Kisebb utcák, sikátorok

Előzmény: https://dcuniversefrpg.hungarianforum.net/t63p45-gothami-temeto#13369

Egy elhagyatott sötét szobában van mind a két ember. Az egyik eszelős, rideg, beszámíthatatlan. A másik lelke még ártatlan. Még nem járta át a külvilág fuvallata. Azonban most, kifogta az egyik legnagyobb szelet. A legrögösebb utat. A szobában alig van pár bútorzat. Világítás nem sok. Egy szerencsétlen villany pislákol még csak. Vajon ki tudja meddig? A falakról omladozik a tapéta. A szoba közepén van megkötözve a lány egy karosszékhez. Kezei a szék karjához, lábai pedig a szék lábához vannak kötözve. A száját is betömte egy ronggyal és szigetelőszalaggal tapasztotta be. Külön a testét is hozzá kötötte a székhez. A temetőben való produkciójától nem adhat véletlenekre.

Látta, ahogy a lány ébredezik és kinyitja a szemét. Karmester az előtte lévő fotelben üldögélt összekulcsolt kezekkel. Görnyedten ül és mered a lány tekintetébe.
- Egy rossz nap, hah? - Feláll a fotelből, közben lassan a lány felé veszi az irányt, miközben egyre közelebb hajol az arcába.
- Mond csak...volt már neked, igazán rossz napod? - Kabátja zsebéből elővesz egy borotvakést. Végig húzza a lány arcán, de nem ejt rajta sérülést. Remeg a keze ahogy küszködik azzal, nehogy ártson még a lánynak, még ne.
- Valóban, ne is mond hisz nem tudsz megszólalni. - Körbejárja a lányt, majd mikor a háta mögé ér elkezdi monológját.
- Tudod, egy rossz nap, képes téged is olyanná tenni mint engem. - Vissza ül a fotelbe, majd a lába mellett lévő tarisznyájából előhúz valamit, ami akkora mint egy labda, de ennek haja is van.
- Vegyük példának a dadádat. - Mutatja a lánynak a levágott és a robbanástól károsodott fejet.    - Ő már egészen elvesztette a fejét. - Mintha ez lenne a világ egyik legnagyobb poénja, elkezd röhögni. Ezután elkezd vele bábozni, miközben elváltoztatja hangját.
- No de ifjú hölgy. Megmondtam hogy ha sírsz és nem maradsz nyugton akkor....- A kabátja alányúl és a fegyvert a lányra szegezi. Hangja már a sajátja.
-....Szétlövöm a fejed. - A dada fejét eldobta, ami mint egy golyó gurult a földön, véres nyomokat maga után hagyva.
- Látom a szemeidben, hogy a pokolra kívánsz. Látom a fájdalmat amit átélsz. Látom...hogy küszködsz. Azonban van kiút. Az elmédben egy kiskapu. Amin ha átmész soha sem kell fájdalmas emlékek ellen küzdeni. Ahonnan soha nem kell visszatérni, vagy vissza nézni. Ez a kiskapu az őrület. - A fotelből ismét föláll és az ablakhoz közelít.
- Az őrület kicsi lány, az ami menedéket nyújt neked. Az egyetlen dolog ami vigasztalhat. Elhiheted. - Visszatér a lány mögé és leveszi a szigetelőszalagot a szájáról, a rongyot is a szájából. Beszéljen a lány. Fegyverét megmarkolja és egy kicsivel megy arréb, hogy teljes egészében szemlélhesse a lányt.

Miután magamhoz tértem, nem érzek jelentősebb fájdalmat a fejemben. Miután feltűnt, hogy meg vagyok kötözve, elkezdtem ficánkolni, hátha ki tudom húzni a kezem. Közben a férfi beszélt hozzám. A pokolba kívántam ezt a férfit a tettéért. Próbáltam megszólalni, de egy hang se hagyta el a számat. Rámszegezte a fegyverét. Ha azt hiszi hogy félni fogok tőle, akkor nagyot téved. Végül levesz egy nagy darab szigszalagot a számról, majd egy rongyot ki a számból. Dühösen néztem a férfira, de közben próbálok kiszabadulni a megkötözésből, ami lefoglalja a koncentrálásomat. De azt még én sem tudtam, hogy ez a megkötözés annyira zavar, hogy nem tudom az erőmet használni. Legutóbb csak azért sikerült, mert a kezem volt hátrakötve és az erőmet még jól tudtam irányítani akkor.
- Gyakorolnom kellett volna... - gondoltam.
Lepillantok a kötelekre, de semmi eredmény. Megint a férfira nézek, miközben ügyesbajosan próbálom mindkét tenyeremet rá irányítani, ami nem sikerült, csak azt értem el vele, hogy egy kissé kényelmetlen lett a kötél szorítása.
- Nem veszem be a meséjét az őrületről. Maga egy gyilkos! És most megkapja a büntetése egy részét!
Megpróbálom elterelni a figyelmemet a kötelek szorításáról. Ezután nekiállok a köteleket leszaggatni az erőmmel, de semmi nem történik.
- Mi... Miért nem tudom.... MIT TETT VELEM?

