Főutak, utcák, sikátorok.

A lépcsőn felfelé haladva egyre jobban pajzsom mögé rejtőztem. Mikor felértem azonban, különös csend fogadott. Túl csendes volt fenn. Lassan felléptem az utolsó fokon is, majd végigszemléltem a területet. Dobozok fogadtak két oldalról, szemben pedig egy kis irodaszerűség. Megtaláltam. Azért nem árt az óvatosság. Meglesem a ládákat még mindig az előző felállásban. Ha tiszták, kezelésbe veszem a széfet, majd körbenézek az asztal fiókjaiban is. Remélhetőleg nm fognak megzavarni, bár ki tudja. Ha megzavarnának, akkor a lépcső mögött elrejtőzve fogom fogadni a vendégeket, vagyis, a házigazdákat.

A ládák üresek voltak, a biztonság kedvvért azért végignéztem az összes mögött, biztosra mentem, esélyt se adva egy orvul támadásnak. Azonban mikor visszamentem, nyikorgást hallottam. Egy férfi jött. Hosszú, fekete haja hátra volt fogva, és egy hatalmas kard volt az oldalán.
-Üdvözletem, Hirigashi. Az én nevem a Doktor. - köszöntem vissza. Éreztem rajta, talán még hasznát is vehetném neki. Miután elmondta, miért dolgozik az itteni főnöknek, egy ötlet jutott eszembe.
- Ha tényleg ilyen, miért vagy vele? Nincs kedved igazi harcokhoz, vérfakasztó kardcsatákra? Látom rajtad, nem egy ember vére szárad már azon a kardon. Állj át hozzám. ha segítesz, segíthetek céljaid elérésében. - tudtam, hogy az anyagiakra is rá kell állni lassan. - Ha segítesz, ennek az embernek az összes pénze a tiéd lehet, emellett megtolom én is kicsit az árát. Nos? mit szólsz hozzá? - kérdeztem, eközben karom készítettem, hogy ha mégis ellenkezne, akkor harcra készen álljak. reméltem kis monológommal meg tudtam nyerni magamnak. Aztán ha nincs már rá szükségem, megölöm egy pillanatban, mikor nem figyel. Ám úgy éreztem, ha tényleg jó harcos, akkor nagy hasznát vehetném saját céljaim elérésében is.
- Nos? Mit válaszolsz? Hagyod, hogy egy ilyen ember parancsolgasson neked, vagy eljössz velem, és együtt hatalmas dolgokra leszünk képesek? - kérdeztem végleg.

Hirigahsi szavaiból nem úgy vettem ki,hogy bármiféle segítséget fog nekem adni, de a tiszteletadást még mindig éreztem a hangján. Egy figyelmeztető lövést adtam le a hangtompítós pisztollyal, igazából nem is tudom, miért. Ha a máésik fegyverrel lőttem volna, talán már a falba építve feküdne. Ekkor kardját földön végighúzva nekem rontott. Kezemből egy hosszú kardot hozok létre, mellyel blokkolni tudom a vágását, majd megpróbálom kissé hátrébb szorítani. Eközben végig beszélni fogok hozzá, meggyőzve őt arról, hogy álljon át az oldalamra. ha ez nem megy, akkor kezemből furcsa formákat, felváltva a pajzsok és kardokat próbálom a támadásait védeni, és visaztámadni. Ha kellő távolságba kerül, a Hr-el egy lövést adok le rá, melytől remélhetőleg a falnak fog repülni. Ha nem ájul el, és még harcképtelen a földön fekve fogom őt harcképtelenné tenni, ha kell, levágva mindkét karját, de nekem ez az ember élve kell még. Valahogy éreztem, szükségem lehet rá a későbbiekben. A Hr-t mindig kéznél fogom tartani, és ha eljön a pillanat, egy percet sem fogok habozni a ravasz meghúzásával.

