Főutak, utcák, sikátorok.

Úgy tűnt a fegyveres ember nem igen hallgat a fülére, mint sem a szemére, mert abban a pillanatban, hogy megpillantott rögtön támadásba lendült, csak ezúttal ellenem.
-V-Várj egy percet.-Kiáltottam fel, de már késő volt, és mire észbe kaptam már csak a karjaim védtek a hullámtól, aminek ereje szépen föld körüli pályára állított. Nem is nagyon tudom leírni mit éreztem akkor. Mondjuk úgy, hogy erősen fájt minden tagom. Mire feleszméltem, már a lépcsőfokon feküdtem és irdatlanul nyomott a gerincem a lépcsőkkel való találkozás miatt. A fejem is zúgott, mintha egy méhkas telepedett volna a fejembe. Kicsit kábán megpróbáltam felállni, de az egyensúlyom is csak lassan regenerálódott, így nem csoda, hogy összevissza botladoztam. Próbáltam óvatosan lemenni a lépcsőn, de ez elég nehézkes ha a világ jobbra balra kileng. Kénytelen voltam várni, amíg a látásom kicsit helyre rázódik, majd ahogy végig néztem a harcon, úgy tűnt, hogy ezt nem fogjuk civilizált keretek közt megoldani. A gyíkember úgy tűnik eléggé megvadult, és nem tudtam megállapítani, hogy egyszerűen a düh, vagy pedig az elmeháborodottság miatt teszi amit tesz. Talán jobb lenne ha inkább hozzá beszélnék, bár, nem vagyok benne biztos, hogy hallgatni fog rám. Olyan ismerős volt, de még mindig nem tudtam honnan ismerem... Ott van a nyelvem hegyén... de mégsem.
-Álljatok már meg!-Kiáltottam ismét, de valamiért éreztem, hogy nem fogják abbahagyni. Úgy döntöttem, hogy a fegyveres mellé állok. Na nem azért mert annyira szimpatikus lenne, de tudtam, hogyha sikerül lefognom a fajtársam akkor remélhetőleg rávehetem, hogy abbahagyja. Az embereknek elvileg jó a logikájuk és ki tudja következtetni, hogy nem akarok ártani neki. Elkezdtem rohanni, hogy megakadályozzam, bármelyikük sebesülését. Ha a férfi előbb lő, minthogy a gyíkember elkapná, akkor megpróbálok elé ugrani, és felfogni a vízszintes zuhanást, majd pedig lefogni, hogy ne tudjon mozogni, végtagjaimat az övével összefonni.
Ha viszont a fegyveres kerül hátrányba, akkor megpróbálom hátulról megragadni; vigyázva a farkával, hisz ha megvadult valószínűleg nem fog gondolkodni, csak reflexből lecsap vele. Ha ez megtörténne, akkor igyekszem megragadni, mielőtt, még eltalálna, majd egy erős rántással kibillenteni az egyensúlyából, és a földre küldeni a nyakánál fogva, és utána leszorítani.

//Aham értem. Azt hittem, nem nekem kell.//

Bár a kapás sikerült a helyzet közel sem volt olyan mesés mint azt elterveztem. Az egy dolog, hogy sikerült lent tartanom a földön, de mind a farka, mind pedig mellső végtagjai komoly problémát okozott. A farkammal próbáltam körbe fonni az övét, de ez kissé lehetetlen volt, tekintve, hogy milyen vadul rángatózott. Látva, hogy ez nem fog sikerülni, inkább a kést próbálom, kiszedni a farkammal miközben tűröm az erős farokcsapásokat.
Viszont ez idő alatt újabb támadás érkezik az ismeretlen embertől. Egy furcsa gömböt lök felénk, ami éles sipítással megindult felénk. Bár ez a hang szörnyen kellemetlen volt, tudtam, hogyha elér hozzánk akkor valószínűleg nem a hang miatt kell majd aggódni. És most ismét egy döntés előtt álltam. Vagy félre ugrok, és akkor megmenekülök a lehetséges sebesülésektől, de akkor valószínűleg a fajtársam szenvedi el az egészet. Vagy pedig megpróbálom megvédeni, ami esetünkben az ellenkezője az előző tervnek. Nem tudom miért, talán egy belső hang hatására, de az utóbbit, választottam, és megpróbáltam átfordulni, majd pedig félre lökni a megvadult gyíkembert. Ezzel remélhetőleg nem esik akkora baja emekkora nekem fog valószínűleg.