(nem tudod rám szegezni a tenyereidet, mivel mögötted állok, ha csak nem törted ki őket )

Karmester csak áll és vérmesen mosolyog. A lány hangja mint egy hisztériaként érinti meg a fülét. Ettől nagyobb fizettséget nem igen tudna elképzelni.
- Hogy én mit tettem veled? Rosszul, de nagyon-nagyon rosszul fogalmazol kicsilány. Az egyetlen kérdés az, te mit tettél magaddal? - Közel hajol a lány füléhez. Szinte suttogva beszél.
- Vér tapad a kezeidhez. - Szinte belesóhajt a füleibe.
- Ha nem értenéd...- A lány fejét a levágott dada feje felé fordítja.
-...akkor nézd meg mit tettél vele. Még élhetne, de te miattad meghalt. Csak gondolj bele, vajon mi miatt kerültetek a temetőbe? Vajon van e hozzá közöd, ami miatt ma ott kellett lenned? - Elengedi a lány fejét és kiegyenesedik. Hallani a padlózat nyikorgásából, hogy járkálhat. Háttal megtámaszkodik a falnál karbaöltött kezekkel.
- De ami a legszebb, hogy máris olyan vagy mint én. Bűntudat nélkül ülsz abban a székben. Kíváncsi lennék, vajon mennyire szerethetted őt? Mert még egy könnycseppet sem ejtettél érte. Számodra sem fontosak az emberek. Mindegyik, egy robbantani való húscafat. Kivéve az én drágámat. Meséltem már? Van egy lányom. Érte szinte bármit megtennék. - Itt egy kicsit felnevetett miközben a padlót szemléli. - Te viszont drága kicsi lány, jelét nem mutattad annak hogy éreznél emberek iránt valamit gyűlöleten kívül. Emlékeztess ha tévednék.

(Bocsi Kicsit még álmos voltam és félreolvastam. De már kijavítottam)

A férfi további mondatokat intéz felém és közben a fejemet Esther feje felé irányítja. Miután elengedte a fejem, miközben hallgatom az újabb zagyvaságát, hogy olyan vagyok mint ő, meg hogy utálom az embereket. Megfeszítem mindkét kezem izmát és vadul ficánkolva próbálok kiszabadulni.
- Engedjen el! Nincs joga megkötözni engem, sem itt tartani!

//Alfeddel nem tudjuk mi van, úgyhogy átveszem a kalandot, legalábbis míg vissza nem tér. Bocs a késésért, ha volt valami különleges kérés küldjétek el nekem.//

A három muksó nem nagyon teketóriázik, a fegyvereiken a kezük, és még mindig csak hezitálnak. A meghívót elveszik Sid-től. És akinél a papír van el is tűnik a zöldséges épületében. Így csak hárman maradtok az utcán, elég kényelmetlen csendben. Mármint a dolog kényelmetlen, hogy ketten fegyvert fognak rád, és pont azon vannak, amin te nem lennél, hogy kioltsák az életedet.
Ezt Alex könnyedén látja, és ő is hasonló dolgon megy át. Mert hát sok minden nem történik, mármint amit láttok. Az zöldséges az amiben most sorsotok elválik. Ám nem teljesen az utcán, legalább egy sarokra egy eléggé sötét alak közeledik. Mintha pontosan tudná merre vagytok, vagy merre is van a zöldséges. Alex látja, hogy az útját ha továbbra is arra forgatja, bele fog futni a három alakba akik az utcán állnak.