//Off: Bocs, félreértettem egy mondatod.//

A férfi meglepődik a kezedből képződött kard megvillanásán, ezzel tökéletesen hárítottad is a csapását. Amint felocsúdik a döbbenetből, ördögi vigyor ül ki szájára, és ismét megnyalja szája szélét.
- Jajj, de izgulok! Nem semmi pasas vagy te! - Mondta neked, majd mikor próbáltad elszorítani magadtól, ő megvetette a lábát, érezted, hogy ez a monstrum szinte megmozdíthatatlan. Viszont ő úgy tolt téged visszafelé, hogy alig bírtad magad tartani, végül meg is adod magad a reád nehezedő nyomásnak, és egy pörgőrúgással tessékel téged a ládák közé.
Itt az alkalom a Hr használatához, habár először levegőt kellene pumpálnod a tüdőbe, mert ami volt benne az be is szorult a ládákkal való találkozásban.
Erős a szamuráj ez nem vitás, erősebb, mint ahogy te azt először gondoltad.

A fickó egyenesen felém támadott a kardjával, de még épp időben, szinte az utolsó pillanatban hárítani tudtam a támadását, miután kezemből megformáztam a kardot. Azonban a fickó testi ereje jóval felülmúlta az enyémet, és ezt kihasználva hátralökött. Hangján még mindig egyenrangú félként tekint rám. Egy ládába estem bele. gyorsan vettem pár mély lélegzetet, majd a Hr-em felé irányítottam. Kezemből egy pajzsot formáztam eközben, hátha olyan gyors, hogy behozza a távot és ismét ellentámadásba lendüljön. A pajzsot úgy készítettem, hogy ha összeakadna a kardjával, akkor kezemmel rányúlok, és megpróbálom eltörni, vagy legalább kiszedni a kezéből. Apró tűk fognak kijönni belőle, mely a kezére is rátekeredik, melyek felsebezve a bőrét fogják szúrni a kezét. remélhetőleg a tűrésképessége nem olyan magas, hogy bármeddig kibírja. ha megbénítom a kezét, szinte nyert ügyem van, azonban reméltem, hogy nem kell egy ilyen harcostól elvennem a fegyverét. Ha a Hr-es akcióm besül, várom a támadását, és a pajzzsal fogom térdre kényszeríteni.

A férfi épp az utolsó pillanatban ugrott el a Hr lövésétől, így szerencsésen, vagy épp szerencsétlenül, de kikerülte. Ekkor kardjával felém csapott, azonban tervm élesbe lépett, és elég sikeresen véghez is vittem. Végeredményben a kardját kiszedtem a kezéből, melynek köszönhetően a Szamurájok nagy fegyverétől fosztottam meg. Kardját gyorsan hátradobtam a ládák mögé, majd készültem az újabb támadásra. Valamiféle szaltóval közeledett felém, mely igen csak különleges, ám igen fájdalmasnak ígérkezett, hacsak nem teszek valamit ellene. Tervem nem hagytam félbe, pajzsom magam előtt tartottam, próbáltam a nekem ütköző testrészét elkapni, majd a pajzsból kiálló tűkkel elkapni, és végre a térdre kényszeríteni. Eszem ágában se volt megölni, rendkívül jó harcosnak bizonyult, ezért kiérdemelt némi tiszteletet.
ha sikerül térdre kényszerítenem pár szúrás után, esetleg a Hr használása után, akkor felé állok, mindvégig védve magam, és kardját vállára teszem, mutatva, megbocsátok neki, abban az esetben ha mellém áll. ha viszont nem ad más utat, akkor ha elkapom lábát vagy a kezét, a tűkkel a pajzshoz szögezem, majd a hr-el lelövöm a végtagját, mely valószínűleg le is szakítja ilyen közelről. Nem akartam, hogy idáig elfajuljon a dolog, de ha harc...

