The One True Bean

Látszik, hogy a válasz, és az ötletek sorozata, kicsit feldühítette Haroldot, biztosan mély nyomot hagyhatott benne valami. Brian látszólag nyugodt figyelemmel hallgatta végig barátja történetét, míg önértékelési problémájára csak legyintett egyet.
- Figyelj, majd szólok a melóhelyemen az érdekedben. - Válaszolt a férfi, kicsit félve a kidobó reakciójától, de végül elmondta, igazából mi bántja őt. A nyugodtság a hősből tovaszállt, vörös karja önkéntelenül ökölbe szorult, míg nyakán egy hatalmas ér látta meg a napvilágot.
- Mond csak Harold, mit tudsz ezekről a maszkosokról? Hol a törzshelyük? Csak, tudod...nem árt, ha vigyázok velük, merre ne tévedjek. - Csikorgatta fogait a Védelmező, szívében olyan harag tombolt, hogy most nem érdekelné, halnának a Maszkosok, vagy rács mögé kerülnének. Kevés ismerőse maradt a Védelmezőnek, pláne barátja, és nem tudja elviselni, ha bántják őket, ráadásul többen egy ellen.
Ha a kidobó mond némi információt a dologról, megpróbál dühén enyhíteni, hiszen most Haroldnak is le kell nyugodnia, és ha ketten őrjöngnek, azzal nem lesznek előrébb.
- Gondold át cimbora az ajánlatomat. Régóta ismerlek téged, és tudom, hogy te jobb vagy ennél. Soha nem adod fel. Ki volt az aki a gyakorló pályán a leggyorsabb időt teljesítette? Meg van benned bátorság, és a kitartás. - Tette a kezét a vállára, ügyelve hogy ne azt a felét érintse amit fájdalmas arccal megsimogatott.

Megrökönyödve hallgatja az okfejtéseidet, és újra csak bambán néz rád, de most nem az ő értetlensége, vagy a gondolatainak lassú járása az oka, hanem a te megnyilvánulásod. Széttárja a kezét Harold a meglepetésétől, majd nagy nehezen belekezd.
- Mi van veled haver? Nem voltál ilyen régen. Nem egy sárkány, hanem a Sárkány. Tudod, aki megoldotta tavaly azt a buszos túszdrámát! Nem emlékszel, akkor minden újság róla cikkezett, még Genzo-nál is híresebb volt. - Ekkor kezd derengeni neked is a dolog, hogy tudod ki is az a Sárkány. A maszkos igazságosztó, aki egy böszme nagy kardal rohangál, még ha nem is használja túlságosan sokszor.

Folytatás: Cletus Roncstelep

Jó sok idő telt el azóta, mióta megtörtént az eset de még mindig nem tudtam kiverni a fejemből a GenTech eseményeit. A borzalmas dolgok amikben segédkezhettem csak tovább nyomasztották a lelki ismeretemet, főleg hogy azért történt mind ez mert nem voltam elég figyelmes, nem használtam ki a lehetőségeim, és botor módon figyelmen kívül hagytam a csapdát amibe belesétáltam. Ez az őri járat is inkább figyelem elterelés, legalább tudom hogy valami jót teszek, hogy segítek másoknak.
A mai nap érdekesen indult. Ahogy haladtam egymás után három bunyót is megláttam, de amint közbe akartam lépni el is futottak. Furcsa volt, és csak hozzá adott a frusztrációhoz, nem tudtam kiüríteni az elmém, és csak a harcra koncentrálni. Persze edzhetnék a többiekkel, de egyszerűen nem tudom elterelni a figyelmem ha tudom hogy nem sérülhetek. Persze miket beszélek, azért csináltam ezt a páncélt hogy ne sérüljek. Ahogy végig néztem a felszerelésen eszembe jutott miért is raktam össze. Azért hogy erősebbnek érezzem magam. Igazi sérülésem még sosem volt, de mégis...
Sóhajtottam egyet, majd megálltam, és körbe néztem. Ma éjjel tényleg csak a bajt keresem. Ahogy belém ütött a felismerés, kicsit furcsán éreztem magam, ez a közömbösség ami végig futott rajtam. Most nem érdekelt, hogy mi történik, csak akciót akartam. Bizonyítani akartam. Bizonyítani, hogy nem vagyok gyenge.
Össze szorítottam a kezem, majd tovább mentem, és folytattam az őri járatot, remélve, hogy találni fogok valami érdekeset.

