Főutak, utcák, sikátorok.

Miután végeztem letettem a telefont, vissza a férfi zsebébe, aki nem bánta a kölcsönt. Viszont hirtelen meglepetés ért. Egy lány csak úgy simán felsétált hozzám, majd elkezdte kifosztani az eszméletleneket.
-Hé kislány! Ez nem szép dolog.-Mondtam miközben leguggoltam hozzá. Nem úgy tűnt, hogy van hely ahol aludhat. De hogy lehet valaki ilyen fiatalon hajléktalan? Lehet, hogy az árvaház túlélője? Láttam az újságban, hogy leégett. Ami még inkább feltűnt, hogy még csak meg sem rezdült tőlem. Ha feltekintett rám, akkor egy párat pislogtam. Valahogy mintha különbözött volna az átlag emberektől, de annak tudtam be, hogy valószínűleg még gyerek, hiszen emberi gyereket még nem nagyon láttam, főleg nem felnőtt nélkül.
-Te, nem félsz tőlem... Hogy hívnak?-Kérdeztem, miközben megtartottam a magasságot, hogy nagyjából ugyanolyan nagyok legyünk. Remélem tudunk beszélni, nem igazán tudtam eldönteni mit, tegyek, de nem fogom hagyni, hogy lopjon valakitől, ha mégis megpróbálja akkor megfogom a csuklójánál, nem erősen, éppen csak annyi hogy átkarolom az ujjaimmal.
-Állj meg, ezt nem szabad.

Ahogy figyeltem a lányt, láttam rajta, hogy gondolkodik, talán azon hogy válaszoljon nekem? De vajon miért? Ugyanakkor lehet, hogy valami máson töprengett, most nem tudnám megmondani. Végül megmondott egy nevet amin azt mondta mindenki szólította.
-Hmm... Értem. Én Cybergyík vagyok, legalábbis a legtöbben ezen a néven ismernek. Van egy másik is, de azt csak a közeli barátoknak mondom el.-Mondtam, miközben figyeltem. Újra leguggolt, ami arra engedett következtetni, hogy megint kutakodni akar, úgyhogy megállítottam. Ezt követően pedig elmondta, hogy úgy se lesz rájuk szüksége. Megráztam a fejem majd elengedtem a kezét.
-Kell nekik vagy sem, nem veheted el, más értékeit. Te mit szólnál ahhoz hogy amíg alszol mindenedet elveszik?-Kérdeztem, mint valami önjelölt etika tanár. De aztán újra meglágyult a hangom.
-Van valahol ahol lakhatsz? Valakik akik vigyáznak rád?-Tettem fel a kérdést amit valószínűleg már sok mindenkitől hallott, de hát aggódtam a biztonsága felől, főleg most hogy este van, nem biztonságos ez a környék.

Egy párat pislantottam a lány sajátos válaszára, majd sóhajtottam, és letérdeltem.
-Na jó mit szólnál ehhez? Adok neked ételt, és egy helyet ahol lehajthatod a fejed, ha nem lopsz többet.-Mondtam, és a kezemet nyújtottam, viszont igyekeznem kellett, mielőtt a rendőrség ide jön, nem akarom, hogy minket találjanak itt, még letartóztatnának... Pontosabban megkísérelnék a letartóztatást. Egy ideig figyeltem őt, kíváncsi voltam vajon mi történhetett vele, és miért nem segített rajta senki... Lehet hogy nem akarta hogy segítsenek neki? Még nem tudhatom, ehhez el kéne nyernem a bizalmát, de előbb nézzük meg mit mond az ajánlatomra, remélhetőleg elfogadja.

Ismét elgondolkodott, és ezt meg is értem, hisz elég sok minden foroghat itt kockán, bár a válaszából úgy gondoltam, hogy ezzel csak ő járna jól. Csak figyeltem ahogy kinyitja a száját és szavakat formál, amiket hallgathatok.
-De az.-Mondtam az első mondatára, miközben már érzékeltem a szirénákat a távolban. A szemüvegemhez nyúltam, és betekintettem a rendőrségi GPS-be. Igen már ide tartanak, csak egy autó meg egy mentő. Ezután újra visszatekintettem rá.
-Én egy gyíkember vagyok, sosem hazudok, még ha az életem múlik is rajta.-Mondtam határozottan és mosolyogva. Kinyújtottam a kezem még egyszer remélhetőleg ezúttal elfogadja, és elvihetem innen. Hallottam ahogy megjönnek az autók és lefékeznek a sikátor a sarkon. Most kellett döntenie, különben kénytelen leszek itt hagyni.

