoz, mivel hallhatta a fegyverdörrenést, és a menekülés induló központja innen eredt.


//Akkor ismerkedjetek, tervezgessetek, adok pár kört erre, majd ha végeztetek, írjatok rám, de ne feledjétek innentől bármikor várható az őrnek erősítés. //

Leadom a sorozatokat a levegőbe, majd a zárra is lövök egyet, enenk meg is van a hatása a lakat megadja magát, miközben az emberek sikoltozva kezdenek el futni. Ekkor a sötétből közeledik felém egy igen fura fickó, megmutatja, hog fegyver van nála, gondolom azért hátha reflexből lőni kezdek vagy ilyesmi... de megfékezem magam és nem teszem. Határozott és célratörő a szavai alapján, lehet ki akar használni, figyelnem kell rá. Közben egy másik személy, egy nő is előkerül a sötétből, persze ezek a bujdosók nem jönnek elő egyből, sunyin meglapulnak, utálom a sunyiságot. Amíg ők beszélnek én gondolkozom.
~ Lövés látszólag butaság volt, de egyet amúgy is kellett volna a lakat miatt lőni, akkor már a zűrzavar csak segíthet, meg igazából úgy izgalmas ha van tétje. Adj isten... ilyen köszönés létezik? Milyen rejtélyt, én ide valami kalandért jöttem... de attól ő még persze megoldhatja a rejtélyt, nem szólok bele. Fura egy fickó, még a neve is érdekes is Kiméra, az nem valami két lényből összegyúrt mitológiai szörnyeteg? De igen. Mintha valami rossz gamer név lenne... És ez most? Megint egy arcfestéses nő? Várjunk csak, jól néz ki az a festés! Huh meg a ruhája is szép, és a haja is jól áll neki, ügyesen összerakta a kinézetét, tetszik a stílus. De vajon ki lehet? Arcfestés miatt talán bohóc, de bohóc ilyen feketét nem visel, mert az nem vidám, főleg hogy ez a hacuka ha jól látom goth stílusú lehet, mégis keleties, nem olcsó darab. Talán luxus prostituált lenne, ilyen beteg dol... hí meg van ki ő, sejtem már, művésznő. Akkor már csak a másik fickó van hátra.
A gondolkodás közben dúdolom a dal ritmusát, alapból kicsit gyors lenne így én lassítok rajta, majd a falra nézek és a fegyveremre, mintha nem is törődnék a közelemben lévőkkel, mintha senki nem lenne körülöttem. Azután az ajtóhoz megyek és kinyitom a többiek előtt, kezemmel intek, hogy lehet menni. Egyszerű oka van a dolognak, nem akarom, hogy hátba támadjanak, menjenek csak előttem, én senkit nem fogok hátba lőni így a probléma megoldódik ha bemennek előttem.
- Üdvözletem, Andrew Ramirez szolgálatukra. Ne vegye nagyképűségnek, de valahogy nem félek a rendőröktől, szörnyen céloznak, sokat tétováznak. Meg igazából alapból nem félek attól amit enni szoktam.
Számra mosoly húzódik az utolsó mondat után.
- Gondolom ugyanazért vagyunk itt, én hajlandó vagyok együtt működésre, ha önök is.
Teljesen komoly vagyok, nem hülyéskedek, hangom se fura, még néha ki is nézek az ajtó mögül mintha valami katona vagy ilyesmi lennék.

A férfire nézek ki elsőnek szólal meg. Lassan nézek rajta végig, vizslatom szemeim, mintha soha életemben nem láttam volna emberi hímet. S valóban. Ilyen arrogáns személyek nagyon ritkák az én köreimben, már-már elszokta attól, hogy ilyen személyek is léteznek.
- Elnézést Uram, de meg szeretném kérni, adja meg a kellő tiszteletet egy Hölgynek, ha már erről beszél. Tudtommal nem tegeződtünk, s mint az emberi illem is tartja, előbb a férfi mutatkozik be, majd a nő - válaszolok neki lágyan, arcomon mégis ott ül a gyenge mosoly. Előbbre lépek hozzájuk, hogy jobban lássanak.
- Nem azért jöttem hogy önnel viszályba szálljak, ennél mindannyiunknak jobb dolga van, nem de? - kérdezem tőle ismét, majd a gyerekre nézek lágyan, oly lágyan, mint ahogy egy anya szokott gyermekére, mikor elmondja hogy rendőröket szokott enni. Hát ennyire életképes lenne? Tökéletes alany. Vagy ennél több lenne? Majd idővel meglátjuk. Bemutatkozására csak bólintottam lágyan.
- Örvendek hogy megismerhetem Ramirez. Az én nevem Alice Brown - mutatkozok be nyugodtan, bár kezemet szokás híven most nem nyújtom egy lágy csókra, elvégre fogytán az időnk.
- Ahogy az úr is említette, biztos vagyok benne hogy az őr szólni fog valakinek rólunk. Nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni - válaszolom nekik, majd vissza nem utasítva Ramirezt, elsőkét lépek be az ajtón. Lassan haladok és óvatosan, alaposan szétnézek mindenhol, nem akarom hogy bármi is fenyegessen engem odabent.