Ahogy folytattam a felderítést nem sokára rá kellett jönnöm, hogy ma egy nagy esemény folyik, mert a negyedik bunyót is megtaláltam. Oda mentem, és megnéztem a környezetet. Nők harcoltak már megint, pont úgy mint amikor az első igazi bunyóm volt. A nők durvák voltak, és elég keményen küzdöttek egymással, szabályok nélkül. Még jó hogy nem férfiak voltak, biztos rengeteg övön aluli ütés lenne. De most nem is ez járt a fejemben, inkább csak az hogy meg kell akadályoznom a további verekedést. Végig gondoltam a dolgot, majd lehúztam az egyik kesztyűt, és meg kapaszkodtam a falban, majd átlendítettem magam, és szépen lecsúsztam majd amikor már kellő magasságot mentem le egyszerűen leugrottam pár méterre a harcoló csajoktól, és felegyenesedtem.
-Na jól van, a bulinak vége!-Kiáltottam fel, miközben ismét felhúztam a kesztyűt, és megropogtattam a nyakam, és végig néztem az ellenfeleimen, majd sóhajtottam. Valami azt súgja, hogy a buli még csak most kezdődik. Felveszem az alap állást, és figyeltem hogy mi lesz a következő lépés.
-Azt ajánlom, adjátok fel most. Ne nehezítsük meg egymás dolgát.

Ahogy leérkeztem, máris megrezzentek, és elkezdtek futni. A szemöldökeim összehúzódtak az emberek reakciójára, és ahogy láttam a nőket, ahogy menekülni kezdenek elindulok én is utánuk.
-Na azt már nem, még egyszer nem.-Kiáltottam miközben oda futottam és az egyik harcoló lány karja után nyúltam, amelyik épp közelebb volt hozzám, hogy megragadjam, majd egy gyors rántással magamhoz húzzam. Ezzel egyidejűleg elektromosságot is vezettem a karjába, és a lábammal elgáncsoltam, és a földre vittem. Reméltem, hogy a hirtelen született pánik legyengíti a figyelmét, így legalább egy bűnözőt elkapok, és kikérdezhetem, ha sikerült leszorítanom, akkor elkezdek beszélni.
-Na jól van. Kezdj el beszélni! Ma nem vagyok jó hangulatban! Ki rendezi ezeket a bunyókat?-Kérdeztem miközben a szemüvegem ráállt a testére, és megropogtattam az ökleimet. Ha nem sikerült egyből elkapnom, akkor futok utána, és megpróbálok elég közel kerülni, hogy egy ugrással a földre terítsem és a kesztyűkkel megsokkoljam, ezzel megbénítva az izmait, és felteszem ugyanazokat a kérdéseket amiket előzőleg kívántam.

Ahogy rohantam a csaj után, az hirtelen leereszkedett négykézlábra, és felgyorsította a rohanást.
-Mi a...?-Bukott ki belőlem, mielőtt összeszorítottam a fogaim, és elkezdtem gyorsítani, megpróbáltam beérni, de ember feletti gyorsaságát alig tudtam meghaladni, még a futásra teremtett lábaimmal se. Aztán hirtelen az egésznek vége szakadt, ahogy a nő neki vágódott egy olyan akadálynak amire nem számított, mondjuk én se számítottam ilyen váratlan fejleményekre. Mivel teljes erőből rohantam, ezért majdnem felbuktam, úgy próbáltam elkerülni azt, hogy Vadmacskát egy letaglózó öleléssel köszöntsem. Megtorpantam, majd egy pár másodpercnyi figyelés után leeresztettem a karom és kifújtam a levegőt.
-Kösz a segítséget.-Mondtam miközben rátekintettem a lányra. És tényleg most hogy Vadmacska is itt van már vissza is emlékeztem a múltra.
-Huh, már megint ezek...-Kezdtem bele mielőtt felnéztem volna a férfire.
-Hogy őszinte legyek, csak járőrözni indultam. De aztán találtam egy bunyót, és még egyet, és még kettőt. Szóval gondolom ma utcai bunyó nap van.-Dörzsöltem meg a fejem hátulját, miközben végig néztem a harcoson.
-Na és te, hogy kerülsz ide?-Kérdeztem ahogy a kezeimet a csípőmre helyeztem, és körbe néztem az utcákon, mielőtt lekapcsoltam volna a szemüveget, ne fogyassza az áramot.