Egy pár másodpercig figyeltem, majd elkezdtem követni. Úgy tűnik nem fog megválni a csomagjaitól. A rendőrség megérkezett, de minket már nem láthattak, elmentünk. Az utca sötétjében sétáltunk. Én már tudtam hova fogom vinni. Nem természetesen nem a bázisra, az különben is messze lenne. De a régi házam itt van egy pár háztömbnyire, és biztos vagyok benne, hogy imádná. Mondjuk a koldusok nem válogathatnak, de szerintem akkor is jól esne neki. Plusz van még pár konzerv, amit ott hagytam, vésztartaléknak ha netán hosszabb időre kéne elhagynom a bázist, és nem tudnék a nap felkelte előtt visszaérni.
-Mond mióta élsz az utcán?-Tettem fel a kérdést óvatosan, miközben szememmel ide-oda tekintettem, felmértem a terepet, volt pár férfi a közelben de nem hiszem, hogy zavarni fognak, főleg, hogy nem felénk figyelnek.

A válasz nem volt épp kielégítő, de azt hiszem nem igen tudok tenni ellene semmit. Csak mentem utána, és közben figyeltem a környéket. Próbáltam valami beszélgetést fenntartani miközben átvettem a vezetést, és elindultam a ház felé. Tudtam, hogy még jól jöhet, bár szó ami szó, nem gondoltam volna, hogy pont erre lesz majd szükség. Ahogy lassan haladtunk, feltettem egy új kérdést.
-És... Mégis hogyan maradsz meg az utcán? Mármint, Gotham eléggé veszélyes, még a hajléktalanok számára is.-Kérdeztem, miközben újra végig néztem rajta, most hogy jobban megnézem mintha sovány lenne, sokkal soványabb mint kellene, valószínűleg ritkán jut élelemhez.

Egy rövid tömör választ adott, amire bólintottam, és hümmögtem egyet. Nem igazán tudtam mi mást mondhatnék egyenlőre, csak tartottam az irányt. Óvatosan haladtunk amíg el nem értünk a házamig. Furcsa, hogy a lány nem érdeklődik felőlem. Vajon miért viselkedik úgy mintha minden napi esemény lennék. Lehet, hogy nem érdekli? Bár most fogalmam sincs, mit mondhatnék, talán jobb ha egyszerűen elviszem biztonságba, legalább erre az estére. Átsétáltunk a túloldalra. Mivel ez egy emeletes ház volt így a legjobb megoldást a tűzlétra jelentette, szóval oda kísérte, majd oda sétáltam.
-Oké, most felraklak. Kapaszkodj meg a létrában és mássz fel.-Mondtam, miközben leguggoltam, és felkaptam. Igaz nem volt épp a legjobb illata, de engem annyira nem zavart, csak bent kellett tartanom a levegőt az undortól ami elkapott. Ha ő fent volt akkor gyorsan csatlakozom hozzá, és vigyázva, hogy ne keltsek zajt, felkísértem őt, ahhoz az ablakhoz ami a régi szállásomra vezetett.
-Oké, itt is volnánk.-Mondtam miközben bemásztam. A ház üres volt bútorozatlan, de volt egy kevés szemét, és persze az üres konzervek.
-Ülj le, valahova én megyek szerzek kaját.

Gyorsan oda mentem a konyhába és elővettem a konzerveket, majd kinyitottam, őket. Mindkettőbe tettem egy-egy kanalat mivel más nem is igazán volt. Aztán öntöttem egy pohár vizet is neki. Szépen lassan elindultam visszafelé. Amikor beléptem a szobába meglepetten láttam, hogy Lángnyelv egy rongyot meggyújtott. Először oda akartam rohanni, hogy eloltassam mielőtt valami tűzre kapna, de aztán valami más jutott eszembe. Oda léptem hozzá. Nem úgy tűnt, mintha bármi baj lenne, de azért óvatosságomhoz illően, nem ültem mellé, csak átnyújtottam a konzervet.
-Mégis hogyan gyújtottad meg?-Tettem fel a kérdést érdeklődve, miközben a szememet a tűzön tartottam, a kezemben lévő vizes pohár készenlétben.