A fickó sajnos elég könnyen kijátszott, majd ismét a kardjával a kezében állt velem szemben. Ekkor egy ismeretlen hang jött ki onnan, ahova épp tartottam. Ekkor a szamuráj levette kabátját, majd megmutatta fegyverkészletét. Egy lánc és jó néhány shuriken volt a testére erősítve. Majd zárásképp mintha megdicsért volna, állítása szerint eddig egyszer kellett levenni a kabátját. Ez most már komolyan vérre megy. Nem láttam értelmét annak, hogy tovább tápláljam azon gondolatokkal az elméjét, mellyel mellém szegődne, de azért lehet még rá esély. Azonban ez nem most lesz, hisz a férfi készen áll arra, hogy megöljön. Úgy kell harcolnom, hogy meg kell ölnöm, sajnos. Remélem, jobbra fordul majd a harc.
Kezemből egy széles pajzsnak is használható kardot hozok létre, mellyel majd támadhatok és védekezhetek, valamint apró tűk lógnak ki belőle, mely segítségével újra el tudom kapni a kardját, vagy jobb esetben a karját. Ha megfogtam valamely végtagját, egyből tűszerűen szúrom át, hogy harcképtelenné tegyem. A Hr-t fogom használni, amíg távol van tőlem, ha közel jönne, a pajzs veszi át a fő fegyver szerepét, kivéve ha a Hr-t a hasa, ill mellkasa felé tudom irányítani, akkor egy közeli lövés leadása után remélhetőleg a földön végzi.

A Hr lőtt a lövés pedig elvitte a felém dobott shurikeneket, azonban őt nem tudtam eltalálni. A ládák mögé bújt el, ahonnan lánccsörgést hallottam. A lábam kötötte le a lánccal, melytől nem tudtam mozdulni. Épp fegyverem emeltem, mikor a bal vállamba belenyilallt a fájdalom. A bal kezem kicsit pihentetni kell, mert komolyabb bajom is lehet, ha túlerőltetem most. Ki tuja, mit tartogat még ez a harcos. Először is a lánctól kell megszabadulnom.
tervem az volt, hogy a pajzs éles végével levágom a láncot, majd a ládák felé ütök, miközben egy nagy kalapácsszerűséget kreálok karomból. ha sikerül, akkor a ládákat lehetőleg leütöm, talán eltalálva őt is. Sőt még jobb, ha a ládákat egyenesen felé lököm a nagy kalapáccsal.
Ha egy pillanatra is beszorulna, abban az esetben utoljára használom bal kezemben a Hr-t, és a földre lövöm őt, majd lehetőleg lemetszem karját. Ha nem sikerül, nyerek egy kis teret magamnak legalább, valamint már nem lesz biztonságban a láda mögött.

A lánc eltört, én pedig kiszabadultam. Azonban a kalapáccsal egy hatalmasat csaptam...egyenesen bele egy kocsi motorjába. Majd a szamuráj előjött rejtekhelyéről. Egyenesen felém szegezte kardját, majd megindult felém. Mit tehetnék. Fél kezem lebénult, és nem lenne jó, ha tovább ilyen állapotban kellene használnom. Képzett, és erős ellenfélre bukkantam. pedig szinte milyen egyszerűnek tűnt az egész. Ahogy jött egyre közelebb, fejemben a gondolatok, mint víz a sodrásban jártak, és mikor megszületett a végleges döntés, testem megrogyott, lábam feladta a szolgálatot, én pedig a földre térdeltem.
- Legyőztél. Ilyen állapotomban nem látom értelmét a további harcnak. - mondtam ellenfelemnek. kezemmel visszaálltam a pajzs formájába. Még sohasem éreztem ilyet. A testem még sohasem működött így. Egy belső hang képes volt engem térdre kényszeríteni, és elfogadni, hogy legyőztek. Így most meghajolok előtte, mutatván tiszteletem.

//A lehető legrosszabb lehetőséget választottad, utolsó lehetőséged van korrigálni, különben a túlvilágon folytatjuk a játékot.//

Ellenfeled rohamára egy meglepő húzás választása mellett teszed le a voksot, mellyel ugyan megakasztod a támadását, de teljesen fel is adod a védelmed. A férfi rád tekint és nagyot sóhajt.
- Elismerlek barátom, de sajnos ez utolsó vérig tartó küzdelem. Bátor harcosok kísérjék utad a túlvilágon. - Mondta neked közönnyel az arcán, majd suhintásra emelte kardját, hogy lecsaphasson rád. Nincs sok időd kitérni előle, szinte egy másodperc töredéke alatt futnak át a gondolatok a fejedben, talán itt a vég? Túl nagy fába vágtad volna a fejszédet, vagy csak egyszerűen rossz stratégiát választottál. Bárhogy is, úgy néz ki, le járt az időd.