A beszélgetés rögtön a tárgyra tért, és én figyelmesen hallgattam amit Vadmacska akart mondani, enyhén bólogattam, miközben a vascsövet figyeltem. Végig néztem a szerkezetén, és igyekeztem megállípatni, hogy milyen erős, majd annak megfelelően a térdemet a támadás pontjához helyeztem és két kezemmel megpróbáltam meghajlítani, és ha ez akkor a nő köré helyezem majd szépen ráerősítettem a lábaira, hogy ne tudjon felkelni és elsétálni. Ha nem sikerült, akkor nem fogok erőlködni és egyszerűen oldalra helyezem a csövet.
-Megjegyzés: Bilincseket kell szerezni.-Mondtam kissé viccelődve, miközben azon gondolkodtam hogyan lehetne mozgásképtelenné tenni, de persze figyelek én az ő mondandójára is, miközben ezt csinálom. Aztán válaszolok is, ha sikerült a megbéklyózás ha nem.
-Értem. Szóval le akarod kapcsolni.-Mondtam miközben körbe tekintettem. Egy ismerős érzés fogott el ami azon az éjszakán is. Az érzés hogy nem vagyok felkészült, de utána eszembe jutott hogy ez badarság, már majdnem két éve vagyok itt. Igaz 6 hónapot agyatlan zöldségként töltöttem, de ez nem ok arra hogy visszakozzak. Erőt vettem magamon majd így folytattam.
-Kell segítség?-Tettem fel a kérdést miközben újra a nőre tekintettem. A gondolat, hogy hozzá hasonló ellenfelekkel kell majd szembe szállnom egyszerre volt félelmetes és izgató. Meg különben is feszültséggel vagyok töltve, kéne valami amin levezethetem.

[/justify]

Miután a nőt megbéklyóztam, felegyenesedtem és végig néztem a macska emberen, aki felajánlotta, hogy igyunk egy sört. Már épp válaszoltam volna amikor elfordult és elindult. Így hát befogtam a szám mielőtt kicsúszott volna az elutasítás. Annak az italnak szörnyű íze volt nem értettem az emberek miért imádják annyira. Ah... Talán azért mert minden evők, és nem hús evők mint én. Mindenesetre elindultam a fickó után, és halottam a kérdését amire megcsuklottam majd elnevettem magam.
-Mi árult el? Talán az emberfeletti gyorsaságom? Vagy a páncélzat? Vagy a farkam hossza?-Kérdeztem viccelődve, miközben felzárkóztam.
-Miért tart az embereknek olyan sokáig felismerni egy idegen fajt? Persze láttam hogy mire képesek az emberek ha elszántak, de eddig senkinek nem tűnt fel első ránézésre.
Konstatáltam a férfinek miközben oda értünk a bár közelébe.
-Mondjuk múlt évben jó nagy hírnevet kavartam magamnak azzal a Falcone üggyel. Azóta azért már kevesebben kérdezik a kilétem, inkább a szándékaim.-Mormogtam el, miközben megvakartam a tarkómat.
-Aj... De régen volt az már.-Sóhajtottam miközben körbe néztem.

Ahogy követtem Vadmacskát a bárhoz, két verő legénnyel találtuk szembe magunkat. És úgy tűnt, hogy nem fognak egykönnyen beengedni. Azonban Vadmacska rögtön megváltoztatta első megfigyelésem adatait, egy szimpla nézéssel. Egy pár pillanatig csak figyeltem, majd láttam hogy Vadmacska felemeli a kezét. Persze az én naiv jóságomban rögtön a gyengébb védelmére keltem, és megfogtam a férfi csuklóját, ha tudtam.
-Előbb provokáld arra hogy megtámadjon. Akkor megfogom engedni hogy beverd a fejét, de addig nem.-Mondtam nemes egyszerűséggel, mintha csak arról próbálnám lebeszélni hogy elköltsön öt dollárt egy haszontalan bizsura. Oh az én begyöpösödött jó fiússágom biztos bajba fog minket keverni. Persze a szemem végig a két nagy fiún voltak, és arra készültem, hogy miután látják, hogy Vadmacska ütni készül ellentámadni próbálnak, így már a másik kezembe bele is lett vezetve egy töltés, hogy a figyelmetlenségüket kihasználva tudjak támadni ha erre kerülne sor.