Na, mi lesz már? Lelövik vagy mi? A csávó már rég bement a levéllel, ők meg mint akik először látnak veszélyes embert, szorosan rámarkolnak a pisztolyukra. Talán az lenne a legjobb ha odamennék őket halkan leszerelni, mert a végén szerencsétlen agya a földön végzi... A tétet emeli, hogy az utca egyik távoli sarkán egy rendkívül... hogy fogalmazzam meg, impozánsan sötét alak közeledik. Egyre jobb és jobb... Úgy látszik, meg kell próbálnom csendben leereszkedni

/Penny és Karmester/

A lány hangos kiabálása bántó volt Karmester fülének. Rég elszokott már az ilyen rosszalló nyávogástól. Ám mikor eljutottak tudatához a lány szavai, együttérző szánalommal hajolt le hozzá.
- Tudod az én világomban nincsenek jogok az olyan fajtáknak mint, Te vagy. - Itt egy kicsit elgondolkozott, majd mosollyal a száján folytatta tovább.
- Ha úgy tetszik, a törvény ÉN VAGYOK! ITT ÉS MOST! - Az ablak felé viharzott, hogy kimutasson rajta.
- De nem csak itt...odakint is...és ott nem csak én hiszem úgy, hogy én diktálom. Szóval Te, aki még nem látott a világból, ne higyje, hogy bármihez is JOGA van! - Megint megindul a lány felé, és előhúz egy ragasztószalagot, amivel újra beragasztja a lány száját, csak most többrétegben.
- De a hallgatás jogát meghagyom neked...

/Penny és Karmester/

Még mindig mérgesen nézem a férfit.
- Nem érdekel az őrült hablatya...
Miután beragasztotta a számat és tett egy gúnyos megjegyzést, mérgemben ficánkolni kezdek, sokkal jobban mint az előbb. Csakúgy mint az előbb, most sem tudok egy hangot kiadni magamból, annyira szoros a ragszalag.

/Penny és Karmester/

- Most elbúcsúzom tőled, de ne aggódj nem hagylak egyedül. - Karmester elkezd kutatni a táskájában, majd a lánytól másfél méterre, teljes körben lerakja a tapadóbombáit, amiket aktivál. Szépen egymás után rakja, egyiket a másik után, míg be nem zárul a kör.
- Tudod alattad...néhány hajléktalan alszik. Ez ugyanis az Ő menedékük. Hamarosan beugrasz hozzájuk egy teára és némi bájcsevejre. - Lassan indul meg az ajtófelé, magára hagyva a lányt.
- Élveztem a társaságod, de a dadád kicsit szótlan volt egész végig. Remélem te is találkoznál még velem. - A Karmester egy intéssel eltűnt az ajtóban. Két emelettel lejjebb, már a bejárati ajtón távozott, majd a legközelebbi csatornába mászott le. A csatorna odalent büdös volt, de Karmester elővette a pálcadetonátort és aktiválta a kissebb bombákat, amiket a lánynál hagyott. A hangjauk mintha erősebb petárdákat robbantottak volna, kirobbantották azt a padlórészletet, ahol a kislány megkötözve ült. A lány a padlódarabbal zuhant egy emelettel lejjebb, rá arra a néhány szerencsétlenre, akik tényleg ott aludtak.

/Penny és Karmester/

Percekig ficánkoltam és hallgattam a férfit. Kör alakban rakott bombákat körém, amilyeneket a tévében láttam néhányszor, rajzfilmekben. Miután a férfi elment, éreztem, hogy használni tudom az erőmet, de azt nem vettem észre, hogy egy a düh miatt van. Éppen akkor, mikor a bombák is robbantak, sikerült egy energia robbanást csinálnom, ami megvédett a robbanástól, mert az általam keltett robbanás ellökte a bombákét, a köteleket és a széket pedig szétrobbantotta, így kiszabadultam, de a számon továbbra is ott maradt a ragszalag. Ugyan sikerült az erőmmel tompítanom az esést annyira, hogy ne essen komolyabb bajom, még ígyis megütöttem magam és elkábultam az eséstől. Ráadásul az energia robbanás és az esés tompítása a napi korlátomba került, így eléggé rosszul éreztem magam, mintha mindenem görcsölne, egy kisebb izomláz. Megpróbáltam levenni a ragszalagot a számról, de az már nem sikerült, mert elájultam.