Úgy tűnt, ellenfelem nem lehet becsapni semmiféle módon, és végleg bebizonyosodott, önfejűsége nem ismer határokat, mindenképp az egyikünk halálával fog végződni a harc. Már emelte is kardját.
- Úgy tűnik, barátom, igazad van. Utolsó vérig megy a harc. - mosolyogtam.
kezemből a régi, megszokott pajzsot hozom létre, mellyel megakaszthatom a támadást, ha ez sikerül, akkor pedig kissé megnyújtva egyfajta ostort hozok létre, melyből igen csal éles, hegyes tűk állnak ki. Ezzel rácsapok ellenfelemre, megpróbálom kezét körbefogni ezzel, mellyel talán végleg lefegyverezhetem. Ha a kezét körbe tudom fogni, a lehető leggyorsabban szétroncsolom a kézfejét és az egész karját. Ha még akkor se adja fel, akkor egy kardot létrehozva levágom az egyik lábát, akkor már tényleg vége lesz a harcnak. Mindenesetre ki kell használnom, hogy közel van hozzám.
- A kérdés, hogy ki marad? - mondtam nevetve, majd a pajzsot fejem fölé tettem.

//Ha nincs más választás, akkor megölöm, viszont ha meg tudjuk oldani, hogy egy csepp élet maradjon a szamurájban (már ha nyerek :S), akkor a küldetés után elvinném magammal, és ő lenne az első számú kísérleti nyulam, ezért nem akarom megölni őt.//

A szamuráj elmosolyodik, s mikor pajzsot formálsz kezedből, nem csap le rád. Hátraszaltózik a kabátjához, és magára kapja. Reméli, hogy nem támadod meg, s bár furcsa ami hirtelen történik körülötted, rögtön szóra nyitja száját.
- A Vezér elmenekült, így meghagyom az életed. Tetszel nekem, de tudd, hogy harcunk során több alkalmam adódott volna arra, hogy megöljelek. Edz, fejlődj, hogy méltó ellenfelem legyél, ha újra találkozunk. - Mondta, majd füstbombát dobott le eléd, //Ha megtámadnád is ugyanezt tenné// és köddé válik.
A fegyverek megvannak, szépen elintézted a bandát, de a főnököt nem sikerült elkapnod. A széf tárva, nyitva, az iratok is elvesztek. Most már csak az a kérdés, mit fogsz tenni, a fegyverek a földszinten, de hogy adod be Frankynek, hogy te bizony végeztél az alávalókkal, csupán a főnök süvített el.
Elmélkedésed a rendőrök szirénája szakította félbe, úgy vették körbe az épületet az autók, mint keselyűk a prédájukat.

//A kalandod véget ért, jutalmad mind az, amit a fegyveresek hátrahagytak, és ellenségeid közé tüntesd fel a szamurájt. Sajnálom, de nem kaphattad meg a harcost, rossz döntéseid miatt, de ha kérsz PM-ben eredményezést, szívesen küldök. Új kalandként Frankynél kezdünk, ha készen állsz rá. //