//Igen, épp ezért tettem //

Sikerült a fegyvertelenítés, de a további cselekmény sokkal kellemetlenebb volt. Bár sikerült kijuttatnom a vészes sugárból-legalábbis azt hiszem-a másikat. Viszont így nem maradt időm magamat mentenem és teljes mértékkel bekaptam a robbanást. A hangrobbanás fájdalmas volt, de csak pár másodpercig tartott, és már nem is volt semmi sem. Csak hosszú sötétség, és álmok. Emlékek egy lényről akit a mesteremnek neveztem, akit apának neveztem. Egy emlék egy megvadult gyíkemberről, ismerős, de nem akarom elhinni... De úgy tűnik igaz... Ez csakis ő lehet...
Jó sok idővel később felébredtem erős fejfájással, fülzúgással, és jó nagy adag hányingerrel.~Úristen ez a bomba jól betett nekem... Mennyi ideig, lehettem idelent?~Kérdeztem magamtól, miközben körbenéztem. Minden üres volt, és hangtalan... Bár mintha lett volna valami vijjogás a háttérben... A rendőrség talán? Ekkor csapott belém a felismerés.
-Oh, ne... Ha itt maradok, akkor lehet, hogy elkapnak... Az nem lenne túl jó... Lehet, hogy még meg is gyanúsítanak valamivel.-Gondolkodtam hangosan, miközben lábaim futásnak iramodtak, de hirtelen megállítottam magam.~Nem! Még nem mehetek. Ha van bármi nyom, azt azelőtt kell megtalálnom, mielőtt más venné észre.~Rögtön keresésbe kezdtem, minden nyomra ami úgy tűnt, hogy nem ide illik, amíg időm van rá.

Szerencsére időben észre vettem, a nyomokat, még mielőtt az emberek elindultak volna lefelé. Tudtam, hogy nincs sok időm cselekvésre, ezért gondolkodás nélkül leugrottam. A vér arra utal, hogy az ember sérült meg, és a nyomokból ítélve el lett hurcolva. Szóval gyorsan kellett cselekednem különben még egy súlyos bűntény tapad szegény szerencsétlen kezeire. A fal mellett haladtam, óvatosan miközben az iphone fényével világítottam be a területet. Normális esetben nem lenne sok, de teljes sötétben kész zseblámpa, ami nekem most jól jön. Próbáltam követni a nyomokat, és reméltem, hogy nem veszítem el a nyomot. Oh, és abban is reménykedem, hogy nem fognak mostanában járatokat az én irányomba indítani.

//Fhú... azért száz méterre ellátni, kicsit nehéz //

Ahogy haladtam, előre elkezdtem hangokat hallani ami dulakodásra utalt, és nem sokára meg is láttam a körvonalaik. Nem tartott sokáig a gondolkodás, rögtön futásnak eredtem, hogy minél gyorsabban utolérjem a kettőt. Azt hiszem akkor azt hittem, hogy a következő mondatok majd segítenek, de magam se tudtam miért.
-Professzor elég legyen! Álljon le! Maga nem ilyen. Zack vagyok! Zack Lindenburg! Emlékezzen! Együtt dolgoztunk az élete művén!-Kiáltoztam, miközben egyre közelebb és közelebb kerültem a pároshoz.-Álljon le!-Ordítottam rá még egyszer, mikor már elég közel voltam, hogy rávetődjek, és leszorítsam a földre. Most, igyekeztem én lépni előbb és a saját farkammal az övét körbe ölelni és lefogni, miközben a karjaimat a hóna alatt átdugva megbéklyózni felső végtagjait. A férfire, csak egy pillantásnyi időt szántam, és nem is gondoltam bele, hogy mit fog tenni, csak reméltem, hogy tovább folytatja a hátrálást, ameddig elég távol nem kerül.