/Penny és Karmester/

A robbanás mintha hangosabbra sikerült volna. Nem kellett volna ekkorát szólnia. Még egy pillanatra visszanézett a csatorna mélyéről, amikor is látta, hogy a ház enyhén megroncsolódott. Ezt nem az ő bombáival érte el. Legalább is nem kellett volna. Fején átfutott a gondolat, talán a lány tette, de akkor miért nem alkalmazta ott ellene is. Hirtelen eszébe jutott a temető. Hát persze. Vérmes mosollyal intett búcsút a háznak, de legfőbbképpen a lánynak. Talán még találkoznak. Vissza zárta a csatorna fedelét, ezzel őt elnyelte a város...

/Kaland vége/

A fickó kikapja a kezemből a papírt, majd eltűnik a boltban. Én és a többiek kint maradunk az utcán, és a kínos csend tapintható feszültséget kezd szülni. A pisztolyok rám merednek, de a marhák nem tudják, amit én, és ez elégedettséggel tölt el. Már széles a vigyor az arcomon, és nem érdekel, hogy erre hogy reagálnak. Volt már ilyenhez szerencsém, még csak meg sem tud karcolni az a primitív cucc, ami a kezében fityeg.
- Na mi lesz már? Véges az időnk, és még haza kellene érnem a Szívek és csókok új epizódjára. - próbálom kicsit siettetni, hogy valami történjen, mert ez így halál unalmas lesz.

//Alex és Sid//

A férfi kijön bentről, és egy intésére a fegyverek kissé lejjebb céloznak. Legalább már nem
Sid fejét akarják szétloccsantani. A férfi aki nemrég tűnt fel újra közvetlenül sid elé lép, és nem nagyon foglalkozik a sürgetésseé.
- Jöjjön be, már ideje volt hogy ide érjen... - Ezzel körülnéz, mintha másokat is keresne, de nem túl figyelmes, ezért hát nem veszi észre a távolról ide jövőket. Sid ha akarod követheted, ahogy minden gond nélkül belép a házba. Ha nem követed, akkor kissé sürgetőleg az ajtóban megköszörüli a torkát.
Alex eközben könnyedén leereszkedik az egyik lefolyócsövön. Eléggé kiesik a utcából, hogy ne vegyék észre. Amikor leérsz, egy elég nagy konténert pillantasz meg, ami jó fedezék lehet, hogy ott vedd fel a következő megfigyelőpontot. Addig is láthatod a történteket, hogy a férfi újra megjelent, és látványosan behívja a sapkás alakot, aki előtted ért oda. És azt is látod, ahogy a sötét alak befordul a sarkon, és ütemes lépésekkel halad a célja felé. Ami innen már nem titok a zöldséges felé tart. Az alakja még elég homályos, annyi biztos nem nagyon fél semmitől az éjszakában.

Eh, de nyirkos ez a cső, alig találok jó kapaszkodási pontot rajta. De végül megtalálom a jó kapaszkodási pontot, és lecsúszok rajta. Hálisten a szemem megakad egy kopottas zöld, fura foltokkal tarkított konténert, ami nem messze van a zöldségestől, és pont nyitva van a teteje. Mondjuk hangos lesz, ha esetleg beleugrok és egy csövesre érkezem... de ha lemaradok róla, akkor meg lehet le is csúszok a pénzről. Ami ugye sok szép kis fegyverre kell...meg kávéra is, persze. Így hát elrugaszkodok, és belehuppanok a konténerbe, a lehető leghangtalanabbul. Mázli, épp akkora érek oda, amikor a fószer behívja a sapist. Lássuk, mi következik...

A férfi nem sokára visszajön, és minden rendben van. Legalábbis úgy látszik, mert a fegyvereket leengedik.
- Épp ideje? Itt szobrozok már lassan tíz perce. - mondom kissé elhűlve, végül egy nagy sóhaj kíséretében a férfi megindul, és int, hogy én is kövessem. Nem szeretnék nagyobb gondot, így követem őt az épüeltbe, remélve, hogy végre kiderül miért is vagyunk itt pontosan.