//Kevin Chase-el való privát játék kezdő reagja//

Percek, órák, napok... Gyorsan vagy épp lassan telnek. A szabadság érzete számomra szárnyakat ad, ahogy az utcán sétálhatok, ahogy megállhatok, avagy szaladgálhatok. Mint mindig, a mai nap is csendben sétálok az utcán. Fejemre alaposan ráhúzva egy csuklya. Egy olyan pólót viselek, amit nem rég kaptam egy idős bácsitól. Hosszú, számomra túlságosan is nagy. Néhány helyen piszkos vagy épp szakadt, de nem sajnálom. Kellemesen meleg van benne, főleg este. Hátamon az a mackós hátizsák amit nem rég találtam egy nagy dobozban, ahol mindenféle büdös dolog volt, amik már senkinek nem kellenek. Nekem megtetszett így elvittem.
Egyik kezemben plüss nyuszimat szorongattam, mint mindig. A másikban egy finom ételt tartottam, amit jóízűen majszolgattam. Hot-dognak hívják, ha jól sejtem. Legalább is az eladó bácsi annak nevezte, mikor kérdezte mit szeretnék. Segítettem neki egy kicsit, így nem kellet adnom neki érte azokat a furcsa kis korongokat, amiket néha az utcán találok vagy épp kapok valakitől. Attól függetlenül hogy szabadon járhatok és kelhetek, még mindig óvatos vagyok. Valahányszor szirénákat hallok, mindig el kell bújnom, hisz ahogy a Lovagom közölte, keres engem a rendőrség, hogy visszavigyen az Arkhamba.
Már eléggé kezdett fájni a lábam, hisz egész nap sétáltam és olyan helyet kerestem, ahol lakhatok. Bár megvolt egy kis zugom, de tudtam jól hogy ott bármikor rám bukkanhatnak. Leültem egy fedett buszmegálló padjára és lábaimat vidáman lóbálva majszoltam tovább a hot-dogot.

Egy újabb nap ér véget, és mikor kilépek a rendőrség épületének ajtaján, olyan mámorító érzés tölt el, hogy én nem is tudnám leírni. Mélyet szippantok a friss levegőből, már amennyire Gotham levegője friss, és elégedetten konstatálom, hogy ma is sikerült pár ártatlan túszt kiszabadítanunk. Remek érzés. Zsebre tett kézzel indulok haza, hogy kipihenjem a mai nap fáradalmait. A bankrablásoknál mindig az a legszebb, hogy a gyökerek sosem tudják, hogy nem csak az üvegajtón lehet bejutni. És ezeg még idiótábbak voltak, mert a páncélterembe húzódtak be. Egy időre elegendő a levegő, de ha sokan vannak, mindjárt csökken ez az idő. Ilyenkor elcsodálkozom, hogy vannak ilye sötét emberek a világon, akik képtelenek gondolkodni, mégis ilyen lépést tesznek meg. Ez vajon az elkeseredettség miatt van? Vagy szimplán csak tényleg hülyék? Szerintem ez sosem fog igazán kiderülni. Hamarosan elérek egy buszmegállót. Bár van kocsim, de ebben a jó időben inkább gyalogolok. Na meg ki lenne olyan hülye, hogy belém kössön? Először is, aki ismer, tudja, hogy ki vagyok, aki meg nem hivatalosan ismer, az pedig hallott a történetemről Fanggal, és arról, hogy hasonlóan viselkedem, mint egy maszkos gonosztevő. A barmok elkezdtek II. Bane-nek nevezni. Hallottam már a fickóról, de azért kérem, ne húzzanak közöttünk párhuzamot. Én sokkal jobb vagyok. A buszmegállóban egy lány ül, fején kapucni, kezében nyuszi, a hátán pedig egy igencsak megviselt hátizsák. Az arcát egyelőre nem látom, mert érdekesebbnek találja a lábát, ami előre-hátra leng. Aranyos, ahogy így nem ér le a lába.