//Uhm, értem. Pedig biztos voltam benne. Jah, és szép kép honnan szerezted //

Amikor sikerült letepernem, végre megláttam az arcát, ami meglepő fordulatot vett.
-Te?-Döbbentem le, mikor tudatosult bennem kit is nyomtam a földhöz. A látvány egy pár másodpercig a meglepődöttség, majd percekig a szomorúság és borzadály keverékét hozta elő belőlem, miközben végleg harcképtelenné tettem. Szóval ő volt az új asszisztens, és úgy tűnik az én munkámat használta fel a javításnál. Valószínűleg ezért került ide, de most hozzápárosult az egereknél tapasztalt gyilkolási ösztön túlerősítése. Elkeseredetten néztem végig rajtam, majd behunytam a szemem, és egy jó erős jobb egyenessel, végleg a földhöz szögeztem. Remélhetőleg ez pár óráig kiüti. Lihegtem egy kicsit, majd sóhajtottam egyet. Feltekintetem, és végig néztem a férfin. Úgy tűnt már nem fog harcolni, ami jó, talán most már végre hajlandó lesz beszélgetni.
-Kérlek bocsáss meg neki, nem ő tehet róla. Az agya megsérült.

//Köszönöm //

Egy pár másodpercig figyeltem a férfit, majd végig néztem a sebein. Látszott, hogy ezen nem fog segíteni a ruhám feláldozása, vagy bármilyen orvosi segítség. Úgy tűnik őt nem fogom tudni megmenteni. Amit mondott viszont meglepett. Furcsálltam, hogy egyből tudta, hogy egy másik dimenzióból jöttem, és nem arra következtetett hogy valami mutáns korcs lennék. Bár szerettem volna kikérdezni, valami azt súgta, hogy úgyse beszélt volna velem, ha az élete múlna rajta akkor sem. Így maradtam a hagyományos jófiúnál.
-Ha van valami amit el szeretnél mondani, mielőtt vége, akkor én szívesen meghallgatlak, nálunk ez a szokás.-Mondtam egy kis kedvességgel a hangomban, bár valami azt súgta, hogy nem igen van beszélő állapotban, és azt hiszem nekem se beszélne. Csöndben vártam, hogy akar-e még mondani valamit, de ha nem akkor megpróbálkoztam valami mással.
-Esetleg valami utolsó kívánság amiben nincs benne a halálom?

A férfi csak egy fenyegetést küldött felém, teljes mértékű gyűlölettel. Vajon mi történt, hogy ennyire gyűlöl? Lehet, hogy Chedra sokkal nagyobb felfordulást okozott, mint amiről tudomásom van? Vajon mi történhetett? Lehet, ha megkérdeztem volna, egy kis esély maradt volna, hogy megemlítsen valamit, de már késő. Sajnos kénytelen leszek információt szerezni, még ha ez a holtest megzavarásával is jár. Léptek zajára lettem figyelmes, ami kevés időt hagyott vissza, de meg kellett próbálnom.~Rendben, lássuk kitől is kaptad a munkádat, talán a főnökeiddel könnyebb lesz kommunikálni.~Gondoltam magamban, miközben elkezdtem átkutatni a ruháját, valamilyen igazolvány vagy átlagon felüli felszerelésért, amire esetleg rávéshettek valamilyen gyártó címet. Mivel sötét volt ezért, nem tudtam elolvasni. Ez gyakorlatilag lopás volt... Egy újabb bűn amit később kompenzálnom kell. Miután sikerült találnom valamit ami talán hasznos lehet a nyomozásomban, oda mentem az eszméletlen Chedrához.
-Miért, Chedra... Miért nem teszteltétek le még egyszer.-Tudtam, hogy nem vihettem magammal a testét, hisz túlságosan lelassított volna, simán észrevennének. Viszont ha a rendőrség elkapja, lehet, hogy egy laboratóriumban ébred... vagy épp nem ébred fel többé egyáltalán.
-Francba! Ezt nem engedhetem. De mit tegyek? A rendőrség nem fog rám hallgatni... De... Azt hiszem ez az egyetlen mód maradt.-Megfordultam, és csendesen vártam, hogy feltűnjenek. Talán rá tudom őket venni, hogy békében elvihessem, vagy legalább arra, hogy inkább a kórházban őrizzék, mintsem egy apró cellában, ahol csak még vadabb lenne, és valószínűleg ugyanúgy neki menne a rácsnak mint a patkányok.