A két alak bemegy az épületbe és eltűnnek a bujkáló Alex elől. Az utca szinte abban a pillanatban megint a nyugalom tengere lesz. Az őröknek otthagyott alakok, visszatérnek megszokott semmitevésükhöz. ÉS újra csak az érdektelennek tűnőknek látszanak.
Alex még látja ahogy a sötét alak, ami most már kiderült teljesen hogy nő, közelít az őrökhöz. Elhalad a konténer mellett, tudod nem vehetne észre, de igaz csak egy pillanatra. De akkor is szemez veled. A feketelyukszerű szemeiben valami csillan. Ám mielőtt még reagálhatnál a sötétség magába fogadja. Ha nem tudnád hogy ott kell lennie, nem vennéd észre, csak az átható sötétséget. A nő minden gond nélkül sétál a férfiak közé, és halad az ajtó felé, ahol nemrég eltűntek a többiek.
Sid bekerül az épületbe. Elég sok folyosón vezetnek keresztül, mind csak félhomályos, és alig lehetne benne látni. Más élőnek nyoma sincs. Az időérzéked a sok folyosótól szinte eltűnik, míg csak elé nem vezetnek egy eléggé ódivatónak tűnő faajtó elé. Az ajtó mögött egy méretes kényelmes szoba található. Dolgozószobának tűnik, a falon hatalmas könyvesszekrények, telis tele könyvekkel, méretes gesztenyafa asztal, egy italos pult, az asztal mögött egy igazi bőrfotel. Elsötétített arccal pedig egy igazán férfias pocakkal rendelkező alak. Arcát nem látod, kényelmes füstkarikákat ereget egy méregdrága szivarral. Az alak aki bevezetett csak annyit mond.
- Türelem még várunk valakire! - Ezzel elfordul, és ahonnan jön el is tűnik.

Számtalan folyosón visznek végig, és azt sem tudom hol vagyunk már. Olyan, mint egy istenverte labirintus. A dologban az egyetlen különleges, a hatalmas, ódivatú ajtó, mely elé vezettek. A boltban rajtunk kívül senki más nem volt, és furcsállam vagy sem, valahogy így volt pofás a dolog. Sosem vettem méf részt azelőtt ilyenben, ez egy teljesen új élmény volt számomra. Az ajtót kitárták, ami mögött egy fényűző szoba tárult elém. Dolgozó szobának látszott, egy író asztal és számos könyves polc, roskadásig rakva könyvekkel. Egy termetes férfi ül az asztal mögött, arcát nem látni, de azt igen, hogy azzal a fura vastag izével pöfékel, mint azok a nagy gyárak.
- Most szórakozik ugye? A majmai feltartottak egy ideig, majd a másik fickó épphogy nem vette a fejem hogy mi tartott ennyi ideig, és mikor végre itt vagyok, maga megint megvárat? Mi lesz ezután? Megint megkapom, hogy "na végre"? - emberek, emberek, de ez azért már kezd kicsit felháborítani engem is. Nem tudom hogy mennek itt a dolgok, de azt hittem ez egyszerűbben fog lezajlani. Pech.

Nem túl komfortos ez a konténer. Minden sarkába vagy felismerhetetlen, vagy túlzottan felismerhető folyadékok vannak, nem is beszélve az itt-ott elvétett graffitikről, amik általában kimerülnek egy jól megrajzolt férfi nemi szervnél. Történjen már valami... tíz perce rohasztom itt a lábam, azóta meg semmi mozgás. A sapkás alak eltűnt az épületben a másik alakokkal, azóta még a madár szárnya sem rezzent. Ismét öt perc múlva azonban kikukucskálok... a sötét alak alig áll tőlem néhány méterre, és vészjósló tekintetével pont felém néz... de ez lehetetlen, nem láthat. Éppen csak a szemeimet nyomom neki az egyik résnek. Megáll egy pillanatra bennem az ütő... van elég bátorságom ahhoz, hogy megvárjam, míg elmegy, vagy fussak el most? Rendben, megpró... micsoda? Hová lett? Az előbb még... Elegem van. Kiugrok a konténerből, majd halk léptekkel az ajtó felé közelítek, persze késemet és pisztolyomat elővéve. Lássuk, mennyi őr van bent...