A lány válaszolt, de nem igazán értettem mire gondolt ezzel. Volt nála gyufa? Vagy valami más? Nem láttam elhasznált csikket a földön, szóval kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy tényleg nem egy átlagos emberrel van dolgom. Rátekintettem a tűzre. Az olaj miatt gyorsan égett, de mivel a lakás ezen része betonból van, annyira nem aggódtam, hogy ki kerül az irányításból.
-Meg tudnád mutatni hogyan?-Kérdeztem egy mosollyal, miközben bekaptam egy egy kisebb falatot az én ételemből, közben őt figyeltem. Ez az este éppen most fordult át, furcsából érdekesbe, és valószínűleg a felderítő énem most túl erős volt, hogy ellenálljak.

Kicsit meglepett voltam, amikor rám mutatott, de amikor megszólalt, rátekintettem a konzervre.
-Oh, persze. Tessék.-Mondtam és oda adtam neki, a kanál benne, ha esetleg szeretné használni, bár nem voltam benne túl biztos, hogy tudja használni, de azért mégis nem árthat, legfeljebb kiveszi. Ezután kicsit kényelmesebb helyre helyezkedtem, és felkészültem, hogy mutasson valamit, egyszerűt vagy elképesztőt, de egy ilyen lánynál néha jó kapcsolat ápolás ha csodáljuk a képességeit.

A lány gyors volt, szinte tömte magába az ételt, épp csak egy pillanatra állt meg, hogy megmutassa tudományát, amire meglepődötten, pillantottam fel. Szóval tényleg különleges volt. Képes sűríteni az oxigént és kellő hőmérsékletre emelni, hogy az meggyulladjon. Érdekes. Aztán már ment is vissza enni. Nagyon éhes lehetett.
-Ne egyél túl gyorsan, a végén félre nyelsz.-Mondtam figyelmeztetőleg, de kétlem, hogy hallgatni fog rám. Csak folytattam az evést, és közben figyeltem, nehogy tényleg megtörténjen, a baj. Talán beszélgetéssel lelassíthatom.
-Szereted a tüzet, igazam van?-Kérdeztem miközben újra a kis tüzecskére összpontosítottam. A rongy viszont már nem bírta sokáig, nem sokára el fog tűnni a levegőbe. Még jó hogy nincs tűzjelző felszerelve a tűzoltóság már valószínűleg itt kopogtatna az ajtón.

Figyeltem ahogy bemutatta a trükköt, pár pislogással konstatáltam a kis verebet. Elég sokat látni Gothamban, gondolom innen nyerte az ihletet. Bár nem igazán tudtam, hogy miért csinálta. Talán köszönet képen a vacsoráért? Nem igazán tudom. Figyeltem ahogy a madárka mozog a kezén. Kicsit közelebb hajoltam, és talán elég közel ahhoz, hogy figyelmeztessen, minek hatására, vissza dőltem. Ittam egy keveset a vízből. Majd felé fordultam.
-Wow... szép!-Mondtam miközben újra rákoncentráltam.-De, hogyhogy neked nem árt?-Tettem fel a meglehetősen értelmes kérdést kutató énem vágyai minden másodperccel nőnek, hogy újabb és újabb kérdésekre találjak választ.

A lány ismét választ adott mielőtt elkezdett további trükköket csinálni a labdával, mielőtt neki vágta volna a konyhaajtónak. Feltekintettem, és ijedve rezdültem meg, de mielőtt megmozdultam volna észrevettem, hogy az ajtó nem ég. Pislantottam egy párat. Szép lassan lehozta, majd vissza húzta a tenyerébe. Tisztára mint valami tűzmágus, bár nem igazán tapasztaltam mágiát ebben a világban. Ismét feltekintettem rá, ahogy eloltotta a tüzet, most hirtelen minden sötétebb lett.
-Akarsz esetleg még valamit? Egy fürdőt például?-Tettem fel a kérdést, miközben őt figyeltem. Kíváncsi vagyok hogyan tudja ezt csinálni, ehhez több kell mint amit elképzeltem. De hogyan került a földre. Ember egyáltalán? Talán majd az idő megválaszolja, most talán jobb lenne, ha csak figyelnék rá.