// //

A kutatásom kis eredménnyel járt, de azt hiszem találtam néhány hasznos információt tartalmazó tárgyat. Csak a papírokat és a névjegy kártyát vágtam zsebre, amiről tudtam, hogy felhasználhatom a nyomozásban. A pénz és a kütyük egyrészt nem kellenek, másrészt csak tovább nyomnának a az így is bűntudattól fájó lelkemre. Ezt követően leellenőriztem szegény ájult fajtársam, aki úgy tűnt még rosszabb állapotban van, mint előtte. Sóhajtottam egyet, majd megfordultam, és vártam a folytatást, ami hamarosan jött. Először jó sok zseblámpa talált meg, ami eléggé bántotta a szememet, aztán jöttek a hangos kiáltások amiknek engedelmeskedtem is.
-Jól van nyugalom. Egy tapodtat se mozdulok ígérem.-Mondtam, miközben egymás után vágták hozzám a kérdéseket, amikre nehezemre esett válaszolni, tekintve, hogy nem adtak időt a gondolkodásra, vagy egyáltalán a feleletre.
-Nem lehetne, hogy egyszerre csak egyvalaki beszéljen? Így elég nehéz beszélni kommunikálni. Vagy legalább adjatok időt, mert ilyen gyorsan nem tudom forgatni a nyelvem... Vagyis tudom, de akkor valószínűleg nem értenétek egy szót se. Biztos vagyok benne, hogy civilizált keretek közt is meg tudjuk beszélni a dolgot.-Próbáltam nyugodtan viselkedni, bár lehet ezekkel a beszólásokkal nem fogok túl sok jó pontot nyerni az embereknél. Mindenesetre megpróbáltam. Remélhetőleg majd lesz valaki aki képviseli a kisebb tömeget, akik most gyakorlatilag letartóztattak.

Az egyik rendőrnek úgy tűnt nem tetszett a válaszom, vagy csak a stílusom volt szálka a torkában, mert megpróbált leütni, amit már épp kivédeni készültem, amikor megállították. Egy kisebb csevej után, két másik ember állt elém, gondolom ők fognak velem beszélni, és valószínűleg nagyobb hatalommal rendelkeznek mint a beosztottjaik mert mindenki hallgatott a szavukra. Egy pár szóváltás után jött a bilincs ami ellen nem ellenkezve tudván, hogyha megteszem valószínűleg már nem állítják meg azokat a botokat. Lehet erős vagyok de ennyi emberrel szemben még nekem sincs esélyem. Így jó fiúként bólintottam.
-Csak nyugodtan, én nem bánom.-Mondtam, miközben éreztem, ahogy kattan a karperec.-Mondjuk a szemem színéhez nem illik.-Még egy pár másodpercig vártam, majd beszélni kezdtem, és igyekeztem, hogy tiszta képet adhassak.
-Na szóval, én egy másik világból jöttem, akár csak ő is. Én pár hete már itt tengetem az életem, ő csak pár napja lehet itt azt hiszem. Oh, és nem tudok visszamenni, nem tudom, hogy ő képes lenne-e rá. Na mindegy, szóval amíg én távol voltam, addig az én fajtám próbálta tökéletesíteni azt a gépet ami ide juttatott, de sajnos az ellenkezője sikerült, és szegény elvesztette az eszét... Fogalmazhatnék úgy is hogy vadállat lett... És őm... nos ő felelős a másik haláláért... Ezért is vártam meg önöket, hogy egy kéréssel forduljak a rendőrséghez... Izé... Nos, azt szeretném, hogy ne zárják börtönbe, és ne adják át a tudósoknak... Talán valami mesterséges kómában kéne tartani, mert ha felébred, valószínűleg megpróbálja majd szétzúzni a rácsokat, vagy talán még a falakat is. Nos, azt hiszem nagyjából ennyit tudok mondani. A harc nagy részéről lemaradtam ezért arról nem tudok infót adni, de az a fickó, tudta, hogy honnan jöttünk, és tele van hi-tech cuccokkal. Azt hiszem dolgozik valakinek aki felbérelte, hogy megölje a fajtársam. Öm, kérdés?