Az erőteljes szavakra a sötétbe vesző férfi kissé meghökken. Talán még senki nem beszélt vele így, vagy ha igen nem nagyon gondolhatott rá, hogy mibe is fog keveredni. A férfi feláll, és ránézésre is még tohonyábbnak tűnik mint eddig. Hasa reng, és míg elér az italos pultig nagyokat pöfékel. Kiönt magának egy átlátszó olajos italt, és jeget dob bele, majd magához ragad még egy poharat, és feléd tartja.
Kérdőn néz rád, hogy elveszed-e vagy sem. Majd belekezd.
- Tudja én üzletember vagyok, szeretek befektetni. Főleg úgy hogy mindenki jól járjon. Munkát ajánlok magának, pont azért mert nem sokat lehetett eddig hallani magáról. De ha nekem dolgozik ez meg fog változni, és igen csak vastag lesz a költségvetése. Szóval egy kis türelem mindenkinek jót fog tenni... - Még hozzáteszi, míg visszasétál a székéhez. Alig hallhatóan, de annyira azért nem hogy te ne értsd. - Nem szeretem a meggondolatlanságot. - A székre leülve, a szobában megsűrűsödik a sötétség. És mintha az árnyékok mozognának.

Közben az utcán kissé feszült lesz a hangulat. Ahogy Alex a kivont fegyverekkel közelíti meg az őröket, az őrök hasonló fogadtatással várják. Egy halk vezényszóra, máris négyen teremnek kint, leeresztett kézifegyverekkel, és megvárják mire is jutnak. Úgy látszik tudják nem a legbeszariabbak, és tudják igen csak furcsa alakokat várnak mára.
- Állj, ki maga és mit akar!? - Szólít fel és kérdez egyszerre, az őrök szószólója. Ujjaik a ravaszon matatnak, és próbálják kitalálni mi járatban is vagy itt.

A szobában végül a sötétség alakot ölt, egy gyönyörű sötét nőszemély jelenik meg. A sarokban áll meg, és nem mozdul, csak a szeme villog, és perzselően méri végig mind a két férfit a szobában.
- Úgy látszik jó helyen járok. Én is a munkáért jöttem. - Mondja olyan hangon mintha a sír legaljából hangzana fel. Nem lehet tudni honnan jött, vagy hogy került ide, csak annyi biztos hogy itt van, és nagyon darkos.

A férfi feláll az asztaltól, majd előrébb lép, és tölt egy pohárba, miután beledobott néhány jég darabot. Mikor átnyújtja a poharat, a mozgókép-dobozokból látott "gyakorlott" mozdulattal elveszem tőle a poharat, majd azon nyomban felhajtom a tartalmát, de ahogy megérzem az ízét, rögtön a pasas után köpök.
- Ez borzalmas! - a poharat kicsit keményebben, mint akartam, de az asztalhoz vágtam, és ripityára tört.
- Hopsz, bocsesz. - szabadkoztam, de igazából nem érdekelt, hogy mit szólnak hozzá. Nem sokkal később egy nő lépett elő a sarokból az árnyékből. Odafordultam, és egy biccentéssel köszöntöttem.
- Rád vártunk, vagy van még egy delikvens?

Így belátva ez nem volt túl megfontolt ötlet... főleg úgy, hogy körülbelül négy alak áll körben kemény stukikkal. Szép, mondhatom: az ember be akarna surranni némi vérrontásra, erre mit kap? Normális őröket. Na, mi legyen? Ha most lövöldözni kezdek, biztos felriasztom a többieket is, és nincs kedvem megismételni a Falcone villás incidenst. Így előveszem a levelet, és szó nélkül oda nyújtom az egyik alaknak, aki megszólított érdeklődve