Ülök nyugodtan a buszmegállóban s nézem ahogy az emberek jönnek-mennek körülöttem, valamint az utcán. Forgalmas minden, tele élettel, történésekkel és zajjal. Elégedett mosoly ül arcomon, ahogy mindezt magamba szívom. Jön a busz, leszállnak az emberek, majd mások felszállnak és elmegy. Az autók hangos zsivajal robognak az úton, néha dudálnak egy-két járókelőnek akik nem azon a csíkos valamint mennék át.
Jól emlékszem az első napomra, mikor sok autó dudált nekem, amikor még nem tudtam hogy ez a város tele van szabállyal. Aznap sok kisebb bajba kerültem, de tanultam mindegyikből. Mint akkor, most is az embereket figyelem, igyekszem rájönni hogy mit szabad és mit nem. Nem is ülök a buszmegállóban sokat, máris szemem sarkában egy férfit pillantok meg. Egy arc, egy férfi, kit már láttam valahol. Kutatok elmémben és azonnal eszembe is jut. Egy férfi aki azok közé tartozik, kik talán szívesen visszavinnének Arkhamba. Testemen kellemetlen bizsergetés fut végig, érzem ahogy kezdek feszült lenni. Kicsit fészkelődök, mintha kényelmesebben szeretnék ülni, de valójában csak jobban el akarok fordulni a férfitől. Igyekszem nyugodtan viselkedni, lábaimat nézem ahogy lengnek a levegőben és közben tovább a hot-dogot majszolom. Kicsit felpillantok rá, de csak hogy leolvashassam arcáról, fel e ismert. Ha nem, akkor megnyugszom és fejemet feljebb emelem. Ha igen, akkor inkább a lábaimat nézem.

A lány elég furán viselkedik. Maszolja a hot-dogját, és közben mintha próbálna elrejtőzni valami elől. Közelebb megyek, és halk torok köszörüléssel hívom fel magamra a figyelmet.
- Jó étvágyad van. - jegyeztem meg, remélve, hogy nem okozok neki túl nagy ijedtséget ezzel. Ha felnéz rám, akkor az arca ismerős valahonnan, de arra nem jövök rá, hogy hol láttam, de az is eszembe jut, hogy csak keverem valakivel, és én okozok problémát saját magamnak.
- Van hova menned? - kérdeztem, mert eléggé úgy néz ki, hogy nincs, legalábbis nem olyan, mint amire én gondolok.
- Ha szeretnéd nálam elférsz estére, nem szeretném, ha kint maradnál a szabad ég alatt. Egy kislánynak túl veszélyes a város. És kaphatsz még hot-dogot is. - mutattam a már jócskán megtépázott étek-re.

A férfi ismét hozzám szól és még közelebb is jön. Talán gyanít valamit? Nem... az nem lehet... Vagy...? Repkén rápillantottam, de nem véltem benne felfedezni, hogy felismert volna. Vagy csak megjátssza magát? Igen... biztos vagyok benne. Lábaimat nézem, rajtuk a cipőt, miközben a hot-dog utolsó falatját majszolgatom. Megjegyzésére csak kicsit bólintok, ezzel nyugtázom hogy valóban igaza van. De hát nekem joggal van ilyen étvágyam. Tudja e ő talán milyen az napokig nem enni? Kint aludni a szemétben? Ismét ránézek, most már kicsit hosszabb idegi fürkészem őt. Kérdése viszont eléggé meglep. Vagy nem? Elég sokan kérdezték ezt már tőlem, el akartak vinni de én soha nem hagytam. Olyan érzésem volt hogy mindenki csak át akar verni. Jól éreztem magam az utcán. Megvakargattam állam ahogy elgondolkodtam, mit is válaszoljak neki.
- Igen, van. Mindenkinek van hova mennie - válaszoltam neki - Elég nagy a város - tettem hozzá, jelezve hogy itt mindenki tud magának egy kis helyet találni. Bár lehet nem teljesen mindegy hogy hol. Fürkésztem őt kíváncsi szemeimmel, alaposan végignéztem rajta. Tiszta ruha, izmos test... és még jó munkája is van. Lehet ki tudnám ezt saját érdekemben használni.
- Anyukám aszonta hogy nem szabad idegenekkel beszélgetnem. És nem is szabad idegenekkel sehova mennem. Mer' bánthatnak. Anyukám aszt is monta semmit nem szabad idegenektől elfogadnom, mert veszélyes - válaszolom neki. Hosszú pólómból előveszek egy összegyűrt anyagot és abba megtörlöm számat. De azért a második hot-dog elég csábító ajánlat számomra... Lenézek plüss nyuszimra.
- Mit gondolsz szerelmem, menjünk ezzel az idegen bácsival haza? - kérdezem tőle és fejét kezembe véve lassan egy "nem" válaszra mozgatom. Ismét a férfire nézek és megvonom vállam. Arcomon látszik hogy sajnálom, de nincs mit tenni. Valami jobb trükkel kell előrukkannia mint egy hot-dog és egy éjszaka nála otthon.
- Meg... haza visz egy estére. Asztán' mi lesz? Kidob reggel az utcára? - kérdem tőle egyik szemöldökömet felhúzva.