//Eh... bocs, amikor írtam, akkor még nem gondoltam, hogy a játékbeli és az itteni idő egyezik... ^^''//

Bár mind végig igazat mondtam nem úgy tűnt mintha megértettek volna. Sőt mondtak is valamit amiből kikövetkeztethettem, hogy őrültnek néznek.
-Öm, bocs, de igazat mondtam. Komolyan! Ne csináljátok már!-Mondtam miközben ők próbáltak, elhúzni engem a kijárat felé.
-Meg különben is a kardomat nem akarjátok elvenni, ha már eldöntöttétek, hogy nem vagyok komplett? Tudjátok nem csak dísznek van, néha nagyon ellenállóak a bűnözők. Oh, várjatok most meg biztos valami álarcos bűnüldözőnek gondoltok mint a Batman igaz?... Nos mondjuk félig igaz az állítás, mert bűnüldöző vagyok, de én nem viselek jelmezt, komolyan, jah és nem vagyok olyan brutális mint ő, én csak akkor használok erőszakot ha szükséges... Várj, most nem ez a lényeg... Engedjetek már el!-Kezdtem el a szóáradatot, miközben feltekintettem, hogy jön egy jármű felénk ami kicsit félelmetes volt. Viszont akkor eszembe jutott egy ötlet.~Aj, ellenállás a rend fenntartóival szemben... Nem igaz ma elég sok bűnt szerzek fel magamra, istenem mire mindet helyre hozom.Megvártam amíg a metró eléggé közel kerül, hogy a fénye arra késztesse, hogy a kísérőim ne nézzenek közvetlenül előre, majd az alkalmat kihasználva futásnak eredtem, kitépve magam a markukból. A szökésben két erő közre játszott. A reflexeim amik az esetleges megakadályozásomra szánt akadályok elkerülésében lesznek tökéletesek, és a iszonyatosan gyors futásom, ami ellen aligha tehetnek valamit. Még így hátra kötött kézzel is vagy 30-cal futok, esélyük sincs utolérni lábon, főleg ha nem tudják a fizika törvényeit és normálisan előre futnak ahol a szélerősség nem kis problémát fog okozni. Nekem emiatt aligha kell aggódnom, elég ha a fal mellett haladok, így minimálisra csökkentve a lassító erőt. Az első megállónál felugrok, és igyekszem elhagyni a létesítményt. Sajnos nem sikerült megbeszélnem a problémákat a rendőrökkel, így azt hiszem szegény Chedrára nem szép jövő vár, de remélhetőleg annyi hitelt adnak a sztorimnak, hogy megröntgenezik a fiút. Akkor majd rájönnek, hogy nekem van igazam... Bár mit tesznek aztán?... Lehet még is jobb ha őrültként kezelik, akkor van egy kis esélye, a túlélésre... De vajon ez tényleg jó lesz neki? Nem a legjobb egy agysebész lenne, de melyik ember csinálná ezt meg egy olyanért aki még csak nem is a saját fajába tartozik. Nem is beszélve arról, hogy ingyen kéne megműtenie.

//Semmi gond//

Sikerült meglógnom, és óvatosan kijutottam a felszínre, viszont még mindig meg voltam bilincselve, ami rossz érzés volt, de igyekeztem feltalálni magam.~Oké, először is tegyük a testem elé ezeket.~Gondolkodtam, miközben leültem, és megpróbáltam a kezeimet átküldeni a talpaim alatt, és onnantól kezdve, már elől lesz és láthatom, mivel is állok szemben.
-Hmm... Azt hiszem acél... Ezt nem hiszem, hogy egykönnyen széttudom törni, talán ha előtte fel lenne hevítve, akkor a láncokat megadásra kényszeríthetném... Na de hol találok én itt bármit ami elég meleg lenne? Azt hiszem sehol. De, mondjuk mi a legrosszabb ami történhet? Lesz egy szép nagy horzsolás a karomon. Azt hiszem megpróbálhatom, hisz ezt emberi csuklókra tervezték...-Gondoltam, magamban, miközben egyre gyorsítottam a lélegzet vételem, majd megpróbáltam egy határozott rántással szétfeszíteni a béklyóim. Valószínűleg szörnyen fog fájni, de az is lehet, hogy szabad leszek ki tudja?