Miután mindenki megbeszélte amit meg akart hirtelen lett, újdonsült társával, végül csak bemerészkedtek az ajtón. Sötétség fogad titeket, ami először kellemetlen lehet, de a bejövő fények segítségével így is kibogarásszátok, hogy az előteremben vagytok, ahol a sorok állhattak, és ahol a jegyet lehetett váltani. Van egy kis fülke is, ahol fizetni lehetett, úgy tűnik, a Labirintus jegyárát külön számlázhatták, hiszen napi jegyet lehet váltani a vidámparkba belépéshez, így mindenhova ingyen lehet felülni, kipróbálni, de itt mégis külön kassza van. Egy ugyancsak fémnek tűnő ajtó vezet tovább, és egy mellékhelyiség a jobb oldalon, persze mindezt vagy lámpa segítségével látjátok, vagy erős "zoomolás" hatására.
Amint beértek a fém ajtó váratlanul becsukódik, a zár aktiválásának hangját is hallhatjátok, majd minden ablak, mi egy kicsi kis világosságot is adhatott bezárul. Még annyit se láttok, mint amit eddig lehetett, úgy tűnik valaki kívülről zárta rátok az ajtót, vagy volt az épületnek egy csapdája, ami mindeddig titokban maradt.
Bárhogy is, magatokra vagytok utalva, két ajtó közül választhattok, egyik a labirintusba, másik az illemhelyiségbe vezet, hogy a rejtélyt hol oldhatjátok meg, ésszerű, már, ha nem kell valamelyikőtöknek sürgősen elintéznie valamit.

//Off: Ryuu időközben kiesett a játékból, sajnálom. //

Belépünk a labirintus előterébe, itt voltak egykor a kasszák ez látszik, ahogy én is utolsóként beteszem a lábam az ajtó bezárul mögöttem és a fények is elhalványodnak, nem túl jó jel nekem mégis tetszik, kicsit nézelődök közben pedig gondolataim a hallott neven járnak.
~ Alice Brown... meg van, ő csinálja azokat a beteges képeket, amik mondjuk nekem tetszenek én szeretem az ilyen témákat, főleg ha élőképek, sőt kifejezetten támogatnám is ha tudnám valahogy. Miért néz rám ilyen furcsán? Minden estre szemmel tartom majd, ahogy a másik ismeretlenebb fickót is.
- Tetszenek a képei Ms. Brown.
Amikor a Kiméra nevű fickó a WC felé veszi az irányt na akkor én is utána megyek ennek van több oka is, igénybe veszem az egyik piszoárt, figyelem Kiméra mi jóban mesterkedik. közben igazítok a felszerelésemen és a páncélomon, majd még egy-két töltényt zsebre teszek, mindezt úgy, hogy más ne lássa. Azután mikor a labirintusba akarunk belépni akkor fegyverem kezembe tartva engedem előre a többieket, jó szokásomhoz híven.
- Maradok hátul, úgyis a szörny vagy az első csapda mindig a legutolsót kapja el.

Az épület igen terebélyes, és magas, a tetőszerkezet közelében lévő ablakokon szűrődik be a holdfény, mely több méter magasan van fenn, ennek köszönhető, hogy kinn sötétben poroszkáltatok. Kiméra sajnos nem talál WC pumpát, meglepő is lett volna egy ilyen nagynevű épületben, hiszen a piszoár is öt csillagos.
Rájön viszont, hogy erre nincs is szükség, ahogy belépnek a hatalmas fémajtón, mely egészen véletlen nyitva volt, feloltódnak a fények. Az ablakokra valami féle rácsszerkezet csukódik le, a fémajtó is bezárul mögöttük, a tetőn lévő neontáblák is mozgásba lendülnek, és a hangulatkeltő fáklyák is kigyulladnak, mik a labirintus falai között pihennek.
- Üdvözlök minden kedves egybegyűltet. Batman-re számítottam, vagy legalább hősökre, de mi is elszórakozhatunk így négyesben. Edinghton Nigfrid vagyok, a tervező, remélem jól fognak szórakozni szerény labirintusomban. A játékszabályok egyszerűek, de előtte nézzünk egy bemelegítő feladványt, csak hogy ráhangolódjunk az estére. Ha megfejtitek, továbbmehettek mind a hárman függetlenül attól hányan adtok helyes választ, viszont ha semelyikőtök sem tudja a megfejtést, büntetést rovok ki rátok. Kaptok öt percet (Egy körváltás), és mindhárman érthetően mondjátok a megfejtéseteket. Nos, lássuk. - Hallhattátok a felfüggesztett sárkányfejekből a hangokat, mely körbevesz benneteket. Úgy tűnik nem lesz könnyű a menet, itt nem az erőtöket kell használni, hanem az eszeteket.
- Három barát egy bányában dolgozik. Szünetkor viszont csak kettő ebédel együtt, mert túl koszosak ahhoz, hogy nyílt közegben, vagy akár otthon ehessenek. A Harmadik viszont étteremben étkezik. Hogy lehetséges ez? Ne feledjétek, öt perc áll a rendelkezésetekre. - Hallhattátok a talányt, majd még egyszer elmondja, hogy biztosan érthető legyen. Az óra indul.