//Lángnyelv//

Egy újabb sötét este. Fekete felhők a város fölött, de nem hordanak terhet, ma sem fog esni. Én pedig végeztem a munkám, bűnkeresés és megsemmisítés, persze ez nem jelenti, hogy bűnözőket semmisítek meg. Egy sötét sikátorban aztán láttam ahogy pár ember körbe áll egy égő hordót. Eddig semmi különös sokan csinálják ezt. Ami feltűnt az a fegyver készlet a kezükben. Baseball ütő, fémcső, valami otthon barkácsolt kard. Látszik, hogy ezek a fickók nem a jó oldalon állnak. Megálltam a tetőn, és a szemüvegemmel rázoomoltam a férfiakra. Igen mindegyik egy bandához tartozik, látszik a tetkó egyezés, a vállukon. Találkoztam már párral ezek közül, eddig nem volt velük gondom, valószínűleg már ismernek. Óvatosan lemásztam a tűzlétrán, majd felálltam velük szemben.
-Uraim, látom szép esténk van.
-Ha, te meg... Ah... Ez Cybergyík. Gyorsan a fegyvereket-Kiáltotta az egyik, a többiek pedig hasonló kép cselekedtek, és mind támadó pozícióba álltak.
-Oh, ennyire ismert lennék? Az nem rossz.-Mondtam vigyorogva, miközben néztem ahogy körbe vesznek, fegyvereiket vagy forgatva, vagy biztos úgy tartva, hogy ne tudjam kikapni a kezükből.
-A főnök vérdíjat tűzött ki rád. Ha feladod akkor gyors halálod lesz.
-Volt már olyan aki feladta ennek hatására?
-Jól van, kapjuk el!-Kiáltott fel a vezető, és már rohamoztak is.
Természetesen nekem nem volt gond elkerülni őket. Olyan lassan mozogtak mint a kőgólemek. Csak félre léptem, kivettem a fegyvert az első kezéből, és leküldtem a földre.
-Kérlek. Az én megadási szövegemet már el se mondhatom?-Kérdeztem miközben elhajoltam egy fémcső elől, és kiugrottam a körből.-Ha megadjátok magatokat, és kiléptek a bandából, akkor nem verlek meg és nem adlak át titeket a rendőrségnek.
-Felejtsd el hüllő. A főnök ma egzotikus vacsorát akar.
-Hehe. Hidd el az én húsom túl rágós, bármelyikőtöknek.-Mondtam, miközben egy újabb támadót tettem ártalmatlanná, egy jól irányzott ütéssel. Végül jött a főnök a kardjával, és lesújtott, de én félre ugrottam, és a farkammal kibuktattam.
-Nektek tényleg megéri törött csontokkal haza menni. Nem akarlak bántani.-Mondtam, de már jött is egy újabb támadó, akinek elvettem a fémrúdját, és látványosan elhajlítottam. A többi erre megtorpant.
-Inkább menjetek el. És örüljetek, hogy nem Batman kapott el titeket.-Hátráltak pár lépést, majd elkezdtek rohanni az ellenkező irányba.
-Hé ti seggfejek! Gyertek vissza, ne hagyjatok itt!
-Halló rendőrség? Igen itt megint a névtelen telefonáló, szeretnék bejelenteni három eszméletét vesztett bandatagot, a Jóde bandából. Nincsenek komoly sérüléseik, de talán egy mentőre szükség lehet.-Mondtam, majd lehelyeztem a vezért, és bemondtam a címet, majd szépen "elaltattam" a fickót.