// Na végre //

Alex előkapja a papírt, pár pisztoly megremeg a mozdulatra, de senki sem süti el. A főfickó kikapja a kezedből, és jól áttanulmányozva int hogy kövesd. Miközben félhangosan szitkozódik, és megemlíti az olyan emberek felmenőit, akik nem tudnak rendesen jelentkezni egy munkára.
Ha követed, egy rövidke út után, amiben éppen csak egy kanyar, és két lépcsőfok található, meg is érkezel egy eléggé sötét, és füstös szobában. A szobában, egy potrohos ember, és a két alak akiket előtted láttál belépni az épületbe.
A fickó kényelmes fotelben ül, és rátok néz. Három alak, elég eltérőek, és csak annyira különlegesek, amennyire egy ilyen munka megköveteli.
- Hölgyem, és uraim, talán még nem tudják hogy ki vagyok, de akkor bemutatkozom. Eléggé jól maguk után néztem, ezért hát nincs mitől tartanom, tudom maguknál a nevem biztonságban lesz. Nem érdeklődnek iránta annyira, hogy gondot okozzanak. A nevem Rupert Thorne, a város polgármestere. Ennek a pöcegödörnek az irányítója. - Míg ülepedik az információ, kihúzza az asztal egyik fiókját, és egy fényképet emel ki belőle. A kép az asztalon landol, és jól megfigyelhettek egy hasonló testfelépítésű alakot rajta.
- A neve Oswald Cobblepot, alias Pingvin. Egy látszólag teljesen legális üzletekkel foglalkozó gazdag befektető. Az egyik székhelye a Jéghegy nevezetű luxusbár. A feladat egyszerű. Ez az év változást fog hozni, és fel kell készülni, ezért hát betértek a főhadiszállásra, megkeresitek a irattárat, vagy bármit amit annak használnak, és elhozzátok a könyvelést. Ennyi, és nem több. Bármire szükségetek van, most szóljatok, a feladatra a mai éjszakátok van. Úgyhogy úgy készüljetek. - Ezzel hátradől székében, és csak figyel titeket. Mire van szükségetek, vagy hogy gondoljátok mikor indultok. Vagy bármit amit csak meg akartok osztani.

Játsszuk el a jó fiút, ameddig komoly-stukkis csávó elvezet engem a rejtély nyitjához. És vegyük figyelmen kívül, hogy a felmenőimen tudatlanul végig menve sérteget. Egy mozdulattal belevághatnám a tarkójába késem, de már furdal a kíváncsiság. Az alak pár lépcsőn és kanyar után elvezet egy ajtóhoz, amit kinyit, majd fegyverével int, hogy menjek be. Bólintok, majd egy utolsó, meglehetősen mogorva pillantást vétve rá belépek a szobába. Már most csípi a szemem a sok füst... és nem vagyok egyedül. Az eleinte megfigyelt sapkás alak a sötét nőszemély mellett áll, én pedig mértani pontossággal közéjük állok. Figyelmesen végig hallgatom rövid élettörténetét, bár agyam csak egy mondatánál kattan be: "Bármire szükségetek van, most szóljatok, a feladatra a mai éjszakátok van. Úgyhogy úgy készüljetek". Álmodhat egy férfi szebb szavakat?
- Egy menekülő helikopter, három adóvevő, néhány ember akik felfordulást csinálnak a Pingvin egyik területén, hogy viszonylag zökkenő mentesen jussunk be, plasztik robbanóanyag

A férfi elmondja mit akar. Hallásból nem tűnik valami nehéz dolognak, sőt, túl könnyű, és nem értem, hogy miért kell erre három ember. Várok, hátha reagál valaki valamit, de egyelőre semmi, míg az utolsóként érkező férfi kér néhány dolgot. Felhorkanok, mert nem hiszem el, milyen képtelen dolgokra van szüksége.
- Tudja mit? Küldje haza ezt a két pojácát, és egyedül lerendezem a dolgot, nagyjából alig egy órán belül. - ajánlom fel, bár nem tudom ez másoknak - külső szemlélők számára - hogyan hat majd.

A sötét hölgy nem mond semmit, csak figyel titeket, na meg a munkaadótokat. Még kivár, de mikor senki sem reagál halálos fenyegetéssel egyikőtök szavaira sem, akkor kilép a sarokból, így láthatjátok teljes pompáját, és szépségét.
- A megfelelő időpontban egy áramszünetet a háztömbben. Minden eshetőségre számítanunk kell. - A pocakos alak látványosan fejben kezd számolni. Az összes ajánlatot megrágja, és végül mint valami pénztárnál kiköpi az eredményt.
- Rendben van ez még belefér. Mindannyian kapnak egy lenyomozhatatlan telefont. Ezen keresztül tartjuk a kapcsolatot. A robbanóanyagot megkapják kifele menet, a rendzavarásért ne aggódjanak, lesz a törpének benne része. És az áramszünet is megoldható könnyedén. Ha nincs más, és nem akarnak egymás nyakának ugrani, akkor szerintem tudják merre van az ajtó! - Az utolsó szavakat kicsit erőteljesebben nyomta meg. A nő nem sokat vár, csak újra átlényegül magának a sötétségnek, és már tudjátok nincs is bent a szobában. Ti előttetek pedig kinyílik az ajtó, és kint az őr vár aki idekísért titeket. Ha nincs több hozzáfűzni valótok indulhattok is.