A vidámpark

A démon elkap és tehetetlenül vergődök a kezei között, míg szét nem veri az arcomat. A karmaimat visszahúzom, és az arcom elé húzom a törhetetlen, golyóálló plexi lemezt, remélem elég lesz, hogy a sisakomat üsse tovább, és ne az arcomat.
Ha megvan akkor újra a sikolyomat veszem elő, talán megzavarja annyira a démont, hogy ne figyeljen hol is van a keze. A lézercsőrömmel megpróbálom levágni, vagy legalábbis használhatatlanná tenni az engem verő öklét. Így talán megúszom a további verést.
Ha megvan akkor megragadom a másik kezét, és teljes energián elektrosokkot adok neki. Ha sikerült akkor megpróbálok kikerülni a kezei közül, és talpon várom a reagálását. Ha támadna akkor szárnyaim segítségével el próbálom kerülni a támadását. Közben félszememet a távoli eseményeken tartom, hátha újabb ellenség kerül a közelembe.

A sikoly bevált. A SIKOLY BEVÁLT. Életemben először, de bevált. Vannak még örömök az életben, és ezt kihasználva még a földön jobb lábamat meglendítem, és teljes erőből térdhajlaton próbálom rúgni az ellenfelemet. Ha sikerül, és netalántán elesik, akkor rágördülök, és karmaimmal a szemébe próbálok fájni. Egy vak démonnal csak könnyebben el tudok bánni.
Ha a rúgással nem érném el a kellő hatást, akkor újra csőrlézeremhez folyamodok, és a vádliját veszem célba. Szétvágott izmokkal, nem tud sem ugrálni sem a semmiből előtűnve szétverni a képemet. A fájdalomról nem is beszélve, igaz a pokolba biztos sokkal rosszabbakat is átélt már.
Ha bármelyik sikerül akkor egy hátra bukfenccel megpróbálok talpra kecmeregni, és elég távol jutni a démontól hogy fel tudjam mérni az adandó helyzetet. Fél szemmel a közeledő alakokat próbálom felmérni, mennyire is lehetnek veszélyesek, van-e náluk fegyver, vagy érzem-e rajtuk a pokoli bűzt.

Oldalamról négykézlábra állok, és így már tényleg úgy nézhetek ki mint a görög mitológia griffjei. Remélem így már elég biztosan állok, hogy kitisztuljon a fejem. Ha megvan akkor a már remélhetően ne állt lábra démonnak nekirontok. Fejjel kezdem, és a kemény sisakommal próbálok mellkason, vagy ha érzem hogy le is tudom fejelni. Ha sikerült újra a földre küldenem, akkor a csőrlézeremet vetem be, és megpróbálom létfontosságú izmait ketté szelni. Karizmát, vagy éppen a lábán valamelyiket, hogy ne tudja használni tovább.
Ha nem sikerülne lenyomnom, akkor egy szárnycsapással fel akarok emelkedni a levegőbe, utána pedig kezeimen lévő elektokarmokkal. Ha nem találnál el vele a démont, akkor megkapaszkodok velük a betonba, és meghúzatom vele magamat, és szárnyaimmal irányítom magam, hogy talpal érkezzek a démonba.

Csak lihegek és értetlenül nézek ki a fejemből. El sem tudom képzelni mi történhetett, vagy fog, de hogy a démont nem győztem le az biztos. Az egész hely az ők uralmuk alatt lehet, bármi is legyen ez. Nem tehet mást, azonnal el kell tűnnie innen. A feladat ugyanaz, szárnyai felszerelése segítségével a közeli bódék, (ha vannak) vagy házak (ha vannak), vagy bármilyen magasabb helyre (ha van ilyen), ami nem az óriáskerék megpróbálok feljutni. Onnan először körülnézek, biztos mi biztos, ártani nem árthat. Legalábbis remélem. A város fényeit keresem szememmel, ha sikerült, és azonnal el is indulok felé. A szárnyaimmal adom a lendületet magamnak, és úgy vágtatok mint egy megvadult ló.
~ El innen csak minél hamarabb tűnjek el innen. ~ Ennyi jár a fejemben, és nem több.

Még mindig fogalmam sincs mi történik velem. Ezek a démonok mindent megtesznek, hogy így is maradjon. Bármit is csinálnak jól megy nekik. A tudatlanság felhője még mindig szemem előtt lebeg, így még csak a sarkát sem tudtam megkaparintani, hogy legalább egy biztos pontom legyen, amin elindulhatnék. Erről letehetek. A démon semmit se mondott, és magam se tudtam semmire se rájönni. Nem maradt más hátra, mint a taktikus visszavonulás. Szárnyaimmal ütemes tempóban verdesek, és négykézláb, rohanok kifelé. Talán meg tudom tenni az a távolságot, még mielőtt a végkifejlet végbe menne. Csak százötven méter, csak százötven lépés, így talán még kevesebb is, hogy plusz két égtagot használok. Ha nem sikerülne, akkor megállok, és mindenre felkészülve, harci pózban várom a rám törő eseményeket.