//Off: A megfejtés után nézni felesleges, saját magam találtam ki a játékban előforduló talányokat. //

Hölgy szavain elmosolyodom, +21 játékokkal játszok ahol fröcsög a vér, +21 filmeket nézek ahol roncsolódnak a végtagok, szabadidőmben egy gépfegyverrel rohangálok, legutóbb mikor kimozdultam szörnyeket öltem, és őt az érdekli, hogy megnéztem-e a képeit, vagy hogy hogyan..? Nevetséges. De azért illedelmesen válaszolok.
- Az internetet és az illegális letöltő oldalakat vettem igénybe a művek megcsodálásához.
A WC-n viszont egy nemvárt meglepetés ér minket, pontosabban én már vártam ilyesmit, a labirintus tervezőjét hallani valamilyen rejtett hangforrásból gondolom, rögtön egyértelmű, hogy lát minket, gondolom az ajtó és a fények mögött is ő áll, az elején még nem figyelek a szövegére, de a nevét azonban rögtön megjegyzem, az fontos lehet még. A feladványt kétszer is átgondolom, úgy tűnik nekem ez az egész három barátos dolog ki van vetítve arra hogy ketten a WC-ben vagyunk, Hölgy meg odakint, elvégre hárman vagyunk és ebből ketten elszeparálva. Amint elmondta a másik a nagyon sok alternatívát én is előállok eggyel.
- Szerintem csak két barát dolgozik ténylegesen a bányában a harmadik pedig mondjuk a vállalat vagy cég vezetője avagy igazgatója. Így míg a másik kettő koszos lesz, ő akár üzleti ebéden is lehet. Jobbat tudnék de csak egyet mondok, úgy nem csalás.
Amíg esetleg Kiméra szenved én akkor addig nézelődök fegyveremet ellenőrzöm, ásítok, megpróbálok kimenni a WC-ből.

Stílusosan egy hangosan ketyegő számlálót is kapunk, csak, hogy legyen ami idegesítsen minket és megzavarjon a koncentrációban, nem rossz trükk. Úgy tűnik az első kérdésre egyikünknek sem sikerült választ adni, nos a Kiméra hosszabb több alternatívás szövege mint gondoltam csalásnak számít. A Hölgy ötlete jó volt, csak nem elég reális, az én gondolat mentem viszonylag közel járt, csak éppen a rangokat tévesztettem el, nyilván nem gondoltam át eléggé, vagy túl nagyban gondolkodtam. Igazából nem tudom mennyi értelme van itt kérdésekre válaszolni, ha egy őrült pszichopatával van dolgunk az úgyis ki akar minket csinálni, így érdemes lesz gondolni a védekezésre és összeszednem minden Saw filmből szerzett tapasztalásom. Érkezik az új talány de előtte még reagálok arra, hogy különválasztott minket.
- Haha ez tetszik! Legyen is valami tétje, úgy az igaza!
~ Egy kukorica táblán futó ember. Ez is valami frappáns kérdés lesz, de ha már nehezíteni akarok akkor használóm a mentőkérdést.
- Igénybe venném a mentőkérdést. A férfi meg akar halni?
Én elmondtam amit szerettem volna, gyorsan körülnézek a környezetemben hátha találok valami érdekeset vagy használhatót, esetleg valami mást, ami segíthet a kijutásban. De egyenlőre még maradok, úgyis a játék kedvéért jöttem.

Mesélő és játékosok hiányában a kalandot lezárom. Mivel alig kezdődött el, nem üti jutalom a markotokat.

Batman ütött rajta az építményen, és besegítve a csapatnak, hamar eljutottatok a játék végére, aminek köszönhetően Edinghton Nigfrid megszökött, a polgármester pedig előkerült. Mire bármit is csinálhattatok volna, a Denevérembernek is nyoma veszett, nem maradt más, mint a rendőrségnek jelentést tenni.