Huh, nem gondoltam volna hogy ez ilyen könnyű lett volna. Vadmacska adott nekem egy esélyt, de volt egy olyan érzésem, hogy csak be akarja bizonyítani, hogy csak az ő kulcsával lehet bemenni. Mindenesetre meg mozgattam a vállam, a szúrós szeme kicsit meghűtötte a vérem. Ezt követően végig néztem a két gorillát, majd hozzá kezdtem.
-Bocs, a társam eléggé forrófejű.-Mondtam miközben elmosolyodtam.
-Bemutatkoznék. A nevem Cybergyík. Gondolom már hallottak rólam. Voltam pár újságban, és pár hírben. Az egyik dolog amit csinálok azaz emberek szétverése.-Mondtam vigyorogva, miközben felnéztem rájuk.
-És zavarom a főnökötök üzelmeit, azzal hogy szétzavarom a bunyókat amihez köze van. De biztos vagyok benne hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat. Ezért jöttünk. Biztos vagyok benne hogy érdekli őt az ajánlatunk, és talán megnövelhetjük a bevételeit. Ami egyenlő lenne a ti fizetésetek növelésével is.-Mondtam teljesen normális hangnemben, de határozottan. Abban is reménykedtem hogy a pénzügyi plusz majd az én oldalam felé hajlítja a mércét, és bár örültem volna hogyha a főnökük hallotta volna a mikrofonon keresztül amit mondtam, erre nem adtam túl sok hitelt.

A szavaim úgy tűnik süket fülekre találtak, mert a testőrök meg se moccantak, csak belebeszéltek a mikrofonukba, amire csak sóhajtottam. Közben hallottam Vadmacska ujjropogtatását, amitől csak még kellemetlenebbül éreztem magam. Végig tekintettem még egyszer az őrökön, és már ismételt szóömlengésbe kezdtem volna, amikor is egy furcsa hangra lettem figyelmes és a szemeim gyorsan meglátták a kamerát. Egyet kettőt pislogtam, majd hallottam ahogy az ajtó kinyílik és egy újabb nagy darab jött ki. Egy pár pillanatig csak figyeltem, majd megdörzsöltem a tarkómat.
-Hehe. Nos legalább egy próbát megért. Ahogy hajdani moralitás professzorom mondaná: "Nem a következmény számít, hanem a szándék."-Mondtam vigyorogva, majd megropogtattam a nyakam.
-Miért nem lehet sosem a diplomatikus utat használni? Figyeljetek csak engedjetek be. Mindannyiunk dolgát megkönnyítenétek.-Mondtam ironikus viccelődéssel, miközben hátrébb tettem az egyik lábam, és vártam hogy mit lépnek a kemény legények. Bár a kezeim most még lent voltak, de a farkam már izgatottan illeget jobbra balra. Szinte pezsgett bennem a vér, miközben a taktikáimon agyaltam. Ha támadnak, elkerülésre összpontosítok. Előbb meg akarom ismerni az ő támadási formájuk mielőtt még a saját trükkjeim bevetném.

A hangulat hirtelen változása kicsit meglepett. Nem számítottam rá, hogy harc nélkül bejutunk, de aztán egy nagy vigyorral konstatáltam a sikerem.
-Hehe. Köszönöm uraim. Látják nem volt olyan nehéz.-Mondtam majd visszatekintettem Vadmacskára, kíváncsian, csak hogy várjam, hogy milyen kifejezés ül ki az arcára, mielőtt közelebb léptem volna, és ahogy egyre közelebb haladtam egyre jobban figyeltem az őröket. Hívd paranoiának, de nem bíztam meg bennük azután ahogy rám néztek. Ha incidens nélkül bejutottam, akkor körbe tekintettem a helyen. Nos sok minden nem volt ott, csak egy egyszerű bejárat. A ruhamegőrző lányra rámosolyogtam, de mást nem adtam neki, inkább Vadmacska felé fordultam, majd a kezemet a csípőmre tettem.
-Nah ezzel meg is volnánk. Gondolom az emeletre megyünk.-Mondtam, miközben újra szétnéztem, és megdörzsöltem a tarkóm, azon gondolkodva, hogy vajon miért engedtek be ilyen könnyedén.